A MÁTRIX kulcsa mindannyiunknál ott van. Ezt a rendszert közösen építettük, szolgáltuk, adtuk át a hatalmunkat, amíg aludtunk benne és ez azt is jelenti, hogy valamennyien képesek vagyunk a nálunk lévő kulcsot használva megszüntetni ezt az „életillúzió-börtönvalóságot”. Nálad van a szabadulásod kulcsa, és senki nem akadályozhat meg benne, hogy használd. A játék, kísérlet célja épp az, hogy észrevesszük-e ezt a lehetőséget – a kulcsot a kezünkben – és használjuk-e? Kilépünk-e az elme cellájából, hamis valóságából, vagy tovább sakkozunk.
A kulcs, amivel a börtön-ajtónkat kinyithatjuk, a tudatosságunk, a választásunk, hogy elhagyjuk a falakon belüli illúziót és kilépünk….az ismeretlenbe. Az ELME számára ismeretlen működésbe.
Mindenkinek van kulcsa a saját börtönéhez, de mindenki maga dönti el, használja-e. Vállalja-e az evolúciós kalandot.
Az ELME az emberi faj evolúciós végterméke. Az emberre jellemző működésmód, ami kiemelte az állatvilágból, de egyben be is börtönözte tudatosságát a saját korlátai közé. Egyfajta „evolúciós ugródeszka” volt az állatiból a mentális emberibe: az „okos mentális állatba”. Ugyanakkor egy evolúciós korlát a következő evolúciós ugrásnál, ami előtt most állunk: a mentális emberiből a tudatos (szupramentális) emberibe.
Ennél a határnál állunk jelenleg, ami egy valódi evolúciós váltás, hogy egy magasabb rezgési tartományba lépve új módon fejezze ki magát egyéni formában az a végtelen tudatosság, akik vagyunk. Ennél a váltópontnál – amihez elérkeztünk az időben és a térben is – az ELME jelenlegi formájában egy akadály, egy falrendszer, ami torzítja a valóság-érzékelésünket. Az ELME a régi mentális működésmódunk, teremtő szervünk, egy mentális programozottság, ami belénk ivódott, és ami szerint eddig működtünk. Ez emelt ki az állatvilágból, ugyanakkor létrehozott egy túlélő-üzemmódot a maga versenyével, növekedési őrületével, a másikat legyőzni akaró harci szenvedélyével, szabályaival, kiszolgálva az önpusztító túlélőprogramunkat.
Az ELME produktuma a MENTALIGENCIA (mentális intelligencia). Ez az emberiség túlnyomó többségének a tudatszintje jelenleg, egyben az 1-2. tudatszintű tömegtudati valóságnak megfelelő hullámhosszú rezgés.
Amikor valaki kimerítette az ELME lehetőségeit, megismerte a birodalmát és úgy dönt, hogy végrehajtja a maga evolúciós ugrását, akkor át kell váltania ebből a „mentaligens” működésből, az ELMÉből egy másfajta működésre. Maga mögött kell hagynia a mentális programozottságot, és le kell bontania azt a falat, melyet az elméje épített számára, és amely ebben az illúzióban tartja fogva azáltal, hogy szeparálja, elkülöníti az én-tudatosságát a többiektől, a világától. Fel kell adnia eddigi „biztonságát” a kalandért.
A falakon túl
Amint a saját kulcsomat használva kilépek az ajtón – lebontom a börtöncellám falait, lemondok „Én” hamis biztonságigényéről, vállalva a megfélemlítéssel szembeni tudatos cselekvést -, számomra véget ér az ELME vetített illúziója, (az önmegsemmisítő programjával együtt) ami azt is jelenti, hogy a KOLLEKTÍV ELME, kollektív valóságkép alól is felszabadulok, nem kötnek többé a szabályai. Azok a karám szabályai voltak. A szabadságnak, tudatosságnak nincsen szüksége külső szabályokra. Ez egy másik valóság, amit nem kötnek az alatta lévő játékszabályai. Egy másik irányítás alá helyezem az életem, emelkedik a tudatosságom, ez veszi át bennem a hatalmat. A mentaligencia helyett megjelenik a belső tudás.
Amikor elég sokan lépnek ki az ajtójukon az ismeretlenbe, ébrednek fel, akkor a KOLLEKTÍV ELME, és az általa vetített valóságkép – a kilépők számára – összeomlik, de előtte a végletekig polarizálódik, sűrűsödik. Ez a 3. dimenziós valóság-illúzió „kataklizmája”.
Ez csak a programfüggők között kelt pánikot, mert egyre nő az evolúciós nyomás a kilépésre. És minél nagyobb a nyomás az “elengedésre, annál nagyobb a ragaszkodás a “maradásra” – ez egy törés az egyén ÉN-képében, amely kollektív pszichózist okoz a társadalomban is.
Ami visszatart
Az ELME ÉLETE az ELMÉLET
Kicsinek, gyengének látjuk magunkat (és másokat is), ezért nem hiszünk abban, hogy egyedül képesek lehetünk rá. Vannak, akik az összefogást várják másokkal, a tömegeket, és majd akkor…együtt. Pedig mindenki a magánzárkájában csücsül, és saját kulcsa van. Így hát nincs kire/mire várni.
Az ELME kifogásokat gyárt, és megpróbál elrettenteni, megfélemlít. A működése nagyon sok FÉLELMET halmozott fel az emberek érzelemtestében. Sejtszinten félünk, és erre még csak nem is vagyunk tudatosak többnyire.
Minden ERŐSZAK a félelem következménye, amit az ELME működése okoz. Az erőszakot az ELME hozza létre, melynek gyökere az elkülönültség-élmény (a „biztonságos” magánzárka falakkal körbevéve).
Minden harc, ELLENKEZÉS, tiltakozás az ELMÉt erősíti, ahogyan minden ragaszkodás, VÁGYAKOZÁS is. Ezek az üzemanyagok az elme számára, amik kitűzetik a célt, és már forog is a kerék, pörögnek az események.
Polaritás, karma
Az ELME-működése POLÁRIS, mégpedig bi-poláris. Fel-le, fel-le hullámvasútszerűen, mint egy mérleghintán ingázunk a két pólus között mindhalálig. Az ELME ezért a polaritás megtapasztalásának fontos szerve, egyben a polaritás világának teremtő-szerve is.
Ide kapcsolódik a KARMA fogalma, ami a tetteink következményeként azok másik pólusának megtapasztalását, az okozatokkal való találkozást jelenti. Nos, KARMA csak a polaritás világában létezik, mert a szétválasztás hozza létre.
Magasabb tudatállapotban (nézőpontban) a KARMA eltűnik, nincs jelen, mert nincs poláris elkülönítés, illetve elbillenés az egyik oldalra, aminek ki kellene egyenlítődnie az időben.
Az ELME-működésből kilépő tudatosodó ember maga egyenlíti ki tudatosan a billegést, teremt egyensúlyt saját megváltozott nézőpontjának köszönhetően önként, nem pedig egy külső szabály fenyegetettsége alatt tanul.
Téves elképzelés, hogy a „karma eltöröltetik”. Nem veszi el senki a karmikus kiegyenlítődésünk esélyét, csupán egyre nagyobb evolúciós nyomás nehezedik ránk, hogy elkezdjünk tudatosodni, kilépni az ELME-zárkánkból. Amíg azonban bent csücsülünk, és mérleghintázunk az ELMÉVEL, vagy sakkozunk, addig van, addig ránk ugyanolyan érvényes játékszabály, mint a gravitáció.
Előző életekre hivatkozás
Gyakran hivatkoznak rá, hogy egy helyzet, esemény „karmikus, az előző életek következménye”.
Ez részben értelmetlen: hiszen a polaritás világában minden karmikus, amennyiben minden a folyamatos külső kiegyenlítődés állapotában van. Ez maga a mozgás a két pólus között, ami egy zárt mókuskerék-forgást hoz létre. Az ELME által programozott létben MINDEN KARMIKUS.
„Előző életeink következménye” – mondjuk, ha valamivel nem boldogulunk. Ez csupán egy kifogás, az ELME trükkje, hogy megindokolja, miért vagyunk képtelenek egy helyzet megoldására. Ilyenkor visszavetíti a múltba – ahol ugye már nincs mozgásterünk, ahol tehetetlenek vagyunk – az okot, kellően homályban tartva azt, és így széttárhatjuk a karunkat: ezt el kell viselni, nincs mit tenni (értsd: nem fogok semmit tenni, megadom magam.) Ez a gondolkodás passzivitásba, önfeladásba helyez, és gyárt hozzá egy ideológiát.
Valójában ez egy trükk, ami elrejti azt a tudást előlünk, hogy mindig, minden pillanatban képesek vagyunk megoldani bármely helyzetünket.
Az ÉLET HOLOGRAFIKUS szerkezetű. Ami azt is jelenti, hogy minden egyes élet tartalmazza a Nagy Egészet, vagyis minden életünkben hozzáférhető az összes többi életünk információja is. Ezért épp elég egyetlen élet a megvilágosodáshoz, a felébredéshez, az elméből való kilépéshez, ha abban elvállaljuk a felelősségünket, és hajlandók vagyunk használni a szabadulásunk kulcsát ahelyett, hogy az elme kifogásait hallgatnánk a zárkánkban ülve és panaszkodnánk, keseregnénk.
Nincs szükségünk „szakértőkre, akik visszavezetnek az előző életeinkbe”,- bár szórakoztathatjuk magunkat ezzel is. A jelen életünk összes kihívása, problémája, aktuális feladata, zavara, káosza az, ami a válaszokat tartalmazza, és amit ha megoldunk a jelenben, akkor időben hátra és előre is eloldódunk a polaritástól. Egy torzulást helyrehozunk, egy mintát átrendezünk, és az minden tér-időben tükröződni fog.
