Amikor az azonos nemű szülő (Nőnél az Anya, Férfinál az Apa) más neműnek várja a gyermekét, vagy elutasítja a neme miatt, akkor ennek a látens elvárásnak megfelelve a gyermek könnyen felveszi a másik nemű szerepet, és ahhoz egy azonos nemű társat választ. Tudat alatt így kísérli meg a kapcsolódást az azonos nemű szülőjéhez.
Ez a nemi identitáscsere nem mindig okoz gondot, csak abban az esetben, ha az magának az érintettnek nem elfogadható. Amennyiben a külső környezet nem elfogadó, és ezt az érintett megsínyli, annak leggyakoribb oka az érintett önelfogadás-hiányának tudattalan jelenléte.
Ilyenkor a belső konfliktus feloldásának két útja lehetséges: vagy az elfogadás megszületése, és a másság felvállalása és nyilvános megélése, vagy a mögötte lévő genetikai minta felismerésével, és az abból való kilépéssel megkísérelhető a tudattalan nemi-szerep-csere visszaállítása a szülő gyermek kapcsolat helyreállításával.
A praxisomban több olyan esettel találkoztam, amikor a legkisebb kamaszkorú gyermek homoszexualitásával kellett a szülőknek megbarátkozniuk. Szerencsére ez a leggyakrabban sikerül. Az elutasító szülő pedig ilyenkor komoly kihívás elé kerül, hogy világnézetét , esetleg megbélyegző előítéleteit felülvizsgálja.
Akit ez a téma érint, annak mindenképpen ajánlott végignézni a Wachowsky fivérek (illetve már nővérek) rendezésében a Sense8 című Netflixen vetített sorozatot, ami kendőzetlen őszinteséggel, érzékenyen és gyönyörűen dolgozza fel a téma legmélyebb dimenzióit is.
Ez a hajlam tehát sem nem betegség, sem nem társadalmi jelenség, így az sem gyógyításra, sem kirekesztésre, üldözésre, megkülönböztetésre nem adhat okot. Csupán egy ilyen típusú „gondolat-genetikai-minta” sajátos képe, ami nem rosszabb, mint egy tipikus „normális” kapcsolat, a maga válságaival. Az más kérdés, hogy a jelenség tömeges előfordulása a faj reprodukciós képességét is erősen leredukálja, azonban ez is sokkal inkább következmény, mint ok, és egy másik vizsgálati felületet vetne fel. Minket ez a téma most a személyes megoldások fókuszával érint.
Mivel az egynemű párok kapcsolatából nem születhet utód, ezért visszafelé olvasva a tükröt érthetővé válik, hogy az utolsóként született legkisebb gyermekek esetében ez gyakoribb jelenség, ahol a szülői elvárásban az is szerepel, hogy már „nem lesz több gyerekem”.
Az egynemű kapcsolat másik szereplője, aki a saját nemi szerepét (Nőként nőt, Férfiként férfit) játssza a kapcsolatban, de vele egynemű társsal, az arról árulkodik, hogy a „programja szerint” nem akar gyereket, és egy biztonságos módját választotta a nemi identitása megélésének. Az ő esetében a háttérben megtaláljuk a fogantatása-születése idején a gyerekvállalást elutasító másik nemű szülőt (Nőnél az Apát, Férfinál az Anyát). Így a tudattalan szintjén kifejezi, lemásolja, és a párkapcsolatban megnyilvánítja a másik neműek – köztük a saját, őt elutasító szülője – elutasítását. Ami éppen ugyanaz az elutasítás lesz, mint amit az élete kezdetén az őt elutasító másik nemű szülőtől kapott. Az elutasító szülőt így negligálja, tünteti el a gyermekként elutasított felnőtt, és helyettesíti be egy számára biztonságos nemű szerető személlyel.
Minél kevésbé ismerik el, tudatosítják és vállalják fel a felszínen ezt a gyermek nemzés, születés során megélt állapotukat a szülők, minél jobban takargatják, titkolják, de hurcolják magukban az „elutasítás-programot”, – vagyis minél kevésbé nyíltan kiélt az a szülő és a gyermek között – az annál inkább megnyilvánulásra törekszik egy meleg párkapcsolat formájában. A kifejezés leleplezi, hogy egy „meleg” kapcsolat képes az elutasító szülő-gyerek közötti „hideg-rideg” kapcsolatot ellenpontozni, megadva azt a gyermeknek, amire vágyott, de amit nem kapott meg a szülőtől.
