A munkás-HANGYA mindig másnak dolgozik. Vagy munkavállaló, aki a munkáltató igényeit szolgálja ki, vagy ön-foglalkoztató vállalkozó, aki a megrendelők igényeit szolgálja ki, és a munkája eredményének nagyobb részét átadja másoknak (a munka terheit fizeti, mint adók, tb, járulékok…stb, a közösség aktív hasznos eleme).
A munkás-HANGYA sokszor tehernek érzi a munkát, vagy a fáradtsága, vagy az elvonások miatt. Előbb-utóbb elégedetlenné válik a munkájával, de mégis csinálja….mert muszáj-szerinte.
A munkás-hangya leértékeli magát, felnéz másokra (akik többre vitték a munkában), és alárendeli magát, áldozat.
De valóban kötelező a munka?
Amíg munkás-hangyaként „vagy-vagy” gondolkozom, a minták szerint, addig igen. Addig a munka-kényszer számomra valóság. És azt fogom látni, hogy mindenki más is ezt csinálja körülöttem. Vagy ha éppen munka-nélküli, akkor nem saját döntéséből az.
A munkás-hangyának a munka-nélküliség rémképe az egyik legnagyobb fenyegetés, mivel a létének alapjait a munkához kötötte. Ettől a képtől menekül, ítélkezik, számon kér, ha másokon látja, vagy éppen sajnálja őket.
Az ilyen gondolkodás igényli a munka-kényszert, és azt meg is teremti. Mivel pedig a saját gondolkodását, elvárásait másokra projektálja, – mint általános igazságot – másoktól is elvárná, hogy kényszermunkások legyenek. A kezdeti fázisban a munkás-hangya büszke a munkabírására, későbbi fázisban kiég, és elfárad és szégyenkezik a lecsökkent teljesítménye miatt..
Egyik évfolyamtársam élete első munkanapján – amíg beért a munkahelyére – kiszámolta, mennyit kell még dolgoznia a nyugdíjig. Azóta is dolgozik, és lép egyre feljebb a ranglétrán. A szülei is szorgalmasan dolgoztak egész életükben. „Rendes emberek”.
Verseny a munkaerő-piacon
Amelyik „rabszolga-csapatban” focizok, azon a területen fogok versenyezni a többi rabszolgával a „munkatáborban”…a még több elismerésért, sikerért, fizetésért….stb.
Mivel elhittem, hogy „munkakényszer” van, ezért kényszermunkásként nem marad más lehetőségem, mint még többet, jobban, jobb helyen….stb dolgozni.
„Válság” idején pedig megtartani a munkámat, vigyázni, nehogy kirúgjanak, kapaszkodni a székbe.
Azokat fogom vetélytársaknak látni, akik szintén törtetnek a munkáért, versenyeznek a pozícióért, fizetés-emelésért…stb.
A „versenyszférában” pedig a munkás-hangyákat még a kiégés előtt lecserélik. 40-50 évesen (fáradtabban, kevesebb motivációval, több gyerekkel) pedig már alig kapnak munkát.
Ezen a piacon el kell adnom magamat, mint egy terméket, szolgáltatást. Itt magamat árulom, mint egy kiló almát, és az fog megvenni, akinek a számára hasznot jelent a munkám. A keresletet-kínálatot a munka-erő-gépek piacán a munka-erő-gép közvetítők hangolják össze.
Ez egy kosztümben-öltönyben vagy másfajta munkaruha-egyenruhában játszott színdarab, meghatározott szabályok szerint.
Az emberek az 1-3 tudatszinten a napjuk nagy részében ezzel a játékkal szórakoztatják magukat. Semmi más, mint a programozott gondolkodás teremti ezt a színdarabot, és mindenki addig játssza, amíg a személyes gondolati kötései és félelmei ehhez a programhoz kötik.
A főnök-hangya/vezérhangya, a munkás-hangya ellenpólusa, játszótársa a darabban:
Ő másokat dolgoztat. Ő a főnök. Ő lenéz másokat, agresszor.
A munkáról „ellenvéleménye” van. Szerinte ..”a saját munkából nem lehet megélni, meggazdagodni….csak az dolgozik, aki tehetségtelen……a munka az ész hiánya….a munka megerőltető…..az ügyeskedés az erény, és a követendő példa….felismerni és kihasználni a helyzeteket (mások szorult helyzetét is)…a pénz a pénzhez jön…..a pénzem dolgozik helyettem….én munkát teremtek másoknak….stb”
Szerinte a pénze (vagy ő) teremti a munkát (mások számára, akik maguktól tehetetlenek lennének, akik irányításra szorulnak) – tipikus vezérhangya-gondolkodás.
Míg a munkás szerint a munkája (az ő verejtéke) teremti a pénzt (mások számára, akik azt kisajátítják az erőfölényük miatt) – tipikus munkáshangya-gondolkodás.
A saját nézőpontjából mindegyik igaznak látszik, de egyik sem tesz boldoggá, és nem szül harmóniát. Miért? Mert a poláris egyoldalúságuk miatt mindegyik fél-oldalas és egyik feltételezi a másikat. Elválaszthatatlanok, de örökké harcolnak egymással.
A tőkés, a főnök mindig elégedetlen, hogy mások (munkások, beosztottak) nem dolgoznak eleget/jól azért a pénzért, amit fizet nekik.
A munkás, beosztott mindig elégedetlen, hogy a tőkés/főnök nem fizeti meg eléggé a munkáját. Az igények kívül hosszú távon kielégíthetetlenek.
A kudarcaikért egymásra haragszanak. Az ellentétük feloldhatatlan a gondolkodásuk korlátja miatt.
