Mire jó az időjáték?
Az idő paradoxon: minden, és mindennek az ellentéte benne rejlik-szétválasztatlanul. Egy tapasztalati egység, tartomány, ami bármihez folyékonyan alkalmazkodik.
Ami az IDŐben történik, az a TÉRben látszik
A TÉR az, ahol az ellentétes pólusok szétválnak, hogy a formák fizikai világa megjelenhessen. Ezért a Térben a “vagy-vagy” a szabály, míg az időben az “is-is”. Míg az IDŐben minden lehetséges, és mindennek az ellenkezője is, addig a térben a dolgok egymásból következnek ok-okozati láncolat szerint. A TÉRben következetesség van, míg az időben tudatosság. A TÉR egy 3 dimenziós lineáris struktúra, érzékelés, és kiterjedés, míg az idő egy 4 dimenziós struktúra, érzékelés, és kiterjedés. A fizikai testünk, és a hozzá kötött elménk a TERet képes akadálytalanul érzékelni, az a “valósághatára” a bal agyféltekénknek. Ugyanakkor a fizikai testünk és lineáris elménk forrása egy 4 dimenziós – időtermészetű – hologram, egy egyéni tudatmező. Ezt az egyéni forráskódot hívja a hagyomány Önvalónak, mi pedig az Álmodónak. A testünk és a világunk forráskódjai tehát az IDŐben erednek, és a Térben képeznek lenyomatot, válnak érzékszervi tapasztalattá. A TÉR olyan, mint egy képernyő, amin a a mozgó árnyéka jelenik meg annak, ami az IDŐben “történik”. Ezért mondjuk azt, hogy amíg a TÉRben kezelünk egy helyzetet, addig csak a következményekre reagálunk a következmények világából. A valódi változáshoz az oki szintre kell belépnünk, az IDŐ szférájába, ami egy dimenzióval feljebb található.
Belépés az Időbe
A tudatunk az idő dimenziójában mozog otthonosan. Erre a ráhangolódásra a jobb agyféltekénk képes, amelyikkel az IDŐ-tartományban vagyunk képesek mozogni. A tudatosság az idődimenzióra tudatosságunkat, és az abban való mozgásunkat, jártasságunkat, működésünket mutatja, jellemzi a mi értelmezésünkben – eltérően attól, mint amit tudatosság alatt széleskörűen értenek az emberek.
Amikor valaki belép az Időtartományba, a tudati fókusza szükségszerűen elmozdul, és ezzel az érzékelése is megváltozik.
Időjárók klubja
Az Időjátékot arra fejlesztettük, hogy belépjünk vele az Idő magasabb dimenziójába. Ehhez a jobb agyféltekénk funkcióit használjuk és erősítjük az absztrakt elménket, amely képes az IDŐben mozogni. Az Időjáték nyelve is egy absztrakt kódnyelv, amely számokkal, és ősképekkel operál, miközben a paradoxonokon keresztül átvezet a hullámtérbe.
A tudati elmozdulást nem külső hatással, és nem pszichedelikus szerekkel érjük el, hanem egy kontrollált szándékolt folyamatban úgynevezett “belső eljárásokkal”. A belső eljárás, és az Időjáték helyettesíti a Gurut, a Mestert. A cél az összekapcsolódás az Álmodóval, ami a belső vezetettség élményével párosul.
A TÉR részecskesűrűségű. Minden TÉR egy IDŐvonal megfagyott, rögzült lenyomata. És ez fordítva is igaz: minden IDÖvonal létrehoz egy saját TERet.
Az Idő folyékony, hullámtermészetű valóság.
Navigálás a Térben: a gondolkodással
A 3 dimenzióhoz (Térhez) kötött és szokott lineáris, racionális elménk logikus működésében nincs tudatosság, hanem csupán linearizált következetesség, ami az ok-okozati tényezők felmérését és az ahhoz való alkalmazkodást jelenti a “részecskevilágban”. Ez a gondolkodási képességünk megnyilvánítási tere. Amikor gondolkodunk, lineárisan mozgunk a dolgok világában, a racionális elemző elménket használjuk. Ezt pedig “vagy-vagy, igen-nem”, 0-1” kódok alapján végzi a “kétbites” bal agyféltekénk. A TÉR sűrűségének megfelelően lassú mentális működésünk jelenti a gondolkodásunkat.
A mentális képességeink szerint vagyunk képesek jól vagy kevésbé jól navigálni a TÉRben – egy már létrehozott árnyék-valóságban. Az értelmező-érzékelő elménk a navigációs szervünk a következmények részecskevilágában. A robotpilóta: ő biztosítja a túlélésünket addig, amíg nem válunk tudatossá a minket körülvevő kiterjesztett valóságra. Bármeddig csiszoljuk, fejlesztjük, gyorsítjuk ezt a gondolkodási képességünket – mivel alá van vetve a TÉR szabályainak – a kétbites működési sémája nem teszi lehetővé egy bizonyos hatás átlépését. A határ padig a “dolgok világa”, ami egy érzékszervi korlát. És itt találkozunk az első paradoxonnal: a racionalitás, ami a legerősebb fegyvere a lineáris elménknek, egyben a korlátja is.
Amikor ehhez a határhoz érkezünk, akkor van lehetőségünk arra, hogy belépjünk a kiterjesztett valóságunk valamelyikébe – ha képesek vagyunk túllépni a racionalitás illúzióján.
Belépés csak ész nélkül
A legokosabb emberekre sem mondhatjuk ezért azt, hogy magas szinten tudatosak. Mert az észnek – mint az értelmező elme működésének – nincs köze a tudatossághoz, ami egy negyedik dimenziós időkategória, a hozzá tartozó magasabb szintű érzékeléssel, és a gondolkodást meghaladó intelligenciával: a közvetlen tudáseléréssel, azaz az intuícióval. A tudatosság “hullámtermészetű”, és ezt a természetünket tárja fel, azzal kapcsol össze. Ezért működik paradoxonokban – amik a logikus elménk biztosítékait lecsapják, mert jócskán meghaladják a kapacitását.
Ha ezt a fajta gondolkodáson túli működést hívjuk tudatosságnak, akkor megállapíthatjuk, hogy az más szabályok szerint működik, – mivel más dimenzióban mozog – mint a gondolkodásunk. Ha ahhoz viszonyítjuk, akkor tarthatjuk irracionálisnak egy kulcslyuk-nézőpontból, de tapasztalni fogjuk, hogy sokkal inkább hiperracionális. Azonban olyan sebességgel és mozgási sémával bír, ami szokatlan a kétbites tempóhoz szokott rendszerünknek.
Ahhoz tehát, hogy tudatossá váljunk, el kell hagynunk az ész jól ismert birodalmát, és dimenziót kell ugranunk, belépve az idő kapuján az ismeretlenbe, a minden lehetséges paradoxon-világba, a “hullámtérbe”.
A testünk felkészítése az időjárásra
Erre az emberi test képes, ugyanakkor folyamatos “edzést” igényel, hogy fel tudjon gyorsulni, és minél tartósabban jelen tudjon lenni a hullámtérben a tudatunk, összekapcsoltak maradjunk. Van olyan szervünk, amely képes 4 dimenzióban érzékelni, és ez az agyunk jobb féltekéje, valamint a toboz-, és a csecsemőmirigyünk. A hullámjeleket pedig a teljes belső elválasztású mirigyrendszerünk képes összehangoltan kezelni, és a hormonrendszeren keresztül biztosítani az információtovábbítást kémiai jelátvitel formájában.
Az Időjáték gyakorlásával párhuzamosan fontosnak tartjuk a test tudatosságának a fejlesztését is, hogy képessé váljon finomabb és gyorsabb frekvenciájú energia-információmintázatok kezelésére. A test finomításának, éteri felhangolásának egyik – általunk is gyakorolt – legtisztább formája a QiGong, és a Taiji. Ezek a mozgásformák a Taoista hagyományban gyökereznek, és avatott gyakorlásukkal a test képes követni az intenzívebb energetikai munkát.
Álmodók és álmodottak
Az IDŐben való mozgási képességünk analóg az álmodási képességünkkel. A tudatosság ezen szintjének hullámfrekvenciája a legalacsonyabb (delta), és a legmagasabb (gamma) agyhullámok jelenlétét feltételezi. Ez az a frekvencia, ahol beléphetünk az IDŐ negyedik dimenziós tartományába.
Az átlagember – mivel ezt a frekvenciát nem használja – részben inaktív érzékelő szerveivel csak kivételes helyzetekben, és főként az éjszakai álomórákban érheti el az IDŐ hullámtartományát, csak ekkor tapasztalja meg a saját tudatosságát. Ennek élményét ugyanakkor nem tudja áthozni a nappali hétköznapi részecskevalóságába, – mivel nincs rá kapacitása, energiája – így nappali élete egyetlen befagyott idővonal fogságában zajlik. Ha az éjszakai álomidőben el is mozdul a tudatosság a rögzült idővonalról, és más időszálak történeteit is elkezdi lejátszani, azok olyan sorsszerű események lesznek a nappali valóságában, melyekre nincs érdemi ráhatása.
A szabadság élménye
Az álmok a hullámtérben zajlanak, nem kötik őket a részecskeszabályok. Ezért lehetséges bármi álomban, mert az álom szerkezete nem térszerű, nem zárt lineáris.
Mivel az IDŐ negyedik dimenziós birodalmában a tér nem jelent korlátot, itt az elme végtelennek érzékeli magát, és ezáltal a környezetét is. Ezért ide belépve az egyéni szabadságélmény hatványozódik, és egyfajta korlátlansággal, kitágultság-élménnyel, könnyűséggel, a lehetőségek létezésével szembesül a betérő.
Ez önmagában is a boldogságnak olyan foka, ami a 3 dimenziós térben elképzelhetetlen a sűrűség, és a súrlódás miatt.
Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban élni kiégés nélkül
Minél többet tartózkodik valaki az IDŐben, a negyedik dimenzióban, annál több információt (tudást), és energiát vesz át a teste, annál könnyebbé, súlytalanabbá, áramlóbbá, ugyanakkor tapasztalatilag gyorsabbá válik az élete, miközben annál jobban lelassul a biológiai órája pörgése, vagyis a sejtjei annál kevésbé öregednek. Hiszen minél többet tud (intuíciója forrásából), annál kevésbé kell gondolkoznia, használnia az elméjét túlélésre.
Hatalom és erő – az IDŐ ajándéka
Ugyanakkor egyáltalán nem az a cél, hogy elmeneküljünk ebből a “sűrű és nehéz valóságból” egy éteri, álomszerű másik valóságba, egyfajta lila ködbe. Sokkal inkább az, hogy ezt az eddig ismeretlen hullámteret felfedezzük, és fokról-fokra összekapcsoljuk a sűrű anyagi testünkkel, és a fizikai világunkkal, így egyre finomítva annak érzékelési és feldolgozási képességét is. A két világot összekapcsoljuk magunkban. Ez az, ahogyan a két féltekénk működését összehangolva képesek vagyunk az ideák IDŐ-teréből, világából áthozni az anyag TÉR-idő világába azt, amit szeretnénk itt megtapasztalni.
Ahogyan a tudatosságunk nő, úgy bővül a fizikai testünk befogadóképessége, nő az intelligenciája, az egyensúlya, az ereje. A tudatosságunk növelése az, ami képes aktiválni az eddig nem használt biológiai potenciálunkat, hogy sokkal fejlettebb lényekké váljunk. És ez mindig az Erőnk, a hatóerőnk növekedésével jár. Így leszünk erőfeszítés és tervezés nélkül sokkal hatékonyabbak a mindennapi életünkben – mert ez az erő működik.
