1.-2.Tudatszinten: polaritás (“vagy-vagy”): választási kényszer a szülők között: – melyiket válasszam? Harc, versengés a szülők között. Hierarchia a szülők között – ki az erősebb? A szülők veszteségei, sérelmei, neheztelései, igazságtalanság-érzései (egymásra, vagy azok kivetítése). Kinek az oldalán állok? (azonosult szerep) Kit hibáztatok? (elutasított szerep) Mennyire érzi magát az azonosult szülő vesztesnek, vagy győztesnek?
A gyermeki szerepminták (“üss vagy fuss” modell, poláris reakció – nincs jó válasz):
Megjegyzés: fiúnak várt lányok és lánynak várt fiúk a „harmadik nem”-hez tartoznak, mivel kétneműek, egyszerre fiúk és lányok, androgünitásuk (a két nem egysége) sokkal inkább megjelenik, mint az egyneműek esetében. Az a specialitásuk, hogy ők mindkét nem (fiú-lány) programját, válaszát lefuttatják, így egy-időben megélik mindkét mintát. Ez sokáig egyfajta hátránynak, átoknak tűnik: duplán teljesíteni, miközben sehová sem tartoznak igazán, egyfajta kiközösítettség, idegenség érzés kíséri őket az egyneműek között. Miközben ők túl sokak, nekik az egyneműség túl kevés, mindig csak fél-megoldás. A tudatosodás szempontjából azonban ez egy „áldott állapot”, olyan helyzeti előnyt biztosít, amellyel fénysebességgel képes haladni az, aki megérett arra, hogy a két „nem”-et magában egy „igen”-né egyesítse.
Noé, a Megmentő – a „családvédelmi béke-bíró, rend-őr”: egyik szülőt meg kell védenem a másiktól. Kettős szerep: a támadó szülővel szemben agresszor, – ha azonos nemű, vagy más neműnek várt gyermek, a védendő szülővel szemben áldozat – ha azonos nemű, vagy más neműnek várt gyermek. Állandóan résen kell lennie. Koravén gyermekek.
Példa: Apa bántja, megalázza, veri Anyát, anya gyenge, tűri a bántalmazó kapcsolatot. Apa agresszor, Anya áldozat. Fiúgyerek (vagy fiúnak várt lánygyerek) – ha azonosul anya érzéseivel és anya oldalára áll – az agresszor apa ellen fordul, védi anyát, és támadja apát. Anya megmentője lesz, apával szemben agresszor. Lánygyerek (vagy lánynak várt fiú) beáll az anya mögé segíteni neki, hogy megkönnyítse a helyzetét, átveszi tőle a terheket, a szenvedést és áldozattá válik. Csipkerózsika.
A kifelé menekülő menekült: Menekülés a családból, kimenekülés a helyzetből. Én itt sem vagyok. Elbújik, eltűnik, hogy ne lássa. „Hagyjatok békén!”
Ha a fiúgyerek (fiúnak várt lány) nem érzi elég erősnek magát a szembeszállásra Apával, akkor elmenekül, nem védi meg Anyát, és az apai agressziót nem apával szembe fordítva használja, hanem másokkal szemben lesz agresszív, agresszor. A nála gyengébbekkel, neki alárendeltekkel szemben engedi szabadjára az apával szemben meg nem élt agressziót. Két lehetőség közül választhat. Ez erős motiváció a főnök szerepre, ahol a beosztottakkal szemben erősnek érezheti magát, hogy kompenzálja azt a gyerekkori szégyenét, „bűnét”, hogy gyenge volt apával szemben, megfutamodott, és magára hagyta az anyát. Belőlük lesznek az agresszív főnökök. Ők a „karrierbe menekülők”. Ezt akkor választja, ha apában volt ambíció, meg nem élt vágy a karrierre.
A másik út, hogy keres egy társat, aki gyengébb nála, családot alapít, és abban az apa-szerepet megismétli, újrajátssza az anyapótló társon és a családján és velük lesz agresszív. Ők a „másik családba menekülők”. Ugyanazt a típusú agressziót fogja alkalmazni a társon, mint amit az apja az anyján.
A befelé menekülő menekült: egy olyan önfeláldozó gyermek, aki nem tud kiállni a gyengébb szülőért, elutasítja az agressziót, és nincs külső menekülési útja – olyan mértékű a belső apaterror, apaelutasítás. Ő a testébe menekül, ott próbál elbújni, és betegségeket gyárt a testében, vagy egy álomvilágba zárja be magát a vágytestébe. A „betegségbe menekülő” gyermeknek ezzel legalizált felmentése van a szembeszállásra. A betegség a gyengeség önigazolásává válik. Tipikusan autoimmun betegségek, allergiák képében jelenik meg a menekülés, súlyosabb esetben önfelemésztő rákos beteg lesz, amely egy segélykiáltás a szülőknek a harcuk beszüntetésére, és a gyermekükért való összefogásra. A beteg gyermek így próbálja megmenteni a családot, hogy komfortzónán kívül helyezi a szülőket.
Ha a szülők akut harci állapota megszűnik (pl. elválnak, szétköltöznek, vagy meghal az agresszor), akkor a gyermek meggyógyul, tünetmentessé válik. A betegség azonban kiújulhat, – amint egy újabb apapótló agresszorfigura feltűnik – amíg az apa-anya képet fel nem dolgozza, helyre nem állítja magában. Azaz meg nem vívja a harcát az Apával, vagy az apapótlék agresszorral.
A hatalom-átvétel
Az Apa-Fiú (fiúnak várt lány) viszony alapvető kérdése, hogy a fiúgyermek érett-e a hatalom- átvételre, vagyis hajlandó-e letaszítani apját a trónról. Ami szimbolikusan az uralkodó apakép ledöntését jelenti.
Az ősi mítoszokban az apja ellen fellázadó, azt megölő, de inkább kasztráló gyerekhős figurája mindenütt feltűnik. A római mondakörben Uránuszt a fia, Kronosz (Szaturnusz) kasztrálja, és ezzel megfosztja hatalmától, míg Kronoszt a saját fia, Zeusz (Jupiter) győzi le, és száműzi. Az apa-agresszió- uralom elleni lázadás a kamaszkor szimbóluma és feladata, és nem megkerülhető stációja a felnőtté válásnak. Az Apa-agresszor szimbolikus legyőzésével szerezhető meg az az erő, amely a felnőtt élethez szükséges. Ennek hiányában csak behódolt vagy agresszív „nagyra nőtt gyermek” lehet valaki.
Ebből a mintából az a gyógyulás első lépése, ha a menekült kiáll egy nála erősebb agresszorral (az Apával, vagy egy erős apa-pótlék figurával) szemben, valaki védelmében (aki az anyja szerepében van) és felveszi a harcot, nem menekül el, megmutatja az erejét magának is, ezzel rehabilitálja magát, feloldja a „bűnt”, és megszűnik a látens szégyen-érzet. Ezen a módon visszaszerezheti az erejét az Apától, de ehhez le kell győznie az Apát (magában a félelmetes Apa-képet). Ez már a 3. tudatszint gyógyító aktusa. Nem-et mondani az Apának, hogy ezzel Igen-t mondjunk magunkra. A függetlenné válás, az önállósodás lépése a leválás az Apáról.
