– Az örökkévalóságban Álmodó megálmodta a Misztikus Utazást és benne a Titokzatos Utazót.
– Amikor az Út az Álmodó álmában elágazik, a Titokzatos Utazó egyik oldala leszáll a formák világába
.
– A Misztikus Útról megérkezik az anyagba – testet ölt – az emberré válás megtörténik.
– Az ember felfedezi magában a Valakit, és ez a Valaki belakja a testet, de elfelejti a Senkit.
A Senki az Ürességben vár, mert tudja, hogy az emberi faj csupán egy állomása az univerzumokban utazó forma nélküli entitások egy csoportjának, hiszen az anyag sosem lesz valódi otthona a Szellemnek.
– Ezért a Senki ott maradt a Misztikus Úton, mintegy tanúként őrizve és várva a Valaki visszatérését.
– De a Valaki az “Emberben” ragadt és nem talál vissza a Misztikus Utazásba.
– Egyetlen lehetősége megtalálni a Senkit és újra egyesülni a Titokzatos Utazóban.
– Amikor ez felmerül a Valakiben, a Senki jeleket küld felé.
– Ezek a jelek a visszatérés időhullámai.
Erről a visszatérésről szól a Senkiyel Időjáték.
A Senkiyel Időjáték Kurzus a tudati fejlődés egy állomása. Egy lökéshullám a rögzült, beégett mentális rítusokat, kollektív mintákat elhagyni kész, egyben a rejtett belső világok megismerésére nyitott felfedezők számára.
Az egyetlen vezérfonal az Időjáték tanulása és használata során az a képlet, hogy Az Ismeretlen olyanná válik, amilyennek mag akarom ismerni. És éppen olyan törvények uralkodnak benne, amelyek szükségesek létezésének bizonyításához! A paradoxon az, hogy a hétköznapi életünk, az emberi létezés és minden tudományos megfigyelés valójában ennek a képletnek a fogja. Hiszen a kvantumfizika felfedezése óta minden tudományos törvényszerűség cáfolható, mi több éppen a cáfolata válik bizonyítékká. Ez pedig azt is jelenti, hogy mindennek az ellenkezője is igaz; vagyis, hogy mi lesz igazzá számunkra, csupán a megismerésünk szándékának a kérdése. Ezért a legfontosabbnak az ember tudati evolúciójában a megismerést és nem annak tárgyát tartjuk. A Senkiyel Időjátékban pedig a megismerés tárgya az emberi létezés szabadsága, (kiszolgáltatottságának teljes felszámolása), a rejtett képességek felszabadítása, az ember mágikus oldalának és ismeretlen dimenzióinak feltárása. Ez egy olyan utazás az ismeretlenbe, ahol a káosz a rend, a szabálytalanság az egyetlen szabály. De ahhoz, hogy a valódi megismerés felé törekedjünk, el kell engednünk a tudatalattink által ránk szabott rendet és szabályokat.
A Senkiyel Időjáték három részből áll: az időjáték rendszerének megismerése, az egyedi F:ÉN:Y DNS létrehozása és az eredmények megosztása a Sensumban.
Az Időjáték klaszter egy olyan társasság, ahol a közös cél az érzékelés határainak kiterjesztése, és az intuitív intelligencia fejlesztése annak érdekében, hogy az egyén továbblépjen az emberi létezés kiszolgáltatott, függő, zárt struktúráiból – a Homo Sapiensből a Homo Sensoriumba.
E közös önfejlesztés alapja egy absztrakciós tudatfejlesztő platform, a Senkiyel Időjáték, ami a racionális elme elől elzárt területeken létrehozott absztrakt koncepció.
A Senkiyel Időjáték egy bázisforma, melynek fő elemei, – mint Magok és Krónok – hordozzák létrehozója a tulajdonos F:ÉN:Y DNS-ét.
A DNS minden információját egy Óra kódolja, ebből olvasható ki minden absztrakció, amely az egyéni fejlődés irányát és mikéntjét tartalmazza.
A Klaszter minden egyes tagja a rendszer adoptálása után létrehozza a saját egyedi F:ÉN:Y DNS-ét, Óráját és ezzel a tapasztalati időformák útvonalait, amivel az önfejlesztéshez szükséges belső eljárásait “lehívja”.
A Klaszter tagjai megosztják egymással az egyéni időformákban létrejött tapasztalataikat és egy nagyobb egység részeiként összefűzik azokat a Sensumban.
Ha eljön az idő, hogy esélyt adjunk arra, hogy önmagunk szórakoztatásánál mélyebbre hatoljunk, nem tudunk olyan dolgokkal előre számolni, amiben nincs tapasztalatunk – nem tudjuk mi vár ránk.
Az Időjáték valóban szokatlan és távoli dolognak tűnhet a hétköznapi valóság szorításából menekülni vágyó érdeklődő számára. Nem beszélve az ismeretlen, nem általános képi leírásokról, elnevezésekről, amelyek semmit sem jelentenek a távolból. A magazinban található egy részletes alapozó, amely átfogó leírást nyújt, de fontosak azok az alapvetések melyek meghatározzák az Időjáték hangulatát.
1. Hétköznapi valóságunk nem az a játszótér ahonnan a Létező Ismeretlen bejárata látszik.
A folyamatos hadakozás a világgal, alkudozás önmagunkkal, a folyamatos érzelmi hullámvasút, ahogy felfelé ordítunk az örömtől, lefelé meg össze….. magunkat a félelemtől, értelmes (tudományos) válaszokat akar helyzetünk és lehetőségeink mérlegelésére, legalábbis akkor, amikor már elegünk van. Ha még nincs, akkor gondoljuk át újra, hogyan lehet jobban. Újra és újra….. Az álló víz is mozog, ha kővel dobálják, de többnyire nem megy sehova (pedig folyékony). Tény, hogy önképünkön végzetes sebet ejthet ha kiderülne, hogy a hasán ültük meg a lovat, – azt is visszafelé – (és ki fog), de ezt a szembesülést nem úszhatjuk meg, akármilyen fejlődési útvonalat választunk.
2. Az Időjátékba nem lehet a hétköznapi elménkkel belépni.
Ez egyik tudati fejlődési útvonalon sem lehetséges.
3. Az itt szerzett tapasztalatok felidézésének nincs köze a hagyományos emlékezethez.
Annál is inkább, mert elménk csak a hétköznapi valóságban szerzett ismeretekhez tudja mérni ezt a tapasztalatot.
4. Mivel állandóan megmagyarázzuk a dolgokat, aztán magyarázkodunk tetteink - vagy tehetetlenségünk miatt - nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy szavak, sőt gondolatok nélkül is létezhet tudás.
Az Időjátékban a racionális gondolkodásnak és a szavaknak nincs jelentőségük, a tapasztalat nem ezekből származik
5. Ebből következik, hogy a Szellemet, mint a mindent átfogó Tudatot csak megtapasztalni lehet, miközben sem látni sem érzékelni nem tudjuk.
6. Az itt megtapasztalt eseményeknek nincsen folytonossága.
Önálló empíriumok. A benne lévő események nem lineáris sorrendben követik egymást, mint a hétköznapi élet történései.
7. Éppen ezért az elmének ebben a világban soha semmi sem biztos.
8. A gondolkodási mechanizmus megállítása a tét nélküliség szemlélése:
Semmi sem fontos, ezért minden ugyanannyit ér, és mivel ugyanannyit ér, mindegy honnan jön és mindegy hová tart. Mivel tét nélküli, az elme nem ragaszkodik a következtetések vizsgálatához. Így a lehetséges következmények hiányában nem halmozódik fel pangó feszültség (qi) sem az elmében, sem a testben. Az ürességben lassan feloldódik a mentális “készenlét” és nem lesz értelme a gondolatok jövés-menésének. Az elme mozdulatlan, neutrális állapotba kerül, megszűnik a zaj, kitágul a belső időtér, élesedik a kapcsolat és egyesül a Misztikus Utazásban a Valaki és a Titokzatos Utazó. Ez az esemény az intuíció áramlása. Ezt a kapcsolatot hívjuk az “öntanítás üres – gondolatmentes – közegének”, másnéven a Belső Eljárásoknak.
