Az Üresség Trónja egy átjáró. A racionális elme által belakott személyiség, fizikai valóságából, az integrált elme által érzékelt Misztikus Utazás valóságába.
A Misztikus utazás nem a józan értelemmel küszködő elme játszótere, ily módon örökké tagadásban lesz vele. Szokásai és valóságképei által lenyűgözött fizikai lényünk, nem léphet erre a területre, mert folyton kérdéseket tesz fel magának, aztán jól meg is válaszolja azokat. Egész életében kérdezz-feleleket játszik önmagával. Ez azonban egy zsákutca, mert nem lehet kérdéseket feltenni ott, ahol nincs jelen a tudat(osság). Ott csak a pőre, gondolatmentes, csupasz elme képes jelen lenni. Ez lényünk másik oldalának, a “Megismerő Tudatosságnak” otthona és ezt egyedül az integrált elme tudja használni.
Mivel a hétköznapi és az integrált elme között nincs közvetlen kapcsolat (túl nagy a tudatszint különbség), ezért szükség van egy közvetítőre, aki képes elengedni azt a képet, hogy a dolgok kizárólag olyanok lehetnek, ahogy azt értelmünk elképzeli és jóvá is hagyja. Ez a közvetítő az absztrakt elme. Az Időjáték az absztrakt elme fejlesztéséről szól.
Mindennek előjátéka azonban az absztrakt elmében az, hogy az Időjátékon keresztül megfigyelt világ elveszti azt az érzelmi töltését, ami a bevonódásokat okozná. Ez felszabadítja, feszültség-mentesíti a testet, a gondolatok szó szerint elvesztik jelentőségüket, a gondolkodási mechanizmus leáll és megszűnik a következmények sodrása. Ennek eredményeképpen elérhetővé válik egy tisztán érzékelhető jelenség: az Üresség Trónja.
Létezésünk szabadságának mértéke, személyes valóságunk – elménk fejlettségétől függ. Az elme a tudati fejlődés összetett eszköze. Gondolkodásunk, abból következő szokásaink, a valósággal való kapcsolatunk kialakítása – mind az elménkben zajlik. Az elme fejlettsége határozza meg kiszolgáltatottságunk mértékét, a szabadsághoz való viszonyunkat és ebből következően életünk minőségét is. Kettős természete a racionális, vagy programozott és a nemracionális működés. A tudatosság e “két elme” közti fejlődési folyamat.
Az Időjátékban nem a gondolkodásé a főszerep (ahogy a tengerészek mondják: szélben mindenki tud vitorlázni). Az absztrakt elmével történő misztikus utazás olyan mint egy régészeti feltárás. Néha előkerül egy fura fémszerszám, egy kopott mázú cserépdarab. Itt egy övcsat, ott egy fakés. Aztán az egész valódi ásatássá fajul. Kezdenek összeállni a darabok és egyre kivehetőbbé válik a leleteken lévő ornamentika. Mégis, az egészet – mint köd az illatos legelőt – finoman átöleli egy fura paradox érzet: mintha a lelet tárná fel a régészt! Valami ösztönösen tudja mit tegyél, hová nézz. Itt nincs mit elemezni, normális elmére amúgy sincs szükség ehhez.
“Amikor megszületünk, nincsenek gondolataink. Tiszta érzékelés és észlelés vagyunk. Megfigyelők. A szüleink tanítanak meg a beszédre, majd a gondolkodásra azért, hogy kapcsolatot teremtsenek velünk és átadják az életről alkotott képeiket, személyes tapasztalataikból származó intelmeiket, szabályaikat. Mindazt, ami eddig velük történt és mindazt, ami ebből következett számukra. Közben felnevelnek minket és megtanítanak gondolkodni úgy, ahogy ők gondolkodnak. Később, amikor ezekből a történetekből már elegünk lesz, kilépünk a gondolataik közvetlen szorításából és a barátaink, környezetünk ismeretlen, friss, gondolataival kezdünk megismerkedni. Ezeket a gondolatokat összehasonlítjuk azzal, amit a tanárainktól, példaképeinktől tanulunk, amit a könyvekben olvasunk, a különböző média felületeken látunk és hallunk.
Ezekből a gondolat-halmazokból készül sorsunk nagy sikerkönyve, aminek a fülszövegében választékosan figyelmébe ajánljuk magunkat saját magunknak. De csak miután lehetőségünk volt elolvasni a többiekét is, akkor derül ki, hogy ez a könyv ugyanúgy néz ki és ugyanazt tartalmazza, mint a többieké. Csak a történeteken más a dátum, a vágyakon más az árcédula, és a kapcsolataink címkéjén más a szavatossági idő.
Egész világunkat a gondolatainkból építjük fel. Amikor már saját döntéseket hozunk, nem is sejtjük, hogy azokból a mintákból, sémákból fognak származni, amit a körülöttünk lévő valóság felkínált számunkra.
Az Időjátékban nem a gondolkodásé a főszerep (ahogy a tengerészek mondják: szélben mindenki tud vitorlázni). Az absztrakt elmével történő misztikus utazás olyan mint egy régészeti feltárás. Néha előkerül egy fura fémszerszám, egy kopott mázú cserépdarab. Itt egy övcsat, ott egy fakés. Aztán az egész valódi ásatássá fajul. Kezdenek összeállni a darabok és egyre kivehetőbbé válik a leleteken lévő ornamentika. Mégis, az egészet – mint köd az illatos legelőt – finoman átöleli egy fura paradox érzet: mintha a lelet tárná fel a régészt! Valami ösztönösen tudja mit tegyél, hová nézz. Itt nincs mit elemezni, normális elmére amúgy sincs szükség ehhez.
Hogyan fordulhat ki ennyire “önmagából” a valóság?
Mikor lett Gioconda önarcképe Leonardo da Vinci?
Hová tűnik a valóság, amikor jelen van?
A kifordult valóság is kifordul önmagából, hiába festi a vászon a művészt, mert e kettő (vászon és festő) ugyanaz. Csak a mesében, “hol a vasa látszik, hol a fája”. De az időben egy repülő balta a teljes kép, ami sohasem lesz látható, amíg az elme nem üres! Ám ez az üresség, nem egy meditatív állapot, inkább egyfajta révülés a csordultig ürességben, ahol a Mindenség Sehol van. (Sosem gondoltam volna, milyen megrázó igazságtartalma van ennek az ép ésszel felfoghatatlan valódi belső képnek, amíg át nem léptem a másik oldalra). Ebben az ürességben kapcsolódik lényünk rejtett oldala a formával. Ide érkeznek az absztrakt szignálok. Mégsem mondhatjuk egyértelműen azt, hogy ez valahol van. Ez az üresség inkább a valahol nincs (mert Sehol van). Ez az Üresség Trónja.
A játék az, hogy az emberi entitás, mint kettős lény (a Senki és a Valaki) hogyan válik ismét teljessé egy közös úton, – a Misztikus Utazásban.
A Senkiyel Időjáték(©) egy éves tudat-, és elmefejlesztő tanfolyam, az Idő valódi jelentőségének megismerésén keresztül, ahol megtanuljuk a valóságunkat irányítani a belső képalkotó képességünk felélesztésével. E rejtett képességek eléréséhez meg kell ismerkednünk egy a hétköznapi valóságtól és annak racionális értelmezésétől nagy mértékben eltérő látásmóddal. Ez a látásmód a gyakorlatok során mindenkinél egyedi módon megnyilvánuló intelligenciát jelent.
A Senkiyel Időjáték(©) csoportos kurzusok, foglalkozások formájában ajánlott, hiszen a rendszer mélységeinek “megértése”, elsajátítása, komoly feladat (komoly haszonnal). A csoportos kurzusokon az Időjáték kifejtése mellett a Senkiyel készítéseinek gyakorlata (kalligrafikus ecsethasználat), a személyiség maszkjainak elkészítése és igény szerint – hogy a test energetikai rendszerét is támogassuk, a QiGong és a Taiji.
A kurzus végére már mindenki a saját időterén, a saját rendszerén tér-, és időentitásaival dolgozik.
