Álomgén – Példák, esetek…


Warning: Attempt to read property "ID" on null in /home/belsokij/public_html/wp-content/plugins/learndash-elementor/src/views/themes/ld30/topic/index.php on line 87

Példák, esetleírások

a menthetetlenül megromlott házasság...

történetek

...és amikor már nincs értelme kilépni(!)(?)

J egy menthetetlenül megromlott házasságba ragadt bele kb. 2 évig. (Csak attól számítva, hogy már bevallotta magának, hogy ez nem jó neki. A szenvedés-domináns időszak legalább 7 év volt). Ez volt az önkínzási rekordja. Többnyire borzasztóan érezte magát, szorongott, lehangolt volt, nem volt energiája. Minden erejével próbálta fenntartani a látszatot, és leplezni a szenvedését a gyerekek előtt. Vegetált, nem volt sikeres ebben az időben, a túlélésért küzdött, semmi energiája nem maradt arra, hogy komolyan foglalkozzon a hivatásával, vagy magával. A maradását azzal indokolta, hogy nincs hova mennie, hogy még biztos nem próbált meg mindent, hogy javuljon a helyzet, hogy biztos ilyen egy házasság, a nehézségeket is el kell viselni.

Visszatekintve egyik magyarázatot sem tartotta igaznak. A valódi félelme az volt, hogy egyedül marad. (J ebben a két évben volt a legmagányosabb az életében.) amitől félt, az már régen megtörtént. J azokat az éveket nyerte volna meg az életében, amikor mással boldog lehetett volna, és sikeres a munkájában. 7 évnyi szenvedést spórolt volna meg magának és a gyerekeinek, akiknek szintén traumatikus volt a kapcsolatuk az apjukkal. Még egyedül is sokkal könnyebb lett volna az élete, mint ezzel az érzelmi nehezékkel a mérgező kapcsolatban. Ha sikerült volna korábban tudatosítania a valódi félelmét, és eloldani magát tőle. Egy ilyen félelem mögött kb. az a torz énkép lapul, hogy “én nem kellek”, és ez az ő esetében a magzati korában rögzült emlék volt, amikor az apja nem akart gyereket, miközben ő az anyja méhében készülődött. Ez a “nem kellek” az esetében egy zsigeri halálfélelmet váltott ki, (hiszen majdnem abortusz lett a vége) amit fel kellett oldania magában. Ahogy megtette, az élete gyökeresen megváltozott.

K.-val 70 éves korában találkoztam. Szép, finom, intelligens de végtelenül szomorú, hideg ősz hajú asszony. Önmaga árnyéka volt, nem volt benne élet. Mintha egy üres báb lenne a teste, leválasztotta magát róla. 22 éves volt, amikor férjhez ment egy “jó partihoz”. Idegen kívülállónak érezte mindvégig a férjét. Az esküvője napján érezte először, hogy “ezt nem kellett volna”. 48 év volt az önkínzási rekordja. Próbálta évekig megszokni, és rávenni magát, hogy elfogadja a helyzetet, aztán beletörődött, de közben utálta minden egyes nap. Olyan sokáig húzta, hogy már nem volt értelme kilépni. Azt hitte, a házasságok mind ilyenek, és nincs választása. Az indoka hazugság volt. 70 évesen jött rá, hogy elválhat. A valódi félelme az volt, hogy így már nem kell senkinek, már nem talál rá a szerelem – akkor meg úgyis mindegy. A félelme beteljesedett a szerelem nélküli házasságban. Ezzel a “hibával” már nem tudta elfogadni, szeretni magát. Egy másik életet, 48 évnyi lehetőséget nyert volna a szerelemre, boldogságra, ha szembenéz a tökéletesség-torzulásával, és megbocsátva magának azonnal sarkon fordul.

Az ő fiatalkorában szűzen férjhez menni egy lány alapértéke volt. A házassággal már elvesztette az értékét, a tökéletességét, “hibássá” vált, értéktelenné a házasságpiacon – ezt gondolta magáról. Így esélytelen volt az újrakezdésre, amíg el nem engedte magában a szűz menyasszony képével azonosulást.

error: Content is protected !!