Polárgén XII. Polárgén szerepek és a 3 lépés


Warning: Attempt to read property "ID" on null in /home/belsokij/public_html/wp-content/plugins/learndash-elementor/src/views/themes/ld30/topic/index.php on line 87

12.- polárgén szerepek és a 3 lépés

Az áldozati gondolkodás tipikus polárgén sémája

A “TUDATLAN (HÜLYE) vagyok” program.  A “még nem tudok eleget ahhoz, hogy……” is ugyanide tartozik. Ez egy olyan blokk, ami masszív önbizalomhiányt gerjeszt. Tipikusan gyerekkorban elmaradtak a pozitív megerősítések, a dícséret, esetleg a szülők, tanárok is kihangosították ezt a belső én-képet. Aki ezt elhiszi magáról, és megadja magát neki, az esélytelenné válik arra, hogy jó teljesítményt nyújtson a tanulásban, és folyamatos kudarcokra számíthat főként az iskolás évei alatt. De abban is megállíthatja magát, hogy előléptessék, jobb pozíciót pályázzon meg. Ez a gondolat-bálvány nem függ attól, milyen mentális képességekkel rendelkezik valaki. Hiába jó képességű, ha ezzel ellentétes a belső vezérlése. Nem jut előre, amíg fut ez a program.

Az agresszor gondolkodás tipikus polárgén sémája

AZ OKOS TUDÁLÉKOS (TUDÓS, A MEGMONDÓ, A VÉLEMÉNYVEZÉR, a SZAKÉRTŐ)

Csak az érvényes (igaz) amit én mondok. Nálam van a bölcsek köve. A többiek mind hülyék.

A mélyben ugyanaz a belső félelem munkál, mint az előző csoportnál. Csak itt szembeszállunk vele. A másik lehetőség, hogy ellenáll valaki ennek a programnak, és megpróbálja legyőzni. Ilyenek a diplomahalmozók, a tudáscímekre hajtók. Minden egyes megszerzett papír validálja, hogy “nem vagyok hülye”….egy darabig, aztán kell egy újabb. Óriási energiát mozgósítanak, hogy bizonyítsák, hogy eszesek. Az ide tartozók általában büszkék a címeikre, elért eredményeiket hangoztatják. Agresszívan védik az igazukat, az álláspontjukat.

Genetikai előzménye megtalálható a családban (pl. Apa gondolta ezt magáról, neki voltak tanuláskudarcai), amit a gyerek megpróbál kijavítani. Ez a sorsátvétel még nem a saját út, akkor sem, ha sikeresnek tűnik. Félelemből ered.

Példák, esetleírások

Történetek

T akkor jelenik meg, amikor „bajban van”, vészhelyzetben. Ilyenkor nyomasztott, szomorú, rá van írva, hogy „mindjárt végem van”, ezt nem bírom tovább, de fogalmam sincs, merre, hogyan tovább. A megjelenése segítségkérés, de nem tud róla. Ilyenkor megkérdezem, akarja-e látni mélyebben, mi történik. Mindig igennel válaszol, de enyhe zavarral, mint aki nem gondolja túl komolyan.

Egyik része igent mond, a másik része nem-et. Végül az igen erősebb, mire ideér.

Ez a kettősség-érzet végig jelen van.

Amikor az igen válasza azt is megkívánja, hogy az idejét szabaddá tegye és rászánja a „figyelemre” (itt maradjon), akkor „komolyra vált a zavar-effektus”. Magyarázkodás, kifogások, idegesség, szorongás keletkezik: az elme lázasan menekülési utat keres, miért nem tud maradni.

Ez a reakció általános. Amikor előttünk áll a LEHETŐSÉG, amit kértünk, akkor sokszor meghátrálunk az utolsó pillanatban. Vissza a biztos szenvedésbe. Az legalább biztos.

A lehetőség változást hozhat, és az elménk fél a valódi változástól. Nem érdekelt benne, hogy bármi napvilágra kerüljön, kimozduljon. Hozzászoktunk a félhomályos működéshez – bár nem tudunk róla. Pedig legbelül tudjuk, hogy nagyon is eljött a változás ideje, és ahhoz lépnünk kell.

Ez okozza bennünk ilyenkor a kettősséget. 

Mi oldja fel ezt?

A döntés. Világos döntést kell hoznom: maradok, vagy megyek? Belevágok, vagy lemondok róla? Jelentkezem, vagy megint meggyőzöm magam, miért „nem érek rá most”.

A döntésem pontosan mutatni fogja, megértem-e arra, hogy bekövetkezzen a változás.

Sokan ilyenkor magyarázkodni kezdenek: én nagyon szeretnék menni, DE „nincs pénzem, nincs időm, anyámhoz kell mennem, vendégek jönnek, nincs vonatom, fáj a lábam…stb. Az elménk megnyugtató technikája, hogy megvigasztaljon bennünket, amikor épp „kihagyunk egy lehetőséget”. Ezt meg kell indokolnia, hogy megnyugodjunk. „Majd legközelebb”-mondjuk magunknak. Pedig nincs legközelebb, mert minden lehetőség MOST van. A jövőben nincs, ott a „SOHA” van. A következő már nem ugyanaz, nem ugyanúgy. Az egy másik lehetőség lesz.

Van, aki ezt a hárítást olyan tökélyre viszi, hogy egy életen át vár az „igazira”, az igazi nagy lehetőségre (társra, pénzre, szellemi élményre…stb), miközben végig ott van a lehetőség az orra előtt, csak igent kellene mondani rá, meghozni az első döntést.

Hozzászoktunk a tagadáshoz, és ez is az ön-megtagadás egy formája, amikor nem élünk a lehetőségekkel.

gyakorlatok

Tehát az első lépés: Válaszolni a hívásra, ha valami meghív, megszólít (belül vagy kívül) Igent mondani, nem keresve kifogásokat, és nyitva hagyni a lehetőséget, hogy a feltételek (pénz, idő, közlekedés, gyerekfelügyelet...stb) körém rendeződjenek. E nélkül az első lépés nélkül el sem kezdődik az utazás.

A második lépés: Kitartani a döntésem mellett, és elfogadni a segítségeket, úgy ahogyan azok megjelennek, - segítséget kérni, ha úgy érzem, valami hiányzik. Összekapcsolva maradni a lehetőséggel.

A harmadik lépés: Végrehajtani a döntésemet, és élni a lehetőséggel.

Ez a 3 lépés szükséges ahhoz, hogy valaki – a belső hívásának válaszolva – a változás útjára lépjen.

Ez azt jelenti, hogy minden változásodtól, lehetőségedtől csak 3 lépésnyire vagy. És minden megvalósított lehetőség újabb lehetőségeket mutat meg.

A kérdés:

1.- Meghallod-e a hívást, észreveszed-e a lehetőséget? A saját belső hangodra, érzésedre figyelsz-e. Hallod-e magad? Tudod-e, érzed-e, mit szeretnél igazán?

2.- Tudsz-e igent válaszolni a hívásra/lehetőségre az elméd kiabáló ellenérvei közepette? Arra mész-e, amit szeretnél, vagy legyőzött a félelmed, a megszokás?

3.- Kitartasz-e a válaszod mellett, és aszerint cselekszel-e (akkor is, ha az elméd még számtalan akadálynak látszó illúziót próbál eléd gördíteni)? Hűséges vagy-e magadhoz, vagy még eltéríthet valami „fontosabb”? 

Ha sokáig beleragadsz „mocsár-helyzetekbe”, nem változik körülötted a kinőtt kép, akkor vizsgáld meg, melyik lépésnél akadsz el. Ilyenkor nem élsz a lehetőségeiddel.

Ha már az első lépésnél elakadsz, bizonytalan vagy, nem tudod, érzed, mit szeretnél, a belső öröm pillanatait nem érzékeled felvillanni, nem látod meg a lehetőségeidet, akkor az elméd túlkiabál. Nagy a háttérzaj. Kapcsolj ki minden mentális befolyást (tv, rádió, számítógép...stb), légy csöndben, nyugton és figyelj befelé. Érezd, amit igazán szeretnél, ami a Te utad. Ha erre sem érsz rá, akkor szaladj még néhány kört 🙂

Ha a második lépés okoz nehézséget, akkor lehetőséged van megfigyelni, mivel beszéled le magad valamiről, amit szeretnél. Ráláthatsz a félelmeidre, és a szokásos kifogásaidra. Kérdezd meg magadtól ilyenkor: biztosan igaz ez?

A harmadik lépésnél – ha eddig eljutsz, de tovább nem – megláthatod a folyamatot, az elméd trükkjeit, amikkel tesztel, érett vagy-e a változásodra. Meg fogja mutatni, mennyire hiszel még az akadályokban, és mennyire látod tőled függetlennek a világodat.

Sok bátorságot és humort mindenkinek az első három lépéshez!

error: Content is protected !!