Vágy: elérni valamit, hajt a cél felé. Célja a beteljesülés elérése= boldogság (érzés)
Fizikai megnyilvánulása: a siker
Elérési útja: a verseny, a küzdelem, a részvétel: cselekvés, a tett
A tetteinket a vágyaink hajtják, motiválják.
Az eredmény elérésével (beteljesülés) az adott vágy megszűnik, de egy másik szinte azonnal a helyére lép. Vagyis a “vágyakozás” állandó. Ez fűti belülről az egót.
A kielégülést a kielégületlenség érzése követi. Ezért vágyaink “örökké éhes” állapotban tartanak.
Célok
A vágyaink azon célokra irányulnak, amelyek megfelelnek az EGÓNK (ÉN-képünk) szerkezetének. Így valósítjuk meg azt, akinek képzeljük magunkat, akik lenni szeretnénk. Amit a felmenőink elértek, vagy épp amire vágytak, de nem értek el.
A hiány
Azonban ahogy elérjük a vágyott tárgyat, személyt, kapcsolatot, állapotot, pozíciót…stb, és ezzel elértük a célt: “ azok lettünk”…még mindig hiányzunk magunknak.
Ekkor egy újabb célt tűz ki az egónk, amit el kell érnünk, és vágyakat kelt ennek elérésére. De ugyanez a végeredmény.
Az ilyen külső célok, vágyak elérésével soha nem érhetjük el azt a “hiányzó ÉN-t”, amit keresünk, és ezzel a tartós kielégülést, boldogságot= békét.
A vágyak természete a békétlenség, hiszen küzdenünk kell, hogy legyőzzük a hiányt, megszerezzük a vágyott dolgot.
A beteljesített Én-Képek, mint fényképek a hírfolyamban csupán arról tudósítanak, hogy bár elértük, – sikerült – de mégsem találtuk meg benne a teljes önmagunkat.
Ez a keresési folyamat mégis felidézi bennünk az “elveszett ÉN” utáni vágyakozást, amely minden vágy alfája és omegája.
Az EGÓ ezt a kínzó hiányt külső úton próbálja megszüntetni. Mert ő csak a külső utakat ismeri, ez a működési területe. Saját magát keresi mindenben. A visszatükröző külvilágban azonban csak tükörképeket, árnyakat talál.
Minden Én-azonosulásról kiderül végül, hogy az egy SZEREP, amelyikben sikeresnek vagy sikertelennek érezhetjük magunkat, de nem azonos azzal, aki ÉN VAGYOK.
Mert ez a Valódi ÉN nem a szerepekben lakik, az csak BEFELÉ érhető el. Egy másik úton. Amit az EGÓm nem ismer.
Ezért állítjuk, hogy a Vágyak az EGÓhoz tartoznak. Lineáris útvonalon közlekedünk, amikor a vágyaink kielégítésén fáradozunk.
A következmény: a kifáradás. A Szerep beteljesítése, kiélése után pedig a “kiégés”, az üresség érzete jelenik meg. Amíg az újabb szerep betöltésre nem kerül, amit újabb vágyak jeleznek.
Paradoxon, hogy amíg a vágyainkat nem éljük ki, és az Egónk nem kap megnyilvánulást, nem használjuk el a rendelkezésre álló üzemanyagot, addig nem fejlődhetünk befelé. Először kifelé kell élnünk, hogy azután befelé fordulhassunk.
Ezért nézzük át, hogy állunk most a vágyainkkal a siker-kudarc fényében.
A “vágytalanság békéje” – amihez nem kapcsolódik a siker-kudarc élménye – csak a vágyak megélése, a szükséges tapasztalatok megszerzése után lehetséges.
Csak amikor átéltük, személyes tapasztalatot szereztünk arról, hogy a hiány kívülről nem elélgíthető ki – és megedzettük az egónkat, kijátszottuk magunkat – váltunk irányt, fordulunk majd befelé, hogy megtaláljuk azt, amit kívül hiába kerestünk.
Hiány -Cél-Vágy-motiváció, akarat-tett, teljesítmény-siker-üresség(hiány)…..cél-vágy-…..a képlet..egy körforgás
Nincs – Ez kell – De jó lesz, hajrá, képes vagyok rá! – ezt akarom: így csináljuk – gyerünk csináljuk – sikerült, ez megvan – DE valami más még hiányzik…….(újabb kör, most más területen, szerepben)
Hiány – Cél – Vágy – Akarat – Félelem, kétség (ellenállás, belső szabotőr, szembeszegülés, ellen-vágy, ellen-program) – nincs tett /vagy nincs valódi tett, a cselekvésben nincs erő – nincs teljesítmény – nincs eredmény/sikertelenség – hiány “…….(újabb kör ugyanazon a területen, szerepben)
Nincs – ez kell – De jó lesz, hajrá, képes vagyok rá! – Ezt akarom, így csináljuk – Nana, ezt nem lehet, ez úgysem fog sikerülni, ez nem is lesz jó, ez így nem lesz jó, ez nem az, nem vagy képes rá…stb – akkor ne csináljuk, vagy csak kicsit csináljuk=próbáljuk meg – nem sikerült, nincs meg – hiányzik (“nem vagyok elég…”)
A félelem a kihívó, ami megkérdőjelezi a célt, illetve azt, hogy azt el tudjuk érni. Ezzel megállít, lebénít.
A félelem hideg zuhany a vágy tüzére, ami kioltja azt. Ezzel elszívja, blokkolja az üzemanyagot, így megakadályozza, hogy egy szerepben végigmenjünk egy tapasztalati úton, vagy hogy rálépjünk.
A vágy termeli az üzemanyagot a haladáshoz, míg a félelem elfogyasztja.
A félelem következménye a kudarc(élmény), a sikertelenség, a nem haladás, az egyhelyben toporgás.
A félelem megnyilvánulása: ha lebeszéljük magunkat arról, amit akarunk, vagy hagyjuk, hogy mások lebeszéljenek. A magyarázkodás, amivel megindokoljuk, hogy miért nem vágtunk bele.
A félelem benne tart ugyanazon szerepben – pontosabban az ajtaja előtt várakoztat…addig nem mehetünk tovább, amíg le nem győztük ezt a démont.
A szüleink által meg nem lépett, vagy náluk kudarccal végződött új utak, szerepek tipikusan azok, amik elénk is odaállnak kihívásként, hogy nekünk sikerüljön végigcsinálni.
Jó, ha tudjuk, hogy a szüleink kudarca látszólag “kódolva van” a mi genetikai rendszerünkben, mint örökség, azonban az a kudarc csupán annak volt köszönhető, hogy a félelmeik legyőzték őket.
Amikor mi ugyanarra az útra lépünk, nem a kudarcot örököljük, hanem a félelmeket, (félelemvírust) amik őket megállították. Ez az a démon, amivel meg kell küzdenünk. Vagyis a mi választásunk, erőnk fogja eldönteni, hogy mi ugyanazon az úton sikeresek leszünk-e, vagy mi is feladjuk.
A félelem nagysága arányos a vágy nagyságával. Erős vágy-Nagy félelem.
A félelem lényege: a tiltás: “nem lehet”, és a veszteséggel való fenyegetés: “ha erre mész, elveszíthetsz valamit, kockázatos, veszélyes”
Az EGÓnk attól fél, amit nem ismer – amit nem tud irányítani, kontrollálni – ezt tartja veszélyesnek – ezért akar megállítani, amikor “Új Utakra” lépünk.
Ha ez az út egy “genetikai blokk” alá esik a képletünkben, akkor extra méretű félelemre számíthatunk, mert az őseink félelmei is megjelennek bennünk.
Az őseink végig nem járt új útjai rögzítették a félelemmintákat, amik beépültek a genetikánkba. Ezért valahányszor olyan útra lépünk, amire ők nem mertek rálépni, vagy amin visszafordultak (megadták magukat a félelemnek, a félelem győzött), ami számukra kudarccal végződött, szembetaláljuk magunkat a felhalmozott, elraktározott félelem-energiával, mint tiltótáblával. Ilyenkor gyakran épp a szüleink, nagyszüleink hangosítják ki ezeket a félelmeket, akarnak visszatartani, “megóvni” bennünket az új tapasztalattól, szereptől, iránytól a saját tapasztalatukra hivatkozva. Csakhogy az ő kudarcuk épp annak a következménye volt, hogy megadták magukat a félelmeiknek. (Ugyanezeknek a félelmeknek). Ők már korábban feladták, és megmagyarázták maguknak, hogy ez nem a személyes kudarcuk volt, hanem egy mindenkinek veszélyes út, amin nem lehet nyerni. Mivel egyedül ezt a kudarc-verziót ismerik, ez az eltérítés számukra a racionális.
Az útjuk nem azért végződött kudarccal, mert azon az úton nem lehet sikert elérni, hanem mert a félelmük erősebb volt a vágyuknál, és nem volt elég üzemanyaguk, hogy végigcsinálják.
Ezt most nekünk kell legyőznünk azzal, hogy mi kitartunk az új út mellett a félelmeink ellenére is. Átkelünk az árnyékzónán. Csak ezzel íródik ki a sejtjeinkből a félelemmintázat, amit így már nem örökítünk tovább.
A félelem célja, hogy megállítson. A félelem az EGÓ eszköze. Vagyis amikor az egónk meg akar állítani a megfélemlítéssel, akkor tudhatjuk, hogy olyan úton /cél felé haladunk, amit
1.- nem ő tűzött ki számunkra – ez nincs benne a genetikai mintánkban. (Ismeretlen)Vagy
2.- olyan célt tűzött ki, amin az elődeink (felmenőink) elbuktak. (kudarc-veszélyes)
A félelem egy jelzés arra, hogy olyan úton indulunk el, ami egyáltalán nincs benne az EGÓnk könyvtárában, vagy amivel kapcsolatban a siker, mint végeredmény nincs benne a könyvtárában – új irány, vagy korábban kudarccal végződött irány.
Ugyanakkor, ha sikerül végigmennünk a félelmek ellenére az “új úton”, akkor az ebből származó tapasztalat bekerül az EGÓ könyvtárába, így attól már nem fogunk félni a jövőben. Kitágul a tudása. Így tágítható maga az EGÓ is, és a genetikai mintánkban feloldódik a kudarc-mumus.
A valódi eredmény a Tapasztalat, amit ezen az úton megszereztünk. Tapasztalat arról, hogy mire vagyunk képesek, és a félelmeink miatt mire nem. Az élmények, amiket átéltünk. Ez a tapasztalathalmaz járul hozzá az ÉN-képünk alakításához. A siker, és a kudarc útvonalán szerzett tapasztalatok is ugyanolyan értékesek.
Az egész folyamat a HIÁNY-ból indul. Minél erősebb a hiány, annál nagyobb a cél, és erősebb a vágy. Nagy Célok-erős vágyakozást keltenek, ami Nagy Teljesítményre sarkall. A Nagy siker-Nagy belső hiányra utal.
A Hiány, mint “forrás” azonban mindvégig homályban marad. Nem tudatosul.
Az, ami kitűzi bennünk a Célt, és elindít a versenyen – láthatatlan számunkra.
Ez a Hiány mindig egy “belső állapot”, ami így kívül megnyilvánul, és külső eszközökkel próbál beteljesülést elérni. Ez azonban lehetetlen. Nincs az a siker a külvilágban, ami képes lenne a “belső űrt” betölteni.
A vágy, – mint belső motivátor – külvilági fordítója, megnyilvánítója az AKARAT. Ahol az akarat megjelenik, ott van mögötte a vágy, amögött a cél, és amögött a rejtett hiány.
Csak ha ezt a belső hiányt sikerül megtalálni, megérinteni, akkor kerülhetünk ki a vágyak hajtotta körforgásból.
