13 dolog a valóság keletkezéséről

1.- Minden, ami velünk történik, az bennünk kezdődik. Ha még nem fedeztük fel ezt az összefüggést, az nem azt jelenti, hogy nem így van. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy hogyan teremti meg a saját életét, annak minden percében. Mert nem tudja, mi zajlik benne.

2.- A gondolataink 80%-ára, az érzéseink 50%-ára nem vagyunk tudatosak (nem tudjuk beazonosítani őket. – A gondolataink 80%-áról nem is tudunk, és 50%-ban nem tudjuk, hogy mit érzünk.) Amit nem ismerünk, azt irányítani sem tudjuk. Az életet nagyrészt ezek a tudattalan gondolatok és érzések irányítják.

3.- A gondolataink nagy része nem a miénk. Ezeket nem mi találjuk ki, csak átvesszük és anélkül ismételjük őket, hogy megvizsgálnánk – igazak-e számunkra. Ezeket hívjuk hiedelmeknek. A hiedelmeink túlnyomórészt láthatatlanok.

4.- Az alapvető hiedelmeinket és az érzéseinket a testünkkel együtt a szüleinktől örököljük, és az utódainknak örökítjük. (Gondolat-genetikai minta)

5.- Kétféleképpen reagálhatunk egy öröklött gondolat-mintára: vagy azonosulunk vele, vagy ellenállunk neki.

6.- Mindkét válasz ugyanoda vezet. Két (eltérő) út, egy (azonos) végeredmény. A bejárt út különbözik, a végeredmény azonban ugyanaz lesz mindkét reakciónál. 

7.- Az érzéseinket a gondolataink keltik, és azok mozgatják. Minden érzésminta egy gondolat-mintához kapcsolódik. Az érzelem a gondolatot követi. Az “érzés-telenítés” átmeneti eredmény, amíg a gondolat fennmarad, kinöveszti újra az adott érzelemmintát. A sokszor ismételt gondolat-minták érzés-sémákat hoznak létre. Ezeknek ki vagyunk szolgáltatva. Minél jobban elfojtjuk, annál nagyobb erővel fog feltörni, és akkor már nem tudjuk kontrollálni sem. Sem az elfojtás (kontroll), sem a tombolás nem szabadít meg az érzésmintától, amíg a gondolat – ami kelti – dolgozik bennünk.

8.- A gondolataink-érzéseink a történeteinkben öltenek testet, és kivetülnek az életünk vásznára. A betegségek “belső történetek”.  A történeteink megszilárdult gondolatok és érzések. Mindenki a saját történetein keresztül tapasztalja a valóságot, amelyet a saját gondolatai hoztak létre. Ezért mindenki a saját világának a fogja a saját gondolatain keresztül, és a saját állapotának a teremtője. Mindenkinek igaza van: mert a saját tapasztalata a saját gondolkodásához igazodik. Ahány gondolat-genetikai mintázat (énkép)-annyi világ, és (világkép). 

9.- Mindenhez – ami Velünk történik – közünk van. A történeteink csak a gondolatainkról tudósítanak, nem az “Életről”. Ugyanazok a gondolatok ugyanazokat a tapasztalatokat hozzák létre.

10.- “Hiszem, ha látom!”-előbb a bizonyítékot akarjuk látni ahhoz, hogy elhiggyük azt, ami újdonság, ami nem illik a világképünkbe, amit még nem tapasztaltunk. Csakhogy semmit nem láthatunk (tapasztalhatunk), amit az elménk nem hisz el, nem fogad el, mint lehetőséget (kitagad a valóságunkból). Fordított logikával “gondolkozunk”. A helyes sorrend: Látom, ha hiszem. Pontosabban, ha el tudom képzelni.

11.- Ami ellenkezik a hitrendszerünkkel  (az öröklött gondolat-genetikai sémánkkal), azt el fogjuk utasítani, mint “ellenséges gondolatot” és ezzel kizárjuk a valóságunkból. Ez az elme énképvédő mechanizmusa. (zárt elme). Ha az elménk nyitott, akkor képesek vagyunk az új gondolat megvizsgálására (nem utasítjuk el azonnal), és engedélyt adunk magunknak arra, hogy az eddigi valóságunkkal nem egyező, más tapasztalatokat is megszerezzünk. Csak nyitott elmével lehet fejlődni. A zárt elme fejlődésképtelen: ugyanazon gondolatséma alapján ugyanazt a világot építi fel magának újra és újra. Amiről azt gondoljuk, hogy az “nem lehet”, – azt a lehetőséget száműzzük. Bezárjuk előtte az ajtót. A program fogja eldönteni, hogy mit lehet, és mit nem.

12.- Minden szereplő a történeteinkben azt hangosítja ki és játssza el nekünk, amit belül magunkról gondolunk, – de valójában ezt nem hisszük el – ezért azt hisszük semmi közünk hozzá. Nem akarjuk észrevenni, ezért így “láttatja magát” a külvilágunkban a belső tartalom. A történeteink valódi rendezői a gondolataink. A világunk a színház, az életterünk a színpad, és mi vagyunk a főszereplő.

13.- Amiket másokról mondunk, azt legbelül magunkról gondoljuk, de nem hisszük el magunkról, ezért minél hevesebb érzelmi töltéssel mondjuk, annál inkább mi vagyunk az érintettjei a mondandónknak és minél eldugottabb bennünk a gondolat, annál nagyobb erővel próbál a felszínre törni – vagy tol a sértődöttség a bezárkózás és a depresszió irányába.

Kinek az élete ez?

Meglepő, de szinte alig valaki éli a sajátját. Ahhoz, hogy a sajátunkat éljük, előbb tudnunk kell, kik vagyunk valójában azok nélkül a szerepek nélkül, amelyekkel azonosultunk. Az önismeret ilyen mély szintjéhez olyan út vezet, amit csak kevesen vállalnak be. Pedig csak így élhető teljes élet. 

A szerepeink nem Mi vagyunk. A lojális alkalmazott, a gondoskodó anyatigris, a hűséges feleség, az elhagyott szerető, az odaadó apa, a határozott főnök, a spiri nagyi, a bukott diák, a gazdag befektető, vagy a minimálbéren tengődő alkoholista…és a többi mind csak szerepek, amiket egyenként bevállaltunk.

Ha mögé néznénk, észrevennénk, hogy egy mechanizmus tartja fenn őket, és furcsa módon azonosultunk velük. Persze csak akkor nézünk mögé, amikor már kezd kényelmetlenné válni a szerep. Addig olyan színészhez hasonlítunk, akit a szerepe elvarázsolt, a jelmezét az utcán is hordja, azt hiszi, az a saját ruhája, és ha a szomszéd megállítja, akkor a darabból idézi a szövegét. A darab, amiben játszunk az életünk – élet-halál kérdésévé válik. Valami azt mondja – sőt néha harsogja – bennünk, hogy a szerep nélkül nem lennénk ugyanazok, veszteség érne minket nélküle. Hogy csak akkor vagyunk  “jók, szerethetők, becsületesek, hasznosak, méltók az elismerésre, gazdagok, híresek, normálisak….stb”, amíg a szerepet játszuk. A taps a szerepnek szól. – Ismerős? Ezek azok az előnyök, amikkel kecsegtet a szerep, és amik hiányával fenyeget. Mindenkinek épp azt ajánlja fizetségként, ami neki a legfontosabb. Ha pedig ki akarunk szállni összeomlással fenyeget. 

De mi van a szerep mögött, mi tartja fenn? És mi történik, ha kilépünk a szerepből? Egyáltalán miért tennénk ilyet?

error: Content is protected !!