Birtokgén – Anyagi intelligencia – Május
Bevezetésként mielőtt az anyagiakhoz való viszonyunkért , az anyagi helyzetünkért felelős szerepszemélyiségünk működésére rátérnénk, helyezzük el az anyagi dimenziónkat a teljességünk térképén. Ehhez fontos megértenünk az Egyensúly fogalmát és működését.
Minden rendszer közepe az Egyensúly.
Egy rendszer az egyensúlyi állapotában működik az energia-optimumán = a legkisebb energiamennyiséget használja fel a legnagyobb teljesítmény mellett.
Egy rendszer egyensúlyi állapota azt mutatja meg, hogyan bánik az energiával.
Az egyensúlyi rendszer “Flow”-ban van. A rendszeren belül az input-output kiegyenlített. Csak az ilyen rendszerek képesek hosszú távon kis energiával-nagy eredmény elérésére.
Energia < Egyensúly < Teljesítmény
Energia> Egyensúlytalanság > Teljesítmény
Amekkora az Egyensúlya, annyi a rendszer fenntarthatósága. Annyira stabil.
Az Instabil rendszerek egyensúlytalanok – billegnek.
A stabilitáshoz tehát fenntarthatóság kell, ahhoz pedig Egyensúly.
Egyensúlyi rendszer = stabil – önfenntartó – fejlett – válságálló – hatékony
Az instabil (egyensúlytalan) rendszerek is három állapotban létezhetnek:
1.- fejlődő—önfejlesztő : saját lépést tesz az egyensúly felé – megelőzi a válságokat
2.- tűzoltó-fennmaradásért küzd: külső beavatkozásra szorul – kezeli a válságokat (még eldöntheti, hogy az 1, vagy a 3. irányba fordul-e)
3.- hanyatló – magára hagyott: veszteségekkel egyenlítődik ki – elszenvedi a válságokat
Az emberi lény maga is egy rendszer.
Akár egy vállalkozásra, egy államra, egy közösségre, egy szervezetre is vonatkoztathatók a fenti szabályok, beazonosítható, hogy milyen egyensúlyi állapotban, illetve milyen szakaszban van.
De fontosabb számunkra, hogy az emberre, mint önálló rendszerre is igaz az egyensúly fenti szabálya.
Mi most az emberi működésre vonatkoztatva vizsgáljuk meg az egyensúlyi feltételeket.
Minden ZAVAR Egyensúlyhiányt jelez.
Az Információ-zavar energiahiányhoz, az pedig egyensúlyzavarhoz vezet hosszabb távon.
Az ember esetében az információ-zavar – ami az egyensúlyzavar forrása – a saját irányító önkorlátozó, negatív gondolata magáról (én-kép-zavar). Ez az, ami az érzelmeit blokkolva energia-hiányt idéz elő, amely a fizikai síkon anyagi zavarokban testesül meg. A világunk tükrében így láthatunk rá az egyensúlyzavarunkra. Elkerülni sem tudjuk, mert a látvány biztosan “zavar” bennünket.
Minden az egyensúlyra törekszik – a rendszerek önhelyreállítók, azaz visszabillentik magukat az Egyensúly irányába. De nem mindegy, milyen áron. A tét az, hogy megmaradnak és nőnek eközben, vagy felemésztik magukat és megszűnnek.
Az egyes ember, mint Individuális Holon (teljes rendszer) is ugyanígy működik.
Ugyanakkor az emberek összességéből álló nagyobb rendszer – az emberiség – is egy önálló Kollektív Holon (teljes rendszer, amelynek elemei, atomjai, sejtjei az egyes Individuális Holonok). Ezen a kollektív rendszeren belül is érvényesül az egyensúlyra törekvés törvénye, amit ha egy külső nézőpontból néznénk, azt láthatnánk, hogy miközben az alkotó elemei, az egyes emberek instabil állapotban vannak, az ő instabil állapotaik ellensúlyozzák – kiegyensúlyozzák egymást. Minden áldozati szerepet játszó emberhez tartozik például agresszor szerepet játszó másik ember. A két pólus összetartozik, és folyamatosan hat egymásra. Bármelyik elmozdul, vele mozdul a másik is. A kvantumfizika nyelvén azt mondanánk, hogy az emberek a szerepeikben olyan poláris (ellentétes töltésű) párokat alkotnak, melyekben a “kölcsönös összefonódottság” állapotában vannak az 1-2. tudatszinten. (A tudatszintekről az 1. leckében volt szó.)
Egy példával szemléltetve: minden szegénységtudatba ragadt ember növeli egy gazdag ember vagyonát ,akár akarja, akár nem. Vagy, minden apácához tartozik egy kurtizán. Amint létrehozunk egy hiányt magunkban (és a saját világunkban), egy másik ember világában többlet keletkezik ugyanabból. Ez nem jó és rossz kérdése, hanem az egyensúlyra törekvés törvénye rendszerszinten.
A 3.-4. tudatszinten duális (egymást kiegészítő) kapcsolatok jönnek létre, ahogyan közelednek az alkotóelemek, az egyes emberek a saját egyensúlyukhoz. Ilyen kapcsolatok azonban csak azonos tudatszintű részek között alakulnak ki.
Instabil-hanyatló rendszereknél az Egyensúly pólusváltással “áll helyre”.
Veszteség elszenvedése mellett.
Nem tanul, nem lép, passzív, elmegy a falig – koppan – pólust vált.
Áldozat-Agresszor szerep: az emberi szereprendszer két véglete, pólusa, ami szintén cserélődik.
Sokszor válságos élethelyzetekben találja magát.
Példa: ha valaki egész életében másokat szolgált ki (önfeláldozó üzemmódban), és ezért nem fogadott el ellentételezést, (ezzel megbontotta az egyensúlyt,) akkor eljön az idő, amikor mondjuk lebetegszik, ő maga válik kiszolgáltatottá, és megéli, hogy mások támogatására, segítségére szorul, amit így már kénytelen lesz elfogadni. Eddig ő gondoskodott másokról – de magáról nem – most mások gondoskodnak róla (mert magáról már nem tud.). Talán érezhető ebből a sokszor látott példából, hogy egy egyensúlyhelyreállító folyamat zajlik, de az egyén szintjén ez szenvedéssel teli , fájdalmas tapasztalat lesz. Azért ennyire fájdalmas, mert ő maga messze eltávolodott az egyensúlytól. A pólusváltás legtöbbször – főleg szélsőséges esetben – nem egy lassú folyamat, amihez kellemesen alkalmazkodni tudunk, hanem egy gumikötél, ami visszaránt, egy hirtelen esemény, ami drámai fordulatot hoz. Ezt hívjuk összeomlásnak.
Az 1.-2 tudatszinten az összeomlás be van kódolva, persze mindenkire a saját formája van szabva, és a mértéke arányos az egyén egyensúlytalanságával, de elkerülhetetlen.
Instabil-fejlődő rendszereknél az Egyensúly helyreállítása az önismerettel, a zavarok okának tudatosításával, a változtatás tiszta szándékával, a gyakorlással felszabadított erőtöbblettel végrehajtott tudatos lépésekkel az egyensúly felé tudatosan és aktívan folyik.
A 3-4. tudatszinten kitartó munkával, elkötelezett gyakorlással és az energiáknak a belső fejlődésre fordításával viszonylag gyorsan, kisebb energia veszteséggel és szándékoltan helyreállítható az Egyensúly súlyos válságok, nagy összeomlás és kényszerű pólusváltás nélkül.
Az elengedés megelőzi, hogy súlyos veszteséget kelljen elszenvednie annak, aki vállalja, hogy megváltoztatja a “sorsát”.
Szellemi egyensúly – szabadság
Érzelmi egyensúly – boldogság
Testi egyensúly – egészség
Anyagi egyensúly – siker
Teljesség (teljes egyensúly) = mind a 4 jólét jelen van
Ez feltételezi azt is, hogy egymáshoz képest is egyensúlyban vannak az egyes jólétfaktorok.
A 4 jólét faktor egymásra épül
Ha az egyik dominál, akkor egy másiknál hiány keletkezik – kompenzációs mechanizmus.
A hiányzó jólét nem kap elég figyelmet (időt) az életünkben. Ezáltal energiaszegény ez a terület.
A túldominált (kompenzáló) jólét aranytalanul nagy figyelmet, sok időt kap az életünkben.
A dominancia-hajlam genetikailag öröklött, illetve kompenzált (ellen-program).
A jelen (kimerevített kép)
Minél nagyobb az időtáv, amit vizsgálunk, annál pontosabb a kép (az eredmény).
Ha csak pl 1 év, akkor lehet, hogy csak egy helyreállító folyamatot látunk más időarányokkal.
Ha az egész (felnőtt) életünk időszakát nézzük, pontosabb lesz a kép.
Az ideális arányos ráfordítás (fenntartó helyzetben, ha már nem kell kiegyenlíteni) – önfenntartó egyensúlyi állapot: IDŐ-ráfordítás/16óra/nap, és 112óra/hét
Anyagi jólét
4 óra
28 óra (munka pénzért)
Fizikai jólét (egészség)
4 óra
28 óra (test-idő)
Érzelmi jólét
4 óra
28 óra (én-idő, kapcsolatok, család)
Szellemi teljesítmény (jólét)
4 óra
28 óra (hobbi-alkotás- szenvedély)
Az ébren töltött 16 óra IDŐ egyensúlyi felosztása nélkül az egyensúly megbillen, és valamelyik terület deficites lesz. A 4 terület (jólét-faktor) között kb. 4×4 órában felosztva az időnket közeledünk ahhoz az ideális állapothoz, amivel a tartós egyensúly elérhető.
Az elsődleges tényező az időnk megfelelő beosztása, felhasználása a siker négy alapeleme között. Mert aminek nem adunk időt az életünkben, az a terület nem kap figyelmet, és sorvadni kezd. A kiegyensúlyozott, minőségi élet e nélkül nem valósítható meg.
Persze attól függően, hogy melyik területet éheztettük ki korábban az életünkben, átmenetileg szükség lehet a hiányzó idő-figyelem pótlására.
Ez persze egy ideális cél, amit azonban a legtöbben egész életükben meg sem közelítenek. A tudati fejlődést önként vállaló embernek azonban érdemes megbarátkoznia az Egyensúly képével, amely felé törekszik, és felmérni az attól való távolságát, hogy fókuszálhassa az oda vezető lépéseit.
Témánk szempontjából most az anyagi jólét áll a fókuszban. A fenti jólétfaktorokból már látható, hogy a tudatosság szempontjából csak azt az állapotot hívhatjuk anyagi jólétnek, amelynek az elérésére tett erőfeszítéseink nem emésztik fel a többi jólétfaktorra fordítható időt, energiát. Továbbá nem olyan szélsőséges szerepben érjük el (pl agresszorként mások kárára, mások energiájának felhasználásával) az anyagi gyarapodásunkat, amely a pólusváltás miatt összeomlással, veszteséggel fenyeget, ezért hosszú távon nem fenntartható.
A bennünk működő energia-rendszert szimbolizáló, és leíró őselemek közül a Birtokgén személyiségrészünket a Föld elem uralja. Ez a legalsó szférája a létezésnek, a legsűrűbb valóságelem. A Föld olyan, mint egy talapzat. Minden, ami megnyilvánult, ezen áll. A sűrű, szilárd anyagi világ tartozik a hatáskörébe, a nehezen mozdítható, formailag megszilárdult, rögzült, statikus dolgok. Ebben a részünkben a legkisebb a dinamika, a leglassabb a mozgás éppen a nagy sűrűsége miatt. A Föld nehézkes, megfontolt és lassú a többi elemhez képest, ugyanakkor a legstabilabb. Az anyagi részünk az, amely a változásnak leginkább ellenáll, merev struktúrái néha kőbe vésettnek tűnnek. Az, hogy nagyrészt állandónak, megbízhatóan stabilnak érzékeljük a valóságot, a föld elem kohéziós erejének köszönhető.
Az összetartó erő sokféleképpen nyilvánul meg az életünkben. Önkéntelen ragaszkodásunk a már ismert dolgokhoz, emberekhez, kapcsolatokhoz, helyekhez, szokásokhoz a Föld rögzítő-, kötőerejének jelenlétére utal.
A koncentrálás, sűrítés, a kötés létrehozása a föld elemű személyiségrészeink alapműveletei közé tartozik. Egyfajta befelé ható, összegző, centripetális erő, centrális erőtér jellemzi, mely magához vonzza és magába építi azt, ami a hatáskörébe kerül.
A másik domináns iránya a Föld elemű működésnek a fentről lefelé tartó folyamat. Ez természetesen nem minősítést, jó-rossz megkülönböztetést jelent, csupán irányultságot. A gravitációval analóg ez az erő, azaz anyagvonzást jelöl.
Azokat az embereket, akiknek a személyiségében a Föld elem dominál, úgy érzékeli a környezete, mint aki: földhözragadt, anyagias. Ők az anyag sűrű szövésű, stabil tartományában érzik igazán otthon magukat.
Ez az elemi túlsúly két fő területen nyilatkozik meg leglátványosabban:
1.- Az anyagiasságban, egyfajta állandó pénz-éhségben, amikor valakinek szinte minden gondolata a pénz körül forog. A Föld túlsúlyú embereknek speciális anyagi kötéseik vannak, és sokkal biztonságosabban mozognak ezen a területen, mint akik kevésbé földeltek.
2.- A túlföldeltség másik biztos jele a túlsúly. Amikor valaki nagy, súlyos testet növeszt magának, akkor a fizikai formája is kifejezi az anyag elsődlegességét, és fontosságát számára. A többlet kilók nagyobb stabilitást, nagyobb elfoglalt életteret is jelentenek, ezáltal anyagi erőt sugároznak.
Ennek az ellenkezője is igaz: a túl sovány és az anyagiakat is elutasító, azzal kínlódó emberek, akik nem érzik komfortosan magukat a testükben, a föld elem hiányáról tanúskodnak.
A Föld elemű részeink az “anyagnövesztők”: akár a vagyoni helyzetünkben, akár a testsúlyunkban de a gyarapodásért felelősek.
A lassúság, a stabilitás, az állandóság felfokozott igénye, a megszokott dolgokhoz ragaszkodás, a gyűjtögetés, a testi örömök, élvezetek fontossága, a gyakorlatiasság, az anyagi gyarapodás elsődlegessége, a test (evés-gyúrás-szex-egészség) körül forgó életforma jelzések a föld elem túlsúlyára. Ezek teljes vagy nagyfokú hiánya, elutasítása ugyanakkor nagy távolságot jelez ettől az erőtől.
Föld életformánkhoz a testiség, annak örömei és kínjai ugyanúgy hozzá tartoznak, mint a lelki-szellemi dimenziók. A birtokgén és a többi föld elemű szereplőnk ezért a testi jóllétért felelnek.
Az, ahogyan kapcsolódunk a testünkhöz, amilyen elfogadásban vagyunk a saját fiziológiai anyagunkkal , közvetlenül összefügg azzal, ahogyan képesek vagyunk jól, vagy éppen rosszul érezni magunkat a bőrünkben az élethelyzeteinkben.
Bár születési adottságunk, hogy mely elemek milyen súllyal vannak jelen a személyiségünkben, és ezáltal hogyan vesznek részt a valóságalkotásunkban, a szerep-személyiségünk tudatosítása és belső alkímiája éppen azt célozza, hogy a hiányzó elemekkel barátságot kössünk, míg a túlműködő részeinket megszelídítsük, visszafogjuk annak érdekében, hogy az egyensúly létrejöjjön bennünk, és ezáltal a világunkban. Ez egy önismereti tanulási folyamat, amely a megértéstől indul, és a tudatos cselekvésben, a megvalósításban nyer formát.
Ezt a célt szolgálják a leckékben lévő gyakorlatok, feladatok, melyek segítenek a gyakorlóknak feloldani a blokkokat és a sokkokat az egyes részeik működésének tudatosításakor. A felismerések átültetése a mindennapi gyakorlatba nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érzékeljük a fejlődést, elmozdulást, és azt megszilárdítsuk.
A négy elem mindegyike szükséges egy harmonikus személyiség megvalósításához. Így fokozottan célszerű megfigyelnünk, melyek azok a témák, amelyek különösen felkavaróak, vagy nagy ellenállást , ítélkezést, elutasítást váltanak ki bennünk. Amikor ilyenhez érsz, az egy felkiáltójel, hogy állj meg, mert pont a diszkomfort-érzeted, zavarod mutatja, hogy egy blokkolt vagy sokkolt részeddel való szembenézéshez érkeztél, amely kiegyensúlyozásra vár.
(a kitartás, megtartani, rögzíteni,), a befogadás-elfogadás ereje.
A három alapminőség közül a második a rögzítés, fixálás, stabilizálás. Míg az előző hónapban az elindítást gyakoroltuk, azt, ahogyan az akaraterő, döntés útnak indítja a változást a valóságunkban, most a kitartáson van a hangsúly. A már beindított folyamatokban kitartani, amit elkezdtünk, azt végigcsinálni. Birtokgén részünk ebben profi. Akár egy vállalkozást, akár egy kapcsolatot indítunk el, vagy bármilyen új dologba vágunk bele, a kezdeti lökés után a lassú növekedés, növesztés időszakába lépünk át. Azt, ahogyan itt képesek vagyunk helytállni, nagyban befolyásolja a türelmünk, kitartásunk, stabilitásunk, a mindennapok apró ügyeiben az aktív részvételünk. Egyfajta rutint alakítunk ki, módszereket használunk a hatékonyságunk javítására. Mindez azonban csak akkor vezet eredményre, ha képesek vagyunk mindvégig a folyamat során megtartani egy elégséges energiaszintet. Mivel ez a leföldelés időszaka, amiben az általunk elindított “dolog” folyamatos gondozásra, gondoskodásra szorul, meg kell jelenjen a stabil folyamatosság, a kiszámíthatóság, gondoskodó figyelem és jelenlét, amivel ezt biztosítjuk. Egy növényt sem elég elültetni az erkélyünkön, azt locsolni, gondozni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Egy másik példával szemléltetve hiába lennénk tehetséges táncosok, ha nem gyakorlunk minden nap kitartóan, nem érünk be a célba. A napi cselekvés, edzés az, ami a tehetséggel párosulva végül a sikerhez vezet. Ahhoz, hogy sikereket érjünk el bármiben, elengedhetetlen, hogy ezt a megtartó, növesztő erőt képesek legyünk működtetni. A növekedési feltételek folyamatos biztosítása hosszú távon az, ami stabilitást biztosít. Birtokgén szereplőnk olyan, mint egy hosszútávfutó, aki beosztja az erejét. A segítségével megtanulhatunk gazdálkodni az energiánkkal.
Azt is mondhatjuk, hogy ez az anyag ereje.
Vannak, akiknek – hozzám hasonlóan – a személyiségképlete szűkösen tartalmazza ezt a minőséget. Egy tűz túlsúlyú személy például hamar megunja, amit sokáig kell ugyanúgy csinálni, utálja a rutint, amiben nincs kreativitás, és nehezére esik egy hosszútávú folyamatos stabil bármit fenntartani. Túl lassúnak, unalmasnak érzékeli ezt a folyamatot, türelmetlen ahhoz, hogy egy lassú növekedési folyamatot élvezni tudjon. Pedig vannak ilyen hosszú távú helyzetek. Például egy gyerekvállalás, ami egy 18-25 éves projekt, ami alatt szülőként folyamatos stabil környezetet kell tudni teremteni a gyermekek számára. De ilyen egy nagy álom, egy nagy vállalkozás megvalósítása is. Minden nagyléptékű terv, vállalás, döntés, változtatás az életünkben hosszú távú elköteleződést és kitartást igényel.
Ezekben az esetekben – ha ezt tudjuk magunkról – érdemes megfontolni, milyen hosszútávú projektbe vágunk bele. Mert csak abban van esélyünk a sikerre, amelyikben valódi elköteleződést tudunk létrehozni.
A stabil kötés létrehozása biztosíthatja a kitartásunkat, ha folyamatosan felügyeljük a kötelékeinket. Aminek valódi belső inspirációval állunk neki, azt útközben motivációval tudjuk fenntartani, amíg célba nem érünk. A holtpontoknál pedig újra visszatérhetünk a kezdetekhez, felidézve, hogy miért is indultunk el ezen az úton.
A lényeg az, hogy nézőpontváltással és gyakorlással el lehet sajátítani a kitartás képességét, ami stabilitást és ezáltal biztonságot ad.
Mivel a birtokgén szerepszemélyiségünk az anyaghoz rögzítés felelőse, az elköteleződés képességét alapvető eszközként használja: elköteleződik, és lekötelez másokat is. A kölcsönös elköteleződés lehet világos megállapodás a felek között, de lehet manipulatív módon használt eszköz is. Az egymásnak tett kölcsönös szívességek rendszere például néha egészen jól működik, míg máskor súlyosan egyensúlytalan helyzeteket eredményez.
Hosszú távon csak akkor tartható fenn az egyensúly bármely kapcsolatban, rendszerben, ha az adok-kapok egyensúlyban van. Ha ez elbillen, akkor zavarok, sérülések jelennek meg, és labilissá válik a rendszer, kapcsolat. A sikert és a stabilitást a hosszú távon win-win anyagi együttműködés biztosítja a vállalkozási szférában is a partnerek között, ha a felek anyagi intelligencia szintje nem nagyon különböző.
Ezek alapértékek az anyagi intelligenciát, és a sikert képviselő részünknek. Mert hosszú távon biztosítják a bizalmat, a megbízhatóságot. Az első számú hűség az önhűség. Aki a saját magának tett ígéreteit nem tartja be, az a világában a megbízhatatlanokkal hadakozik. Aki másokhoz hűséges önmaga helyett, azt kihasználják. Bármelyik helyzetben is vagy, mindig vizsgáld meg magadban, hol nem vagy lojális magadhoz. Az önbizalomhiány egyik fontos eleme, fenntartó attitűdje az, ha átverjük magunkat – nem vagyunk megbízhatóak saját magunk számára, nem számíthatunk magunkra. Az önhűség következetes gyakorlásával az önbizalom is erősödik. Ehhez az kell, hogy tudatosítsd, hogy mit ígértél magadnak – írd le, hogy ne felejtsd el – és helyezd ezt a másoknak tett ígéreteid elé. Teljesítsd az ígéreteidet. Legyen ez a legfontosabb. Ezzel azt üzened magadnak és a világodnak, hogy fontos vagy magadnak, és megbízható vagy. Ezért mások is fontosnak fognak tartani és megbíznak benned.
De mi kell ahhoz, hogy kitartóak legyünk?
Sok embernek gondot okoz, hogy végigcsinálja, amibe belevágott. Vannak, akik mintha súlyos terhet cipelnének, úgy küzdik magukat végig, vagy éppen a cél előtt adják fel, mert elfogy az erejük. Mások könnyedén végigszaladnak a távon, szinte meg sem érzik. És vannak, akik élvezik is.
A különbség, a mögöttes képesség emögött a befogadás-elfogadás képessége. Ez biztosítja a kitartáshoz a folyamatos energiaellátást. Úgy tápláljuk a valóságunkban azokat a dolgokat, amiknek a gazdái vagyunk, hogy közben magunkat is táplálnunk kell, hogy legyen elég energiánk ahhoz, hogy végigcsináljuk, amit kitűztünk magunknak. Az elfogadás kulcskérdés a sikerhez minden élethelyzetben, amikor felvállalunk valamit, amit végig akarunk csinálni. Egyfajta csatorna, amin keresztül újratöltődhetünk, elérési útvonal a folyamatos “input”-hoz. Ha ez a csatorna el van zárva, mert blokkolt a befogadás képessége, akkor újratöltés hiányában gyorsan lemerülünk, és ekkor hajlamosak vagyunk feladni.
Ha gondod van a kitartással, elindulsz, de valahol útközben mindig történik valami, amitől feladod, és nem érsz be a célba, akkor ideje megvizsgálnod, hogy hol fogy el az energiád, és mitől. Mert a blokk nem kívül van, mégha külső akadálynak látszik is. Ebben a leckében megvizsgáljuk, hogyan tudjuk aktiválni az elfogadást, és fenntartani az energia-egyensúlyunkat, azaz a stabilitásunkat.
Látni fogjuk, hogy a másik oldalra torzuló szerep – a sokkolt befogadás – is zavarokat okoz, ha nincs egyensúlyban az input-output.
Van, amikor a mindent stabilizálni, megtartani akaró, tudó attitűdünk elharapózik, és már nem előnyt jelent, hanem hátrányt. Ennek a bekövetkezését onnan vehetjük észre, hogy megálltunk, nem változik az életünk, nem fejlődünk, csak körbe-körbe járunk. Minden ugyanaz. Ettől pedig boldogtalanok, frusztráltak, unottak vagyunk, hiába van meg látszólag mindenünk. A belső elégedetlenség, élmény-éhség, a vágyakozás a szabadság után azt mutatja, hogy lekötöztük magunkat, a biztonsági zónába.
Birtokgénünk akkor érzi magát biztonságban, ha minden ugyanolyan, mint tegnap volt, és ha biztos lehet benne, hogy holnap is ez lesz.
Az ugyanolyan, azt jelenti nála, hogy ugyanannyi, vagy több. Ezért képtelen megválni az egyszer megszerzett dolgoktól.
És ezért akár az egész életét hajlandó feláldozni.
A BIZTONSÁGOMAT AZ ADJA, AMI AZ ENYÉM.
“Enyém-program”-nak is hívjuk ezt a működést. Ez a fajta szerzés,- és birtokláskényszer, arról tudósít, hogy érintettje külső dolgok birtoklása által vásárol magának biztonságot, ezzel próbálja enyhíteni a belső szorongását, félelmét.
Ennek szomorú következménye, hogy függésbe kerül a birtokától, és végül annak szolgájává válik.
Például egy felépített birtokot, megszerzett ingatlan többé nem lehet magára hagyni, nehogy kárt tegyenek benne….stb.
Ebben a fázisban sokszor hoz irracionális döntéseket, melyek akár veszteséget, vagy túl nagy terhet okoznak neki, mert a “minden áron” miatt ekkor már csak az az egyetlen kimenetel létezik számára, hogy nem veszítheti el, amije van. Ennél aztán ilyenkor sokkal többet veszít, de azt nem árazza be, mintha az egyik adathalmazt nem akarná figyelembe venni a matekpéldánál. Csúszik a matek, ha az előszereteti érték is megjelenik a képletben.
Az egyszer megszerzett dolgok akár örökre vele maradnak, és azért nem tud lemondani róluk, mert azzal a kihelyezett biztonságérzete sérülne.
Szélsőséges esetben az alany szó szerint összenő a birtokával (pl egy olyan autóval, ami számára a státuszt jelenti), és azt úgy fogja gondozni, mintha a saját teste meghosszabbodása lenne. Ha pedig a jármű megsérül, akkor azt úgy érzékeli, mintha az ő teste sérült volna meg.
A tárgyfetisizmust a tárgyba projektált értékesség-biztonság-illúzió tartja fenn, ezen keresztül az az én részévé válik.
AMI AZ ENYÉM, AZ ÉN VAGYOK.
Kevésbé szélsőséges esetben hajlandó lecserélni a státusztárgyat, de csak egy magasabb státuszú tárgyra. Pl egy Mercedest egy Lamborghinire.
A státusztárgy birtoklása nem a funkcióról, használatról szól, hanem az ahhoz kapcsolt előnyökről. Egy magasabb kategóriájú autóhoz magasabb kategóriájú barátnő tartozik, meghívót jelent bizonyos körökbe, kapcsolati tőkét..…stb. Vagyis a birtokolt tárgyon keresztül a birtokló válik fontosabbá, pozícionáltabbá, értékesebbé mások és a maga szemében. Ez a magasra értékeltség jelenti ebben az esetben a biztonságot.
Vannak, akik nehezebben köteleződnek el pl. egy munka, vagy kapcsolat mellett, de ha egyszer megtették, akkor az örökre szól.
Értelemszerűen sokkal nehezebb elköteleződni azzal a gondolattal azonosulva, hogy az örökre szól, azon már nem lehet változtatni. Túl nagy ekkor a felelősség súlya. Márpedig a birtokgén szereplőnk a változatlanságban érdekelt….kivéve, ha az előnyösebb üzlet magasabb biztonsági, fontossági szintet biztosít.
MEGSZEREZNI ÉS MEGTARTANI – MINDEN ÁRON!
Ez a jelszava az anyag-felelősünknek. Igazi gyűjtögető, ügyeskedő. Túlműködésben pedig nincsenek erkölcsi gátjai, ha valami számára fontos, azaz előnyös dolog megszerzése a tét.
A birtokláskényszer mögött álló tudati tartalom, belső szükséglet. Ezt elégíti ki a vagyon, a luxus, a sok pénz (több, mint amennyiből ésszerűen és mértékletesen megélhetnénk). Ezért kell mindig több…hogy egyre fontosabb emberré váljunk. Egyre nagyobbá, hatalmasabbá. Ez egy külső mesterséges növekedési kényszer, melyet az a tudattalan belső én-kép torzulás tart fenn, amely szerint “nem vagyok elég fontos, értékes, érdekes”. Ennek a félelmetes belső képnek a legyőzésére tett kísérlet, a neki való ellenállás, az ellenkező bizonyítása a külső vagyonfelhalmozás. Hogy honnan jönnek ezek a tudat alatti önmegkérdőjelező, de a valóságunkat irányító scriptek, és hogyan működtetik a valóságunkat, azt a későbbiekben példákon keresztül is igyekszem bemutatni.
Minden JÖVŐvel kapcsolatos félelem közös gyökere az ismeretlentől való félelem. Ez a halálfélelem tükörképe. A BIZONYTALANSÁGTÓL való félelem. Talajtalan helyzet, biztonság-hiány, a megszokott kapaszkodók nincsenek meg. Ismeretlen a helyzet. Hogyan leszek képes megfelelni neki (az elme reagálási kényszere), ha nincs rá mintám, szokásom, hagyományom, tudásom…stb.? Mi lesz, ha….?
A birtokgén részünk félelme a VÁLTOZÁS ELLEN KÜZD. Mindenáron a változatlanság, a stabilitás a célja. Megtartani a dolgokat úgy, ahogy vannak. A jövő (ami ismeretlen) pedig veszélyezteti ezt a változást. Ezért ez a szerepszemélyiségünk szívesen száműzi magát a múltba, ragaszkodik a kialakult hagyományokhoz, szokásokhoz, sémákhoz, protokollhoz, ami akadályozza a változást. Így biztonságban érzi magát.
Azonban mindig eljön egy pont, amikor a biztonságos magánzárka valódi börtönné válik, és már szabadulnánk belőle. Ekkor látszik igazán, hogy mennyire erős a biztonsági kötés, amit létrehoztunk. Ilyenkor egy belső hasadt állapot jön létre, mert miközben vágyunk a változásra, az a legnagyobb félelmünk is.
ÚGY VÁLTOZZON, HOGY NE VÁLTOZZON!
A ragaszkodás a túlműködő birtokgén-személyiséget beragasztja a helyzetébe. Hiába érzi már borzasztóan magát benne, és mindent megadna a változásért, de valójában az első lépésnél kiderül, hogy a legkisebb változtatás (pl. elengedni egy múlthoz kötődő tárgyat, vagy kipakolni a gardróbot, és elajándékozni a nem használt ruhákat) is óriási kihívás számára, ami akár pánikrohamokkal járhat. Olyan, mint az a bizonyos majom, aki benyúl a fa odvába a banánért, megragadja, és többet nem engedi el. Csakhogy amíg a banánt szorítja, addig nem tudja kihúzni az ökölbe szorított kezét. Így a helyzete foglyává válik, és még a banán sem lesz az övé.
Ebben a helyzetben az egyetlen gyógyszer az elengedés megtanulása, és gyakorlása, ami a bemerevedett valóságot képes feloldani.
Az elménk az ismeretlentől való félelem miatt alkot terveket: A terv, B terv…stb. Mert KI AKARJA SZÁMÍTANI, hogy mi történhet, és irányítani akarja a helyzetet. De a jövőben mindig ott van az „ismeretlenségi tényező”, a KISZÁMÍTHATATLANság, és épp ez a legfélelmetesebb benne.
Az elme tervezési kényszere, biztonságigénye bizalomhiányról (önbizalomhiányról) árulkodik. Mi lesz ott? Mit fogok ott kapni, mivel találkozom majd, mit veszíthetek el,…stb?
Ez a félelem stabil, biztos jövőképek után kiált, előre megtervezett életpályákat hoz létre kitartó, küzdelmes munkával, biztonságos befektetések után kutat, életbiztosításokat köt, és mindent bebiztosít az életében. Biztonsági orvosi felülvizsgálatokra jár, és nyugdíjbiztosítása van. Rengeteg biztonságpótlékkal rakja tele az életét, és tartalékol, gyűjtöget a kiszámíthatatlan jövőtől való félelme miatt.
Az elme ezt gondos előrelátásnak, öngondoskodásnak, megtakarításnak…stb nevezi, és úgy tünteti fel, mintha egy felelősségteljes magatartás lenne. Valójában csupán egy félelemelkerülő magatartás, ami széleskörű kollektív társadalmi minta is, és amiből a biztosítótársaságok, bankok jól profitálnak.
Azonban semmilyen külső biztonságpótlék nem képes megszüntetni a jövőbeli ismeretlentől, hiánytól való félelmet, mivel az belül keletkezett egy gondolattal, amit elhittünk, és ami hitrendszerként a tudatalattinkból irányít.
Ezért egyre többre, nagyobb vagyonra, több megtakarításra, a biztosítás biztosítására, és állandó anyagi növekedésre kényszerít ez a félelem. Azt gondoljuk, hogy majd ha több lesz, akkor biztonságban leszünk, és hátradőlhetünk. De a biztonság pillanata soha nem jön el. Mindig egyre több kell. Ez egy betölthetetlen biztonsághiány, amit állandóan etetni kell. Olyan, mint az állandóan éhes test.
Van, aki az ismeretlentől való félelme miatt vagyont gyűjt, és van, aki testet növeszt. Ez két alapvető tudattalan reakció erre a jövő-félelemre. Tartalékolás a bankban és a testben.
Az ember ezen félelme miatt függővé válik az anyagi javaktól: pénzfüggés, és evéskényszer a két első számú anyagi függés.
Az ismeretlentől való félelmüket sokan a testük megnövesztésével próbálják tudat alatt megszüntetni. Ezért a sok túlsúlyos, evéskényszeres ember. Az evés a testnek biztonság-élményt nyújt egy átmeneti időre. A kövérség tünete azt mutatja, hogy a bizonytalanság ellen a testünkben harcolunk. Túlbiztosítjuk magunkat.
Minden túlzás, amire nincs szükségünk, ami kibillent az egyensúlyunkból, amit félelem, vagy túlkompenzálás miatt teszünk, vagy birtoklunk.
Az anyag világában van egy olyan eszközünk, amivel mérhető az anyagi energia szintje, és ez a pénz. Az az általános egyenértékes, amin az anyagi dolgok megvásárolhatók, a fizikai szükségletek kielégíthetők. A rendelkezésre álló pénzmennyiség megmutatja, hogy valaki anyagilag mennyire erős, mennyire földelt. A jólét szimbóluma a sok pénz, vagy a sok pénzben kifejezett vagyon. Ez sokszor a siker mérőszáma is. Az anyagilag sikeres embereket gazdagoknak tartjuk. Velük szemben a szegények a sikertelenek.
Az anyagszinten az egyes emberek értékét hajlamosak vagyunk aszerint megítélni, hogy mijük van, mennyit birtokolnak. A gazdagok életkörülményei, luxus-életformájuk igényességet és értékességet, magabiztosságot és biztonságot sugároznak. Míg a szegényeké épp ellenkezőleg az igénytelenség, értéktelenség, bizonytalanság és kiszolgáltatottság képét közvetítik. Persze csak egymás nézőpontjából. Utóbbiak épp ezért sokszor irigykednek a kiváltságos gazdagokra, és vágyakoznak az életformájuk után. Egyfajta ideálként tekintenek rájuk. Míg az anyagi előnyök birtokosai hajlamosak lenézni, megítélni vagy az empatikusabbak lesajnálni szerencsétlennek tartott szegény embertársaikat.
A két csoport azonban külön kaszthoz tartozik, amely saját szabályok szerint működik. Az elkülönülésük látványos, és nem véletlen, bár az érintkezési felületek biztosítottak. A gazdagokat az 1-2. tudatszinten zavarja a szegénység látványa, mert azzal szembesíti őket, amitől tudat alatt ők is félnek. Mivel ezen a tudatszinten az anyagi jólét nem tudatos választás, hanem kompenzálás eredménye: menekülés a szegénység elől, és legfőképp az elől, amit jelképez. Ezért zárják magukat magas falak mögé, és alakítanak ki olyan luxus-zónákat, melyekben csak azokkal érintkeznek, akik a kasztjukhoz tartoznak.
Látványos az, ahogyan a pénz polarizálódik az anyagvonzás törvénye szerint: nagyobb tömegű anyag (=több pénz) nagyobb vonzást gyakorol az anyagra (=még több pénzt vonz). Így a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek.
De vajon mi határozza meg, hogy melyik csoporthoz tartozunk? Hogy lesz-e pénzünk, vagy nem?
Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy a saját gondolkodásunk. Aminek a nagy része (1-2. tudatszinten 90%-a) a tudatalatti programjaink szerint kódolt. Ha pedig innen nézzük, akkor úgy tűnik, hogy születésünktől kezdve adott, hogy melyik térfélen fogunk focizni a pénz-játékban. És ez így is van, amíg nem tudunk elmozdulni egy magasabb tudatszintre. A 3. tudatszinten felismerjük, hol és miért éppen ott játszottunk eddig, és elkezdjük megváltoztatni a szabályokhoz való viszonyunkat, nézőpontot váltunk. Ez elmozdítja a tapasztalatunkat is a pénzzel kapcsolatban, a minta változni fog, ha az öntükrözést használjuk. Máshogy fogunk tekinteni a pénzre: a hozzá való viszonyunk tudatosításával amint másként kezdünk el viselkedni magunkkal, a pénz is másként viselkedik velünk. A 4. tudatszinttől kezdődően leszünk majd képesek a programtól függetlenedve alternatív valóságot adni a pénzdimenziónak is.
Már tudjuk, hogy mit vásárolhatunk pénzért: a biztonság, fontosság, értékesség illúzióját. (Itt értelemszerűen a sokpénzűségről van szó, nem arról a mennyiségről, amely az alap fiziológiai szükségleteinket biztosítja a túléléshez.) Nagyjából azzal is tisztában vagyunk, hogy mit nem vehetünk pénzért: pl észt, kreativitást, önmegvalósítást, szabadságot, humort, életidőt, valódi érzelmeket, szerelmet, egészséget, valódi barátságot….stb. ezek az anyagi dimenzión túli értékek, amit sokan próbálnak pénzzel megvehető pótlékokkal helyettesíteni…..hiába.
A pénz, az anyagi energia a Maslow piramis (a 60-as években az emberi szükségletek hierarchiáját felállító pszichológus) legalján helyezkedik el, mivel a legalsó szükségletszint kielégítését szolgálja. Ezért annyira túldimenzionált az 1-2- tudatszinten, hogy ott szinte minden ekörül forog.
A pénz hatalma az alsó két szinten érvényes. A felsőbb szintekre egyre kevésbé van befolyása, míg azoknak rá viszont egyre nagyobb a visszahatásuk. Erre is igaz, hogy a pénz-zavarokat csak egy magasabb szintről – a nem-pénz szintről – lehet hatékonyan megoldani.
Ugyanakkor alapvető, hogy magasabb tudatszinteken is működik ez az alsó szükségletszint, de már más módon, fókusszal, tudással és stratégiával érjük el a kielégítését. Úgy is mondhatjuk, hogy ahogy haladunk felfelé a piramisban, és a tudatszinteken, – az anyagi intelligenciánk is nő – egyre kisebb árat kell fizetnünk azért, hogy az anyagi igényeink kielégüljenek. Vagyis egyre könnyebben, és olcsóbban szerzünk pénzt is, az anyagi flow pedig megerősödik. Amikor egyre kisebb energiabefejtetéssel egyre nagyobb eredményt érünk el, akkor a hatékonyságunk növekszik. Ez történik magasabb tudatszinteken az életünk anyagi szférájával.
Most nézzük meg, hogy mit adunk a pénzért. Vagyis mi az ára annak, hogy ezeket a szükségleteinket a pénz segítségével kiegyenlítsük.
A pénz ára a legtöbb embernél az idő. Az az idő, amit munkára fordít, hogy legyen pénze. Egy átlagos alkalmazotti státuszban napi 8 órát tölt valaki munkával, vagyis pénzkereséssel. Ez az az idő, ami alatt mással nem fog foglalkozni. Ez a napi ébren töltött idő fele. Vagyis az emberek nagy része a felnőtt évtizedei felét a pénzkeresésre fordítja. Vannak, akik ennél többet, és a szerencsés kisebbség ennél kevesebb időt tölt azzal, hogy anyagi szükségletei fedezését biztosítsa. Ide tartozik a tanulással töltött idő is, ami egy befektetés abba, hogy jobban jövedelmező állást kapjunk, és ezáltal magasabb jövedelmi szintet érjünk el.
A pénzért tehát az életidőnkkel fizetünk.
Írd le magadnak, hogy Te mennyi időt töltesz naponta / hetente pénzkereső tevékenységgel. Olyannal, amit kifejezetten az érte kapott díjazásért, munkabérért végzel.
Ha ez tartósan több, mint napi 4-6 óra, akkor az anyagi szinted túldimenzionált, és kevés szabad időd marad a többi igényed kielégítésére, és arra, hogy magasabb szinteken kapcsolódj magaddal és másokkal. Ez egyfajta kényszerpálya, ami a fejlődésed gátja is lehet. Ha ennyi időt töltesz az alapszükségleteid kielégítésével, akkor nem tudsz újratöltődni megfelelően, és olyan hiányok alakulnak ki más életterületeiden, amik zavarokat fognak okozni. Nem csoda, hogy a legtöbb ember egy-két évtized után kiég a munkában, mert túlzásba vitte, és ezzel felborította az egyensúlyt.
Minél több idődet emészti fel a pénzkereset-csinálás, annál nagyobb “időszegénységben“ szenvedsz. Ezt időhiány formájában érzékelheted. Aki sokat dolgozik, annak arra sem marad ideje, hogy élvezze a munkája gyümölcsét.
Tovább mélyíthető ez a kép azzal, ha azt a munkát is hozzászámolod a pénzkeresésre fordított időhöz, ami alatt azon agyalsz, hogyan keress pénzt, vagy szervezel, ötletelsz, vállalkozást építesz…stb abban a szakaszban, amikor még ennek nem jelenik meg a hozadéka, vagyis ezért senki nem fizet.
A következő lépésben nézd meg, mennyit ér 1 óra munkád. Oszd el a nettó munkajövedelmedet az érte adott munkaidőd (ledolgozott órák) számával.
Az időd ennyit ér, így tudod jelenleg átváltani pénzre.
Az emberek “időértéke” nagyon széles skálán mozog.
Nagyjából 2.000 – 20.000,-Ft között szóródik a legtöbb eredmény.
Kb 5.000,-Ft/óra érték az, ami alatt – tudati fejlődés szempontjából – szegénységről beszélhetünk, vagy pénz-, vagy idő-szegénység értelemben.
10.000,-Ft/óra érték felett pedig gazdagságról. Ekkora időérték mellett már napi 6 óra munkával is 1.200.000,-Ft havi jövedelemhez lehet jutni. Anyagi értelemben szupergazdagságról persze ennél nagyságrendekkel magasabb időérték esetén beszélhetünk.
Az 1-2. tudatszinten az időérték skála alján az emberekre az áldozati pozíció jellemző a birtokgén részükben, míg a skála felső részén tipikusan az agresszori magatartás az, amellyel ezt el tudják érni.
Azt látjuk, hogy minél erősebb az önfontosság attitűd egy emberben, annál valószínűbb a gazdagság-mintázat az anyagiak szintjén. Viszont minél jellemzőbb az önsajnálat, annál jellemzőbb a szegénység. Úgy tűnik, hogy az önsajnálat elszegényít.
Mivel az előbbi egy önfelértékelést jelez, míg az utóbbi egy önleértékelést. A világunk pedig azt fogja visszatükrözni – annyit fizet értünk – amennyire magunkat értékesnek gondoljuk.
Vizsgáld meg a pénzhez való viszonyodat, tárd fel a vakfoltjaidat!
Válaszolj a kérdésekre a füzetedben.
1.-Mit gondolok a pénzről?
Nekem a pénz arra kell, hogy……….
Az első dolog, ami eszembe jut a pénzről:……………..
Ha van pénzem, akkor (ezt érzem):…………………….
Akinek sok pénze van, az………………………
Akinek kevés pénze van, az…………………….
2.-Mi ad számomra biztonságot? Mitől érzem biztonságban magam?
3.-Mennyi időt töltök most pénzkeresettel/pénzcsinálással? (….óra/nap,…./hét…./hónap)
Mennyi lenne az ideális pénzkeresésre fordított idő számomra? (….óra/nap,…./hét…./hónap)
4.-Elégedett vagyok-e az anyagi helyzetemmel? (1-10 skálán, ahol 1=semennyire, 10=teljesen)
5.-Szegénynek vagy gazdagnak tartom-e magam? (1-10 skálán, ahol az 1=nagyon szegény, 10=nagyon gazdag)
6. Mi okozza az anyagi nehézségeimet (ha vannak): túl kevés pénz folyik be, vagy túl sok pénz folyik ki?
Mit tudnék tenni azért, hogy több pénzem legyen?………….
Hová folyik el a pénzem? Eltartok-e másokat is?
Mit tudnék tenni azért, hogy kevesebb pénzt költsek?………….
Milyen igényem, szükségletem sérülne, ha ezt megtenném?
7. Szoktam-e alkudozni olyanokkal, akik kevesebbet keresnek nálam? Kétségbe vonom-e mások időértékét? Mennyire jellemző rám, hogy olcsón szeretek vásárolni (pl akciósan?) (1-10 skálán, ahol 1=soha, 10=mindig)
Milyen érzés az, ha valamit sikerül olcsón megszereznem?…….
Milyen érzés az, ha valaki az én munkámat értékeli le, alkudja le, vagy nem akarja megfizetni?……….
8. Mennyire vagyok elégedett azzal, ahogyan megfizetik a munkámat? (1-10 skálán, ahol 1=semennyire, 10=teljesen)
Most mennyi az óradíjam/bérem=időértékem?…..Ft/óra
Mennyi lenne az ideális/reális időértékem? ……/Ft/óra
Hogyan tudnám ezt elérni?
Mit kéne feláldoznom azért, hogy ezt elérjem? (Pl többet kéne dolgoznom, tanulnom….stb)
9. Én mennyire értékelem, fizetem meg mások munkáját, szolgáltatását, termékét? Szoktam-e alkudozni, vagy drágállni azt, amit a másik kér? (1-10 skálán, ahol 1=soha, 10=mindig)
Mire szoktam hivatkozni, amikor ezt teszem? (Pl nekem sincs elég pénzem, ez nem ér ennyit….stb)
10.-Anyagilag elköteleződtem (eladósodtam)-e? Mások tartoznak-e nekem? Tartozom, vagy követelek?
11.-Milyen viszonyban voltak a szüleim gyerekkoromban a pénzzel, a bizalommal? Mit tanítottak nekem a pénzről, a bizalomról?
12.-Szerintem miért nincs elég pénzem (ha nincs)?
13.-Mi az első, amiről lemondok, ha nincs elég pénzem?
14.-Mi az utolsó, amiről lemondok (amihez ragaszkodok akkor is) ha nincs elég pénzem?
15- Anyagi önállóság. Mások (szüleim, párom, gyerekeim) eltartanak-e engem részben vagy egészben? Tőlük ez mekkora áldozatot követel? Hogy érzem magam ettől?
16.- Mi a legnagyobb zavar most az életemben a pénzzel kapcsolatban?
Mi az, amit másokban a legjobban utálok, a legjobban zavar a pénzzel kapcsolatban? (Pl. Vállalkozóként mindig könyörögni kell, hogy kifizessenek ki a megrendelőim, futok a pénzem után. Én teljesítek időben – ők halogatnak, ígérgetnek.)
Ezt hogyan szoktam én másokkal, és/vagy magammal csinálni? (Amikor én halogatok, ígérgetek, miközben ők teljesítettek. Pl. A gyerekeimnek megígérek egy utazást, ha jó bizonyítványt hoznak (teljesítenek), de halogatom, hogy elvigyem őket. Magamnak megígérem, hogy ha ezt a munkát elvégzem, akkor 3 napot pihenni fogok, és elmegyek kirándulni, – végeztem a munkával, de még találok másik teendőt, amit meg kell gyorsan csinálnom, és nem teljesítem a magamnak tett ígéretet, vagy elhalasztom.
Mit mutat ez a viselkedésem/történetmintám arról, hogy mit gondolok magamról? Mit sugárzok a világba? (Pl azt, hogy amit én szeretnék, az ráér, nem olyan fontos. Adni (teljesíteni) fontosabb, mint kapni, elfogadni azt, ami jár. Én ráérek, hátrébb sorolom magam másoknál, én nem vagyok olyan fontos, mint Te.
17. Mennyire jellemző, hogy mások kihasználnak anyagilag? (1-10 skálán, ahol 1= semennyire, 10=mindig) (pl. Meglopnak, csalás áldozata vagy, kölcsönkérnek, de nem adják meg, kisemmiznek, eltartatják magukat veled, ingyen dolgoztatnak….stb)
Milyen érzés ez?…………
Milyen helyzetekben használsz ki Te másokat? (Amiben ők ugyanígy érezhetik magukat.)
Hogyan használod ki saját magadat?
Mit üzen ez a kép Rólad, arról, amit magadról gondolsz?
A válaszaid alapján írd le, hogy Te melyik szerepben szoktál lenni pénzügyekben? Áldozat, vagy Agresszor?
A válaszaidból gyűjtsd össze a pénzzel kapcsolatos előítéleteidet, hiedelmeidet. Vizsgáld meg, ezek hogyan korlátoznak az anyagi boldogulásodban.
Írd le azokat az én-kép zavarokat (amiket magadról gondolsz), amiket felfedeztél, és nézd meg, hogyan teljesíti ezeket a negatív én-üzeneteket a világod. (Akkor is, ha Te nem ezt akarod).
Írd át ezeket a korlátozó én-üzeneteket úgy, hogy azt támogassák, amit el akarsz érni. (Pl. Én nem vagyok olyan fontos, mint Te. (helyett) – Én ugyanolyan fontos vagyok, mint Te. Ezt 40 napig minden nap többször mondd el magadnak úgy, hogy közben átérzed, beleéled magad.
Figyeld, mi változik a külvilágodban abban a mintában, amit eddig a negatív én-üzeneted irányított.(A példában azt, hogyan változik az ügyfeleid fizetési hajlandósága.)
Alkalmazd a gyakorlatban az új én-üzeneted
Lépj! A cselekvéseidben jelenítsd meg az új én-üzenetedet, képviseld! Változtasd meg eszerint a kommunikációdat (pl ne kérj, könyörögj, hanem határozottan közöld az igényedet, ha kell hívd fel a másik fél figyelmét a lehetséges következményekre, vagy kérj előrefizetést pl. a késlekedőktől….stb. adj nyomatékot annak, hogy most már fontos vagy, nem lehet figyelmen kívül hagyni, amit kérsz, az már neked is fontos.)
Ha eddig áldozati pozícióban voltál, az alkudozókkal szembeni hatékony védekezés – ellenüzenet – lehet, hogy amennyivel csökkentené, lealkudná az áradat /értékedet, Te épp annyival emeled meg felé az árat. Vagy megkérdezheted, hogy a kieső, le nem fedett időértékedet hogyan szeretné kompenzálni, mit ad cserébe?
Ha semmit, akkor nem a Te ügyfeled, hanem egy agresszor, aki a másik leértékelésével áldozatokat keres, akiknek az energiáját használva jól járhat. Vagy egy másik áldozat, akinek a megmentője lehetsz, de ekkor is áldozat leszel a végén. Ha belemész a leárazásba, késve fizetésbe, akkor benne maradsz a szerepben.
Választási kényszer elé állít, mert vagy az egyik van, vagy a másik, a kettő kizárja egymást- SZÉTSZAKÍT, ezek egymást kizárják:
pl…
vagy pénz vagy idő
vagy pénz vagy szabadság
vagy pénz vagy boldogság
vagy pénz vagy szerelem
vagy pénz vagy család
vagy pénz vagy egészség
vagy pénz vagy becsület
vagy pénz vagy ……folytasd
Ez a gondolkodás azt feltételezi, hogy ha a pénzt választod, akkor elveszíted a másik dolgot, amit kizár, és akkor az kizárul az életedből.
Sokan ezért utasítják el a pénzt öntudatlanul – mert van egy olyan gondolatmintájuk, ami kizáró viszonyba helyez egy számukra fontos dolgot a pénzzel.
Ilyenkor inkább lemondanak a pénzről, hogy elérjék, megtartsák a másik dolgot, és tagadásba, ellenállásba kerülnek tudat alatt a pénzzel.
Ezt a mintát-vagy épp az ellenkező választást, ami mögött ugyanaz a gondolat áll – mindig meg lehet találni a családi vonal történeteiben is.
Feltételezi egyik a másikat, mert csak akkor lehet az egyik, ha a másik is van-ÖSSZEKÖTÖZ, ezek egymást feltételezik:
pl….
ha van pénz – van idő
ha van pénz – van szabadság
ha van pénz – van boldogság
ha van pénz – van szerelem
ha van pénz – van család
ha van pénz – van legészség
Ha van pénz – van becsület
ha van pénz – van……
vagy ami ugyanaz, ha nincs pénz, akkor nincs…….
Bármi, amit odakötsz a pénzhez, az korlátozni fog annak a dolognak a szabad korlátlan megtapasztalásában, elérésében, és a lehetőségek mezejéről egy szűk kényszerpályára terel.
Bármi, mihez odakötöd a pénzt (mint feltételt), azt lekorlátozod magadban.
Lefelezett valóságból egész
Írd le a saját “vagy pénz vagy……”verziódat (amit belül gondolsz).
Nézd végig, hogy eddigi életed során melyik pólust választottad (a pénzt, vagy a másikat), és ez milyen hatással volt az életedre. Azt is megnézheted, honnan jön ez a hitrendszer a családodból, ki gondolta, élte ugyanezt. Ne ítélkezz, és ne következtess – csak mozizz. Lásd meg, hogy a hiány nem objektív, hanem azt ez a gondolatod – amivel tudattalanul azonosultál – hozta létre, tartotta fenn számodra.
Nyilvánítsd ki magadnak a szándékodat, hogy elengeded magad ebből a hitrendszerből, ez többé nem igaz számodra.
Írj magadnak egy új valóság-üzenetet, parancsot, ami már mindkettőt tartalmazza, és nem zárja ki egyiket sem a megvalósulásból. Egyes szám első személyben jelen időben fogalmazz.
(Pl. Van elég pénzem és van elég időm is.)
Formáld belső képpé, lásd magad ebben az állapotban, amikor mindkettő egyszerre jelen van az életedben, és nem függ egyik a másiktól. Fontos, hogy átéld ezt a képet, átérezd, jelenítsd meg konkrét szituációkban, és helyezd magad bele, mint ami Veled történik Most.
(Pl. Képzeld el, mit csinálsz, hogy telik egy napod, amikor mindkettővel (idő + pénz) rendelkezel.) Minél életszerűbb a belső képed, annál közelebb van a várakozó valóságodban. Fogadd el, hogy ez már megtörtént, ezzel engedélyt adsz neki, hogy megtörténjen.
Amikor “zavart érzel az erőben”, elbizonytalanodsz, idézd fel újra az új valóság-üzenetedet, és lépj be újra a belső képbe, vagy hozz létre azzal kapcsolatos újabb képet. Ezzel megerősíted, hogy ezt választod.
A jelenlegi kollektív gondolkodásminta a pénzről egy erős mentális torzulást mutat, amely torzítja az értékekhez való viszonyunkat. Mind a saját-, mind a mások értékeihez való viszonyunkat. Miután a pénz elvált az értékkifejezéstől, önmaga is árucikké vált; olyan helyettesíthetetlen áruvá, amelynek a birtoklása egyben hatalmi tényező is, míg a hiánya az emberi túlélést is megkérdőjelezi. Manipulálható hatalmi eszköz lett a mai modern pénz.
Több generáció óta szocializálódik a nyugati emberiség arra, hogy ha van pénzed, akkor sikeres és értékes vagy, míg ha nincs pénzed, akkor sikertelen és – diszkréten suttogva bár, de érezve és éreztetve – értéktelen. Pénz és érték így újra összekapcsolódott, csak éppen a képlet megfordult: a pénz puszta birtoklása vált értékké, míg a hiánya elértéktelenítette azt akihez/amihez tapadt. Olyan szintig beivódott ez a torzulás a gondolkodásba, hogy már észre sem vesszük, hogyan uralja az értéktudatunkat. Már nem érezzük, milyen mélyen életellenes, így a természetes immunitásunk sem működik vele kapcsolatban.
Pedig súlyosak a következményei ennek a feje tetejére fordult kollektív hitrendszernek.
A legsúlyosabb, hogy a saját értékünket, értékességünket is hozzákötöttük ehhez a valamikori csereeszközhöz, így olyan mélyen váltunk függővé tőle, hogy azt tesz velünk, amit csak akar. Mivel pedig a magunk mérőeszközeként elfogadjuk, másokat is ebben mérünk. Ez egy végletes csőlátás.
A polaritás mindig mennyiségben, méretben gondolkodik, és nem minőségben, arányban. Mértékben és nem értékben.
Ha én sok/nagy vagyok = nekem sok/nagy van.
Ha én kevés/kicsi vagyok = nekem kevés/kicsi van.
Kevés óriás=sok pénz
Sok törpe=kevés pénz
A „kevés”-re a „sok” csak egy poláris válasz, ami nem oldja fel a hiányt, nem szünteti meg a billegést és a tudattalanságot. Nem a felhalmozás/tartalékolás a megoldás.
A „sok”-ra a „kevés” ugyanígy nem jelent megoldást, legfeljebb enyhülést egy ideig. A hatása átmeneti. Nem a lemondás, a teljes elszegényedés a megoldás.
A világ ezt a szélsőséges gondolkodásmódot tükrözi vissza, amikor a vagyonok, pénzek hatalmas tömege egy szűk csoport kezében halmozódik fel, miközben tömegek válnak nincstelenné. A pénz a magukról NAGYOT GONDOLÓKhoz vándorol, míg a magukról KICSIT GONDOLÓKtól eltűnik. Ez utóbbiak az előbbiek kiszolgálói, alárendeltjei lesznek a poláris pénzvilág színpadán, míg az „óriások” a „kicsinyek, a törpék” urai és irányítói. Néhány óriás ül a mérleghinta felső végén ebben a darabban, – akiknek nem ér földet a lába – és sok-milliárdnyi törpe szorong a mérleghinta alsó (földbe nyomódó) végén. Így egyensúlyoznak – ellensúlyoznak odakint, hogy azután a pólusváltás törvénye időről-időre megfordítsa a helyzetüket, folyamatos billegésben tartva a hintát: fel-le, fel-le..
A választási lehetőségem ebben a gondolkodási sémában annyi, hogy eldöntsem, a hinta melyik végén akarok ülni. Az óriásokhoz vagy a törpékhez akarok-e tartozni. Eszerint fogok gondolkozni a pénzről: ahhoz vagy odaragadok, azonosulok vele és vonzom, vagy ellenállok neki, elutasítom és taszítom. Ezt a programomat pedig a tudat-alatti örökölt mintáim futtatják, vagyis nem is én választok, csak ismételek egy sok-generációs családi gondolat-mintát, ami eldönti számomra, melyik csoport tagja leszek éppen.
Akár megadom magam az öröklött hitrendszeremnek a pénzről, akár ellenállok neki, letiltakozom – majd én megmutatom, hogy ezt épp fordítva kell csinálni – ugyanaz lesz a végeredmény. Ugyanazon hinta valamelyik végén csücsülök ugyanazon gondolkodás mentén. Sokáig pedig nem leszek biztonságban, mert időről-időre meg kell tapasztalnom a hinta másik végén csücsülést is – a hiánytudatom okozta válságok miatt. Törpeként az anyagi frusztrációmat lehet, hogy otthon a gyerekemen vezetem le üvöltözve, akivel szemben agresszorrá válok. Óriásként pedig lehet, hogy a fél vagyonomon meg akarom vásárolni a gyerekem szeretetét, aki azt tesz velem, amit akar, akivel szemben áldozat vagyok.
Ami nem változott, az a tudattalanság (az ön-tudat, önismeret) hiánya. Csak billegek, de nem tudtam meg semmit magamról és a világról.
Az 1-2. tudatszinten az értéktudat mozgatja a pénzt. Aki nagyobbra értékeli magát, ahhoz több pénz áramlik, aki leértékeli magát, ahhoz kevesebb.
A 3. tudatszinten az értéktudat, önértékelés felülvizsgálata indokolt, ha bármelyik pólusra billentünk pénzügyekben.
A stabil, tiszta önértékelés, az értékünk tudatosítása fontos lépés az anyagi egyensúlyunk felé.
A következő fejezetben az önértékelési zavar két végletét mutatom be, közte számos átmenet lehetséges, de valamelyik pólus felé fel tudod fedezni a saját torzulásodat (ha van).
Az álarcokkal mindig hiányokat leplezünk. A hiányt el akarjuk fedni, takarni vele. Az álarcunk egy magatartásminta, ami árulkodik a hiányunkról.
Amit tagadok, („NEM”) azt nem ismerem (ismeretlen, idegen), attól elkülönültem, az félelmetes számomra.-NEM BIZTONSÁGOS
Amit elfogadok (IGEN), azt meg tudom ismerni (ismerős, otthonos), azt közel engedem, az nem félelmetes számomra, azt szerethetem – BIZTONSÁGOS
„SOK VAGYOK” zavar: Te-bizalom hiány
Az óriások álarca a MAGA-BIZTOSSÁG (szerencse – támadás „vigyázz, mert erős, nagy, hatalmas vagyok”– csodálat – hatalom – erőfölény/erőszak – fölül lenni- NYERTES – kövesd a példám-vezetlek)
Maga-biztosság gondolkozási séma: Én IGEN – Te NEM
-Én tudok, (engem elismernek) szeretek, (engem szeretnek) képes vagyok, cselekszem (megbíznak bennem, hiteles vagyok).- kompenzált mesterséges önbizalom, ami a hamis én-képhez (az elkülönülthöz) tartozik.
-Te nem tudsz, (tudatlan vagy) nem szeretsz, (nem vagy szerethető) nem vagy képes, nem cselekszel. (nem vagy megbízható, hiteles)- Ítélkezés/elvárás kifelé, mások felé. A TE (világ, a másik felem, a tükröm) megtagadása – fél-állapot – félelem az ismeretlen másiktól, akit megtagadtam!
A másikban meglátom, hogy mit nyomtam el, miről nem tudok (ezek a saját belső hiányaim), és félek tőle, hogy kiderül – lehullik az álarcom, ezért félek a tükrétől, nem bízom benne, NEM-et mondok rá. Nem akarom, hogy ő is én legyek.
Én mindent megtehetek másokkal, amiből hasznom van. Bárkit és bármit használhatok a céljaimra. Minden (is) az enyém, mert nekem jár. Mindenki engem szolgál, de én nem szolgálok senkit (persze de). Mindig azt kell mutatnom, mennyire sikeres és tökéletes vagyok, és erősnek, okosnak kell lennem. Természetes, ha irigyelnek, és hasonlítani akarnak hozzám. Példakép vagyok, a többieknek is olyannak kéne lenniük, mint amilyen én vagyok. Tökéletesnek. De ők nem azok. Ezt mindig szóvá is teszem. Én nem vagyok lúzer, mint ők. Nekem mindenem megvan – persze soha nem elég. Ami kell, azt megszerzem, és azt senki nem veheti el tőlem.
Honnan jön ez a program? – Példa 1.
ELKÉNYEZTETETT, TÚLDÉDELGETETT és/vagy ERŐSZAKközegben felnőtt GYEREK PROGRAMJA (Anya kényeztet, apa erőszakos)
AZ ENERGIA-TÖBBLET ERŐSZAKOT OKOZ (nagy maga-biztosságot, ami mások fölé helyezi az egyént: agresszor). TÚL SOK(KKK).
Mögötte: elvesztett ŐS-bizalom, a szeretettér sérülése gyerekkorban ERŐSZAK által (pl. megverik, megerőszakolják, kiabálnak vele, és nem kap védelmet anyától) ön-bizalom-hiány, ön-túlértékelés (gyökérok): „én vagyok a leg….”-gondolat
üzenete/értelme: nekem kell megvédenem magam egy ellenséges (erőszakos) közegben, ezért ERŐSnek (erőszakosnak) kell lennem a túléléshez. Amire szükségem van, azt meg kell szereznem (harccal). Nekem minden jár – nekem sok kell, és sok van.
Én már túlnyertem magam az első győzelemnél, azóta ezt a mintát ismétlem: mindenkit LEGYŐZök, meghódítok, birtoklok. Minden az enyém.
A cél szentesíti az eszközt.=BÁRMIT MEGTEHETEK (bárkivel, aki gyengébb nálam). Önzés, dominancia.
Folyamatosan a megSZERZÉS, BIRTOKLÁS, állapotában vagyok, és ehhez szükségem van az erős testemre (bebiztosítom magam, használom a testemben, a testi igényeim fontosak, odafigyelek rájuk és az egészségemre (egészségmánia).=Birtokgén azonosulás/túlsúly.
Akit túlgondoztak, dajkáltak, ajnároztak gyerekkorában a szülei, testkultusz, testimádat (nagyon várt gyerek, akiben a szülők önmaguk folytatását látták, a „trónörökös”), az a saját testét/testi létét, a testi élvezeteket is mások elé helyezi (tudat alatt magában). A program másolódik. (Én vagyok a legszebb, legjobb…stb, győzelemre születtem)
Beleragadás a nárcizmusba, a testi létbe, az anyag világába.
Menekülés az élvezetekbe, szexbe, pénzcsinálásba, hatalmi játszmákba (pl. politika), vezető pozíciókba, gyerekcsinálásba-szülésbe, sok utód (tovább sokszorozom magam).
NAGY TEST, NAGY ÉLVEZET.
Az Óriás nagyobbnak mutatja magát, mint amekkora valójában. Biztosan Te is ismersz olyanokat, akik magabiztossági jelmezt hordanak, tökéletesnek akarnak látszani. Erre azért van szükségük, mert legbelül ők is félnek attól, hogy nem elég nagyok, de erre kompenzálásként egy ellenmagatartást választottak, hogy sikeresebbek legyenek. A valódi nagyságtól többek között az különbözteti meg őket, hogy ők lenyomják, összetöpörítik a többieket, mert így hozzájuk képest tűnhetnek nagyobbnak. Mindig versenyben vannak magukkal, és a többiekkel.
Mivel ez az állapot nem stabil, mert félelmen, hiányon alapul, nem természetes és állandó energiát, figyelmet igényel a fenntartása, időnként felfeslik a jelmez, és bekövetkezik az összeomlás, a lebukás, amikor kilátszik a puszta valóság – aminek a veszélye amúgy is folyamatos félelemmel kísérti az óriásokat.
Ahhoz, hogy ettől a nagyzolástól és a vele járó stressztől meg tudjon szabadulni a birtokgén agresszor, 2 dologra van szüksége:
1.- Le kell győznie a félelmét, hogy ha leveti a jelmezt, akkor megsemmisül, és elveszíti, amit már megszerzett. Ez az első bizalompróba. Természetesen ha megteszi, épp ellenkezőleg, feléled, és nem kell elveszítenie azt, amit már nem szorít kényszeresen, de ebben nem lehet biztos. Ezért van szüksége megelőlegezett bizalomra, és valódi önértékelése megerősítésére a “coming out”-hoz. Csak az álcájához tartozó közönséget fogja elveszíteni, cserébe viszont valódi kapcsolatai lesznek.
2.- Ki kell egyenlítenie az energiákat az általa választott módon, és ezt az elengedés gyakorlásával teheti meg. Azon dolgok, helyzetek, viszonyulások elengedésével, amikhez a szerepe ragaszkodott., amik fenntartották az óriás-státuszt. Ezzel a bizalom helyreáll.
„KEVÉS VAGYOK” zavar: Én-bizalom hiány
A törpék álarca a MAGA-BIZONYTALANSÁG (szerencsétlenség – védekezés „segíts, mert kicsi, gyenge, erőtlen vagyok”– sajnálat – kiszolgáltatottság – erőalány/áldozat – alul lenni – VESZTES -menekülj – vezess)
MAGA-BIZONYTALANSÁG gondolkozási séma: Én NEM – Te IGEN
-Én nem tudok (engem nem ismernek el, tudatlan vagyok) nem szeretek, (engem nem szeretnek, nem vagyok szerethető) nem vagyok képes, nem cselekszem (megbízhatatlan vagyok, nem vagyok hiteles).Ítélkezés/elvárás befelé, magam felé. Az ÉN (önmagam belső világának) megtagadása – fél-állapot – félelem az ismeretlen ön(én)magamtól, akit megtagadtam!
-Te tudsz, (téged ismernek el) szeretsz, (téged szeretnek) képes vagy, cselekszel (benned megbíznak- hiteles vagy).
A másikban meglátom, hogy ki lehetnék, de félek magamtól, nem bízom magamban, mert NEM-et mondtam magamra. Nem hiszem el, hogy ő is én vagyok.
A sajnálatban elmerülő én, a panaszkodó és a lelki szemetesláda, akinek az élete főtémája, hogy mi az, ami nincs. Akinek mindig hiányzik valami, aminek a megszerzéséért küzdhet.
Nincs: időm, pénzem, társam, munkám, ügyfelem, szépségem, egészségem, erőm, pozícióm, hatalmam, családom, gyerekem, békém, otthonom….stb Egy egész ígéret-ipar épül erre a “hiány-zónára. A marketing-pszichológia azzal foglalkozik, hogyan találhatod el a hiányt a másikban, és ígérheted meg, hogy a te csodaszered lesz az, amitől az megszűnik. Ha a nincstelenek képesek lennének szembesülni a belső hiányukkal, és annak valódi okával, és azt kezelnék, akkor nem kéne fél életet azért gürizniük, hogy a hiány-pótlékokat megvehessék.
Egy nőnek például akkor tud a szépségipar bármit eladni, ha a nő nem érzi szépnek magát. A szépségipar a maga ideáljaival reklámozva a termékeit persze mindent meg is tesz azért, hogy a nő úton-útfélen szembesüljön azzal, hogy ő nem olyan, mint az az “ideális szépség” a plakáton, másrészt az ideális szépséghez kapcsolt terméket éppen annak reményében veszi meg, hogy olyan legyen. Persze soha nem lesz olyan, jön a csalódás a termékben, és a következő csodatermék. Ha ez a nő megnézné, miért nem tartja szépnek magát, miért akar olyan lenni, mint mások, és a megtalált választ alkalmazva kigyógyítaná magát a “szépségtelenség illúziójából”, akkor többé nem hatna rá a szépségipar nyomuló reklámdömpingje, nem érezné úgy, hogy lemarad valamiről, ha nem veszi meg a legújabb krémet, és azt a sok-sok pénzt és az annak megkeresésére fordított időt most mind szabadon használhatná.
Honnan jön ez a program? – Példa 2.
NEM VÁRT, ELUTASÍTOTT GYEREK PROGRAMJA
(Anya vagy Apa eltűnt, meghalt, elköltözött, elhagyott, nincs jelen az életemben=hiányzik)
AZ ENERGIA-HIÁNY a BIZALOM-HIÁNY/BIZALMATLANSÁG, KÉTELKEDÉS.
A bizalom=energia, a hiánya (kétségbeesettség, kételkedés) energiahiány!!!
BIZONYTALANSÁGOT EREDMÉNYEZ és biztonság-hiányt, ami mások alá helyezi az egyént (áldozat). TÚL KEVÉS.
Mögötte: elvesztett ŐS-bizalom, a szeretettér sérülése gyerekkorban HIÁNY által (pl. meghal egy szülő, otthagyják a gyereket..”nincs biztonság, nincs bizalom-tér”) ön-bizalom-hiány, ön-alulértékelés (gyökérok): „nem vagyok elég….”-gondolat
üzenete/értelme: Úgyis elhagynak, cserbenhagynak, értéktelen vagyok, akit nem lehet szeretni. Kétségbe vonom a saját létezésemhez való jogomat. Nem tudok jót tenni, nem érek semmit..túl kevés vagyok, ezért nekem nem is jár semmi..túl kevesem van.
Én már elveszítettem magam=az önbizalmam (amikor elhagytak), azóta csak újraismétlem ezt az ÖNFELADÓ/ÖNFELÁLDOZÓ mintát, amikor elhagyom magam, megadom magam egy helyzetben.
AZ ÖNFELADÁS NEM ELFOGADÁS!!!
Az elfogadásból – ami kinyílás a növekedésre – mindig új születik, változás követi. Az önfeláldozás – lemondás – bebetonoz a változatlanságba.
Nincs cél(om), és én eszköz vagyok.=BÁRMIT MEGTEHETNEK VELEM az erősek (akiknek van önbizalmuk, akik nem vesztették el maguk), én nem tehetek semmit. Az erő hiánya. Semmi sem az enyém. Mert én NEM ÉRDEMLEM MEG – önkitagadás az anyagi jólétből. Alkalmazkodás, kiszolgáltatottság.
Folyamatosan a HALÁL, LEMONDÁS állapotában vagyok (elveszítem magam, nem is élek igazán a testemben, lemondok a testi igényeimről).= a Birtokgénnel szemközti Oltárgén azonosulás/túlsúly.
Akinek a testi születését elutasították a szülei (nem várt gyerek), az a saját testét/testi létét, a testi élvezeteket is elutasítja (tudat alatt magában). A program másolódik. (Én rossz vagyok, nem vagyok elég jó, szép, okos, egészséges, nőies, férfias-ha másik neműnek várták…stb)
Beleragadás a halálba, a gyászba, az elhagyatottságba, a hiányállapotba.
Menekülés a vallásba, spiritualitásba, meditációba, szellemi utakba (fölfelé), vagy betegségbe, öngyilkosságba (lefelé).
A törpe kisebbnek mutatja magát, mint amekkora valójában. Akkor is bizonytalan, ha semmi oka rá, és azt sugározza és érzi, hogy messze nem tökéletes, és ez látszik is rajta. Eljátssza, hogy kicsi, tehetetlen, képtelen, kiszolgáltatott…..stb. Másokat viszont cserébe hajlamosabb nagyobbnak látni, mint amekkorák, és felnagyítva túlképzelni róluk azt, amit magából hiányol.
Ez az állapot sem stabil, viszont folyamatos szorongást bizonytalanságot és biztonsághiányt okoz, így csövön folyik ki a törpe birtokgén-áldozat energiája – sokkal inkább egy folyamatos legyengülés, leépülés jellemző erre a pólusra, és az, hogy az önképe összezsugorítása, önleértékelése miatt akkor sem látja a lehetőségeit, ha azok szinte rátörik az ajtót, illetve ha látja is, nincs benne engedély arra, hogy javuljon a helyzete, ezért kifogásokkal tartja távol magát attól, hogy éljen velük.
Ahhoz, hogy ettől a zsugorodástól, szükség-helyzettől és a vele járó stressztől meg tudjon szabadulni a birtokgén áldozat, 2 dologra van szüksége:
1.- fel kell ismernie, hogy összezsugorította, leértékelte magát, és el kell végeznie a felértékelést. Fel kell jogosítania magát, elbúcsúzni az önsajnálattól és visszafogadni a kitagadott erős, kompetens, értékes részét. Magának kell bizalmat szavaznia akkor is, ha eddig a környezete nem szavazott neki.
2.- El kell fogadnia, beengednie az energiákat, melyekkel a helyzete kiegyenlítődik az általa választott módon, és ezt az elfogadás gyakorlásával teheti meg. Meg kell szüntetnie továbbá a “túladást” , le kell zárnia azon csatornákat, ahol eddig elfolyt az energiája. Azon dolgok, helyzetek, viszonyulások felülvizsgálatával és elengedésével, amikhez a szerepe ragaszkodott, amik fenntartották a törpe-státuszt. Ezzel a bizalom helyreáll.
Az összegzés-gyakorlattal az energia-kiegyenlítődés, és megtisztítás felgyorsítható. A leckében az “Anyagok” menüpont alatt a Munkafüzetben található gyakorlat többek között ezt a célt is szolgálja. Ha végeztél a leckével, érdemes belevágni.
AMI “NEM”, AZ “NINCS”.
Hiány-megnyilvánítás/megélés.
A mélyben mindkettőnél ugyanaz a HIÁNY van (NINCS):
a BIZONYOSSÁG (tudás, ön-tudat, önismeret)
a BIZTONSÁG (elfogadás, ön-elfogadás, szeretet)
a BIZALOM (képesség, teremtő erő, ön-bizalom, ön-kifejezés, cselekvés, cselekvő-képesség)
a Hiány mögött mindig „NEM”, tagadás, elutasítás van. Elég ezt megszüntetni, és a hiány eltűnik.
A NEM-ből NINCS következik
Az IGEN-ből VAN következik.
Amíg Én és Te külön vagyunk, addig mindig választanom kell. Addig az egyikre IGEN-t kell mondanom, a másikra meg NEM-et. Vagy én-vagy te. Ez fenntartja a polaritást, és távolítja az Én-t a Te-től.
A “NINCS” A “NEM” ÁRNYÉKA
A hiány a „NEM” árnyéka.
Ha Én NEM VAGYOK, akkor Rám vet árnyékot, és NEKEM NINCS.
Ha Te NEM VAGY, akkor Rád vet árnyékot, és NEKED NINCS.
Mindkét NEM-NINCS szenvedést okoz.
Az árnyék kitakarja azt, amire rávetül. Amiről sokáig azt gondoljuk-érezzük, hogy nincs, az képes eltűnni a szemünk elől. A NEM-NINCS varázs-szútra eltünteti a valóságunkból azt, amihez kapcsoljuk.
Magasabb tudatszinten ezt már megfelelő bizalomszint mellett szándékoltan is használhatjuk (“neti-neti”), azonban az 1-3. tudatszintig programozottan működik, és ő használ minket.
A “NINCS” GYÖKERE A BIZALOMHIÁNY
Az Én-Te bizalom hiánya=bizalmatlanság, ami bizonytalanságot okoz. Ha NINCS BIZALOM, akkor NINCS BIZTONSÁG.
Bizalom-vesztés a szülőkben=ön-bizalom vesztés, ami bizalmatlanságban nyilvánul meg. Vagy maga-biztossági álarccal (projektálom a bizalom-hiányt, és másokban nem bízom), vagy maga-bizonytalansági álarccal (kifejezem az ön-bizalom-hiányomat, magamban nem bízom nyíltan).
Áldozati pozícióban a törpék: azt nézik, hogy nekik MI NINCS , ami kellene (és a másiknak mi van, ami soha nem lesz az övék)
Agresszor pozícióban az óriások: azt nézik, hogy a törpéknél MI VAN, amit megszerezhetnek tőlük. (Amit a törpék nem látnak, vagy amire nem tartanak igényt.). Akármennyit szereznek azonban, a törpék nézőpontjából hiába nagyon sok, az sosem elég, mert “NINCS ANNYI, AMENNYI LEHETNE”, és ez végtelen.
Amíg a fókuszunk a hiányon van, addig nem lesz elég. Mert a figyelmünkkel is a hiányt erősítjük, tápláljuk. És nem számít, hogy ami van az sok vagy kevés, mert a kevés nem elég ahhoz, ami kellene, a sok pedig ahhoz, ami lehetne. Ugyanaz az elégedetlenség. Ahhoz, hogy tudatszintet váltsunk, ki kell gyógyulnunk a hiánytudatból – mindkét végletből – és a fókuszunkat át kell állítanunk arra, amink VAN. A VAN-fókusszal tudjuk megerősíteni az önbizalmunkat, – felfedezve az eddig a “nem vagyok elég” által kitakart erőnket, képességeinket, teljességünket, és a VAN-fókusszal hívhatjuk be a világunkba mindazt, amit megidézünk. Amikor a VAN elégedettségét átéljük, átérezzük, megszűnik a szerzés-birtoklás-kényszer, és az anyagi áramlás akadálytalanul működik. Ez az egyensúly önfenntartó állapota, amiben…
…MÁR AZ VAGYOK, TEHÁT AMIT “SZERETNÉK”, AZ MÁR VAN.
Helyesebb lenne azt mondani, hogy “amire ránézek, az már van”, vagy amit behívok a világomba, (belső képet alkotok róla, és úgy nézek rá) az már van, mert ez nem egy “szeretnék-vágy-állapot”, hanem az abszolút ősbizalom állapotában egy folyamatos teremtő aktus a belső-külső VAN-fókusz fenntartásával.
A 3. TUDATSZINTEN EZ A KIJÁRAT A HIÁNYTUDATBÓL. A gondolkodásunk VAN-fókuszra átállítása kitartó gyakorlást igényel. Minél inkább sikerül , annál erősebb lesz bennünk a Bizalom, és csökken a félelem. Az anyagi stabilitás pedig ennek következményeként erősödik.
VAN-fókusz
Írd le, hányszor mondod egy nap azt, hogy “NINCS”…bármivel kapcsolatban.
Figyeld meg, mi történik, amikor kimondod, pl hogy “nincs pénzem”. Milyen érzés a “nincs”?
Minden “NINCS”-et írj át “VAN”- ra. Állítsd át a fókuszt.
Pl: Nincs meg a pénztárcám – helyett – Valahol megvan a pénztárcám.
Nincs aki segítsen – helyett – Van segítségem, megkeresem.
Nincs elég pénzem – helyett – Van annyi pénzem, ami ebben a pillanatban elég.
Most van elég pénzem – mindig most van:)
Figyeld meg, mi történik, amikor kimondod, pl hogy “van pénzem”. Milyen érzés a “van”?
Ezt a gyakorlatot szóban is elvégezheted: amint kimondtad valamiről, hogy “nincs”, rögtön alakítsd át “van-formulára”, és azt is mondd ki.
2. Keresd meg azt a hiányt (“ez nincsen”) az életedben, ami a legjobban zavar most. Keresd meg mögötte, a negatív, öntagadó én-üzenetedet.
A “nincs elég……mert nem vagyok (elég)……” – formulát használd.
Pl. Nincs elég pénzem, mert nem vagyok elég okos.
Alakítsd át az öntagadó én-üzenetedet ön-elfogadó én-üzenetté, amely bizalmat sugároz.
Pl: Nem vagyok elég okos – helyett – Képes vagyok elérni a céljaimat, ehhez mindenem megvan.
Használd 40 napig az új én-üzenetedet, minden nap mondd el magadnak átéléssel, érezd át ennek a bizonyosságát, és azt a biztonságot, amit ad.
Ha képes vagy a belső munkád során ráhangolódni a bizalom-biztonság frekvenciára, ha elégedettséget érzel, akkor a világod követni fogja az új belső VAN-állapotodat, üzenetedet. Fontos, hogy ez ne egy jövőbe kivetített vágyakozás legyen, hanem elhidd, megszavazd magadnak, mint ami MÁR MOST VAN. Ezt a képességet nem megszerezned kell, hanem tudatosítanod, hogy már rendelkezel vele, csak eddig nem használtad, mert öntagadásban éltél.
Példa: Nincs apa-nincs pénz program, avagy a hiánydominó
Bepillantás a genetikai programok rejtelmes szálaiba, amik addig rángatnak, amíg fel nem ismerjük és ki nem bújunk szorító bábjukból.
A Birtokgén személyiségrészünk egyik közvetlen kötése az apa/családfő-képünkhöz, mint végponthoz kapcsolódik. Az alábbi példán próbálom szemléltetni, hogyan hozza létre egyik hiány a másikat.
É egyéni konzultáció:
Kérdése: Mikor leszek már olyan anyagi helyzetben, amikor nem kell aggódnom?
Válaszom: amikor már nem aggódsz. Mivel maga az aggodalom tartja fenn ezt a szorult anyagi helyzetet. Pont fordítva van. Addig nem lesz pénzed, amíg aggódsz. Le kell szoknod az aggodalomról, ha ki akarsz jönni az pénzügyi gödörből. (Hitelkártyái minuszban)
Az aggodalom egy szokás. Ami öregít. Nála ez 19 éves kora óta 20 éve áll fenn, mióta elhagyta a családját és el kell tartania magát.
A pénz miatt aggódás Apai örökség a programban, mert a férfinak kell eltartania a családját-a a kollektív program szerint, és elsősorban a fiúkat sújtja.
Azonban “nemi csere” esetén – ha fiúnak várt lányként születsz meg (apa fiúnak várt) – a lányokra is jellemző. Az önálló élet kezdetekor jelentkezik, amikor már nincs családi védőháló, és megjelenik az önfenntartás súlya. Mivel azt érzi, hogy mindent egyedül kell megteremtenie, a szükségletei veszélyben vannak, a pénzért hajtani kell, a munkát meg ki kell ásni, hogy legyen, vagy nagyon kell tanulni. Keményen kell dolgozni a túlélésért, ezt meg is valósítja az, aki mögött nem állt támogató apa. Ilyenkor beáll a hiányzó apa helyére, és triplán teljesít az életben maradásért.
APA hiánya-apa nélkül nőni fel (korán meghal, itt 5 évesen, vagy elválnak, mint K. esetében 14 évesen) azt eredményezi, hogy a gyerek koravén önfenntartóvá válik, és gürizni fog a pénzért. A hatalmas befektetett energia miatt sikeressé is válik, de csak addig az életkorig, amíg annyi idős nem lesz, mint apa, amikor otthagyta (meghalt, vagy elváltak).
K: Apja K 14 éves korában lépett le első körben, (válás, költözés) és 19 éves korában véglegesen. Apa 44 éves volt akkor, amikor elhagyta K-t, K ugyanennyi idősen lépett ki a házasságából, és hagyta el a férjét. Ráadásul 44 évesen lezárta a korábbi sikeres karrierjét, félretette a diplomáját, (ezt Apa miatt szerezte, helyette), és elkezdte a saját hivatását élni. (Apa elköltözött az életéből végleg)
Anya egyedül küszködése a szegénységgel és K-val 14-18 éves koráig utána átíródott K életére is: 44-48 éves koráig alig volt pénze, szegény volt, és hónapról-hónapra élt. Aztán a minta megváltozott, és beindult az áramlás.(K 18 évesen elköltözött, már nem kellett eltartania az anyjának.)
É 36 éves korában a sikere csúcsán azt mantrázza, hogy “meddig fogom tudni ezt fenntartani?”- pedig nincs látható oka az aggodalomra – és ezzel az állandó aggódással 2 év alatt elveszíti, amit elért. É apja 36 éves korában (É ekkor 3 éves) betegszik meg (rákdiagnózis) és 2 év múlva 38 évesen meghal (É 5 éves korában). Ez É apjának a félelme volt, hogy a betegsége miatt nem tudja eltartani a családját. (Itt kezdődik É szürreális aggodalma szintén 36 évesen.)
Apja halála után É anyja (aki akkor szintén 38 éves) egyedül marad, és az anyagiak megteremtése miatt aggódik. Most az anyai ágon fut tovább az aggodalom-minta.
É azóta sem találja magát (1.5 éve), hogy 38 éves korában – megismételve apa halálát/elvesztését – elválik P-től, a szerelmétől, aki az apafigura volt az életében. Apa betegsége és halála után apa korábbi egészséges mintája: “megállíthatatlan vagyok és sikeres” már nincs ott, – ez már le van játszva, ahogy a betegsége és a halála is – és anya mintája: a nő kilátástalan küzdelme a túlélésért, akinek egyedül kell eltartania a családját marad ott, és ez erősödik fel.
A NINCS PÉNZ mögött a NINCS APA (férj, férfi) áll.
Anya ágán – az apa nélkül egyedül felnevelt gyerek mintája után – az vésődik be a genetikába, hogy “kettő helyett kell dolgozni, hogy az az egy meglegyen”-ilyenkor a gyerek fele annyit keres azonos munkával, mint mások, illetve duplán dolgozik meg ugyanannyi pénzért. Annyi idős korában kapcsol be ez a program, amennyi anya volt, amikor egyedül maradt, és neki kellett eltartani a családot, amikor beállt a hiányzó férj (apa) helyére.
Ha kinagyítjuk az életkor-másolódást, akkor K. 44. életénél azt látjuk, hogy két eseményismétlődés is aktuális:
1.- Apa 44 éves korában (K=14 éves korában) válás, elköltözés, apa újranősül – K 44 évesen elválik, elköltözik, és új kapcsolatot indít.
2.- Anya 44 éves korában (K=19 éves korában-5 évvel később) Apa eladja a vállalkozását, és Bp-re költözik az új családjával, amivel anya bizonytalan helyzete fokozódik, ő is új munkát vállal, de anyagilag kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül – K. 44 évesen otthagyja a vállalkozását, és hivatást vált, ami az első években anyagilag bizonytalanabb helyzetbe hozza.
3.- Apa 49 éves, (K= 19 éves korában) amikor a Bp-re költözésével végképp kilép az életéből, bár már nem éltek együtt – K 49 éves, amikor a férje, akit 5 évvel azelőtt elhagyott, meghal (végleg kilép az életéből, bár már nem éltek együtt)
Ami a szüleinkkel történik, az velünk is megtörténik. A váltópontok a felmenőinkkel azonos életkorokban beazonosíthatók a programban. Mert ez tényleg “csak” egy program.
Egy-egy krízishelyzet elemzésekor számtalan esetben találtunk a genetikai minta ismétlődésénél életkor- azonosságot.
A 3. tudatszinten Duális gondolkodás a pénzről
Az „elég” világa, az elégedettek földje
Mi mozgatja a pénzt (az anyagiakat) a 3. tudatszinttől?
A Bizalom.
Mit jelent a bizalom? Azt a tudást, hogy minden mindig VAN. A VAN tudása, és az ehhez kapcsolódás.
A NINCS ennek tagadása, és az önkizárás a VAN-ból.
Minél magasabb a valódi bizalomszint (ősbizalom), annál erősebb az anyagi flow. Ez már játszmáktól mentes, win-win helyzeteken alapuló kapcsolódás a pénzzel és a többiekkel.
1 lépés: az egyensúly megtalálása (a sok és a kevés között félúton= mennyi az ideális?)
Sem sok, sem kevés, hanem ELÉG= a mérték-tartás megtanulása
MÉRTÉKET TARTANI= BENNE LENNI A SAJÁT PILLANATOMBAN
A mérték a „személyes és dinamikus elég”:
Az „ELÉG” SZEMÉLYES. Mit jelent ez?
A MÉRTÉKre nincs külső mérce. Minden egyes pillanatban Te vagy a mérleg, aki megméri, eldönti, épp mennyi az elég. Csakis Te tudhatod, hogy mennyi az elég Neked.
Ez egyéni, és nem külső mérce. Egy belső döntés.
Az ELÉG BELÜL VAN. Személyes, nem összehasonlítható mások „elég”-jével.
Az „ELÉG” DINAMIKUS. Mit jelent ez?
Az ELÉG mindig a pillanatban van: MOST!!
Minden pillanatnak megvan a saját elég-szintje, ami elégedettséget okoz.
Ne rögzítsd az elég-szintet, mert az minden pillanatban élő, változó, mozgó, friss.
Az „elég” nem összehasonlítható a korábbi elég-szinttel. Ami ma „elég”, az holnap lehet kevés, vagy sok/fölösleges.
Mivel az elég a pillanatban van, és személyes, az elégre NINCS SZABÁLY.
A jövőben bizonytalanság van: NEM, NINCS.
Az elég mindig a jelenben MOST van, ezért csak a jelenben MOST kapcsolódhatok hozzá.
Mindig csak a jelenben, MOST lehetek elégedett. A jelen bizonyosság.
A jelenben MINDIG VAN ELÉG…mindenkinek (nekem is LEHET). A jelen lehetőségekkel teli. Ennek a tudása ŐS-BIZALMAT eredményez.
Ez a tudás, felismerés BIZTONSÁG-érzést szül, és ELÉGEDETTSÉGet.
Ez szükségtelenné teszi, hogy akár magamat, akár másokat kirekesszek a szükségletek kielégítéséből. Nem okoz választási kényszert én és te között.
Én és Te: azt jelenti, hogy Én is és Te is tudhatunk, szerethetünk, képesek lehetünk, hitelesek lehetünk, kifejezhetjük magunkat.
Nem kell többé versenyeznünk az erőforrásokért, mert azok korlátlanul a rendelkezésünkre állnak. Azokból csak választanunk kell, aszerint, mit kívánunk kifejezni, megnyilvánítani. Ez a BŐSÉG világa.
Ez az állandó, korlátlanul hozzáférhető VAN nem teszi szükségessé a felhalmozást, tartalékolást (a tartalékolás, halmozás a hiánytudat jele), és leszoktat a pazarlásról (ami a hiánytudat kompenzációja- egy külső biztonságpótlék), de ugyanúgy feleslegessé teszi a lemondást az álmainkról, arról, amit meg szeretnénk valósítani.
Ez idealizmusnak tűnik, de csupán a racionális ELME számára mond valamit ez a címke. Az ELME fél ettől az idealizmustól, mert ez álarctalan, és láthatóvá teszi az álarcokat, hazugságokat.
A VAN tudata/tudása ELÉGség-tudatot eredményez. Az elégedettség, megelégedettség azt jelenti, hogy mindig tudom, mire van szükségem, és mennyire. Az ELÉG az intelligens mértéktartás. Ez minden pillanatban más és más, nincsenek előre rögzített szabályai. Az ELÉG a JELENben van. Nincs szüksége tervezésre, és múltbeli tapasztalatokra. Minden pillanatban spontán megújulóan friss.
Ebben a tudatállapotban JELEN időben elégedettséget tapasztalok. Egy feltétel nélküli, korlátlan lehetőséghalmazt, egy áramlást, aminek a része vagyok.
Eltűnt a sok és a kevés.
Eltűntek a külső korlátok, feltételek, ítéletek, elvárások (ahogyan azokat a gondolkodásomban felszámoltam).
Hogyan kapcsolódhatok ehhez a MINDIG VAN ELÉGHEZ, a bőség pillanatához?
A MOSTban, a pillanatban kapcsolódhatok, ha jelen vagyok. Akkor, ha „ÉN VAGYOK”. Ez a jelen idejű vagyok kapcsolódik a pillanathoz, a MINDIG VANhoz.
Ez önmagam feltétel nélküli ELFOGADÁSÁT jelenti. A bizalom megélését.
Az Én vagyok-nak mindig van.
Ha én tagadom magam: „ nem vagyok”, akkor kizárom magam a létezésből, a pillanatból, a jelenből. Ha én „MÉG nem vagyok..”, akkor csak leszek. Ekkor nem vagyok JELEN a pillanatban, hanem a jövőbe száműztem magam, ahol bizonytalanság van, és „még nincs”. Ez a „még nem vagyok..” gondolatom ezzel a bizonytalansággal, „ninccsel” kapcsol össze (ami félelmet gerjeszt, az ismeretlentől való félelemet), és megszüli azt a tapasztalatomat, hogy BIZONYTALANSÁGBAN VAGYOK, ÉS NEKEM NINCS. Hiányban tart. Ha kivetítem magam a jövőbe, akkor nem vagyok jelen, és hiányt élek meg: a jelen-létem és azon keresztül a minden van (az elég) hiányát.
A „MÁR nem vagyok…”-gondolat ugyanezt a hiányt, bizonytalanságot idézi elő, mert a jelenből – ahol a MINDEN VANnal kapcsolódhatnék – száműz a múltba, ahol MÁR NINCS, és megszüli az elvesztés félelmét, a halálfélelmet, és azon keresztül a NEKEM NINCS tapasztalatát.
A jelenlétünk hiánya, önmagunk tagadása a „NEM” így teremt hiányt, elégedetlenséget számunkra.
Azok, akik a veszteségtől félnek, a múltbeli énjükkel azonosulnak. Az “én” a múltban ragadt.
Azoknál, akik a képtelenség-programot futtatják, a jövőbeli “én” mindig távoli ideálképe az, ami én-kép-zavart okoz.
Az „IGEN”-ÉN VAGYOK a jelenidejű létezéshez kapcsol, ahol MINDEN VAN. Ez megszüli a NEKEM VAN elég tapasztalatát, az elégedettséget. Az „ÉN VAGYOK” igent mondása magamra a kapcsolódásom a MINDEN VAN bőség-állapotához, ami folyamatos áramlásban tart.
Az ÉN VAGYOK jelen idejű átélésével a bőség személyes tapasztalattá válik. Áramlásban vagyok, biztonságban vagyok. Ez küzdelemmentes létezés, feltétel nélküli elfogadás, szeretet és öröm.
Az ELFOGADÁS, az önelfogadás (ÉN és TE elfogadás feltétel nélkülisége)
A SZERETET, az önszeretet (ÉN és TE feltétel nélküli szeretete)
A BIZALOM, az önbizalom (ÉN és TE bizalom, az egyenrangúság egyensúlya) – a bizalom kiegyensúlyoz
Mit hoz számomra az „ÉN VAGYOK” (címke-, feltétel-, identitás-nélküli) állapota?
A nyugalom,
a bőség,
a biztonság,
a teremtő erő,
az elégedettség,
az öröm,
az egyensúly megtapasztalását.
Amit megENGEDEK magamnak és másoknak, az VAN, létezik számomra. Abból nem vagyok kizárva, mert már nem zárom ki magamat vagy másokat belőle.
Ami előtt megnyílok feltétel nélkül, az megnyílik számomra.
Nincs más dolgom, mint felismerni ezt, és felszámolni minden gondolati-érzelmi-szokásban rögzült akadályt, blokkot, ami gátolja, hogy ennek a bőség-áramlásnak a része legyek, ezt tapasztaljam. Lebontani az engem a BŐSÉGTŐL-BIZALOMTÓL-BIZONYOSSÁGTÓL-BIZTONSÁGTÓL elválasztó falat,. A „NEM VAGYOK” falát, ami elzár az ÉN VAGYOK megtapasztalásától. Amikor nincs többé elválasztottság bennem, amikor VAGYOK, akkor bőségben vagyok.
A gondolkodásunk alapállása, nézőpontja változott meg.
EGYENSÚLY az, ami az emberben jön létre, mikor benne egyenlítődik ki a két pólus, és az energia, és helyreáll a BIZALOM-BIZTONSÁG-BŐSÉG.
Óriásoknak: Légy Buddha!
Ha eddig ragaszkodás, birtoklás túlsúlyod volt, mindig kapni akartál, akkor kezdj el adni, elengedni, továbbáramoltatni. Ezzel beindítod a változást, az új dolgok belépését. Vizsgáld meg, mire van valóban szükséged, és mi az, ami csak hamis biztonságpótlék.
Kezdj el leszokni a külső biztonságpótlékaidról. (Ezek a bizalom-hiányodat tükrözik). Ébreszd fel magadban az alvó BIZALMAT, hogy belső biztonságra lelj. Adj tovább mindent, amire nincs szükséged. Amit fölöslegesen birtokolsz, az Téged birtokol, megköt.
Figyelj rá, hogy ne ess a másik végletbe! Nem kell elszegényedned, de szabadulj meg a fölöslegedtől! Váltsd át a szükségtelen javakat a többi jólétfaktorra, amiből hiányod van.
Egyenlítsd ki a számlát. Ahány embert eddig lenyomtál, annyit emelj fel. Akitől elvettél, annak adj vissza, vagy helyette annak, akinek szüksége van rá. Amennyit mások tettek érted, annyit tegyél Te is másokért.
Fogadd el mások igényeit is veled egyenrangúnak, légy bőkezű másokkal is, ne csak magaddal. Kezdj el időt szánni a másik három jólét-faktorra az életedben. Éld át az érzelmi és szellemi örömöket is.
Állj meg, gyere vissza a jelen pillanatba – kapcsolódj az elégedettségedhez. Érzékeld a bizalmat, biztonságot. Meditálj – ürítsd ki az elméd, légy csendben.
Törpéknek: Légy Zorba!
Ha eddig mindig csak adtál mindenkinek, mindenkin segítettél, feltétel nélkül, ingyen szétosztottál mindent, és cserébe nehezedre esett kérni, vagy elfogadni másoktól, akkor Neked az elfogadást kell megtanulnod. Ne akarj mindig adni.
Ismerd el a valódi szükségleteidet, ne tagadd meg őket, és ami azokhoz kell, azt fogadd el másoktól és magadtól. Gyakorold az elfogadást, és az igényeid megnyilvánítását, a kérést. Nyisd ki a “kapni-kaput”, és fejezd ki a szándékod arra, hogy kiegyenlítődjön a túladásod. Ne légy hálás az ajándékokért, és ne akard viszonozni őket, mert ezek a kiegyenlítődésedet szolgálják. Fogadd el őket örömmel és feltétel nélkül. Tudd, hogy VAN, és engedd meg, hogy LEGYEN neked is.
Állj a sor elejére, aminek eddig a végén álltál. Fogadd el a saját igényeidet másokéval egyenrangúnak, ne tégy másokat magad elé. Zárd el az energia-lefolyóidat. Mondj nemet az egyensúlytalan helyzetekre. Az Óriások nem a játszótársaid. Azok felé fordulj, akik adnak, és fordulj el azoktól, akik elvesznek.
Igényeld vissza azt az energiát, amit úgy adtál másoknak, hogy nem kaptál cserébe semmit.
Lépj ki a szegénységi fogadalmaidból, és vállald fel a földi, testi életet, aminek a része az öröm, az élvezet, a pénz, a szerelmeskedés, a testi érzelmek kifejezése, a testi szükségletek kielégítése. Vedd használatba a tested, szeresd, gondozd. Ismerd meg az érzéseidet, érzékeidet bűntudat nélkül. Lépj ki a szégyen gyászából, élj a földön, és élvezd. Táncolj!
A május az a hónap, amikor a kollektív mintában a Birtokgén személyiségrész felerősödik, és még jobban láthatóvá válik, mint máskor. Használd ezt az időt arra, hogy megvizsgáld az anyagi helyzetedet, szükségleteidet, viszonyaidat, a saját mintáidat a birtoklással, pénzzel, anyagiakkal kapcsolatban. Indulj el a Bizalom felélesztése felé, hogy valódi biztonságot nyerj. Tegyél meg legalább egy lépést az anyagi egyensúlyod helyreállítása érdekében.
2. MI LESZ A KÖVETKEZŐ LÉPÉSED MOST, HOGY EZT TUDOD? MILYEN DÖNTÉST HOZOL? MIN VÁLTOZTATSZ?
3. MENNYI IDŐT ADSZ MAGADNAK ARRA, HOGY MEGTEDD AZT, AMIT ELDÖNTÖTTÉL?
