A 12 személyiségrészünk másik felosztása az alapvető funkciójuk (minőségük) alapján történik.
Három alapfunkciót különböztetünk meg. Mindegyik minőséghez négy személyiségrész tartozik (egy-egy minden őselemből). A minőségek képességeket, erőket is jelölnek.
1.- indító (létrehozó, teremtő) – kardinális – tavasz/vetés, befektetés – gyerekkor, ifjúkor (0-27 év)
2.- fenntartó (stabilizáló, kiegyensúlyozó, kitartó) – fix – nyár/művelés, gondozás – felnőttkor (27-49 év)
3.- lezáró (lebontó, átalakító, pusztító) – ősz/aratás, betakarítás -érettkor, időskor (49-76 év)
Az Álomgén részünk azt a képességet hordozza, amivel leválunk korlátozó helyzetekről, kapcsolatokról, dolgokról, szokásokról, szerepekről. A lezárás erejét. Elemi jellemzőjének (víz, érzelmek, energia) megfelelően a lehúzó érzelmi mintázatok elengedésének, kapcsolatok leépítésének, a mérgező érzelmi kötelékek eloldásának a lehetőségét hordozza.
A március hónap fókuszában ezek feltárása, tudatosítása és megvalósítása áll.
A kinőtt élethelyzetekből, korlátozó sémákból való kilépés még akkor sem mindig könnyű, ha már felismertük őket. Mert ez mindig változással jár, amit a racionális elménk sokszor a veszteséggel azonosít. A valódi ok azonban a mélyben rejtőző irracionális félelmek. Ezért könnyebb még a szenvedést okozó megszokott komfortzónákban is benne maradni, mint lezárni és változtatni. Pedig a változtatás épp ellenkezően minden ilyen esetben energia-felszabadulással jár, azaz nyereséggel.
A másik nehézséget az okozza, hogy a túlzottan energiahiányos állapotokban alig áll rendelkezésünkre az az energiaszint, amivel a változtatás lehetséges. Ilyenkor a “nagy ugrások” helyett fokozatosan, lépésről-lépésre nyerünk vissza energiát, amit a nagyobb lépésekhez aztán felhasználhatunk. Amíg azonban nem értjük az összefüggéseket az érzelmi kilengéseket, nehézségeket okozó külső élethelyzeteink, és a belső – sokszor tudattalan – érzelmi mintázataink, tartalmaink között, addig nem tudjuk min és hogyan kéne változtatnunk. Ilyenkor a belső elmozdulás nélküli külvilági szakítás, lezárás, átrendezés – ha sikerül is – csak átmeneti és látszólagos eredményt hoz, mert a bennünk tovább működő séma újra megteremti a maga tükröződését a valóságunk vásznán. Vagyis a helyzet ismétlődni fog, más szereplőkkel, díszlettel, de az érzés, amit bennünk előhív ugyanaz marad.
Még egy tévképzetet el kell oszlatnunk: az érzelmi reakcióinkat nem lehet akarattal, önfegyelemmel, elhatározással megváltoztatni. Az ilyen önerőszak elfojtásokhoz, érzelmi hasadáshoz és további problémákhoz vezet. Hiába nem akarok félni egy bántalmazó kapcsolatban áldozatként, a racionális elmém nem képes uralni ezt a félelmet. Megmagyarázhatom magamnak, hogy nem is olyan rossz, amit érzek.
Eljátszhatom, hogy nem félek és nincs semmi baj, meg másnak se jobb, de ez az önhazugság csak elhúzza, eltakarja és szomatizálja a problémát. Amikor homokba dugjuk a fejünket, és érzéketlenné válunk a saját érzelmi szenvedésünkre, akkor egy érzelmi önkínzást végzünk. Ha nem veszünk tudomást a saját szenvedésünkről, érzelmi kibillentségünkről, és nem vagyunk hajlandóak azt észrevenni a történeteinkből, akkor egyrészt a helyzet csak romlani fog, mert azt üzenjük ezzel, hogy erősebb impulzusra, látványra, pofonra van szükségünk ahhoz, hogy végre belenézzünk a tükörbe és reagáljunk, másrészt egyre nagyobb terhelésnek tesszük ki a fizikai testünket.
