Bevezetésként mielőtt az anyagiakhoz való viszonyunkért , az anyagi helyzetünkért felelős szerepszemélyiségünk működésére rátérnénk, helyezzük el az anyagi dimenziónkat a teljességünk térképén. Ehhez fontos megértenünk az Egyensúly fogalmát és működését.
Egy rendszer az egyensúlyi állapotában működik az energia-optimumán = a legkisebb energiamennyiséget használja fel a legnagyobb teljesítmény mellett.
Egy rendszer egyensúlyi állapota azt mutatja meg, hogyan bánik az energiával.
Az egyensúlyi rendszer “Flow”-ban van. A rendszeren belül az input-output kiegyenlített. Csak az ilyen rendszerek képesek hosszú távon kis energiával-nagy eredmény elérésére.
Energia < Egyensúly < Teljesítmény
Energia> Egyensúlytalanság > Teljesítmény
Amekkora az Egyensúlya, annyi a rendszer fenntarthatósága. Annyira stabil.
Az Instabil rendszerek egyensúlytalanok – billegnek.
A stabilitáshoz tehát fenntarthatóság kell, ahhoz pedig Egyensúly.
Egyensúlyi rendszer = stabil – önfenntartó – fejlett – válságálló – hatékony
Az instabil (egyensúlytalan) rendszerek is három állapotban létezhetnek:
1.- fejlődő—önfejlesztő : saját lépést tesz az egyensúly felé – megelőzi a válságokat
2.- tűzoltó-fennmaradásért küzd: külső beavatkozásra szorul – kezeli a válságokat (még eldöntheti, hogy az 1, vagy a 3. irányba fordul-e)
3.- hanyatló – magára hagyott: veszteségekkel egyenlítődik ki – elszenvedi a válságokat
Az emberi lény maga is egy rendszer.
Akár egy vállalkozásra, egy államra, egy közösségre, egy szervezetre is vonatkoztathatók a fenti szabályok, beazonosítható, hogy milyen egyensúlyi állapotban, illetve milyen szakaszban van.
De fontosabb számunkra, hogy az emberre, mint önálló rendszerre is igaz az egyensúly fenti szabálya.
Mi most az emberi működésre vonatkoztatva vizsgáljuk meg az egyensúlyi feltételeket.
Minden ZAVAR Egyensúlyhiányt jelez.
Az Információ-zavar energiahiányhoz, az pedig egyensúlyzavarhoz vezet hosszabb távon.
Az ember esetében az információ-zavar – ami az egyensúlyzavar forrása – a saját irányító önkorlátozó, negatív gondolata magáról (én-kép-zavar). Ez az, ami az érzelmeit blokkolva energia-hiányt idéz elő, amely a fizikai síkon anyagi zavarokban testesül meg. A világunk tükrében így láthatunk rá az egyensúlyzavarunkra. Elkerülni sem tudjuk, mert a látvány biztosan “zavar” bennünket.
Minden az egyensúlyra törekszik – a rendszerek önhelyreállítók, azaz visszabillentik magukat az Egyensúly irányába. De nem mindegy, milyen áron. A tét az, hogy megmaradnak és nőnek eközben, vagy felemésztik magukat és megszűnnek.
Az egyes ember, mint Individuális Holon (teljes rendszer) is ugyanígy működik.
Ugyanakkor az emberek összességéből álló nagyobb rendszer – az emberiség – is egy önálló Kollektív Holon (teljes rendszer, amelynek elemei, atomjai, sejtjei az egyes Individuális Holonok). Ezen a kollektív rendszeren belül is érvényesül az egyensúlyra törekvés törvénye, amit ha egy külső nézőpontból néznénk, azt láthatnánk, hogy miközben az alkotó elemei, az egyes emberek instabil állapotban vannak, az ő instabil állapotaik ellensúlyozzák – kiegyensúlyozzák egymást. Minden áldozati szerepet játszó emberhez tartozik például agresszor szerepet játszó másik ember. A két pólus összetartozik, és folyamatosan hat egymásra. Bármelyik elmozdul, vele mozdul a másik is. A kvantumfizika nyelvén azt mondanánk, hogy az emberek a szerepeikben olyan poláris (ellentétes töltésű) párokat alkotnak, melyekben a “kölcsönös összefonódottság” állapotában vannak az 1-2. tudatszinten. (A tudatszintekről az 1. leckében volt szó.)
Egy példával szemléltetve: minden szegénységtudatba ragadt ember növeli egy gazdag ember vagyonát ,akár akarja, akár nem. Vagy minden apácához tartozik egy kurtizán. Amint létrehozunk egy hiányt magunkban (és a saját világunkban), egy másik ember világában többlet keletkezik ugyanabból. Ez nem jó és rossz kérdése, hanem az egyensúlyra törekvés törvénye rendszerszinten.
A 3.-4. tudatszinten duális (egymást kiegészítő) kapcsolatok jönnek létre, ahogyan közelednek az alkotóelemek, az egyes emberek a saját egyensúlyukhoz. Ilyen kapcsolatok azonban csak azonos tudatszintű részek között alakulnak ki.
Instabil-hanyatló rendszereknél az Egyensúly pólusváltással “áll helyre”.
Veszteség elszenvedése mellett.
Nem tanul, nem lép, passzív, elmegy a falig – koppan – pólust vált.
Áldozat-Agresszor szerep: az emberi szereprendszer két véglete, pólusa, ami szintén cserélődik.
Sokszor válságos élethelyzetekben találja magát.
Példa: ha valaki egész életében másokat szolgált ki (önfeláldozó üzemmódban), és ezért nem fogadott el ellentételezést, (ezzel megbontotta az egyensúlyt,) akkor eljön az idő, amikor mondjuk lebetegszik, ő maga válik kiszolgáltatottá, és megéli, hogy mások támogatására, segítségére szorul, amit így már kénytelen lesz elfogadni. Eddig ő gondoskodott másokról – de magáról nem – most mások gondoskodnak róla (mert magáról már nem tud.). Talán érezhető ebből a sokszor látott példából, hogy egy egyensúlyhelyreállító folyamat zajlik, de az egyén szintjén ez szenvedéssel teli , fájdalmas tapasztalat lesz. Azért ennyire fájdalmas, mert ő maga messze eltávolodott az egyensúlytól. A pólusváltás legtöbbször – főleg szélsőséges esetben – nem egy lassú folyamat, amihez kellemesen alkalmazkodni tudunk, hanem egy gumikötél, ami visszaránt, egy hirtelen esemény, ami drámai fordulatot hoz. Ezt hívjuk összeomlásnak.
Az 1.-2 tudatszinten az összeomlás be van kódolva, persze mindenkire a saját formája van szabva, és a mértéke arányos az egyén egyensúlytalanságával, de elkerülhetetlen.
Instabil-fejlődő rendszereknél az Egyensúly helyreállítása az önismerettel, a zavarok okának tudatosításával, a változtatás tiszta szándékával, a gyakorlással felszabadított erőtöbblettel végrehajtott tudatos lépésekkel az egyensúly felé tudatosan és aktívan folyik.
A 3-4. tudatszinten kitartó munkával, elkötelezett gyakorlással és az energiáknak a belső fejlődésre fordításával viszonylag gyorsan, kisebb energia veszteséggel és szándékoltan helyreállítható az Egyensúly súlyos válságok, nagy összeomlás és kényszerű pólusváltás nélkül.
Az elengedés megelőzi, hogy súlyos veszteséget kelljen elszenvednie annak, aki vállalja, hogy megváltoztatja a “sorsát”.
Szellemi egyensúly – szabadság
Érzelmi egyensúly – boldogság
Testi egyensúly – egészség
Anyagi egyensúly – siker
Teljesség (teljes egyensúly) = mind a 4 jólét jelen van
Ez feltételezi azt is, hogy egymáshoz képest is egyensúlyban vannak az egyes jólétfaktorok.
A 4 jólét faktor egymásra épül
Ha az egyik dominál, akkor egy másiknál hiány keletkezik – kompenzációs mechanizmus.
A hiányzó jólét nem kap elég figyelmet (időt) az életünkben. Ezáltal energiaszegény ez a terület.
A túldominált (kompenzáló) jólét aranytalanul nagy figyelmet, sok időt kap az életünkben.
A dominancia-hajlam genetikailag öröklött, illetve kompenzált (ellen-program).
A jelen (kimerevített kép)
Minél nagyobb az időtáv, amit vizsgálunk, annál pontosabb a kép (az eredmény).
Ha csak pl 1 év, akkor lehet, hogy csak egy helyreállító folyamatot látunk más időarányokkal.
Ha az egész (felnőtt) életünk időszakát nézzük, pontosabb lesz a kép.
Az ideális arányos ráfordítás (fenntartó helyzetben, ha már nem kell kiegyenlíteni) – önfenntartó egyensúlyi állapot: IDŐ-ráfordítás/16óra/nap, és 112óra/hét
Anyagi jólét
4 óra
28 óra (munka pénzért)
Fizikai jólét (egészség)
4 óra
28 óra (test-idő)
Érzelmi jólét
4 óra
28 óra (én-idő, kapcsolatok, család)
Szellemi teljesítmény (jólét)
4 óra
28 óra (hobbi-alkotás- szenvedély)
Az ébren töltött 16 óra IDŐ egyensúlyi felosztása nélkül az egyensúly megbillen, és valamelyik terület deficites lesz. A 4 terület (jólét-faktor) között kb. 4×4 órában felosztva az időnket közeledünk ahhoz az ideális állapothoz, amivel a tartós egyensúly elérhető.
Az elsődleges tényező az időnk megfelelő beosztása, felhasználása a siker négy alapeleme között. Mert aminek nem adunk időt az életünkben, az a terület nem kap figyelmet, és sorvadni kezd. A kiegyensúlyozott, minőségi élet e nélkül nem valósítható meg.
Persze attól függően, hogy melyik területet éheztettük ki korábban az életünkben, átmenetileg szükség lehet a hiányzó idő-figyelem pótlására.
Ez persze egy ideális cél, amit azonban a legtöbben egész életükben meg sem közelítenek. A tudati fejlődést önként vállaló embernek azonban érdemes megbarátkoznia az Egyensúly képével, amely felé törekszik, és felmérni az attól való távolságát, hogy fókuszálhassa az oda vezető lépéseit.
Témánk szempontjából most az anyagi jólét áll a fókuszban. A fenti jólétfaktorokból már látható, hogy a tudatosság szempontjából csak azt az állapotot hívhatjuk anyagi jólétnek, amelynek az elérésére tett erőfeszítéseink nem emésztik fel a többi jólétfaktorra fordítható időt, energiát. Továbbá nem olyan szélsőséges szerepben érjük el (pl agresszorként mások kárára, mások energiájának felhasználásával) az anyagi gyarapodásunkat, amely a pólusváltás miatt összeomlással, veszteséggel fenyeget, ezért hosszú távon nem fenntartható.
