Amíg a Mindenséget nem foghatjuk fel, soha nem fogjuk tudni a teljes képet leírni, mert minden egyes élethelyzet, túl a felfogható részletein, végtelenül összetett. És mert a szituáció nem az összetört pohár, hanem maga a Mindenség.
Ahhoz hogy egyszerűen csak létezzünk, ezt nem kell megértenünk. Elég ha csak felvázoljuk a helyzetet, ami megmutatja azt, amit az élet egy adott kontextusában meg lehet érteni. Noha, megérteni csak annyit fogunk belőle, amennyire racionális elménk hajlandó. És bár a helyzet az maga a Mindenség, amit tapasztalunk benne, továbbra is csak az összetört pohár. Mert az, hogy ez a végtelenül összetett kép mit ábrázol, mindig a “Megfigyelő” következménye és mivel a Megfigyelő önmagában nem létezik, ezért nem is cselekedhet önmagától; cselekvése a Mindenség akarata – ezáltal valósága azzá válik, amilyennek meg akarja ismerni.
– De miért akarná folyamatos küzdelemként megismerni a valóságát?
Valójában nem akarja, de nem tudja elkerülni. Az ok az, hogy a megismerést a genetikai befolyáson keresztül a gondolkodási mechanizmus irányítja, ami felett nincs hatalma. Ennek eredményeképpen kell elszenvednie a “veszteséget” és ekkor a Megfigyelő gondolkodási örökségének eredményeképpen kizárólag a veszteségre fókuszál és nem a Mindenségre.
Az ember tragédiája valójában az, hogy vagy a veszteség, vagy az attól való félelem irányítja gondolkodását. A tudati evolúció, a tudati fejlődés célja éppen az, hogy a Megfigyelő kiterjessze önmagát abból a hiedelemből, hogy a dolgok valamilyenek. Azonban úgy nem tudja, hogy egyfolytában önmaga közvetlen körülményeit minősíti, mert ezektől nem látja valódi lehetőségeit.
[1]Hendricks, arcát két tenyerébe temetve arra gondol, hogy minden és mindenki összeesküdött ellene, hogy már nem bírja tovább, élete végleg összeomlott. Most újra és újra lejátssza magában, hogyan is történhetett mindez. – Ő az első Megfigyelő.
[2]Valaki nézi, hogy egy magányos férfi, pirosra festett széles padon ül és arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elől. – Ő a második Megfigyelő.
[3]Az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben.– Ő a harmadik Megfigyelő.
[4]A várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben. – Ő a negyedik Megfigyelő.
[5]A téren lévő kis kávézóban, – a pékség mellett – valaki egy újságot olvas, aminek második oldalán egy hírt keretező képen a várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben. – Ő az ötödik Megfigyelő.
[6]Egy tizedik emeleti lakás nappalijában valaki egy filmet néz a televízióban, amiben a főszereplő épp a téren lévő kis kávézóban, – ott a pékség mellett – figyeli azt a valakit, aki egy újságot olvas, aminek második oldalán egy hírt keretező képen a várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben. – Ő a hatodik Megfigyelő.
[7]Egy felhőkarcoló tetejéről ereszkedő ipari alpinista, az épület homlokzatának ablakait tisztítva látja, ahogy egy tizedik emeleti lakás nappalijában, valaki egy filmet néz, amiben a főszereplő épp a téren lévő kis kávézóban, – ott a pékség mellett – figyeli azt a valakit, aki egy újságot olvas, aminek második oldalán egy hírt keretező képen a várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben. – Ő a hetedik Megfigyelő.
[8]A város felett helikopterrel járőröző rendőrcsapat egyik tagja távcsövön szemléli a magas építményeket, amikor észreveszi, hogy egy felhőkarcoló tetejéről ereszkedő ipari alpinista, az épület homlokzatának ablakait tisztítva látja, ahogy egy tizedik emeleti lakás nappalijában valaki egy filmet néz, amiben a főszereplő épp a téren lévő kis kávézóban, – ott a pékség mellett – figyeli azt a valakit, aki egy újságot olvas, aminek második oldalán egy hírt keretező képen a várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben. – Ő a nyolcadik Megfigyelő.
[?]Hendricks egy fényképet húzott elő a zsebéből. Felállt a padról és miközben a műterembe indult a többszörösen összehajtogatott, furcsa fotót vizsgálgatta. Egy város felett helikopterrel járőröző rendőrcsapat volt rajta, aminek egyik tagja távcsövön szemléli a magas építményeket, amikor észreveszi, hogy egy felhőkarcoló tetejéről ereszkedő ipari alpinista, az épület homlokzatának ablakait tisztítva látja, ahogy egy tizedik emeleti lakás nappalijában valaki egy filmet néz, amiben a főszereplő épp a téren lévő kis kávézóban, – ott a pékség mellett – figyeli azt a valakit, aki egy újságot olvas, aminek második oldalán egy hírt keretező képen a várost elkerülő felüljárón, a forgalmi dugóban, autójának ablakából, egy ember a folyót nézi, ahol az út túloldalán, a közlekedési lámpánál várakozva, valaki azt figyeli, ahogy a folyó virágos partjának illatos bokrai közt, egy ember nézi, ahogy egy magányos férfi ül a pirosra festett széles padon, miközben arcát eltakarja a szemébe sütő Nap elöl, a reggeli napsütésben…
Természetesen az összes Megfigyelő! A Mindenség, ahogy önmagát szemléli.
A Senkiyel Időjáték lényege többek között az, hogy minden Megfigyelő, egy a tudatszintnek megfelelő időhullámon uralkodik és az azon jelenlévőkkel azonos valóságon osztozik. Ez az időhullám egyedül ezt a tapasztalatot teszi láthatóvá számára. Azonban a tapasztalatnak önmagában nincs jelentősége addig, amíg minősítjük. Amikor azt mondjuk, hogy nincs jó vagy rossz tapasztalat, – egyszerűen csak tapasztalat van – akkor számolunk azzal, hogy a Mindenség jelen van benne. Ha ezt kizárjuk magunkra maradunk a problémáinkkal – a többiekkel együtt. Márpedig, – ellentétben a kánonnal – a problémák nem azért vannak, hogy megoldjuk őket. Problémák egyszerűen nincsenek, – mert a helyzet, mindig a Mindenség.
A Senkiyel Időjáték(©) egy éves tudat-, és elmefejlesztő tanfolyam, az Idő valódi jelentőségének megismerésén keresztül, ahol megtanuljuk a valóságunkat irányítani a belső képalkotó képességünk felélesztésével. E rejtett képességek eléréséhez meg kell ismerkednünk egy a hétköznapi valóságtól és annak racionális értelmezésétől nagy mértékben eltérő látásmóddal. Ez a látásmód a gyakorlatok során mindenkinél egyedi módon megnyilvánuló intelligenciát jelent.
A Senkiyel Időjáték(©) csoportos kurzusok, foglalkozások formájában ajánlott, hiszen a rendszer mélységeinek “megértése”, elsajátítása, komoly feladat (komoly haszonnal). A csoportos kurzusokon az Időjáték kifejtése mellett a Senkiyel készítéseinek gyakorlata (kalligrafikus ecsethasználat), a személyiség maszkjainak elkészítése és igény szerint – hogy a test energetikai rendszerét is támogassuk, a QiGong és a Taiji.
A kurzus végére már mindenki a saját időterén, a saját rendszerén tér-, és időentitásaival dolgozik.
