ÉNZŐgén – TEgén: az engem szemből kiegészítő másik.
A tűz elemű Mars-erőhöz való viszonyunk határozza meg a szemközti Vénuszi életterületünk állapotát: a férfi-nő kapcsolatot, a párkapcsolatot, a házasságot. Ez a személyiség-pár az ÉN-TE viszony egyensúlytalanságát (vagy egyensúlyát) hangosítja ki. Ez az a mód, ahogyan benned az ÉN, és Többi Ember képe összekapcsolódik. Ezt fogja tükörként mutatni a párkapcsolat. Ha az Énképed sérült, akkor a férfi-nő kapcsolódásod is sérült, és ez párkapcsolati zavarokban mutatkozik.
A párkapcsolati mintádból, mint tükörből visszaolvasható, mit gondolsz magadról tudat alatt, mint férfiről, nőről, milyen szerepet játszol, milyen öröklött gondolat-genetikai mintát futtatsz, ami az Énképedet torzítja. A szülői minták ismétlődései, leképeződései is nyomon követhetők.
Az ÉN ebben a személyiség-párban veszi fel az alapvető szerepét, amit kifelé (mások felé) játszik: az áldozatot, vagy az agresszort. Ahhoz képest, hogy melyik szerepet választotta számára az ÉNZŐgén genetikai programja, ellentétes szerepű társat/társakat fog maga mellé vonzani (TEgén). Ezért amíg a genetikai program fut, addig a párkapcsolatot a harc, a verseny, az alá-fölérendeltség, az egyensúlytalanság, az erőszak jellemzi. Ezt hívjuk a poláris párkapcsolat szintjének.
A Poláris párkapcsolat két véglete
Kicsi Én – Nagy Te = áldozat program
Két tipikus torzulása ennek a személyiségrészünknek: az „önzetlen” és az „önző”. Az Önzetlenséggel azonosult állapot akkor jön létre, ha az ÉN összezsugorodott a belső képünkben. Ezzel együtt a másik oldal dominanciája megnőtt, vagyis a TE-ről, a másikról, a társunkról alkotott képünk irreálisan felfúvódott, a TE-pólus hatalmasra nőtt. Ilyenkor nem találjuk magunkat, és törvényszerűen alárendeltjei leszünk a magunk fölé emelt másikunknak. Az önzetlenség (az „én nem vagyok fontos” programjával) egy énképzavart tükröző, egyensúlytalan állapot.
NAGY ÉN – kicsi te = agresszor program
Ugyanilyen személyiségtorzulás, csak éppen ellentétes pólusú az önzés, ha az azt jelenti, hogy az ÉN annyira felfúvódott, hogy már senki mást nem lát magától, és mindenkit kényszeresen magához, mint etalonhoz igazít. Ilyenkor a TE-pólus zsugorodik össze, és csak olyan valakivel tud párkapcsolatot létrehozni, aki az önzetlen programot futtatja.
Tipikus „programozott” poláris párkapcsolat:
A férfi agresszor mintát követ, marsikus viselkedésű (erőt sugároz, erőszakos, domináns), és az ÉN nagyobb, mint a TE, azaz az önfontosság bűvkörében él. Egy kapcsolatban vezetővé, családfővé válik. A nő áldozatmintát hordoz, eljátssza a gyengébbik nemet, követi az erősebb, domináns férfit, és támaszkodik annak erejére, cserébe kiszolgálja. Nála az ÉN kisebb, mint a TE. Mivel ez megegyezik a kollektív program mintájával, ezért a társadalom ezt tekinti „normálisnak”. Hogy mégsem az, azt mutatják az ilyen kapcsolatok szükségszerűen bekövetkező válságai, és a válások száma, ami törvényszerű egy szigorú „láthatatlan” elvárás-megfelelés játszmában. Mivel a szerep elhasználja az egyén energiáit, ezért hosszú távon az ilyen kapcsolat egyik félnek sem jó, a kapcsolat kimerül, és a lázadás sokszor bekövetkezik valamelyik fél részéről. Ha a lázadás elmarad, akkor az energia-kimerülésbe valamelyik fél belebetegszik, és ha nem változtat, belehal. A válás ilyenkor a puszta túlélést szolgálja.
Az ilyen kapcsolatokban sok az erőszak, a felhalmozódott agresszió, ami vagy kifelé megnyilvánul (agresszivitás a kapcsolatban), vagy befelé elfojtásra kerül („minden rendben van”-képmutatás a kapcsolatban), mely esetben a belső agresszió nagy eséllyel önagresszió (baleset, betegség), képében fog jelentkezni.
Atipikus „ellenprogramozott” pólust váltott párkapcsolat:
A pólust váltott párkapcsolatban a nemi szerepek ellentétesek a társadalmi kollektív mintával, azaz a férfi áldozatot, a nő agresszort (vagy megmentőt) játszik.
Mivel a nemi szerepek a kollektív programban megfelelnek az áldozat-agresszor szerepelosztásnak, – ami egy közös társadalmi mintát hoz létre: nő=áldozat, férfi=agresszor – ha az ÉN-pólust túlműködtető öröklött genetikával születik egy Nő, akkor az férfias, marsikus Én-képet sugároz, és ilyen viselkedésjegyeket mutat. Ekkor gyakran egy nőies áldozattípusú – szintén a kollektív mintával ellentétes pólusú – férfit választ maga mellé párnak. Ez azt mutatja, hogy a saját pólusváltásával elfogadásban, az ellentétes szerepével azonosulásban van. Az ilyen Nőt általában fiúnak várták a születése előtt a szülei, vagy legalább az egyik. Ez a forgatókönyv akkor fordul elő, ha az ellentétes nemű szülő (Nőknél az Apa) képével megegyezik a felvett program, vagyis a Nőt az Apa fiúnak várta, a férfias, erős viselkedést elvárta vagy dicsérte, és gyermekkorában az Apára akart hasonlítani, az ő eredményei, ereje voltak számára példamutatóak.
A genetikai programja alapján nőies áldozati szerepet választó Férfi egy erős férfias, domináns nőt fog maga mellé társnak választani. Ők az Anya által lánynak várt fiúk, akik ezt a nőies szerepet elfogadták, ahogyan az anyjuk is őket így szerette volna látni.
