Figyelem: az alábbi megközelítés szokatlan nézőpontot képvisel, amely esetenként konfrontálódhat az objektív materialista tömegtudati világképpel, az iskolákban tanultakkal. Éppen ez okozza a megértés, befogadás nehézségét. Ugyanakkor ha sikerül nyitottan hozzáállni – megadva a lehetőséget ezen alternatív valóságfelfogás létezésére, és saját tesztelés elvégzésére – óriási mértékben fejlődhet az önreflexió képessége. Vállaljuk ezt a “másságot”, mivel nem csupán a saját tapasztalataink, megfigyeléseink, de a kvantumfizika felfedezései is alátámasztják provokatív állításainkat.
Nem kérjük, hogy hidd el, amit leírtunk. Arra kérünk, hogy ne utasítsd el zsigerből, és vizsgáld meg a saját életedben a működését, szerezz saját tapasztalatot. Ez minden külső bizonyítéknál erősebb bizonyosságot ad.
Pszichon-mező: az érzelmi testünk, a ránk jellemző érzelmi mintázatokat hordozó, minket körbevevő és a testünket átható finomanyagi mező, búra, mely szabad szemmel nem érzékelhető. A ránk jellemző energetikai kódokat tartalmazza, meghatározza az energetikai állapotunkat, azt, ahogyan reagálunk helyzetekre, és ahogyan érezzük magunkat. Érzelmi kapcsolódásunk “szerve”. Az emberek pszichon mezője összekapcsolódik, kommunikál, energiacserét bonyolít a kapcsolódó felek között.
Ehhez nem szükséges fizikai kapcsolat, nagy távolságból is működik az energiacsere-kommunikáció, ha van érzelmi kötelék a felek között. Más esetekben, idegeneknél és érzelmileg közömbös személyeknél a fizikai jelenlét szükséges a kapcsolódáshoz.
A kollektív pszichon-mezőből (érzelmi csoporttudat) az egyénre hat a kollektív érzelmi állapot, hangulat. Ez a hatás az 1. és 2. tudatszinten érvényesül a legerősebben, de itt az ember beletörődik, hogy az élet ilyen. Azonban a 3. tudatszinten okoz a legtöbb problémát, mert ott a fejlődő tudat látja és érzékeli, de úgy érzi tehetetlen vele szemben. Többek között ezért a 3. tudatszinten válik igazán nyomasztóvá a kollektív pszichikai nyomás. Azonban itt, a nyomás hatására derül ki az ember számára, hogy nála van a kijárat kulcsa.
A kivetülő gondolataink – ahogyan a júniusi anyagban megismertük a gondolkodási mechanizmusunkat – érzelmi mintákat is tartalmaznak, amik szintén polarizáltak, és amikre a külvilágunk reagál. Általában az általunk nem megélt, kizárt másik érzelmi pólust hozzák be a hozzánk közel álló személyek az életünkbe, ami sokszor – ha erős bennünk az érzelmi polarizáció töltése – heves ellenreakciót: „érzelmi ellenállást” vált ki. Ugyanakkor az azonos töltésű érzelemmezők is kapcsolódnak, és ilyenkor „együtt-érzés” jön létre, vagyis az adott érzelemminta közös átélése.
A gondolkodásunk tehát meghatározza az érzelmi állapotunkat is.
Mások érzéseire akkor reagálunk (bevonódás), ha azzal az érzelemmintával, vagy a poláris párjával mi is dolgozunk. Tehát ha van nyitott, aktív olyan érzelemmintánk, aminek egyik pólusával reakcióba lép a külső érzelmi megnyilvánulás.
A Pszichon mezőnk (érzelmi testmezőnk) tárolja a programjainkhoz tartozó érzésmintákat, melyek már aktívak. Annak ellenére, hogy csak akkor érzékeljük őket átélt érzésként, ha tiggerelve vannak, interakcióba lépnek. Valami kiváltja belőlünk ilyenkor az “érzést”, ekkor érzünk, leszünk rá tudatosak. Ez lehet egy másik személy, egy film, egy elhangzó mondat, egy illat, egy látvány, egy élmény.
Amikor ezeket az érzéseket nem tudatosan éljük meg, és vezetjük át a testünkön, vagy nem a külvilágban nyilvánítjuk meg, – nem reagálunk, miközben érzünk , azaz elfojtjuk – akkor egy nagy Szenvedéstestet és Vágytestet növesztünk magunk köré, ami olyan, mint egy sötét fal: a félelem fala, illetve egy áttetsző üvegfal – a vágyak falai. Ez a félelem-fal és vágy-üvegfal mind a program kivetülésekor, mind a történet átélésekor, az értelmezés folyamán tovább nő. Sokszor akkorára, hogy úgy érezheted, hogy ezen képtelen vagy átmenni.
A Szenvedéstest és a Vágytest – ami a pszichon-mezőnk torzulása, szennyeződése – létrehoz egy érzelmi függőséget, ami olyan, mint a drog-függés. Időről –időre szüksége van arra, hogy egy érzelemminta töltést kapjon, megerősödjön. Ezért képes bekapcsolni a programot, és lejátszani egy történetet, amelyből visszatöltődhet. A Szenvedéstest és a Vágytest töltődése persze azon az áron történik, hogy bioenergiát, életenergiát von el az egyéntől. Megfigyelhető egyfajta „mániás-depressziós” hullámzás a Szenvedéstest/Vágytest fenntartó mechanizmusában.
Szenvedéstestnek és Vágytestnek a szintetikus érzelmekkel (a program által kiváltott polarizált érzelmek) szennyezett érzelmi testet, Pszichon-testmezőt hívjuk. A félelmekkel elborított Szenvedéstest mellett általában a Vágytest is megjelenik, a polarizált érzelmek tehát ezekben raktározódnak. A félelmeink és a vágyaink raktárai ezek.
A Szenvedéstestbe kerül a negatív töltésű érzelem, és az, ami a múlttal kapcsolatos, míg a Vágytestbe a pozitív töltésű érzések, melyek a jövőhöz kapcsolódnak. Az egyén tipikusan csak az egyiket vállalja fel önazonos érzelemként, és társítja az identitásához, a másikat titkolja, rejtegeti. Ez szintén nagy energiákat köt le benne. Ahogyan nő az egyik, úgy nő a másik is, hogy egyfajta poláris ellensúlyt képezzen, ezzel biztosítva egy végletes „érzelmi egyensúlyt”.
Azt is mondhatjuk, hogy minél több a félelem bennünk, annál több a vágy, – és fordítva is.
Az érzelmi egyensúly valódi állapota a polaritás-mentes érzelmi állapot, amikor a két érzelmi pólus egyesült, és integrált egészként képes megnyilvánulni. Ebben már sem Érzelem-Bálványok, sem Érzelem-Zárványok nincsenek, ezek alól felszabadul a programtalanításkor az érzelemmező, ami egyben a Szenvedés-Vágytest megszűnését is jelenti. Ez a BIZALOM állapota, ami nem más, mint érzelmi egyensúly.
A genetikai programod érzésmintáit érzed elsősorban, azaz apa és anya érzéseit. Ezek magzati kortól rögzültek az adott gondolati irányító utasítások mellé. Mögöttük a nagyszülők, dédszülők érzéseit, amelyek mások érzelmi állapotából is visszatükröződnek. Olyankor erősen reagálsz, mert a szenvedéstested/vágytested hullámzásba kezd a közös minta mentén.
Azoknak az embereknek az érzelmi állapotára leszel fogékony (vevő), akik hasonló érzelmi frekvencián sugároznak. Ezért választasz olyan közeget, társaságot, barátokat, ideológiát, igazságokat, szokásokat, amilyet választasz. Miközben meg vagy róla győződve, hogy ezek a Te szuverén választásaid.
Mivel a nyelvi kommunikáció mögött ott van egy finomanyagi érzelmi kommunikáció, amely sokkal több információt képes átvinni, mint a beszéd, vagy a fizikai érzékszervi információk, aki képes venni az érzelmi adást, az sokkal mélyebben, tisztábban tud kommunikálni, kapcsolódni is. A tiszta érzelmi kommunikációhoz a saját Pszichon-testmeződ megtisztítása (a Szenvedés-Vágytesttől), a fizikai tested megtisztítása a Fájdalomtesttől (amely a Szenvedéstest/Vágytest fizikai lenyomatait tartalmazza) és a 6. érzékszerved működése szükséges.
Az képi-érzelmi vevőnket hívják 6. érzéknek. A 6. érzékszerv a csecsemőmirigy irányításával működik és a test folyadékait hozza vevő állapotba. Ezen keresztül képesek vagyunk – a testünkben, érzetek és képek formájában is – érzékelni a másik ember állapotát, érzelmi frekvenciáit.
Ez kb. annyi információt tartalmaz, mint az 5 érzékszerv észlelése együttesen – hozzátéve, hogy azokkal is csupán külön-külön képes érzékelni az átlagember. A 6. érzék kialakulása átalakítja az öt alapérzékelést is, mert pl. a szem funkcióját koromsötétben átveszi a fül, (mint ahogy a süketekét nappal a szem). Továbbá az orr/szaglás, a tapintás/érzékelés, mind-mind összekapcsolható a belső érzelmi látással, a kiterjesztett érzékeléssel.
Ha már feloldottuk az érzékelt érzelmi blokkokat, kötéseket magunkban, akkor a külső hatásokra szabadon reagálhatunk például azzal, hogy nincs miért reagálnunk, csupán nézők, megfigyelők maradhatunk reakció nélkül. Ez már nem az érzelmek elfojtása, hiszen nincs olyan akut érzelmi reakciónk, amit nem nyilvánítunk meg. Mégis tisztán érzünk, sőt átsuhanhatnak rajtunk azok a korábbi érzelmi kilengéseink is, amik egykor bekapcsoltak egy ilyen szituációban, de már csak erőtlen távoli emlékek. Nem mozdítanak ki. Ez a fajta érzés-érzékelés vegytiszta érzelmi önreflexió. Tudatosak vagyunk a ránk kívülről ható érzelemre, érzékeljük az energiáját, de már nincs kiváltott érzelmi reakciónk, nem vonódunk be.
Az, hogy az érzelmi kivonódás ilyen szintjét elérjük, egy hosszabb folyamatos gyakorlás eredménye, amelynek fokozatai vannak. Először csak utólag tudunk ránézni arra, ami történt, miután bevonódtunk. Majd a figyelem erősödésével és a Szenvedéstest/Vágytest gyengülésével egyre csökken a reakcióidőnk, míg végül képesek leszünk szimultán érzékelésre, és tudatos stabil érzelmi jelenlétre azokban a helyzetekben is, melyek korábban kibillentettek az érzelmi egyensúlyunkból. Az egyensúlyunk stabilizálódik, és stabillá tesz, miközben paradox módon sokkal “érzékenyebbek” leszünk, vagy inkább tisztán érzékelők.
A valódi Érzelmi Intelligenciához (EQ) ezen a módon juthatunk el.
Amikor a saját érzelmi egyensúlyunk stabil, és életenergiával feltöltött tiszta a Pszichon-testmezőnk, akkor érzelmi többletünk van, azaz energiatöbbletünk. Ezzel képesek vagyunk a másik ember érzelmi állapotát harmonizálni azáltal, hogy egy olyan frekvenciájú „érzelmi-jelet” bocsátunk ki, amelyik képes lecsillapítani a kilengő érzelmi hullámzást, vagy éppen mozgásba hozni egy befagyott érzelem-rezgést. Azonban ezt nem ajánlatos folyamatosan végezni, mert a saját energiakészletünket csapolja ez a fajta „rendező tevékenység”, ezért csak egy bizonyos tudatszint fölött, megfelelő tartalék életenergiák birtokában javasolt, és csak indokolt esetben (pl. ezen képességünk kipróbálására, megtapasztalására, vagy ha az ősképünk tartalmazza ennek lehetőségét). Fontos megjegyezni, hogy ezt nem a saját „önvédelme”, levédése érdekében teszi, aki teszi, hiszen őt magát nem érinti, nem billenti ki a másik állapota. Ha védekezne, akkor félne tőle, reagálna arra, összekapcsolódna vele. Itt nem erről van szó, hanem egy magasabb tudatosságból, és szándékból indított „érzelemmentes, önintelligenciájú” válaszról.
Az érzelem-harmonizáló tevékenység nem “megmentés”, ezt már nem a megmentő program működteti. Fontos, hogy nem sajnálatból indul, nincs egyéni célja, személyes elvárás , érdek az eredményt illetően.
A harmonizáció során a másik ember – a célszemély – feltöltődik apoláris energiával, ami lecsillapítja a kilengését. Azt tapasztalja, hogy megnyugszik, lecsillapodik, biztonságban érzi magát, megkönnyebbül, feltöltődik, kisimul. Mint akit “megszeretgettek”. A harmonizáló energiaátvitel szavak, fizikai kontaktus nélkül is működik, sőt nagy távolságból is személyes jelenlét nélkül, mivel a pszichon-mezők kommunikálnak.
Ez gyógyító érzelmi kontaktus – fizikai kontaktus nélkül. Főként a segítő szakmákban dolgozóknál fontos lenne ennek a képességnek az elsajátítása, és értő, tudatos használata.
Az érzelmi harmonizáció közben a fizikai érintés egy további hatással jár: képes a megérintett személy Fájdalomtestében az elengedést aktiválni, amitől beindulhat egy fiziológiai tisztulási folyamat. Ennek során a beragadt érzelmi mérgek, fájdalmak kiürülnek a testéből. Ahogyan az érzelmi mérgeinkkel történő tudatos szembenézéskor, a blokkoló érzelemminták integrálásakor is elindul a testi méregtelenítés. Számtalanszor megtapasztaltuk ezt a hatást mind az egyéni, mind a csoportos foglalkozások alkalmával. A fizikai test ilyenkor képes megszabadulni az érzelmi fájdalomlenyomatoktól, a jövőbeli “betegségek” csíráitól.
Egy magas tudatszintű érzelmi harmonizáló személy ölelése, érintése szó szerint harmonizáló, gyógyító erővel bír.
Ezzel azonban még óvatosabban kell bánni. Itt az intuíció elengedhetetlen, hogy a saját határainkat is tiszteljük, tisztában legyünk az energiaszintünkkel és a másik fél akaratát , valódi – benne nem tudatosult – szándékát is felmérjük a saját állapotára vonatkozóan. Bár furcsán hangzik, de nem mindenki akar “meggyógyulni”, vannak, akik ragaszkodnak a kibillent állapotukhoz – mely esetben nincsen engedélyünk a támogatásra. Ebben az esetben nincs helye a harmonizációnak semmilyen szinten, az beavatkozás lenne, ami a megmentő-programból ismert következményekkel jár (visszaüt).
A “született gyógyítók” tudatosság és önkorlátozás nélkül használva ezt a képességüket gyakran tudattalanul visszaélnek az erejükkel – megmentőszerepben – aminek a vége a saját testükben a fájdalmak megtapasztalása (amit ilyenkor átvesznek a segítés folyamán).
Nem minden ölelés gyógyító. Az érzelmileg kibillent, a Szenvedés/Vágytestet hordozó személy ölelése nem bír ilyen erővel. A tiszta pszicho-mezőjű tudatos személyé pedig csak akkor, amikor ő erre magában engedélyt ad (megnyitja a csapot).
A program érzelmi csomagja poláris. Pl. Én szegény vagyok – irányító gondolat mellé társul az ÉN-re vonatkozóan a sajnálat (szegény én, a szomorúság, a tehetetlenség, a kilátástalanság, keserűség, apátia…stb. Míg a Világra (amelyik gazdag) vonatkozóan a düh, harag, utálat, irigység, frusztráció…stb
Az azonosult (ÉN-érzelmeket) általában átéljük, azt érezzük, míg a másik érzelempólust (a Világgal szembeni érzelmeket) nem a sajátunkként éljük meg, ezekkel ellenállásban vagyunk. Ilyenkor ezeket máson látjuk viszont a világunkban, kívülről tükröződik, másoktól kapjuk, de mi szenvedjük el. Megjelennek a dühös, frusztrált, irigy…stb emberek a környezetünkben. És nem értjük, és fel vagyunk háborodva. A másik dühére, vagy irigységére ekkor már ellenreakcióként (támadásba lendülve, vagy védekezve) „ellen-érzést” produkálunk, és megnyilvánítjuk, lereagáljuk a helyzetet. Pl. mi is dühösek leszünk, és visszavágunk.
Ez az a mód, ahogy a látens – elutasított, nem érzékelt érzéseink – mégis felszínre tudnak törni.
Az asszertív kommunikáció azt tanítja, hogyan reagáljunk érzelmi kiindulópontból “intelligensen”. Ezzel képesek leszünk tompítani az érzelmi mondandónk élét – ezzel kímélve kapcsolatainkat – azonban nem ad mélyebb belátást a bennünk dúló érzelmi vihar belső feloldásához.
Ha azonban erősen kontrolláljuk, szűrjük az érzelmeinket (erős mentális ítélet alá esnek bizonyos érzelmek, amiket nem vagyunk hajlandóak megélni, kinyilvánítani, mert „én nem vagyok olyan, azt nem illik..”), akkor ezek az ellen-érzések elfojtásra kerülnek, és befelé indulnak el – a testbe, és ott lerakódnak. Ezen ellen-érzések tartalmukban megegyeznek azokkal az érzésekkel, melyeket letiltakoztunk. Ezeket hívhatjuk „idegen érzelemmintáknak”, (általunk elidegenítettnek, kizártnak) melyek bejutnak és elraktározódnak a testünkbe. Valójában ezek a saját kívül tükröződött, és hozzánk visszatérő érzelemzárványaink.
Kettős értelemben is “zárványok”. Egyrészt az elutasításunkkal, elfogadhatatlannak minősítéssel, megítéléssel elzártuk annak a lehetőségét, hogy saját érzésként megéljük őket – a külvilágba lökődtek, mint száműzöttek. Másrészt amikor kívülről visszatérnek hozzánk mások közvetítésével – és az elutasításunk miatt még mindig megtagadjuk magunktól, hogy reagáljunk, hogy megnyilvánítsuk, és ezzel elfogadjuk őket, akkor a testünkbe záródnak (nem találva kijáratot), és a fájdalomtestet építik. Ami később mindenféle testi nyavalyák titokzatos forrása lesz.
A poláris érzelmek mindig érzelmi háborút kavarnak, mert folyamatos a feszültség a külön tartott két pólus között.
Az érzelemdominó az az állapot, amikor egy bennünk elfojtott érzés (érzelemzárvány) hirtelen kitörve, megnyilvánulva egy másik személyből elsodor minket is, és átvesszük a másik érzelmi állapotát, és továbbadjuk az érzelemmintát. Ilyenkor úgy érezzük, hogy nem tudunk ellenállni annak, hogy bekapcsolódjunk, kitörjünk, és ebbe az érzelmi viharba többen is bekapcsolódnak, mindenkiben dominóelvszerűen végigfut az adott érzelem, és reakcióra kényszeríti.
Erőszakdominó példa:
Egy kicsi hógolyóval indul: pl a gyereket arra kényszerítem, (az akarata ellenére kényszerítés erőszak) hogy iskolába járjon, miközben tudom, hogy ott erőszakkal találkozik naponta, azt él át, emiatt bűntudatom van, amit elfojtok, próbálok úgy tenni, mintha nem tehetnék mást, és „leszarom” , elfelejtem (tehetetlenség-álca).
Lavina lesz belőle: A gyerek az iskolában begyűjtött erőszakot otthon adja ki, amit elszenvedek. Túlreagálva egy átlagos takarítási kérést rám zúdítja, szitkozódik. Megélem az erőszakot, és igazságtalannak érzem a helyzetet pont úgy, ahogy ő is annak érezte, hogy iskolába kell mennie, ahol megalázzák, és ahol ő nem tudta kinyilvánítani a dühét azzal kapcsolatban (beleszorult a harag). Benne vagyok a spirálban, és én is erőszakkal reagálok, visszavágok, ordítok, kikérem magamnak…stb Teljesen belepörgök, áldozatnak érzem magam, és súlyos következményekkel fenyegetem…azaz én is túlreagálom a helyzetet. Túlvédekezem magam, mivel csak az adott helyzetet látom, elválasztva az előzményektől. Mindenki szarul érzi magát, és a többi családtag is kénytelen bevonódni. Áll a bál. A másik gyerek is ad egy-kettőt a tesónak (ő a szövetségesem a háborúban:) Párom csitítani próbál, és letolja a gyereket (ő a megmentőm). A gyerek ugyanúgy megszívja végül, mint a suliban, megalázottan bezárkózik.
Vihar után: mindenki nyalogatja a sebeit, majd békülési procedúra.
Megoldás: annak a felismerése, hogy az erősen, hevesen, kontrollálhatatlanul feltörő érzés egy bennem elfojtott blokk, és én indítottam el az első erőszakkal a lavinát, az csak visszatért hozzám. Az erőszak mögött egy erős félelem, és tehetetlenség érzése: nem tudom, hogyan oldjam meg az iskolakényszert, és mi lesz vele, ha nem jár iskolába? A felismerés után döntés, a gyökér-ok kezelése: elfogadni, hogy a gyerek nem fog iskolába járni. Lépés: alternatív megoldás keresése az iskolakényszerre, és kivenni a gyereket az iskolából.
Eredmény: mióta nem jár suliba, eltűnt belőle a durva erőszak, nincsenek ilyen konfliktusaink.
A helyzetet feloldottuk, de a végleges megoldás, hogy ebben a nyugis iskolaszünetben megtaláljuk a gyerekkel azt a gyökérokot, ami az iskolai kudarcokhoz vezetett, és azt feloldva, elfogadva a helyzetét, kilépve a történetből hozzásegíteni a továbblépéshez. Így feloldható az iskola-parája.
Ez végül megtörtént. A gyerek segítséget kért a továbblépéshez. Miután fény derült a genetikai gondolatmintára, amit örökölt, és ami a kudarcélményéhez vezetett, ez felszabadította benne a torzultan rögzült én-képet, hogy „én hülye, buta vagyok”, a vele járó bűntudattal, szégyenérzettel és bénult tehetetlenséggel. Heteken belül felvetette magát egy általa kiválasztott iskolába képzőművészeti szakra, ahol barátokra, szerelmekre talált, támogató, együttműködő tanárokra. Legyőzve magában a kishitűséget, egy év lemaradást hozott be 2 hónap alatt, és négyes átlaggal zárta a félévet. Mindezt úgy, hogy megtanult egyedül tanulni. Ahogy feloldódott benne a tanulási blokk, magától kezdett tanulni, és szárnyalt. Év végére matekból „professzori címet” kapott a tanárától, és az osztály legjobbja lett úgy, hogy közben élvezte a tanulást. Amit pedig végképp nem tudtunk volna elképzelni: történelemből, amiből az előző iskolaévben a másik iskolában megbukott, most ötös lett, és ugyanígy magyarból négyes.
Visszanézve a történetet: a bizalom, ami legyőzi a félelmet, csodákra képes.
