Ideagén I. Bevezető

A 12 szerep alkímiájában személyiségünk 12 önálló karakterét, stációját idézzük meg, hogy sokkal mélyebbre lássunk és megértsük a programozott működésiünket. Életünk problematikus szálai így értelmet nyernek, kontextusba kerülnek és a “know why” fázis lezárása, a “tiszta kép” után továbbléphetünk a “know how”-ra, azaz a megoldási szakasz követheti a megértési szakaszt. Annál sikeresebb lesz a megoldásunk, minél tisztább a miértre adott válaszunk, azaz a megértésünk a saját helyzetünket illetően.

A 12 személyiség-karaktert úgy fogjuk fel, mint amelyek megtestesítenek egy-egy génszakaszt abból a láthatatlan, mégis létező genetikai mintázatunkból, mely a személyiségünket kódolja. Ezek valójában Pszicho-Gének, melyek – a fizikai karakterisztikánkat előállító és a testünket irányító Bio-Gének működéséhez hasonlóan – megszerkesztik számunkra a gondolati-érzelmi valóságunkat. A Pszicho-Gének az én-képünket, a mentális és érzelmi állapotunkat befolyásolják. Másodlagos hatásként pedig meghatározzák a tapasztalati valóságunkat is: a környezetünket, azt, ami megtörténhet velünk (és azt is, ami nem), és azt, ahogyan arra reagálunk, vagyis a viselkedésünket. A reaktív működésünk programozott, és a pszicho-genetikánk ellenőrzése alatt áll.

Abból indultunk ki, hogy létezik a biológiai szoftverünk mellett egy pszichológiai szoftverünk is, és a 12 szerep alkímiája ennek megismerését szolgálja. Annak megértését, hogy a pszichés működésünkben ugyanúgy létrejönnek alul-, és túl-működések, amelyek egy átlagosnak tekinthető referenciasáv alatt, vagy fölött helyezkednek el. Ezek pedig ugyanúgy befolyásolják egy személy érzelmi, mentális egészségét, sikerét, elért eredményeit, kapcsolatait…stb, mint ahogy a biológiai gének a fizikai egészséget.

Mindegyik Pszicho-Génünk másért felelős.

A 10. leckében az IdeaGén van terítéken. Ez a karakter a bennünk élő tanító, bölcs, sámán, aki képes a tudását megosztani, átadni. Meghatározza, hogy mennyire erős bennünk a fejlődési (felemelkedési) igény, a hívó szignál, és milyen spirituális keresést képes elindítani. Az a “támogató, segítő, lelkesítő” rész bennünk, aki másokat “naggyá, egésszé, egészségessé, többé tesz, felemel”….miközben ezt önmagával nem biztos, hogy képes megtenni. 

Ebben a leckében ezt az ellentmondásos figurát jobban megismerjük, és felkutatjuk magunkban, foglalkozunk az elme valóságvetítő funkciójával, és a gondolkodási mechanizmusunkkal.

 Végigkövetjük a személyiségfejlődés nagyobb transzformációs állomásait. Megnézzük, mik a bölcsesség összetevői, és ezek hogyan fejleszthetők. Hogyan definiálhatjuk a tudatosságot.

Felemelkedünk az Ideák világába, megvizsgáljuk a saját ideálunkat, és a belső ÉN-Ideált.

Foglalkozunk az IdeaGén karakterünk alulműködésével, a képesség-zavarokkal, diagnosztizáljuk a képalkotó képességünket.

Végül azt is tudatosítjuk, ha többletünk van ezen a területen – olyan átlag fölötti képességeink, melyeket használatba vehetnénk.

Ha pedig segítő szakmát választottunk, kikerülhetetlen, hogy tisztázzuk a motivációnkat, célunkat, a személyes szükségleteinket, fejlődési utunkat, és a felelősségünket. Azt, hogy pontosan kiket-miben akarunk támogatni a képességeinkkel, és mi kitől kapunk támogatást.

Eloszlatunk néhány tévhitet és torz elvárást is a tanítói minőséggel kapcsolatosan

Az Erő felébresztése

Az Erő az energia irányításának, birtoklásának a képessége, amivel bármilyen változás létrehozható a tiszta szándék, információ birtokában. Ez utóbbihoz kell az önismeret, az önemlékezés. Hosszabb idő és kitartó gyakorlás kell az elsajátításához. Minél inkább megjelenik valakiben, az élete annál gyökeresebben alakul át. A 12 szerep alkímiája ennek az erőnek a létezését tudatosítja, és az önismeret fejlesztését célozza, ami csupán az első lépés ezen a hosszú úton. Ha sikerült felébresztened az Erőt, a változás – kis lépésekben – elkezdődik az életedben.

error: Content is protected !!