Az idő azonban egy magasabb tudatszinten nem pénz. Az időnek semmi köze a pénzhez. A szükségleti piramis magasabb szintjein az időt az ember elsősorban arra fordítja, hogy kapcsolódjon másokkal és magával, önmagát fejlessze.
Az időt itt arra használjuk, hogy azokat a dolgokat ismerjük fel, amelyek túlmutatnak azon, amit eddig magunkról és a világról gondoltunk és magunkról feltételeztünk. Sokkal nagyobb lehetőségeket, képességeket látunk innen, és másfajta tudásra teszünk szert, amely nem (csak) a túlélésünket, hanem a növekedésünket is szolgálja.
A Maslow piramis magasabb szintjein megjelenik a fejlődés igénye a túlélés helyett. A 3. tudatszinten egymás mellett létezik a két fókusz, illetve váltakozva jelenik meg a belső képernyőnkön a túlélés és a fejlődés, mint cél. Minél előrébb jutunk, a túlélési szignál annál jobban gyengül, ahogy egyre kevésbé lesz rá szükségünk.
Ezen a tudatszinten szétválik az idő és a munka. (A 3. tudatszinten a szétválás megkezdődik, a 4. tudatszinten végbemegy.)
A munka gyakorlatilag – mivel nem kötődik az időhöz – bármeddig tarthat, hiszen nem függvénye a pénz, nem alkotó eleme ennek az egyenletnek. Ez nem azt jelenti, hogy nincs belőle jövedelmünk és ingyen dolgozunk.
Csupán nincs pénzfüggés, kiszolgáltatottság, ezért itt bármennyi időt munkára költhetek, amit már nem a pénzért végzek elsősorban, hanem mert olyan cselekvést jelent, amely hozzájárul a fejlődésemhez.
A pénz – a 4. tudatszinttől – az egy teljesen máshonnan jövő dolog, nincs összefüggésben az idővel, sem a munkával.
Ezen a tudatszinten a képzelet már olyan fejlett, ami lehetővé teszi, hogy azzal teremtsük meg magát a jólétet (azon belül az anyagi jólétet is). Mert a jólét önmagában feltételezi a hiánytalanságot. Amikor nincs hiány az emberben, az azt is jelenti hogy sem pénzügyi, sem társadalmi vagy közvetlen az életét akadályozó hiánnyal nem szembesül . Azonban ezt a “jóléti állapotot” nem hosszantartó, időrabló és nehéz munkával éri el, hanem belső fejlődéssel, a képzeletének a fejlesztésével.
Miután ezen a tudatszinten az ember tisztában van azzal, hogy az egész eddigi életét a tudatalatti működése szervezte olyannak, amilyennek megtapasztalta, tudja azt is, hogy ez is a képzelet műve. Csakhogy ez a teremtő képzelet nem állt az irányítása alatt, hanem automata üzemmódban olyan scriptek játszották le magukat, amiket kölcsön kapott. A genetikánkba beíródott mentális információk, amiket elhittünk, magunkévá tettünk (a Program) használták a képzeletünket, képek, belső filmek forogtak, hogy a világunk képernyőjén visszanézhessük őket.