Belső alaptermészete az Uralkodónknak a bizonyosság, a magabiztosság, önbizalom, mely a teljességének tudatából fakad. Ebből fakad a határozottság, bátorság, merészség, spontán természetesség, a tetterő, cselekvőerő, mely jellemzi. Erős kisugárzással rendelkezik, amely nem erőltetett, mesterkélt, és nem a tetteiből fakad, hanem a jelenlétéből. Karizmatikus jelenség, erős hatást gyakorol a környezetére a puszta jelenlétével. Külső jellemzői a méltóság, tekintély, büszkeség. Elismerést, tiszteletet és értékelést vált ki a környezetéből. Természetes számára a bőség, a ragyogás, a pompa, a luxus, az igényesség – akár anyagi, akár szellemi értelemben nyilvánítja meg. Ha egy társaságba belép, mindenki felfigyel rá.
Amihez hozzáér, az arannyá változik. A hatalom, mellyel rendelkezik, egy szinte természetfölötti erő, amely rajta keresztül sugárzik azokra, akik körbeveszik. Olyan, mint aki harc nélkül győz. Követése nem kényszer, hanem jól felfogott érdek, mivel erőterében sokkal gyorsabb a haladás, könnyebb a boldogulás, és egyfajta áldás-élmény az élet.
Olyan, mintha az lenne a hivatása, hogy egy földöntúli erőt földi formában jelenítsen meg, annak csatornája legyen. Transzcendens belső kapcsolata szinte kiemeli a halandók köréből.
Világi megnyilvánulásai a királyok, királynők, hercegek, ünnepelt sztárok, dívák és a vezetők általában. Archetípusának külső megtestesítője az angol királyi család, akiket millió alattvalói csodálattal imádnak, mint belső meg nem élt királyi minőségük élőképét.
Királyi családba születni ritka kiváltság. A bennünk rejlő vezetői képességeket használni azonban széleskörű lehetőség.
A méltóság létünk alapja, melyet a modern jogrendszerek a legfelsőbb szinten definiálnak és védenek. Sérülése esetén emberi minőségünk alapja sérül. Márpedig szerteágazó kapcsolatrendszerünkben gyakori jelenség, – akár a bántalmazásig fajuló formában – a méltóságunk megkérdőjelezése. Ilyenkor a külső védelem mellett ugyanolyan fontos a belső felségsértésünk feltárása és a tartásunk helyreállítása. Ez nem áldozathibáztatás, hanem annak felismerése, hogy ami velünk történik, az nem független a belső folyamatainktól, és a változtatás felelősségének felvállalása. Mert nem kerülhetnénk ilyen helyzetbe, ha az áldozatiság, az önbántalmazás csírája a tudattalanunkból nem indulna növekedésnek. A külső történeteink a bennünk – legtöbbször tudattalanul és kontroll nélkül – lejátszódó belső történeteink tükröződései. Az önreflexió fejlesztésével elérhetővé válnak a belső történeteink, melynek összes szereplője mi vagyunk, így eljuthatunk a valódi változási potenciálunkhoz.
Idézz fel egy helyzeteket, amikor valaki megsértette a méltóságodat. Mi fájt neked a legjobban? Fordítsd magad felé ezt a történetet úgy, hogy minden szereplője Te vagy. Keresd meg a párhuzamosan futó “belső történetedet/párbeszédedet”: Te mivel, hogyan bántottad meg magad?
És mi történik, ha megsérül ez az uralkodói kép? Milyenné válhat akkor a bennünk élő uralkodó? A hatalom birtokosának negatív aspektusai jelennek meg, ha nincs kapcsolata a belső erejével, ha leszakad az őt is tápláló forrásáról. Az önmaga ellentétébe forduló erő olyan vadhajtásokat növeszt, mint a
– a megkérdőjelezhetetlenség – tévedhetetlenség – a tökéletesség idolja
Azt is mondhatjuk, hogy a bántalmazó, domináns attitűd a sértett méltóság helyreállításának , az elvesztett tekintély visszaszerzésének erőszakos kísérlete. A domináns agresszorok életük egy szakaszában megalázott áldozatok voltak. Mivel ez a sebük nem gyógyult be, önvédelmi taktikájuk a dominancia fokozására épül.
A sérült diktátorok másik típusa az elkényeztetett (mindenre felhatalmazott) gyerekből “fel nem nőtt” felnőtt, aki csak pozitív megerősítéseket kapott, nem korlátozták és nem volt alkalma találkozni a saját korlátaival. A zárt burokban, közegben féltve őrzött, kincsként dédelgetett gyermeknél nem csak a szociális skillek hiányoznak, hanem az a meggyőződése is töretlen, hogy a többiek világa is körülötte forog. Így nincs mintája együttműködő kapcsolódásra, csakis irányításra, amit gyerekkora óta gyakorol.
Alfagén részünket körüllengi a nagyravágyás és nagyráértékelés szelleme. Olyan közegben érzi jól magát, ahol megerősítéseket, pozitív visszajelzéseket kap. Láthatót és maradandót kíván alkotni, szereti a hódítást és azt is, ha őt hódítják meg. Azt üzeni, hogy “átlagon felüliek”, különlegesek vagyunk.
Királyi táplálék a hírnév, siker, pompa, mások elismerése, a tiszteletadás. Nem véletlenül domináns személyiségrész a világsztároknál.
Alfagén személyiségünk akkor érzi jól magát, ha a középpontban van, udvartartás veszi körül. Elvárja a lojalitást a hozzá tartozóktól, és sokszor azt is, hogy fogadják el született vagy szerzett előjogait, melyek (szerinte) a többiek fölé emelik. Mivel kiválasztottság-tudatra és dominanciára hajlamos, ezért könnyen alakít ki hierarchikus viszonyokat, melyekben a vezető pozíciót magának tartja fönn. Ereje teljében hajlamos megfeledkezni a többiekről, és helyettük is dönteni. Ezt nem rosszindulatból teszi, hanem mert meg van győződve róla, hogy ami neki jó, az a legjobb a többieknek is. Vitán felül ő az első az egyenlők között.
Ha gyermekkorunkban nem kaptuk meg a szükséges pozitív visszajelzéseket, megerősítéseket, akkor ez a részünk tetszhalott állapotban szunnyadhat, és előrevetíti, hogy nem sok dicséretre számíthatunk akkor sem, ha jól teljesítünk. Az elismerésre kiéhezett állapotot hozzuk magunkkal, és változatos módokon kompenzálhatjuk. Ilyen helyzetben hajlamosak lehetünk akár alulfizetett munkákat elvállalni dicséretért cserébe.
Hívószavai: tekintély és uralkodás. Célja korlátozás nélkül felérni a csúcsra. Központi témája a belső autoritás, autonómia és erő megtapasztalása és megmutatása a világnak. Büszkesége, tekintélye nem tűri, ha megkérdőjelezik vagy kritizálják. Ettől haragra gerjed, és nem érti, honnan veszik mások a bátorságot ehhez. Alkalmazkodó hűséges udvaroncai gyakran mondják azt, amit hallani szeretne, hogy dühét elkerüljék.
Vannak hivatások, szakmák, melyek kifejezetten erősen hierarchikusak, ahol a vezetői tekintélyelv betonkeményen jelen van (pl. kórházi hierarchia, erőszakszervezetek, diktatórikus politikai vezetés…stb), vagy ahol a “szakmai tekintélyek” uralkodnak (pl. tudomány, egyetemek, előadóművészetek stb).
A kiválóság elismerésének, és ez alapján az “elsőbbségadásnak”, a megkülönböztetésnek a módja ezen szférákban a tekintélyelv, mely számos formaságban is (megszólítások, titulusok, rang, cím, viselet, klubok, páholyok, V.I.P,….stb) megnyilvánul. Ezek tipikusan zárt, védett közegek, életreszóló előjogokkal. Hatalomra éhes személyiségállapotban az ezekben való részvétel, bejutás nem csak kívánatos, de egyenesen belső elvárás, mivel az elismertség napi táplálék az egónak.
Az uralkodói attitűddel rendelkező személyek körül megjelennek az őket kiszolgálók, akik szolga/cseléd szerepbe helyezik magukat. Akiknél az Alfagén személyiségrész elfojtásban van, azt egy vagy több genetikai program blokkolja, azok jó eséllyel megtapasztalják ezt a pólust. Minél jobban elnyomja valaki magában a belső vezetőjét, és az élete irányításának a felvállalását, annál nagyobb valószínűséggel válik áldozattá ebben a játszmában. A szerepek eloszlása nem mindig vegytiszta képlet, mert gyakori, hogy valaki egyszerre viszi a domináns irányító szerepet az egyik életterületén, miközben egy másikon alárendelt szerepben van. Ilyenkor ez utóbbit kompenzálja a nála gyengébb féllel szemben a külső kontrollal.
