Énzőgén VIII. – Túlélési stratégiák


Warning: Attempt to read property "ID" on null in /home/belsokij/public_html/wp-content/plugins/learndash-elementor/src/views/themes/ld30/topic/index.php on line 87

VIII. Túlélési stratégiák

A túlélés-felelős

ALAPIGÉNY – A SZEREP MÖGÖTT:  A TÚLÉLÉS

ITT A LÉT A TÉT!

Énzőgén részünk a legalapvetőbb igényeink kielégítéséért felelős. Ez pedig az, hogy biztonságban legyen az életünk. Az életfeltételeink adottak legyenek. Fontos megértenünk, hogy itt “én” mindenki más, aki tőlünk függ, hozzánk tartozik. Például a gyerekeink. Az ő biztonságuk alapesetben ugyanúgy beindítja a túlélő-küzdelmet a szülőnél.

A Maslow piramis legalsó két szintje a “túlélési szint”, amelyet biztosítania kell. A túlélés-felelősnek: fiziológiai szükségletek (étel, ital, menedék) és biztonság (veszélymentes környezet). Ezek egzisztenciális alapok, melyek minden más szükségletet megelőznek. Ezért eszközei, ereje drasztikus, és védekezési-támadási mechanizmusai a zsigeri ösztönszinten kódoltak. Mivel egy közvetlen halálfélelem vezérli. Minél erősebb a halálfélelem, annál erősebb a túlélés érdekében a reakció. 

Amint azonban ezt az erőteljes mechanizmust kiterjesztjük a létfeltételek biztosításán túlra, már jelentős túlkapások jelennek meg.

Minél inkább a túlélés a tét, annál inkább igaz a mondás, hogy “az ember embernek farkasa”. Az alsóbb tudatszinteken ez általános kihívás.

Aki úgy érzi, az élete veszélyben van, az nem mérlegel, és önvédelemből akár ölni is képes a legtöbb ember. Ez egy racionalitás alatti szint. Ezért is kell felvérteznünk magunkat azzal a belső tudással, és tapasztalattal, mellyel úrrá lehetünk a legalsó világ káoszán, illetve amely kiemel abból.

Paradox módon a beszűkült túlélési tudatállapotunkban nincs megoldás. Csak egy magasabb szintről – a piramis csúcsáról – tudjuk hosszú távon a túlélés szükségletek kielégítését is valódi megoldással letudni. Mert a megoldás bennünk van, de csak kitartó belső munkával találunk rá.

Kora gyerekkori tapasztalatok

A háborús nemzedéknél (szüleink, nagyszüleink korosztálya) a túlélés-felelős domináns marad, mivel gyermekkorukban olyan körülményeket tapasztaltak, amelyek nem elégítették ki ezt a szükségletüket, vagy csak nagyon nehezen, küzdelmesen. Beégett, hogy a túlélésért  küzdeni kell, a legalapvetőbb dolgokért (élelem, fűtés….stb) meg kell küzdeni. Ezért a háborút megélt tömegek képesek beragadni és berendezkedi erre a túlélőszintre egész életükre.

Minden olyan válság (Covid19, háborús fenyegetettség, élelmiszerhiány, energiaválság…stb), ami megkérdőjelezi a túlélést, vagy jelentősen megnehezíti – bekapcsolja a túlélés-felelőst. Márpedig 2020 óta tömegek kezdtek túlélő-üzemmódra váltani tudattalanul. Ez pedig, mint egy öngerjesztő folyamat felgyorsítja azt, hogy amitől félnek az be is következzen. Hiszen tudat alatt azt üzenik, hogy erre várnak, ezt akarják megvalósulva látni. Akkor nyer értelmet mindaz, amit a túlélés érdekében megtettek.

Az első életéveinkben az, ahogyan teljesülnek ezek az alapszükségleteink alapvető nyomot hagy bennünk, és befolyásolja a későbbi hozzáállásunkat, a túlélési stratégiánkat. Ugyanekkora súllyal esik latba az, hogy a szüleink mennyire érezték biztonságba magukat kisgyermekkorunkban, mert az ő szorongásaikat, félelmeiket is átvesszük, azok láthatatlanul belénk ívódnak. Akkor is, ha nem mutatták ki. Felnőtt korunkban ezek még mindig képesek túrreakciókat kiváltani belőlünk olyan helyzetekben is, amikor nincs igazi veszély.

Ezeknek a körülményeknek és a túléléssel kapcsolatos hiedelmeinknek az átvilágításával és elengedésével leszünk képesek kikerülni a láthatatlan lehúzó örvényből.

Önérvényesítés

Az, hogy hogyan tudjuk kielégíteni az alapvető egzisztenciális igényeinket, az önérvényesítő képességünkön múlik. Minél alacsonyabb tudatszinten valósítjuk ezt meg, annál több küzdelemre, nehézségre és erőszakra számíthatunk.

Bárki is kérdőjelezi meg az alapszükségleteinket, kezeljük tükörként, legyünk résen, és kutassuk fel a kihangosított belső önszabotáló mechanizmusunkat, mert ezek mögött olyan én-kép sérülések állnak, amelyek azt üzenik a tudat alattinkból, hogy “nem vagy jogosult az életre”.

Ilyen “öngyilkos programmal” nincs sok esélyünk a sikeres önérvényesítésre, előbb hatástalanítanunk kell a belső aknákat.

A megküzdési képesség

“JOBB FÉLNI, MINT MEGIJEDNI?”

Amikor úgy érezzük, veszélyben vagyunk, akkor kétféle alapvető megküzdési stratégiát használunk: védekezünk, vagy visszatámadunk. A védekezés része az is, ha elmenekülünk a helyzetből.

A kétféle ellenreakciónk az ”üss vagy fuss.”

Támadók és védekezők

A hozott és tanult önvédelmi, önérdek-érvényesítő mechanizmusunk saját mintát követ, amire csak ritkán vagyunk tudatosak.

Vajon hogyan szoktam reagálni? Mire késztet az ellenségképem (az aktivált félelmem)? – Védekezés/menekülés-“fuss,” vagy támadás/szembeszállás – “üss”.

“ÜSS VAGY FUSS”

Áldozat túlélő-típusok: “FUSS”

A cuki-nyuszi (olyan aranyos vagyok, simogass meg, látod, milyen puha a szőröm)

Az ijedős őz ( már futok is az ellenkező irányba, mindig rajtra kész vagyok)

mimikri-béka (meg sem mozdulok, itt sem vagyok, lapítok, nem is látszom)

 Sirály-király(nő) (ha közeledsz, felszállok égi magasságokba, érj el, ha tudsz)

Homokba dugott fejű Teve (ha nem látom, nincs is ott – ő se lát – nem nézek rá, elfordítom a fejem)

Nyegle macska (leszarom, úgyis az lesz, amit én akarok – nekem 9 életem van, nincs mit vesztenem)

Figyelemterelő Csicsörke (se pont, se vessző, ha folyton beszélek, nem félek, és nekik sem jut eszükbe, hogy bántsanak)

Agresszor túlélő-típusok: “ÜSS”

Ravasz róka (okos vagyok, figyellek, hogy hol a gyenge pontod, az alkalomra várok)

Nyers erő-medve (én vagyok a nagyobb, felálljak?)

Kerítő farkas (nagy a falkám, sokan vagyunk éhesek – meggyőzlek, bekerítelek)

Tekintetes oroszlán (kivételes vagyok, a méltóságom fényével elvakítalak, ereszkedj térdre)

Üvöltő sakál (rondán beszélek – olyat mondok, hogy sírni fogsz, megvárom, amíg elvérzel)

Hidegvérű Cápa (most kiderül, hogy félsz-e, a sérülteket, félősöket el kell takarítani az útból)

FELADAT

Te melyik túlélő-típusba tartozol?

Idézd fel, hogy a legutóbbi komoly veszélyhelyzetben – amit Te annak érzékeltél – hogy reagáltál.

Vizsgáld meg, hogy a környezetedben élők melyik mintát követik. 

Nézd meg, melyik típussal jössz ki jól vészhelyzetben, és melyiktől félsz. 

Melyikkel szemben hatékony a Te stratégiád, és melyik az, amelyikkel szemben mindig vesztes vagy?

Melyik az a típus, ami sokszor szembejön, amivel sokszor találkozol? 

Melyikre reagálsz heves érzelmekkel? 

Melyiket tartod a legsikeresebb stratégiának?

Az utolsó három kérdésedre adott válaszod megmutatja, a benned rejtőző, de meg nem élt túlélési stratégiákat, erőket. Valamiért ezeket elutasítod, megítéled – pedig ott van benned – vagy nem tartod elérhetőnek.

Az egyensúly eléréséhez első körben ideális lenne, ha a másik csoportból is választanál egy típust, és azt elkezdenéd gyakorolni. Például ha eddig ijedős őz voltál: nagy szemekkel néztél, ha bántottak, és pár könnycseppet elmorzsolva messzire elszaladtál, akkor most legyél ravasz róka: figyelj, ne reagálj, maradj benne a helyzetben, keresd a gyenge pontját és ott támadj. 

Amikor ezt a két pólust ezt követően integrálod magadban,  akkor kikerülsz az “üss vagy fuss” poláris reakciókényszeréből, és már sem ez, sem az nem leszel. A túlélés-felelősöd képes összekapcsolódni a szemközti kapcsolat-felelős résszel, és közös megoldásaitok lesznek az együttműködés jegyében.

error: Content is protected !!