Nem mindegy, hogy gondolkodunk, mert azt teremtjük, amit gondolunk, akár tudatosan, akár tudat alatt.
Amíg tudattalan vagyok, addig a gondolkozásom irányít. Úgy mozgat, mint bábos a bábot.
Az akarattal ellenállás nem tudatosság, hanem szembeszállás a tudattalannal, szélmalomharc, hiábavaló küzdelem a tudattalan gondolkodással szemben. Harc az elmében, ami megerősíti a gondolatot, aminek ellenállt.
Az ELME a gondolatok csatatere. Küzdőtér, ahol az erősebb győz. De győzni és veszíteni ugyanaz. A csatában mindenki megsérül, veszít.
Honnan jönnek a gondolatok?
A gondolatok a mentális térben születnek az ELME tevékenysége által.
Két helyről kapjuk – készen – a gondolatokat:
Miért hitrendszer az ELME gondolkozása?
Mert ezeket a gondolatokat elhisszük/elhittük anélkül, hogy megvizsgáltuk volna, hogy igazak-e. Elfogadtuk őket, azonosultunk velük, megadtuk magunkat nekik, ezzel beépültek a gondolkodásunkba „értékrendszerünkbe”, önképünkbe, világképünkbe.
Automatikusan ismételjük őket, és biorobotként végrehajtjuk a parancsaikat.
Valóságot adtunk nekik, és valósággá váltak számunkra, megteremtették a valóságunkat, amiben élünk.
Miért tudat alatti a programozottság?
Ezek a gondolataink a tudat alattinkban lappanganak, onnan irányítanak, vagyis nem vagyunk rájuk tudatosak. Általában nem tudjuk, hogy ezeket gondoljuk, vagy ha tudjuk, nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Mintha észrevétlenek lennének számunkra a gondolataink.
Akkor honnan látszik, hogy mit gondolunk?
A gondolatunkat az leplezi le számunkra, ami történik velünk: amilyen helyzeteket vonz a gondolat, amikben megtestesül. A GONDjaink mutatják a gondolataink irányát.
Amilyen reakciókat adunk a helyzetekre.
Amit mi magunk mondunk, vagy amit nekünk mondanak mások, ami felkavar bennünket.
Amit mi gondolunk/mondunk másokról, helyzetekről.
Ezek árulkodnak a belső gondolatunkról, amihez odakötöttük magunkat, a hitrendszerünkről.
Van, hogy meg is tudjuk fogalmazni, de nem tudjuk, mit kezdjünk vele.
Hiedelmeink Bábel-tornya
Miért okoznak GONDot a gondolatok?
A gondolkodás a levegő őselemhez tartozik, aminek a lényege a könnyűség, áttetszőség, légiesség.
A gondolatok csak akkor okoznak gondot, ha azonosultunk velük, rögzítettük őket. Ha magunkhoz kötöttük őket. Az elme az a kötöző-szervünk, amelyik ezt a kötést végzi. Ítélkezik, dobozol és ezzel leföldeli a légiest: nehézzé teszi a könnyűt.
Ekkor a légiesség megmerevedik, fixálódik bennünk. Megszűnik az áttetszőség, és merev gondolatminták, szerkezetek, struktúrák váltják fel az illékony jövő-menő gondolatokat.
Egy-egy fixált gondolatunk köré hasonszőrű gondolatok rendeződnek, amik erősítik, támogatják, így egy egész gondolati építmény jön létre bennünk. Bábel tornya. Egész világképek épülnek így fel, izmusok, amik majd harcolnak egymással, és énképek, egók, amik szintén versengenek.
Ezek mentális építmények, amik erős érzelmeket indukálnak, majd pedig magatartásmintákat, szokásokat alakítanak ki.
Nem a gondolatokkal van baj
hanem az ahhoz való kötődésünkkel, a rögzültséggel, ami ezeket a szabadon áramló finom formákat fixálja. Amikor ezeket megragadjuk, és hozzákapcsoljuk az én-t, vagy a te-t, akkor megszemélyesítjük. Hatalmat adunk nekik magunk fölött, amikor azt mondjuk, én ilyen vagyok, te olyan vagy, a világ ilyen-olyan. Ezek ítéletek, amik beteljesednek. Azonban minden „ilyen”-hez tartozik egy „olyan”. Ha az egyiket megtapasztalom, a másikat is meg kell tapasztalnom, mert azt is megteremtettem a világomban azzal, hogy gondolatilag elő-jelet adtam hozzá: jó, azaz plusz, rossz, azaz mínusz. A gondolkodás, mint az elmének ez az én-hez kötöző tevékenysége mindig poláris: ítélkező, szétválasztó. Ezért teremt mindig karmát, külső kiegyenlítődést, és ezért okoz erős érzelmi hullámzást. Örömre bánatot, jókedvre szomorúságot.
Ez a polaritás a mentális motor, ami teremti körénk a mentális forrású világot. Így teremt az ember az alacsonyabb tudatszinteken.
Az elme érteni akar. Képtelen elengedni a megértés-kényszerét, agyal.
Prekoncepciókat gyárt, hipotéziseket…mindenről gondol valamit, és a gondolatai újabb gondolatokat szülnek. Totális mentális zűrzavar, hangzavar, amiben már nem hallja meg az egyén a saját valódi hangját…mert a gondolatai (amikkel azonosult) kiabálnak benne, vitatkoznak vele. Leuralják.
Az “elme zavar” tünetei (amikor túlterhelt a mentális test):
Mindezek ellenére az elme elvisz bennünket a belső konfliktus felismeréséig ahol lehetőségünk van felülírni a programot.
A megértésnek addig van létjogosultsága, hogy megszülje a belátást: a határhoz érkeztünk. Itt el kell engedni az ismert módszereket. Itt a döntés lehetősége, hogy belépjünk egy tágabb térbe, tudatosságba, önvalóba. A megértés itt véget ér. Vagyis sosem jön el.
Ha itt tovább erőltetjük a megértést, az az elme erőszaka. Ekkor erőszakossá válunk, és produkáljuk az elme-zavar tüneteit.
A vágy a megértésre folyamatos keresést generál, nem engedi elfogadni azt, hogy „ott vagy”.
Minél jobban vágyik az ember a megértésre, annál messzebb kerül önmagától. És minél messzebb kerül önmagától, annál hangosabban üvöltözik félelmében.
A vágy valaminek a megértésére elveszi az energiát és a figyelmet a megérzés, az intuíció elől.
A megérzés az, ami innentől vezet. Ez spontán, ismeretlen, és egy belső figyelmet igényel. Csendet. Jelenlétet. Akit a megérzése vezet, az csendesebb, békésebb. A megérzést egy szabad tér veszi körül. A tér mindig ott van. A megérzés a pillanat szüleménye. Prekoncepció nélküli.
Gondolat válogatás
Írd le a gondolatokat egy papírra, ami éppen a jön, és ahogy benned elhangzik…mindegyiket külön cetlire. Legyen legalább 20 gondolat-cetlid. Minél többet gyűjtesz, annál érdekesebb a játék. Ne izgulj, többezer gondolat suhan át rajtad minden nap. (Ennek a résznek az a célja, hogy elkezd megfigyelni a gondolataidat, minősítés nélkül, semlegesen)
Ha összegyűltek, válogasd szét őket. Tartsd meg, ami fontos számodra valamiért. (Csak olyanokat tarts meg, amelyek “jóérzést” keltenek, vagy semlegesek.) Ezeket a fontosakat is válogasd szét, csoportosítsd aszerint, hogy “miért” tartottad meg. Mi bennük az “érték” számodra. Keress közös értéket, és külön cetlire írd fel pirossal azt az értéket, amit az a kupac, amit megtartasz képvisel. (Ez az, ami most foglalkoztat, amit ki akarsz fejezni.) Ezt az értéket fogalmazd meg magadnak egy rövid, tömör képszerű mondatban megszemélyesítve jelen időben úgy, mintha már az lennél, vagy megtörtént volna. (Pl: “Tudom, hogy tudom, és ez elég”) (Nézd meg az arányt, mennyi számodra értékes gondolat maradt, és mennyi a “szemét”. Ez a rész megmutatja, mennyire túlterhelt a mentális tested. Mennyire meríted ki magad a fölösleges gondolatokkal.)
A kötelességre utaló “kell” gondolatokat, parancsokat tedd egy külön kupacba (pl.ki kell vinnem a szemetet…stb), a negatív én-állításokat (vagy te-állításokat)egy másikba (pl béna vagyok, kövér vagyok, elcsesztem, hülye a főnököm….stb) ezeket a többi “nem fontos”, és félelmetes vagy feszültséget, rossz érzést keltő gondolat-cetlivel együtt égesd el. (Ez egy szimbolikus tett, egy üzenet, és döntés, ami kifejezi, hogy kivontad őket a forgalomból - visszaküldted a tűzbe - nem tartoznak hozzád, nem tartasz igényt rájuk. Nem terheled velük a mentális testedet.) Írd le magadnak a füzetedbe, milyen tapasztalatot szereztél, milyen érzéseket éltél át, mit ismertél fel.
