Tisztelgés az okos majom előtt
Ebben a leckében a gondolkodásunkat vizsgáljuk meg. Ez könnyűnek tűnik, de látni fogjuk, hogy nem is olyan egyszerű érzékelni, és még nehezebb megváltoztatni a gondolkodásunkat. Pedig a gondolataink szállítják azt az “információt”, ami az életünkben tapasztalatként megvalósul. Itt találjuk meg az irányító szoftvert. Ha más életet akarunk, más gondolatokra van szükségünk, divatos szóval a “mindset” megváltoztatására. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen – meggyőződésem szerint – ismerni kell a gondolkodásunkat vezérlő folyamatokat. Amit az elmúlt tíz évben ebből megismertünk, megértettünk és megtapasztaltunk, azt most összefoglaljuk Nektek, abban bízva, hogy segíti a fejlődéseteket.
Foglalkozunk az Elmével, a gondolatok funkciójával, keletkezésével és mozgásával, a polaritással, a genetikai Programmal, az irányító én-kép mechanizmussal, és végigmegyünk a gondolkodás anatómiáján. Mert a “know-why” megelőzi a “know-howt”. Közben gyakoroljuk is az átállást a programozott mentaligens működésről az önreflexív intelligenciára.
A tudati fejlődés során a kizárólagos, domináns racionális működés meghaladása elsődleges cél. Ugyanakkor paradoxon, hogy ahhoz, hogy ezt megtegyük, előbb számot kell adnunk arról, hogy kimerítettük eszköztárát – mégpedig azzal, hogy végső tiszteletünket rójuk le a mentális elménk előtt működésének felismerésével, és megnevezésével. Az önreflexió segítségével érhetjük el, hogy megismerjük a bennünk működő automatizmusokat, bevilágítsuk a vakfoltokat. Ekkor az elme figyelme önmagára, a saját működésére irányul, befelé fordul. Felismerések, AHA-élmények, mély megértések kísérik. Elsajátítása a feladat a harmadik tudatszinten. A mentális intelligencia exponenciális növekedését hozza magával a nézőpontváltás.
Okos, racionális elménk egy majom. És mi most dokumentumfilmet forgatunk az életéről minősítés nélkül. A Polárgén részünk a legnagyobb tehetség ebben, mivel az ő kötődése a legelemibb a racionális gondolkodáshoz. Ő ebből él. Épp ezért kell megtalálnunk vele a hangot, és lenyugtatnunk, ha tovább akarunk lépni, hogy ne csináljon nagy felfordulást abbéli félelmében, hogy elveszíti az irányítást.
A személyiség három síkú megosztottsága
tűz elem-spirituális test nem kapcsolódik a másik három testhez.
A hibás nézés: a szeparált, önmagába zárult nézőpont = az ELME nézőpontja (a „tudat-alatti” programok gyökerei. ) Az én 3 síkon hasadt meg, különült el, ez okozza a Személyiség torzult, beszűkült működését, létét. A hasadás mindig HIÁNYT szül. A HIÁNY: ÁRNYÉK.
1. elkülönülés
2. elkülönülés
3. elkülönülés
1. hasadás az időben
2. hasadás a térben
3. hasadás az identitásban (ki vagyok én?)
1. Múlt (volt) – jövő (lesz) lineáris időérzékelés, kizuhanás az időből
2. Én (bent) – Világ=Te (kint), bezárulás a testi érzékszervek által érzékelhető világba, kívül keresem a másik felem
3, Teremtmény (én) – Teremtő (nem én) a felelősség áthárítása, felejtés
1. JELEN (MOST), ami magában foglalja a múltat és a jövőt: a végtelen jelen ideje az énben
eredménye: VAN
2. EZ A PONT (ITT), ami magában foglalja a bentet és a kintet: a végtelen tér pontja az énben
eredménye: ÉNisTE
3. Az ITTésMOSTban én vagyok a teremtény és a teremtő is. EGYség-élmény.
A hasadások az „én-ben” mentek végbe, és kisugározzák magukat a világba. Ezért az egység is az „én”-ben állítható helyre. Az én gyógyulása, integrációja a tudatosodás folyamata.
A levegő őselemet a mentális test képezi le, amely felelős a gondolkodásunkért. Ez az ELME-programok szára.
Ha megtalálom a gondolatot, ami ismétli, fenntartja a programot, ennél fogva ki tudom húzni a program-gyökeret a földemből. A tudat kertjének gyomirtása a programtalanítás.
Örökölt és tanult mentális képeket őrzünk. Ezek gondolkodási sémák, minták, (mások által festett képek) ami a családban generációk óta öröklődik. Olyan gondolatok, amiket nem vizsgáltunk meg, de elhittünk igaznak (általában gyerekként). Nem is kérdőjeleztük meg (eddig) őket, és azonosultunk velük. Ezek tehát hitrendszerré váltak számunkra.
A mentális képeinkre, hitrendszerünkre nem vagyunk tudatosak (nem tudunk róla, hogy ezek bennünk működnek), észre sem vesszük őket, annyira megszoktuk. A tudat-alatti vezényli a gondolataink nagy részét.
Ezek a hitrendszereink programként (softver) vezérlik a testünket (hardver), irányítják az érzelmeinket, és azokon keresztül a cselekedeteinket. Ők „gondolkodnak” helyettünk. A testünk végrehajtja a parancsaikat, mert a mi gondolatunkként érzékeli őket. (Hiszen azonosultunk velük valamikor.) Ezért a betegségeink is üzenetek, olvasható jelek a mentális programjainkról.
Biorobot-üzemmód
A racionális elme elhitette velünk, hogy túlélésünk záloga, ha hiszünk neki (feltétel és kérdés nélkül). Amíg ezt elhisszük, tökéletes a kontrollja felettünk, a programok zavartalanul működnek, az egó uralkodik.
Tipikus poláris gondolat-sémák (ösztön-programok, amik a hitrendszereinkké váltak):
1. ”Nincs-vallás”: elhittük (a szüleinknek, a környezetünknek, a sajtónak…stb), hogy NINCS (elég), hogy HIÁNYzik valami, ami kielégíthetné egy szükségletünket. Az elme magyarázatként bűnbakot is keres, aki/ami miatt NINCS.
„Fogyasztó-vallás”: elhittük, hogy bizonyos dolgokra szükségünk van, pedig nincs (álszükségletek)
„Kell-vallás”: a nincs-vallás hiánytudata és a fogyasztó-vallás hamis szükségletei megteremtették a kell-vallást: a céltudatosságot, a tervezést, a görcsös akarást, a teperést, güzülést, a „cél szentesíti az eszközt” hozzáállást.
„ítélkezés-vallás”: megtanultuk, hogy a dolgokat, eseményeket, embereket osztályozzuk, minősítsük aszerint, hogy hasznosak-e számunkra, kielégítik-e valamely szükségletünket: „jó-rossz”, „hasznos-haszontalan” …stb elme-doboz.
„elvárás-vallás”: hárítsd másra a felelősséget, (találj egy felelőst) és várj el másoktól, vagy magadtól (hamis felelősség-átvállalással) dolgokat, amit azután számon kérhetsz rajtuk/magadon…így bűntudatot kelthetsz bennük,/magadban és uralhatod őket az akaratoddal.
„verseny-vallás”: harcra nevelés bújtatva: győzd le a másikat! Legyél Te a jobb, sikeresebb. Ne maradj le, mert elpusztulsz.
„erőszak-vallás”: az erőszak megengedhető a túlélés érdekében, a nagy hal megeszi a kicsit, az erősebb kutya…aszik…stb Te hal vagy, vagy kutya?…érdekes, ezek mind állatok.
Az elme-programok HAZUGSÁGOK, alacsony tudatszintű automatizmusok. Az egónk túlélési stratégiájának alapjai, ami nem azonos a mi túlélésünkkel!….Benne tartanak a mókuskerékben, az élet helyett a halál felé visznek.
Síneken gondolkodás, kiszámítható pályák, rutinszerű ismétlések, mintázatok, amik megerősödnek a sok ismétléstől a mentális térben, és önálló szerkezetekként vannak a terünkben jelen. Szürke foltok a mentáltestben, nincs áttetszősége, fényessége, egyedisége, kreativitása, tompa, irányított síngondolkodás.
Blokkolják az ÉRT-elemet, a megértést, felismerést, az ön-ismeret hiányát mutatják.
Torzítják a Szándék, Akarat hajtóerejét: önzéssé, az egó céljainak végrehajtására használva fel az életenergiát, megosztást, erőszakot szülnek.
A szellemi impulzust a levegő elem közvetíti.
A gondolkozás nem az agyunkkal történik. A gondolatok nem az agyban vannak. Az agy egy jel adó-vevő, ami egy frekvenciát közvetít, ráhangol a külső hullám-impulzusra, és a belső hullám-impulzus rendet vezérli. Összetartja a test sejtjeit ezen közös hullámmintázattal, másrészt kiértékeli a légzéssel bejövő gondolati jelet. Azt a tartalmat tudjuk felvenni a levegőből gondolatok formájában, ami belefér ebbe az „agyi hullámsávba”. Vagyis ebben a sávban fogjuk az adást , és olyan módon fordítjuk le magunkban, szüljük meg a választ, ahogyan az agy (fizikai elme) képes azt feldolgozni. Ez behelyettesíti a programba (bio-számítógép), és kiadja a parancsot a testnek. Ezt az agyi feldolgozó-képességet nagyban befolyásolja, hogy milyen hullámsávra van hangolódva az agy. Amíg kizárólagosan a fizikai elménket használjuk a programjaink futtatására, addig csak a bal agyféltekét használjuk, az analizáló, megosztó, elemző üzemmódban végzi a feladatát, és racionálisan dönt. Racionalitása pedig a Programhoz igazodik.
A gondolatok a levegőben vannak. Egy gondolatfelhőben úszunk folyamatosan. Ez a mentális közeg. A gondolatfelhőnk minőségét (illetve azt, ami abból bejut) a saját mentális testünk minősége határozza meg. A gondolatokat valójában belélegezzük és kilélegezzük. Ez egy folyamatos inter-aktív kapcsolat a mentális közeggel a lélek(zésen) keresztül.
A belélegzett gondolatot (ami hordozza a szellemi impulzust, tűz) a vérünk (víz elem) juttatja el a sejtjeinkhez, onnan felvesszük sejtszinten, és a sejtjeink válaszolnak rá, ez a válasz a vérbe kerül, ami elszállítja (elhasznált oxigén formájában), és kilélegezzük, kiizzadjuk, vagyis visszakerül a levegőbe a „gondolat-válaszunk”, ami tovább erősíti a gondolatfelhőt körülöttünk, majd újra visszatér hozzánk, mikor belélegezzük. Ez egy komplex információ-áramlás.
A felvett gondolatra a valódi választ a sejtjeink a cselekvéssel adják meg. Ezek a felvett gondolatok, és az általuk kiváltott érzések programozzák az életünket, vezérlik a döntéseinket, ezért fontos, hogy leleplezzük, milyen gondolati sémák vezetnek, illetve eljut-e az isteni szellem-szikra a sejtekig, meg tudja-e termékenyíteni a cselekedeteinket.
Már ebből is látszik, hogy a gondolatok nehezen tűrik a birtokviszonyt. Lehetetlen megállapítani, hogy kinek a gondolata az, ami éppen felbukkan, hiszen inkább csak egy állandó körforgásról beszélhetünk, amelynek a részei vagyunk.
Ugyanakkor a mentális testünk személyesen ránk jellemző struktúrával rendelkezik, és meghatározza azt, mely gondolatokat fog kiszűrni, és melyekhez kapcsolódik.
Lélegezz!
Az első lélegzetvétellel születünk, és az utolsóval halunk meg. A légzés olyan alapfunkciónk, amely működteti, táplálja a mentális testünket is, bekapcsol a kollektív tudat mentális mezőjébe. A légzésünk szoros kapcsolatban áll a gondolkodásunkkal, mivel a légzéssel szintén a legevő elemhez kapcsolódunk. Tudatos légzéssel a gondolkodás befolyásolható, leállítható a mentális pörgés. Ezt a keleti hagyományok is ismerik, (pl jóga, QiGong) és kidolgozták a légző gyakorlatok rendszerét, amely segíti a meditációt, a tiszta tudatállapot elérését. Ezen túl az egészségmegőrzésben is fontos szerepet kapnak a légző gyakorlatok. Amikor lelassítjuk a légzésünket, a gondolataink lecsendesednek, ennek köszönhetően érzelmileg is kisimulunk, megnyugszunk, relaxált állapotba kerülünk. A mentális testünk megtisztításának egyik hasznos eszköze a légzésfigyelés, a tudatos légzés.
Fontos megértenünk, hogy a gondolatokat nem tudjuk eltüntetni, azok körbevesznek bennünket, azonban azt szabályozni tudjuk, hogy mihez kapcsolódunk, és mihez nem.
Érdemes megtanulni tudatos légzés technikákat, főként azoknak, akik elméje túlpörgő, és nehéz megteremteniük a belső csendet. Ehhez számos remek szakirodalom érhető el. Mi ezeket ajánljuk:
Paul Branton: Az önvaló bölcsessége
https://bookline.hu/product/home.action?_v=James_Nestor_Lelegzet&type=22&id=325038
https://bioenergetic.hu/konyvek/hogyan-lelegezz
Elakadások:
Ha a mentális test szennyezett, akkor szürke felhők vannak jelen az áttetsző gondolati közegben, amik blokkolják a szellemi-impulzusok felvételét. Tompult, ismétlődő sémákban gondolkodás, dogmák, előítéletek jönnek létre. Ezek állandósult gondolatformákká állnak össze, és irányítják a „gondolkodásunkat”.
Ezeken a szürke felhőkön nem jut át a fény.
Olyan, mint egy beborult, szürke égbolt, sűrű köd, csak ez minket vesz körbe. Külső analógiája a levegő-szennyezettség a világban.
1.- Lélegezz tudatosan!
Figyeld a gondolatokat, amik megjelennek benned: mi jön be, és mi megy ki!
2.- Ürítsd ki az elméd: koncentrálj a légzésedre, csak arra figyelj, hogyan áramlik benned a levegő. Hagyd, hogy a tested lélegezzen, csak figyeld, légy a tanúja. Ha jön egy gondolat, ami megragadná a figyelmed, akkor tégy egy mozdulatot a kezeddel, mintha egy könyvben lapoznál, és lendítsd tovább, hadd menjen.
3.- Ha nem szűnik meg a “belső fecsegés, párbeszéd”, akkor csak figyeld az elmét, amint mondja a magáét, mintha a villamoson hallgatnál bele a melletted ülők beszélgetésébe. Maradj kívül, hallgatózz. Ha ez egy belső párbeszéd, akkor nézd meg, hány résztvevője van, és azonosítsd be a szereplőket.
4.- Tedd fel magadban a következő kérdéseket: ki beszél most? Ezt ki mondja? Kinek fontos ez most? Mi történne, ha most csendben lennél? Kérlek, csak akkor “szólalj meg”, ha valami fontosat akarsz mondani, amit nem tudok, és tudnom kell. – érzékeld, hogy nem Te beszélsz, hanem benned beszél “valaki”.
5.- Az előzőekkel épp ellentétesen, most kezdd el megvonni a figyelmedet a belső monológtól vagy párbeszédtől – bármi hangzik el, mond ki magadban: “a figyelmem a csendemet táplálja”: Figyeld, ahogy távolodik, halkul, ahogyan az érdeklődésed megszűnik iránta. Fontos, hogy ne akard megszüntetni a csevelyt, mert az ellenállásoddal is táplálod. Egyszerűen fordulj el tőle, mint akinek nincs dolga ezzel. Lásd, ahogy a figyelmed elfordul, mint egy reflektor, ami a csendet pásztázza. Ez az, amitől csend lesz belül. Ne add fel, ha nem sikerül elsőre, elválás-mentesen gyakorolj, kísérletezz, játssz. Ebben a gyakorlatban megtapasztalhatod a figyelmed erejét, azt, hogy anélkül nem létezik semmi a te világodban hogy ne adnád neki a figyelmedet.
Ha a mentális tested áttetszővé vált:
A tűz (információ) belép a levegőbe, (a mentális térbe = gondolat), innen a belégzéssel a vérbe, a víz elembe (érzéseket vált ki az érzelmi testben) a sejtek felveszik a vérből az információt, a MAG a földbe kerül, és cselekvést vált ki.
Amikor a tűz átfényesítette a mentális testet, a gondolatok tiszták, átvilágítottak, áttetszőek, és egyre kevésbé rángatnak. Olyan, mintha felhőben járnál. Nem jelent akadályt számodra, hogy átmenj rajtuk, átjárhatóak, ugyanakkor a teljes lényeddel érzékeled őket. A “másokét” is, ha figyelsz. Amire figyelsz, annak a mentális rétege, – az azzal kapcsolatos gondolatok – egy ajtóként megnyílik előtted, belépsz a figyelmed ajtaján (a figyelem képezi az ajtót), és körülnézel a térben. Valójában nem nézel, hanem ott vagy, jelen vagy. Tudatosan vagy jelen az áttetsző mentális testeddel. Ez egy másfajta „nézés”. Ekkor, belépve abba a mentális térbe (ami nem tér, hanem egy rezgési frekvencia) érzékeled annak a mentális programnak a sajátosságait. Ahonnan jön, ahová megy, amilyen célt hordoz, a kódolt üzeneteit, a hajtóerőit, a motivációkat, a szándékokat, amik megszülték, és amiket táplál.
Ezt a mentális testeddel érzékeled, ami áttetszővé vált. Ezért érzékelhetetlen a jelen-léted mások számára, akik nem áttetszőek, és akik az adott mentális térben mozognak, bolyonganak. Nem láthatnak, számukra „testetlen, átlátszó” vagy, amolyan üres tér.
Ugyanakkor a jelen-léted mégis zavart okoz a mentális programban, mert egy magasabb frekvencia szólal meg benne, és ez koherencia-zavarokat okoz. Olyan, mint amikor zavarja valami a kollektív hipnotikus jelet, annak a továbbítását azzal, hogy elé áll, és megszakítja ezzel a jeltovábbítást, vagy módosítja azt. Szaggatott az adás ekkor, és ezekben a szünetekben – amiket a „láthatatlanok” jelenléte okoz az adott mentális közegben – a hiány a megcélzott alanyok, emberek számára láthatóvá válik. Felfeslik a mátrix szövete, és zavarok keletkeznek az eddig megszokott valóságban, elkezdenek „furcsa” jelenségeket érzékelni, rálátni a hazugságokra, meghallani a hamis hangokat. Ezekben az „adásszünetekben” valójában az emberek a saját érzékelésükre vannak utalva (melyet amúgy a mentális programok elnyomnak, és irányítás alatt tartanak).
Ez az egyik lehetséges magyarázata annak is, hogy a “mentálisan tiszta mesterek” környezetében a mentális zaj elcsitul, és a belső információ közvetlenül hozzáférhetővé válik.
Az első kérdés, amit tisztáznunk kell, hogy hány Elme van?
Kettő. Egyik és elsődleges, a hétköznapi, racionális elménk. Ezzel osztályozzuk, minősítjük a körülöttünk lévő világot, válaszolunk a kihívásaira, kiszámítjuk tetteink lehetséges következményeit, alkalmazkodunk a feltételeihez, reagálunk a környezetünkre. Ebben a részben ezt fogjuk a továbbiakban Elmének hívni.
Másik elménk valójában nem is elme, inkább elme feletti részünk, absztrakt és többnyire irracionális. Ez az “elme” az intuitív részünk. A különbség a két elme közt, hogy a racionális elménk gondolkodik és következtet, míg absztrakt elménk tud. Hétköznapi üzemmódban napjaink 95%-át racionális elménk uralja és irányítja. Ez főként gondolkodásunknak és sajátos gondolkodási mechanizmusunknak – ahogy gondolkodunk a dolgokról – köszönhető. Sajátos, egyedi Gondolkodási mintáinkat az a genetikai befolyás vezérli amely szüleinktől származik, és ahogy ennek hatására a körülöttünk lévő világot érzékeljük. Minden tapasztalatunk a genetikai befolyás és az ebből származó gondolkodási mechanizmusunk következménye. Egyszerűen nem volt és nincs esélyünk ettől eltérő tapasztalatok szerzésére.
A racionális elménk fejlesztésével legalábbis nincs. Absztrakt elménk azonban teljesen más időtérben létezik. Nem hatnak rá racionális érvek, mert nincs miért magyarázkodnia, hiszen alapvetően TUD. Ezt az elme feletti tudást kutatjuk a 4. tudatszinten, melyet az ősi hagyományok ismertek Kínától Mexikóig Shennek és Naguálnak.
Az ELME az emberi faj evolúciós végterméke. Az emberre jellemző működésmód, ami kiemelte az állatvilágból, de egyben be is börtönözte tudatosságát a saját korlátai közé. Egyfajta „evolúciós ugródeszka” volt az állatiból a mentális emberibe: az „okos mentális állatba”. Ugyanakkor egy evolúciós korlát a következő evolúciós ugrásnál, ami előtt most állunk: a mentális emberiből a tudatos (szupramentális) emberibe.
Ennél a határnál állunk jelenleg, ami egy valódi „dimenzióugrás”, egy evolúciós váltás, a régi faj elhagyása, hogy egy magasabb rezgési tartományba lépve új módon fejezze ki magát egyéni formában az a végtelen tudatosság, akik vagyunk. Ennél a váltópontnál – amihez elérkeztünk az időben és a térben is – az ELME egy akadály, egy falrendszer, ami torzítja a valóság-érzékelésünket, és ezáltal létrehozza az eddig életnek tapasztalt szűk börtönállapotot a maga hipnotikusan működő „mentális nyüzsgésével”. Az ELME a régi mentális működésmódunk, teremtő szervünk, egy mentális programozottság, ami belénk ivódott, és ami szerint eddig működtünk. Ez emelt ki az állatvilágból, ugyanakkor létrehozott egy másik „okos állati túlélő-szférát” a maga versenyével, növekedési őrületével, a másikat legyőzni akaró harci szenvedélyével, szabályaival, kiszolgálva – csak most már egy mentalizált szinten – a bennünk lévő állatot. Ez az önpusztító túlélőprogramunk. Egy paradoxon.
Az ELME produktuma a MENTALIGENCIA (mentális intelligencia). Ez az okos állat tudatszintje emberi alakban, az emberiség túlnyomó többségének a tudatszintje jelenleg, egyben az 1-2. tudatszintű tömegtudati valóságnak megfelelő hullámhosszú rezgés.
Amikor valaki kimerítette az ELME lehetőségeit, megismerte a birodalmát és úgy dönt, hogy végrehajtja a maga evolúciós ugrását, és „dimenziót vált”, akkor át kell váltania ebből a „mentaligens” működésből, az ELMÉből egy másfajta működésre. Maga mögött kell hagynia a mentális programozottságot, és le kell bontania azt a falat, melyet az elméje épített számára, és amely ebben az illúzióban tartja fogva azáltal, hogy szeparálja, elkülöníti az én-tudatosságát a többiektől, a világától. Fel kell adnia eddigi „biztonságát” a kalandért.
Hogyan működik az elme?
Az elme az állandó megkülönböztetés, elkülönítés állapotában van, folyamatosan ítélkezik, dobozol, címkéz, elvárásokat gyárt, célokat vetít, tervez. Szeparációra van programozva, mivel az „emberi kaland” lényege éppen ez volt, hogy egyéni, individualizált tudatként, személyiségként nyilvánuljon meg, tapasztalja meg a teremtést.
Az ELME nem az agy, és nem a gondolatok. Az ELME az a működési mód, ahogyan az „okos állat-ember” gondolkozik, érez, cselekszik. Az elme a vezérlés, a PROGRAM MAGA. Ez a program tökéletesen uralja az érzékelést, és a tapasztalatainkat. Ez a program teremti számunkra a világot, melynek kezei és lábai vagyunk…végrehajtói és megtapasztalói, áldozatai is egyben.
A program nem tudatos, hanem egy evolúciós termék, maga is tudat alatti. Önjáró ördögi kör: a mentális program létrehozza a fizikai jelenséget, amit megtapasztalunk, és a válaszreakciónk (érzékelési, érzelmi és mentális) megerősítik a programot, (nő a falunk) vagy éppen modifikálják. Mikor már sokszor ismétlődött ez a kör, egy „nagyon erős mentális illúzió, mint valóságkép” épül fel belőle, ami „törvénynek, törvényszerűnek”, szilárdnak, kőbe vésettnek látszik. Ezek börtönfalak, melyek elzárnak a valóság másfajta érzékelése elől.
Ugyanakkor az ELME érdeme volt ez a szintű individualizáció, melyben az „én-ke”, az egó kibontakozhatott, megerősödhetett.
Elmebörtön
Ezeket a falakat mi húzzuk fel az ELME-program segítségével, annak végrehajtásával. Engedelmes, program-követő, szokásos üzemmód. Az ELME maga a börtönőr, a szórakozásunk pedig a sakk-játszma ebben a börtönben, a fekete-fehér táblán, terepen, fekete-fehér lehetőségek között lavírozva VAGY-VAGY válaszokat adva, tervezve, reagálva. Sín-gondolkodás, vagonírozott élet. Ma ezt hívjuk életnek…egy börtöncellában folytatott sakkjátszmát. Ez egy karám, ahová az emberiség kollektíven is bezárta magát, miközben a „én-kék” magánzárkáiból áll a börtön-világ.
Létezik ugyanakkor egy „individualizált egyformaság”, lévén, hogy a szeparált, és magukat önálló, független entitásként megélő „én-kék” sokasága ugyanazon program emlőin nevelkedik. Ez a létezésmód ezért abszurd módon személytelené válik, amolyan unalmas sormintává, miközben az individuumot hirdeti, dicsőíti. IKEA-világ, ahol profi tervezők megtervezik Neked a Te egyéni stílusodat, miközben a készen kapott elemek szabad összeválogatásával az az illúziód, hogy egyedi vagy. Az „én-ke” a személytelen világot szülő személyiség.
Kollektív elme = kollektív illúzió
Az egyéni mentalitások összeadódva létrehozták a KOLLEKTÍV ELMÉT, ami világképeket ad, törvényeket, szabályokat hoz, és egy kollektív masszív valóságképet hoz létre. Ennek azután az egyéni elmék megadják magukat. Egy közös faji program, amit gondolkodás nélkül követhetnek: a Gazda. Látszólag túlélő-program, a túlélés igényével tesz szert hatalomra, védelmet, biztonságot ígér, valójában az „okos mentális ember-állat faj” ön-felemésztésének a hatékony végrehajtója, mely felemésztés ugyanúgy be van kódolva ebbe a programba. Nem csupán az egyes ember életenergiáját (pénzét, idejét, figyelmét, érzelmi egyensúlyát…stb) fogyasztja rekord sebességgel, hanem a fajét és az „okos mentális állat-ember” által leigázott többi fajét (állatok-növények), a Föld, mint élettér biológiai életenergiáit is. Ilyen hatékony a mentalitás bekódolt hatalmi hajlama, amit ugyanaz a túlélő ösztön fűt, mint az oroszlán elől menekülő gazella futását.
Ebben a programban Te lehetsz az oroszlán és a gazella is, de választanod kell, hogy melyik szerepet játszod. A nagy hal megeszi a kicsit – tehát halak vagyunk, és annyi a mozgásterünk, hogy nagyok legyünk-e vagy kicsik? Az ELME programja szerint igen, és ezért ez a növekedési frász (ismeret, ismeretség, ismertség, elismertség, pénz, rang, tekintély, hatalom, fogyasztási cikkek, …..stb halmozás), mert ott munkál a bekódolt félelem a mélyben: ha kicsi maradok, megesznek a nagyok. Az ELME számára a siker kulcsa a növekedés. Ez a „sok-ság” útja az EGYség helyett. A „sok-ság-kórság” pedig szétszóródás, szétesés, az önfelemésztő rák időzített-bomba programja.
Az ez ELME, ami az emberiség bölcsőjénél egy új faj kialakulásának progresszív hívószignálja volt, így válik ugyanilyen masszív evolúciós tolóerővé, amikor beteljesítve a hivatását eléri az önmegsemmisítő fázisát.
Abban a zónában, tudati rétegben, ahol az emberiség ma tartózkodik, a fekete-fehér tervezés mentén, szeparáltan érzékelő és gondolkodó elme már nem ad megfelelő válaszokat. Eljárt fölötte az idő, meghaladottá vált. Ideje váltani.
Mégis át kell mennünk rajta valahogy – túlélve ezt a „szürke zónát”, amit létrehoz – mert amikor felvesszük ezt a „genetikailag programozott” emberi formát, testet, szükségszerűen a foglyai leszünk az ELME illúziójának, játszmáinak. Az emberi test sejtszintig át van itatva az ELME ezen programjával, amelyet örökít.
Hamis identitásaink sorát építjük fel a segítségével, szerepeinket, amikben „életcélt” találunk. Miközben etet, táplálkozik belőlünk.
Az ELME a MÁTRIX, ez a mátrix azonban nem független tőlünk, mindegyikőnknek egy saját személyes viszonyunk van vele a saját elme-falainkon, hitrendszereinken keresztül.
A MÁTRIX kulcsa mindannyiunknál ott van. Ezt a rendszert közösen építettük, szolgáltuk, adtuk át a hatalmunkat, amíg aludtunk benne és ez azt is jelenti, hogy valamennyien képesek vagyunk a nálunk lévő kulcsot használva megszüntetni ezt az „életillúzió-börtönvalóságot”. Nálad van a szabadulásod kulcsa, és senki nem akadályozhat meg benne, hogy használd. A játék, kísérlet célja épp az, hogy észrevesszük-e ezt a lehetőséget – a kulcsot a kezünkben – és használjuk-e? Kilépünk-e az elme cellájából, hamis valóságából, vagy tovább sakkozunk.
A kulcs, amivel a börtön-ajtónkat kinyithatjuk, a tudatosságunk, a választásunk, hogy elhagyjuk a falakon belüli illúziót és kilépünk….az ismeretlenbe. Az ELME számára ismeretlen működésbe.
Mindenkinek van kulcsa a saját börtönéhez, de mindenki maga dönti el, használja-e. Vállalja-e az evolúciós kalandot.
Az ELME az emberi faj evolúciós végterméke. Az emberre jellemző működésmód, ami kiemelte az állatvilágból, de egyben be is börtönözte tudatosságát a saját korlátai közé. Egyfajta „evolúciós ugródeszka” volt az állatiból a mentális emberibe: az „okos mentális állatba”. Ugyanakkor egy evolúciós korlát a következő evolúciós ugrásnál, ami előtt most állunk: a mentális emberiből a tudatos (szupramentális) emberibe.
Ennél a határnál állunk jelenleg, ami egy valódi evolúciós váltás, hogy egy magasabb rezgési tartományba lépve új módon fejezze ki magát egyéni formában az a végtelen tudatosság, akik vagyunk. Ennél a váltópontnál – amihez elérkeztünk az időben és a térben is – az ELME jelenlegi formájában egy akadály, egy falrendszer, ami torzítja a valóság-érzékelésünket. Az ELME a régi mentális működésmódunk, teremtő szervünk, egy mentális programozottság, ami belénk ivódott, és ami szerint eddig működtünk. Ez emelt ki az állatvilágból, ugyanakkor létrehozott egy túlélő-üzemmódot a maga versenyével, növekedési őrületével, a másikat legyőzni akaró harci szenvedélyével, szabályaival, kiszolgálva az önpusztító túlélőprogramunkat.
Az ELME produktuma a MENTALIGENCIA (mentális intelligencia). Ez az emberiség túlnyomó többségének a tudatszintje jelenleg, egyben az 1-2. tudatszintű tömegtudati valóságnak megfelelő hullámhosszú rezgés.
Amikor valaki kimerítette az ELME lehetőségeit, megismerte a birodalmát és úgy dönt, hogy végrehajtja a maga evolúciós ugrását, akkor át kell váltania ebből a „mentaligens” működésből, az ELMÉből egy másfajta működésre. Maga mögött kell hagynia a mentális programozottságot, és le kell bontania azt a falat, melyet az elméje épített számára, és amely ebben az illúzióban tartja fogva azáltal, hogy szeparálja, elkülöníti az én-tudatosságát a többiektől, a világától. Fel kell adnia eddigi „biztonságát” a kalandért.
A falakon túl
Amint a saját kulcsomat használva kilépek az ajtón – lebontom a börtöncellám falait, lemondok „Én” hamis biztonságigényéről, vállalva a megfélemlítéssel szembeni tudatos cselekvést -, számomra véget ér az ELME vetített illúziója, (az önmegsemmisítő programjával együtt) ami azt is jelenti, hogy a KOLLEKTÍV ELME, kollektív valóságkép alól is felszabadulok, nem kötnek többé a szabályai. Azok a karám szabályai voltak. A szabadságnak, tudatosságnak nincsen szüksége külső szabályokra. Ez egy másik valóság, amit nem kötnek az alatta lévő játékszabályai. Egy másik irányítás alá helyezem az életem, emelkedik a tudatosságom, ez veszi át bennem a hatalmat. A mentaligencia helyett megjelenik a belső tudás.
Amikor elég sokan lépnek ki az ajtójukon az ismeretlenbe, ébrednek fel, akkor a KOLLEKTÍV ELME, és az általa vetített valóságkép – a kilépők számára – összeomlik, de előtte a végletekig polarizálódik, sűrűsödik. Ez a 3. dimenziós valóság-illúzió „kataklizmája”.
Ez csak a programfüggők között kelt pánikot, mert egyre nő az evolúciós nyomás a kilépésre. És minél nagyobb a nyomás az “elengedésre, annál nagyobb a ragaszkodás a “maradásra” – ez egy törés az egyén ÉN-képében, amely kollektív pszichózist okoz a társadalomban is.
Ami visszatart
Az ELME ÉLETE az ELMÉLET
Kicsinek, gyengének látjuk magunkat (és másokat is), ezért nem hiszünk abban, hogy egyedül képesek lehetünk rá. Vannak, akik az összefogást várják másokkal, a tömegeket, és majd akkor…együtt. Pedig mindenki a magánzárkájában csücsül, és saját kulcsa van. Így hát nincs kire/mire várni.
Az ELME kifogásokat gyárt, és megpróbál elrettenteni, megfélemlít. A működése nagyon sok FÉLELMET halmozott fel az emberek érzelemtestében. Sejtszinten félünk, és erre még csak nem is vagyunk tudatosak többnyire.
Minden ERŐSZAK a félelem következménye, amit az ELME működése okoz. Az erőszakot az ELME hozza létre, melynek gyökere az elkülönültség-élmény (a „biztonságos” magánzárka falakkal körbevéve).
Minden harc, ELLENKEZÉS, tiltakozás az ELMÉt erősíti, ahogyan minden ragaszkodás, VÁGYAKOZÁS is. Ezek az üzemanyagok az elme számára, amik kitűzetik a célt, és már forog is a kerék, pörögnek az események.
Polaritás, karma
Az ELME-működése POLÁRIS, mégpedig bi-poláris. Fel-le, fel-le hullámvasútszerűen, mint egy mérleghintán ingázunk a két pólus között mindhalálig. Az ELME ezért a polaritás megtapasztalásának fontos szerve, egyben a polaritás világának teremtő-szerve is.
Ide kapcsolódik a KARMA fogalma, ami a tetteink következményeként azok másik pólusának megtapasztalását, az okozatokkal való találkozást jelenti. Nos, KARMA csak a polaritás világában létezik, mert a szétválasztás hozza létre.
Magasabb tudatállapotban (nézőpontban) a KARMA eltűnik, nincs jelen, mert nincs poláris elkülönítés, illetve elbillenés az egyik oldalra, aminek ki kellene egyenlítődnie az időben.
Az ELME-működésből kilépő tudatosodó ember maga egyenlíti ki tudatosan a billegést, teremt egyensúlyt saját megváltozott nézőpontjának köszönhetően önként, nem pedig egy külső szabály fenyegetettsége alatt tanul.
Téves elképzelés, hogy a „karma eltöröltetik”. Nem veszi el senki a karmikus kiegyenlítődésünk esélyét, csupán egyre nagyobb evolúciós nyomás nehezedik ránk, hogy elkezdjünk tudatosodni, kilépni az ELME-zárkánkból. Amíg azonban bent csücsülünk, és mérleghintázunk az ELMÉVEL, vagy sakkozunk, addig van, addig ránk ugyanolyan érvényes játékszabály, mint a gravitáció.
Előző életekre hivatkozás
Gyakran hivatkoznak rá, hogy egy helyzet, esemény „karmikus, az előző életek következménye”.
Ez részben értelmetlen: hiszen a polaritás világában minden karmikus, amennyiben minden a folyamatos külső kiegyenlítődés állapotában van. Ez maga a mozgás a két pólus között, ami egy zárt mókuskerék-forgást hoz létre. Az ELME által programozott létben MINDEN KARMIKUS.
„Előző életeink következménye” – mondjuk, ha valamivel nem boldogulunk. Ez csupán egy kifogás, az ELME trükkje, hogy megindokolja, miért vagyunk képtelenek egy helyzet megoldására. Ilyenkor visszavetíti a múltba – ahol ugye már nincs mozgásterünk, ahol tehetetlenek vagyunk – az okot, kellően homályban tartva azt, és így széttárhatjuk a karunkat: ezt el kell viselni, nincs mit tenni (értsd: nem fogok semmit tenni, megadom magam.) Ez a gondolkodás passzivitásba, önfeladásba helyez, és gyárt hozzá egy ideológiát.
Valójában ez egy trükk, ami elrejti azt a tudást előlünk, hogy mindig, minden pillanatban képesek vagyunk megoldani bármely helyzetünket.
Az ÉLET HOLOGRAFIKUS szerkezetű. Ami azt is jelenti, hogy minden egyes élet tartalmazza a Nagy Egészet, vagyis minden életünkben hozzáférhető az összes többi életünk információja is. Ezért épp elég egyetlen élet a megvilágosodáshoz, a felébredéshez, az elméből való kilépéshez, ha abban elvállaljuk a felelősségünket, és hajlandók vagyunk használni a szabadulásunk kulcsát ahelyett, hogy az elme kifogásait hallgatnánk a zárkánkban ülve és panaszkodnánk, keseregnénk.
Nincs szükségünk „szakértőkre, akik visszavezetnek az előző életeinkbe”,- bár szórakoztathatjuk magunkat ezzel is. A jelen életünk összes kihívása, problémája, aktuális feladata, zavara, káosza az, ami a válaszokat tartalmazza, és amit ha megoldunk a jelenben, akkor időben hátra és előre is eloldódunk a polaritástól. Egy torzulást helyrehozunk, egy mintát átrendezünk, és az minden tér-időben tükröződni fog.
A saját életem jelenbeli helyzeteire elkezdek tudatos válaszokat adni.
Milyen a tudatos válasz?
1- megismerem az alaphelyzetemet, szembesülök a „problémámmal”, nem menekülök előle, nem tagadom le, nem gyártok kifogásokat, nem keresek felmentéseket, magyarázatokat. Minden „probléma”, ami engem zavar, ami félelmet „rossz érzést” szül bennem, ami erőszakot hoz be az életembe. Minden „erőszak” amit félelemből teszek, vagy nem teszek, vagy amit mások tesznek velem, és ami belőlem félelmet vált ki.
2.- elkezdem figyelni a helyzetemet anélkül, hogy ítélkeznék. (Nem tagadok, nem minősítek.)
3.-elkezdem megkeresni magamban azt a hiányt/szükségletet/hiedelmet, ami a problémát szülte, a helyzetet teremtette. Értelmezem a külvilág tükröződését: mit mutat a tükör? Nem másokat okolok a helyzetemért. Minden helyzet egy lehetőség a tudatosodásra- kihasználom.
4.- Tudatosítom a zavar keletkezésének okát és folyamatát, átlátom a poláris működést, és azt is, hogyan egyenlítődött ki egy szélsőségem a külvilágban, és befejezem a poláris azonosulást a zavar okával.
5.- Amint kilépek a hamis önképemből/gondolatból/világképből, amit elhittem, amivel azonosultam, és ami a zavart szülte a világomban, rátalálok magamban a nem poláris, nem elkülönítő válaszra – vagy inkább a válasz talál rám; egyszerűen meglátom, ami végig ott volt. Ez kitágítja a tudatosságomat. A magasabb nézőpontú válaszra találtam, ami a szív válasza bennem, ami nem szül félelmet és erőszakot. Ez a válasz polaritás feletti, ami nem billent ki a középről, a harmóniából. Ez a szabadságom útja.
6.- Követem a válaszomat, és elkezdek aszerint élni a mindennapokban, cselekszem, bármilyen szokatlan is a korábbi „szokásaimhoz” képest; egyensúlyba kerülök, ön-tudatomra ébredtem az adott kérdésben, visszavettem az életem fölötti irányítást az ELME-programtól.
Mi vagyunk az elmében, vagy az elme van bennünk?
IS-IS.
Mindkettő igaz, mert az elme nem valami, ami valahol van, hanem valami, ami valahogy működik.
Az ELME egy olyan irányító programja ennek a valóságnak, ami rajtunk keresztül – mint genetikai, biológiai, társadalmi programozottság – működik, amely hitrendszerek, félelmek és erőszak/szokások/pótcselekvések segítségével tartja fenn ezt az illúziót, építi a világot.
A világunk ennek az ELME-programnak a tükröződése, a személyes világunk annak a kivetülése, ahogyan bennünk/általunk ez a program teremt, működik.
Ebben az általunk teremtett világban (az ELME tükröződésében) pedig benne élünk, azt tapasztaljuk, az tér vissza hozzánk az életünk történéseiben, ezért az is igaz, hogy benne élünk az ELMÉben.
Ez azonban csak addig szükségszerű, amíg így akarunk élni. Az ELMÉnek csak erre az evolúciós szintre, rezgés-állapotra, tudatszintre van fennhatósága, hatásköre. Ha a tudatosságunkat kiterjesztjük, akkor az ELME korábbi működése érvényét veszti számunkra. Innentől sem hiedelmek, sem félelmek, sem az erőszak nem torzítják az érzékelésünket, működésünket, ami által sokkal szabadabb formában fejezhetjük ki azt, amiben a végtelen tudatosságot (amik vagyunk) megnyilvánítjuk, megélve az elkülönítés kényszere nélküli EGYség csodáját.
Nem mindegy, hogy gondolkodunk, mert azt teremtjük, amit gondolunk, akár tudatosan, akár tudat alatt.
Amíg tudattalan vagyok, addig a gondolkozásom irányít. Úgy mozgat, mint bábos a bábot.
Az akarattal ellenállás nem tudatosság, hanem szembeszállás a tudattalannal, szélmalomharc, hiábavaló küzdelem a tudattalan gondolkodással szemben. Harc az elmében, ami megerősíti a gondolatot, aminek ellenállt.
Az ELME a gondolatok csatatere. Küzdőtér, ahol az erősebb győz. De győzni és veszíteni ugyanaz. A csatában mindenki megsérül, veszít.
Honnan jönnek a gondolatok?
A gondolatok a mentális térben születnek az ELME tevékenysége által.
Két helyről kapjuk – készen – a gondolatokat:
Miért hitrendszer az ELME gondolkozása?
Mert ezeket a gondolatokat elhisszük/elhittük anélkül, hogy megvizsgáltuk volna, hogy igazak-e. Elfogadtuk őket, azonosultunk velük, megadtuk magunkat nekik, ezzel beépültek a gondolkodásunkba „értékrendszerünkbe”, önképünkbe, világképünkbe.
Automatikusan ismételjük őket, és biorobotként végrehajtjuk a parancsaikat.
Valóságot adtunk nekik, és valósággá váltak számunkra, megteremtették a valóságunkat, amiben élünk.
Miért tudat alatti a programozottság?
Ezek a gondolataink a tudat alattinkban lappanganak, onnan irányítanak, vagyis nem vagyunk rájuk tudatosak. Általában nem tudjuk, hogy ezeket gondoljuk, vagy ha tudjuk, nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Mintha észrevétlenek lennének számunkra a gondolataink.
Akkor honnan látszik, hogy mit gondolunk?
A gondolatunkat az leplezi le számunkra, ami történik velünk: amilyen helyzeteket vonz a gondolat, amikben megtestesül. A GONDjaink mutatják a gondolataink irányát.
Amilyen reakciókat adunk a helyzetekre.
Amit mi magunk mondunk, vagy amit nekünk mondanak mások, ami felkavar bennünket.
Amit mi gondolunk/mondunk másokról, helyzetekről.
Ezek árulkodnak a belső gondolatunkról, amihez odakötöttük magunkat, a hitrendszerünkről.
Van, hogy meg is tudjuk fogalmazni, de nem tudjuk, mit kezdjünk vele.
Hiedelmeink Bábel-tornya
Miért okoznak GONDot a gondolatok?
A gondolkodás a levegő őselemhez tartozik, aminek a lényege a könnyűség, áttetszőség, légiesség.
A gondolatok csak akkor okoznak gondot, ha azonosultunk velük, rögzítettük őket. Ha magunkhoz kötöttük őket. Az elme az a kötöző-szervünk, amelyik ezt a kötést végzi. Ítélkezik, dobozol és ezzel leföldeli a légiest: nehézzé teszi a könnyűt.
Ekkor a légiesség megmerevedik, fixálódik bennünk. Megszűnik az áttetszőség, és merev gondolatminták, szerkezetek, struktúrák váltják fel az illékony jövő-menő gondolatokat.
Egy-egy fixált gondolatunk köré hasonszőrű gondolatok rendeződnek, amik erősítik, támogatják, így egy egész gondolati építmény jön létre bennünk. Bábel tornya. Egész világképek épülnek így fel, izmusok, amik majd harcolnak egymással, és énképek, egók, amik szintén versengenek.
Ezek mentális építmények, amik erős érzelmeket indukálnak, majd pedig magatartásmintákat, szokásokat alakítanak ki.
Nem a gondolatokkal van baj
hanem az ahhoz való kötődésünkkel, a rögzültséggel, ami ezeket a szabadon áramló finom formákat fixálja. Amikor ezeket megragadjuk, és hozzákapcsoljuk az én-t, vagy a te-t, akkor megszemélyesítjük. Hatalmat adunk nekik magunk fölött, amikor azt mondjuk, én ilyen vagyok, te olyan vagy, a világ ilyen-olyan. Ezek ítéletek, amik beteljesednek. Azonban minden „ilyen”-hez tartozik egy „olyan”. Ha az egyiket megtapasztalom, a másikat is meg kell tapasztalnom, mert azt is megteremtettem a világomban azzal, hogy gondolatilag elő-jelet adtam hozzá: jó, azaz plusz, rossz, azaz mínusz. A gondolkodás, mint az elmének ez az én-hez kötöző tevékenysége mindig poláris: ítélkező, szétválasztó. Ezért teremt mindig karmát, külső kiegyenlítődést, és ezért okoz erős érzelmi hullámzást. Örömre bánatot, jókedvre szomorúságot.
Ez a polaritás a mentális motor, ami teremti körénk a mentális forrású világot. Így teremt az ember az alacsonyabb tudatszinteken.
Az elme érteni akar. Képtelen elengedni a megértés-kényszerét, agyal.
Prekoncepciókat gyárt, hipotéziseket…mindenről gondol valamit, és a gondolatai újabb gondolatokat szülnek. Totális mentális zűrzavar, hangzavar, amiben már nem hallja meg az egyén a saját valódi hangját…mert a gondolatai (amikkel azonosult) kiabálnak benne, vitatkoznak vele. Leuralják.
Az “elme zavar” tünetei (amikor túlterhelt a mentális test):
Mindezek ellenére az elme elvisz bennünket a belső konfliktus felismeréséig ahol lehetőségünk van felülírni a programot.
A megértésnek addig van létjogosultsága, hogy megszülje a belátást: a határhoz érkeztünk. Itt el kell engedni az ismert módszereket. Itt a döntés lehetősége, hogy belépjünk egy tágabb térbe, tudatosságba, önvalóba. A megértés itt véget ér. Vagyis sosem jön el.
Ha itt tovább erőltetjük a megértést, az az elme erőszaka. Ekkor erőszakossá válunk, és produkáljuk az elme-zavar tüneteit.
A vágy a megértésre folyamatos keresést generál, nem engedi elfogadni azt, hogy „ott vagy”.
Minél jobban vágyik az ember a megértésre, annál messzebb kerül önmagától. És minél messzebb kerül önmagától, annál hangosabban üvöltözik félelmében.
A vágy valaminek a megértésére elveszi az energiát és a figyelmet a megérzés, az intuíció elől.
A megérzés az, ami innentől vezet. Ez spontán, ismeretlen, és egy belső figyelmet igényel. Csendet. Jelenlétet. Akit a megérzése vezet, az csendesebb, békésebb. A megérzést egy szabad tér veszi körül. A tér mindig ott van. A megérzés a pillanat szüleménye. Prekoncepció nélküli.
Gondolat válogatás
Írd le a gondolatokat egy papírra, ami éppen a jön, és ahogy benned elhangzik…mindegyiket külön cetlire. Legyen legalább 20 gondolat-cetlid. Minél többet gyűjtesz, annál érdekesebb a játék. Ne izgulj, többezer gondolat suhan át rajtad minden nap.
(Ennek a résznek az a célja, hogy elkezd megfigyelni a gondolataidat, minősítés nélkül, semlegesen)
Ha összegyűltek, válogasd szét őket. Tartsd meg, ami fontos számodra valamiért. (Csak olyanokat tarts meg, amelyek “jóérzést” keltenek, vagy semlegesek.)
Ezeket a fontosakat is válogasd szét, csoportosítsd aszerint, hogy “miért” tartottad meg. Mi bennük az “érték” számodra. Keress közös értéket, és külön cetlire írd fel pirossal azt az értéket, amit az a kupac, amit megtartasz képvisel. (Ez az, ami most foglalkoztat, amit ki akarsz fejezni.) Ezt az értéket fogalmazd meg magadnak egy rövid, tömör képszerű mondatban megszemélyesítve jelen időben úgy, mintha már az lennél, vagy megtörtént volna. (Pl: “Tudom, hogy tudom, és ez elég”)
(Nézd meg az arányt, mennyi számodra értékes gondolat maradt, és mennyi a “szemét”. Ez a rész megmutatja, mennyire túlterhelt a mentális tested. Mennyire meríted ki magad a fölösleges gondolatokkal.)
A kötelességre utaló “kell” gondolatokat, parancsokat tedd egy külön kupacba (pl.ki kell vinnem a szemetet…stb), a negatív én-állításokat (vagy te-állításokat)egy másikba (pl béna vagyok, kövér vagyok, elcsesztem, hülye a főnököm….stb) ezeket a többi “nem fontos”, és félelmetes vagy feszültséget, rossz érzést keltő gondolat-cetlivel együtt égesd el.
(Ez egy szimbolikus tett, egy üzenet, és döntés, ami kifejezi, hogy kivontad őket a forgalomból – visszaküldted a tűzbe – nem tartoznak hozzád, nem tartasz igényt rájuk. Nem terheled velük a mentális testedet.)
Írd le magadnak a füzetedbe, milyen tapasztalatot szereztél, milyen érzéseket éltél át, mit ismertél fel.
Az „érett személyiségről”
Amikor a személyiség “megérik”, akkor szétesik, felbomlik…és megjelenik helyette az Önvaló. Az Önvaló önvezérelt, szuverén lény, aki mellérendelő viszonyban működik és egyensúlyban van a környezetével. A szivárvány minden színe az övé. Mint bábból a pillangó. Az Önvaló véget vet a személyiség “izmusainak”, rendszereinek, mert maga a személyiség (egó) ér véget . Addig a személyiség próbálja javítgatni a rendszereit, a kereteit, hogy fenn tudjon maradni, kicsit átfesti más színűre, és közben “érik”, ami azt jelenti, hogy halad a szétesés felé. A valódi személyiség-fejlesztés valójában lebontja a személyiséget.
A legfontosabb tevékenység: örülni annak, hogy vagy, és ezt számtalan formában kifejezheted. A megszabadulás nem passzivitás, hanem a rohangálás, a pótcselekvések megszűnése. A kényszerek alóli szabadulás öröme. A kitágult tudatosságban minden mozdulatod cselekedetté válik. Még egy gyakori félreértése az elmének: a megszabadulás nem tünteti el az egyéniséget, az egyéni tudatot, hanem végtelenné tágítja azt. Ami eltűnik, az a személyiség, a hamis azonosulás a szerepekkel, – a tudatosságod korlátja. Mivel ez a tudatosság nem mentális, hanem az elme fölötti szint, így csak saját megtapasztalással, átéléssel fogod megérteni. Minden erre vonatkozó tanításnak csak az az értelme, hogy emlékeztessen rá, hogy létezik ez a tudat-és létállapot, és elérhető. Az elme jól ismert túlélő-technikája, hogy kétségbe vonja a kerítések, korlátok (személyiség) fölötti létezést, vagy azt félelmetesnek tünteti föl és ezzel megpróbál visszatartani annak megélésétől.
A kilépés nem eltűnést jelent, hanem megszabadulást az illúziótól. A gondolatokat nem megszüntetni, eltüntetni lehet, hanem a hozzájuk való kötéseinket tudatosítani, és elengedni magunkat belőlük. A gondolatok jönnek-mennek, mint a szél, és Te állsz a közepén ennek a mentális mozgásnak mozdulatlanul, többé már nem fújnak el, nem dúlnak fel. Ezt a “csöndet” addig nem tudod létrehozni, amíg el akarod tüntetni a gondolatot. Mert addig még tiltakozol a létezése ellen, és ez az ellenállás létrehozza a kötést. A semleges figyelem szüli meg az elfogadást, és ezután lehetséges a leválás a rögzült sínről. A többi gondolat – ami nem nyomja be a gombod -, amivel nincs viszonyod vagy amivel kibékültél – nem okoz zajt. Aki nem ébredt fel a saját programozottságából, az mind dróton rángatott szereplő – különböző szereposztásban: vezető vagy háziasszony..lényegtelen. Ezek csak szerepek. A felébredés egy folyamat, amiben megvilágosodási pontok, pillanatok villannak fel, amiben lebomlik az illúzióvilágod. A felébredésed után többé nem férsz bele egy szerep korlátaiba, – mégis élsz.
ÁTLÉPNI az elme korlátain
Mi történik, ha az elme nem ért valamit?
Amikor olyan dolog kerül elénk, amit az elménk nem képes felfogni, és elhelyezni az ismert dobozaiba, akkor zavarba jövünk. Ezt a zavart többféleképpen reagáljuk le, attól függően, mennyire erős még elménk védelmi mechanizmusa, mennyire vagyunk nyitottak, vagy zártak a változásra.
Az elmét provokáló dolog lehet egy írás, egy film, egy elhangzott mondat, vagy előadás, egy kép, egy látvány, egy cselekedet, történet. A forma mindegy.
Az elme tipikus reakciói, amikor a saját korlátjával találkozik:
Mindegyik reakció célja: jobb belátásra bírni, megváltoztatni a dolgot, a másikat, hogy a zavar eltűnjön. Az elme a saját zavarát a másik (külső dolog, másik ember) megváltoztatásával akarja megszüntetni, mert nem tudatosult benne az, hogy a zavar benne keletkezett.
Ezek kegyelmi pillanatok, ha valaki képes ránézni a zavarára, mert felismerheti a saját korlátját, ami eddig mindig ezeket a válaszreakciókat ismételtette vele.
A zavar azért keletkezik, mert az elmének nincs megfelelő immunválasza erre a dologra, és az egyén mélyen belül érzi annak igazságát, azonban az ellentétesnek tűnik a fennálló világképével, és veszélyeztetheti a felépített én-képét, identitását, élethelyzetét, szokásait, kényelmi zónáját.
A „valakiségének” megőrzése pedig az elme elsőrendű feladata, így aktivizálja a védelmi mechanizmusokat. Ez egy zárt identitást eredményez, aminek az egó-védelmi falai magasan tornyosulnak.
Mivel képtelen elfogadni-befogadni az adott dolgot, és még fél az „ismeretlen felfedezésétől”, ezért marad számára az elutasítás, majd ebből következően a többi válaszreakció. Ezek nem mindegyike jelenik meg egy adott helyzetben, de lehet, hogy a skála végigmegy, és elér akár a fizikai beavatkozásig, ha nagyon erős az önvédelmi mechanizmus, erős a félelem.
Amikor olyan dologgal találkozol, amit nem értesz, de nem utasítod el, akkor a személyiség-struktúra nyitott, képes a változásra, az egó falain már rések nyíltak. Már a „valakiség” összeomlása megkezdődött, az „ismeretlen fény” képes behatolni, az elme feladta a védekező mechanizmusát, félreállt. Az egyén képessé válik az őszinteségre, a figyelemre. Ilyenkor azt mondod: „fogalmam sincs mi ez, miről szól…”, mégis elfogadom. Hagyom, hogy legyen olyan, amilyen, és csak figyelem ezzel a semleges nézéssel. Nem akarom megváltoztatni, nem minősítem, csak nézem. Gyermeki nyitott kíváncsisággal. Ebben a nézésben összekapcsolódok vele, és ekkor az feltárja előttem magát. Felismerés-szerűen értem meg, látom meg az értelmét…magába fogad, mert én is elfogadtam. Az ilyen felismerések nem ismeretszerzésen-logikán-analizáláson-elemzésen…stb keresztül történnek. Ez mind nincs, mert a mentaligens elme ki van kapcsolva. Ezért nem akadályozzák a saját korlátai. Ezek a felismerések tudatosulások, a tudat tartalmainak felszínre bukkanásai a maguk teljességében (nem polárisan), hanem minden nézőpontot egyszerre tartalmazva. Kis megvilágosodások, amikor belül felkapcsolják a villanyt. Egyszerre látszik az egész, és azt egyszerűen „tudom”. Azt csak felismerem.
Ez az intelligens tanulási folyamat: felszabadulni a saját elménk korlátai alól, és ezzel a belső nyitottsággal magunkba engedni a világot.
A gondolat-bálvány
Az értelmező elme irányítja a gondolkodás folyamatát. Az egyén gondolkodásmódját az alapprogramjai határozzák meg. Ezek a DNS-ben tárolódnak, és egy saját időkód szerint aktiválódnak. Az aktiválódott program gondolatokat kelt, miközben van egy gyökér irányító ÉN-gondolat-bálványa.
A gondolat egy mentális irányítás (utasítás, parancs) az elme részéről a testnek. Először azonban érzelmet gyűjt maga köré. Amint elegendő érzelmet gyűjt magához, beindul a materializáció, vagyis kivetítik a gondolatot az anyagba!
Polaritás
Miután az értelmező elme polárisan működik (vagy-vagy), a kibocsátott gondolata is poláris. A poláris elválasztottság az ÉN-Világ elkülönítésén alapszik. Minden, ami nem én vagyok, az a Világ. Amivel azonosult az Én, az úgy valósul meg számára mint saját tapasztalat, ami rá vonatkozik. Az én ilyen-olyan vagyok ugyanolyan azonosulás, mint az én-tagadás: „én nem vagyok elég…”. Az énre vonatkozó gondolatok ellenkezője a gondolat másik –pólusa ilyenkor a VILÁGra (a „nem én”-re) vonatkozik, és abban fog megtestesülni. Ezt a pólust azok fogják az egyén világában megtestesíteni, és tükrözni számára, akikkel kapcsolatba kerül, interakcióba lép. Pl. a családtagok.
Példa 1: Én nem vagyok elég szép, csúnya vagyok (ÉN-azonosulás a szépség hiányával, a csúnyasággal). Önmagát valóban nem fogja szépnek látni a tükörben, és másoktól is olyan jelzéseket kap, amiből erre következtet. A teste is alkalmazkodik a gondolatához.. Ugyanakkor a világában sok szép embert lát, olyanokat, akik nem csúnyák, de a szépséget – amivel ellenállásban van – mindig másban (személyekben, tájakban, tárgyakban..stb) látja meg. Az a nem-én re, azaz a Világra vonatkozik.
Példa 2: Én buta, hülye vagyok (nem vagyok elég okos). Az Én a butasággal, az okosság hiányával azonosítja magát. A butaságát visszaigazolja számára, megerősíti ebben a hitében számos tapasztalata, története, mások jelzései, a saját kudarcélményei. Vagyis a „butaság” megtestesül számára, mint saját tapasztalat. Eközben a Világában lát okos embereket, figyeli a tudósokat..stb. Ezek a példaképek azonban mindig elérhetetlen távolságra lesznek tőle. Az okosság mindig másra vonatkozik.
A hiány, amit az azonosulás kelt, mindig fennmarad azáltal, hogy a másik pólusra löki, kitaszítja a Világba az Énre vonatkozó állítás ellentétét, és meg is idézi. Ezzel a hiánnyal pedig folyamatosan szembesülnie kell, mivel az másokon keresztül provokálja, amivel tagadásban van.
Példa 3: Nekem nincs elég pénzem=Nem vagyok elég gazdag. Az ÉN azonosul a pénz hiányával, a szegénységgel, míg ellenállásban van (- pólus) a gazdagsággal. Ezzel a gondolattal a maga számára folyamatos pénzhiányt generál a történeteivel, amiben megtapasztalhatja a szegénységet. Míg másoknál látja a gazdagságot, ami a Világra vonatkozik. A gazdagság elérhetetlen állapot számára, az ÉN-azonosulása egy olyan irányító parancs, amely kizárja számára az azzal ellentétes állapot megtapasztalását.
A kitagadott, és a Világban megjelenő megtestesült gondolatrész az ÉN számára egy provokáció, ami folyamatosan szembesíti a hiányával. Általában igazságtalanság-érzéssel (irigységgel, frusztrációval, dühvel, szomorúsággal…stb) reagál a hiánya látványára, és mások bőségére. Majd ezt megpróbálja kompenzálni, eltüntetni pótcselekvésekkel, fájdalomcsillapító technikákkal.
A gondolkodás mindig leszűkíti, felszabdalja az Ént.
Minősít, kritizál, ítélkezik.
Az ÉN-re vonatkozó gondolatok (Bálványok) alkotják az egyén Irányító Program-Struktúráját, a mentális EGOt. Az EGO az árnyék-én, egy hamis kép, egy torz, korlátozott, szűkített karikatúra. Egy hamis identitás.
Ezek az Én-gondolatok határozzák meg a Világról alkotott gondolatait is, amik mindig másodlagos, származékos gondolatok. Az ÉN-kép meghatározza a Világ-képet.
Az egyén történetei mindig követik, tükrözik az ÉN-re vonatkozó gondolatait.
Gondolatcsapda – avagy ami nem működik
A gondolatokat nem lehet gondolkodással feloldani, legyőzni. Az értelmező elme nem ismer valódi megoldást az általa létrehozott „problémára”. Csak ellenválaszokat ad. Folyamatos háborúban van: védekezik-támad.
A védekezés-reakció és a támadás-reakció mögött ugyanaz a félelem és gondolat áll. Az egyik az áldozat szerep, a másik az agresszor szerep megéléséhez segít hozzá.
Az ellenkező gondolatpólus nem megoldás, ugyanúgy fennmarad a polaritás, és váltakozni fog. Ha az Én-képeddel ellentétes gondolatpólussal próbálsz azonosulni, – így akarsz megszabadulni a kínzó Én-gondolattól – akkor a Világgal próbálsz azonosulni, ami rajtad kívül van a gondolkodásod szerint. Ilyenkor eltűnik az ÉN, mintha elveszítenéd magad, elhalványul, és még inkább másokhoz – külső mintákhoz – próbálsz idomulni, maszkokat veszel magadra, és olyan szerepeket, amik idegenek számodra. Pl: -amikor egy „Én szegény vagyok” Én-irányító gondolattal elmész siker-bőség-gazdagság tréningre, amin a meggazdagodás technikáit tanítják, akkor kívülről próbálod megtanulni azt, aminek a hiányát a saját gondolkodásod okozza és tartja fenn. Természetesen Te nem fogsz meggazdagodni akkor sem, ha szorgalmasan alkalmazod a tanult technikákat. A tudattalan ÉN-képed fogja irányítani továbbra is a valóságodat. Az akarat görcse az értelmi elme próbálkozása arra, hogy pólust váltson, szembeszegüljön az Én-képével. Ez csupán nagy erőfeszítéssel, erőszakkal és csak átmenetileg sikerülhet, a végén a kudarc és a visszatérés az eredeti Én-gondolat sínre kódolva van.
A leszarom-tabletta nem jön be: a „leszarom” az az üzenet, hogy nem veszek tudomást róla, úgy csinálok, mintha ez nem lenne probléma. Mögötte az a gondolat áll, hogy úgysem tudok mit csinálni, tehetetlen vagyok. A leszarom-válaszreakció olyan történeteket generál, melyben megélhetem a tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot.
Az „elfelejtem”, kitörlöm a történetet az emlékeimből – nem működik. A programot nem tudod elfelejteni, az pedig újabb történeteket gyárt, így csak gyűlnek a hasonló történetek. Az elfelejtem-válaszreakcióval elásod a történeteidet az emlékeidbe, anélkül, hogy külső választ adnál rájuk, lereagálnád őket. Az emléktárba ásott történetek (titkok) olyanok, mint a temetetlen halottak – nem hagynak békén, belül kísértenek, és leterhelik a mentális funkciódat, ami gondolkodás-beszédzavarban-önkifejezési nehézségekben nyilvánul meg.
A saját történeteitől (leszarom, elfelejtem válaszreakcióval) elforduló „nem reagáló” egyénnél jön elő a megmentő-szerep, amiben mások történetei felé fordul, és azokban próbál aktívan részt venni, azokra reagál a sajátja helyett.
Gondolat-vonzás
Kollektív mentális mezőből azokat az „általános gondolat-bálványokat” veszed át, vonzod magadhoz, amelyek együtt rezegnek az ÉN-gondolat struktúráddal, és megerősítik azt. Ezek tanult gondolatminták.
Az mentális-meződben a mentális EGOd a főnök. Ő választja ki, hogy melyik gondolatokkal tudsz rezonálni, kapcsolódni. Számodra ezek lesznek az „igazságok”, valójában fél-igazságok, amikhez a világodat igazítod, amikhez a világod igazodik. Ez lesz a szubjektív valóságod.
Amíg a mentális EGO a főnök, addig az egyén mindig fog igaz-ságtalanságot, hazugságot tapasztalni a történeteiben, ami mutatja számára az igazsága, igazisága hiányát.
Az elme pörgése:
Az értelmező elme túlműködését könnyű beazonosítani azoknál, akik sokat beszélnek, sztoriznak, ismételnek, folyik belőlük a szó, mintha hánynának. Ezzel nyernek energiát másoktól, akik hallgatják a történeteiket, hogy ezt a sok energiát felemésztő elme-pörgést folytatni tudják.
A testérzeteidre figyelve az ilyen ember mellett, ha figyelmet adsz neki, hamar elfáradsz.
A másik észrevehető elme-pörgés állapot, amikor valaki siet. Gyorsan csinál mindent, gyorsak a mozdulatai, kapkod, izeg-mozog, egyfajta „idegesség-látvány”. Az idegesség – az idegekre utalva mindig a bal agyfélteke túlpörgött állapotát jelzi.
A magyarázkodás, vita, érvelés, meggyőzés, bizonyítás, bizonygatás, a kritika, ítélkezés az értelmező elme túlpörgésének jelei.
Hogyan fedezzük fel a saját gondolkodásunk mintázatait?
Reflexív kommunikáció
1.– Amikor valakivel beszélgetsz, a beszédére figyelve kezdd el felfedezni és „lefordítani” a Gondolat-Bálványokat. Azt, hogy mit gondol magáról, mivel azonosítja magát. Ezt gyakran ki is mondják az emberek én-állításként megfogalmazva: pl. Olyan hülye voltam, amikor így döntöttem….stb. de a fenti példák alapján abból is következtethetsz rá, amit másokról mond, és magából hiányol.
Mindig könnyebb mások Gondolat-Bálványait felfedezni, mint a sajátunkat, így könnyebb gyakorolni.
Önreflexív kommunikáció
2.– A következő szintje a gyakorlatnak, hogy a saját reakciódat, válaszaidat, mondandódat megfigyelve fedezd fel a saját én-állításaidat, gondolat-bálványaidat. Ezt könnyebb olyan formában elvégezni, hogy egy általad írt üzenetet, levelet, csevegést….stb elemzel, amiben érzelmi töltés van, ami olyan témát érint, ami számodra felkavaró, amiben érintett vagy. Írd le a füzetedbe a megtalált én-gondolatot: Én azt gondolom magamról, hogy ………….Ebben a kérdésben másokról (a világról) azt gondolom, hogy………Értékes információkat gyűjthetsz így az én-képedről, és a világ-képedről. A legértékesebb információ az, amit eddig nem tudtál magadról , nem vetted észre(vakfolt), tudat alatt működött benned.
A beszédből, írásból lefordítható gondolatoknál különösen figyelj az olyan kifejezésekre, mint a:
„kell”, a „muszáj”, a „nincs”, „nem lehet”,a „kötelesség”, a “képtelen”, a “lehetetlen”, a “nem vagyok”, a “tehetetlen”, a „szegény”,a „drága”…stb
Mindig igazad van
Minden úgy fog Veled történni az életedben, ahogyan az a hitrendszereidnek megfelel. Annak, amit gondolsz magadról, és a világról. Az, hogy Neked igazad van, nem jelenti azt, hogy a másiknak nincs igaza. Mert az „igazság” szubjektív, a gondolatokhoz igazodik, amiket elfogadtál, és amikkel vagy támogatóan azonosultál, vagy amiknek ellenállsz, de ugyanúgy hiszel bennük, és ezzel valóságot adsz nekik. Ebből viszont az következik, hogy mindekinek igaza van!
Mindkét esetben elhitted, hogy: „igen, ez így van”, és az első esetben megadtad magad neki a második esetben ellenálltál. De a „valóságszülő hitrendszer”, a gondolat mindkét esetben ugyanaz, ezért a végeredmény, a történeted, a tapasztalatod is ugyanaz lesz. A gondolatok (hitrendszerek) szülte világunk ezért illúzió. Mert a valósága nem abszolút, nem objektív, hanem mindig csupán a gondolataink tükörképe, lenyomata. Az 1. és a 2. tudatszinten a gondolataink vetítik ezt a holografikus valóság-show-t. Vagyis a világ létezik, de nem független tőlünk. Mindig a gondolkodásunktól függ, hogy mit tapasztalunk meg belőle. A világunkat akkor ismerhetjük meg a maga „valóságában” működés közben, ha megismerjük a saját gondolkodásunkat.”Ismerd meg magad”- ezért hangsúlyozta minden ősi tudásforma az önismeretet.
A cél, hogy felismerd a játszmáidat, tudatosítsd a poláris működésedet, és megtaláld a gondolatot, ami tekerteti veled a kereket, újra és újra ugyanazt a végeredményt létrehozva.
Lehet, hogy ezek a leckék néha feszegetik a határaidat, vagy kihoznak a sodrodból, vagy akár a rosszullétig leszel dühös, vagy éppen felkavar. Ez nagyon jó, mert ekkor biztosan tudhatod, hogy a megérintett résznél rálátsz éppen a saját tudattalan működésedre, ami eddig takarásban volt előled. Ezt nem mindig könnyű elviselni, – az egód önképének az összeomlásával fenyeget, hiszen most épp őt figyeled, leplezed le – ezért engedd meg magadnak ezeket a reakciókat, és csak figyeld, mi zajlik Benned ilyenkor. Értékes információ ez Rólad Magadnak.
Polárgén személyiségrészünk képviseli a racionális elmét. Ő a Gondolat-felelősünk. Mindenkinél kicsit más képet mutat – a saját Genetikai Programja szerint – mégis sematikusan működik a fent leírt mechanizmus szerint. A polárgén a fejében él, és a gondolkodáson keresztül határozza meg magát: “Gondolkodom, tehát vagyok”. Megismerve ezt a szerepszemélyiségedet, valójában a gondolkodásmódodat, a racionális elmédet ismered meg. Az alapvető jellemzője ennek a részünknek a kettősség. Ezt fejezi ki a “polárgén” elnevezése is. Ő az, aki kétséget táplál bennünk, és aki kétségbe esik. Ez a kettősség a polaritásból ered, hiszen maga a racionális gondolkodási mechanizmusunk a maga lineáris bináris kódolásával (0-1, igen-nem, múlt-jövő…stb) gyártja le a lefelezett valóság-élményt. Azzal, hogy “vagy-vagy” választási lehetőséget kínál, a valóság egyik felét kizárja a tapasztalásból. Polárgén részünk azt állítja, hogy állandóan választanod kell: vagy ezt kaphatod meg, vagy azt. Az okos intellektus, a sok tanulás, az információk begyűjtése, a mérlegelés, a tervezés mind azt a célt szolgálja, hogy minél jobb döntéseket hozva adaptálódjunk a világunkhoz, és ezzel sikeresek legyünk. Bármilyen eszessé is válunk azonban, még mindig ugyanennek a hasadási mechanizmusnak az elszenvedői leszünk. A túlélésre és alkalmazkodásra kondicionált elménk vezetésével nem lehet teljes életet élni. Ezt mutatja a sikeres emberek körében is gyakori kiégés, az elért eredmények ellenére megjelenő frusztráció, hiányérzet. Mert a meg nem valósított – a sikerért feladott – másik felünk hiánya ott marad.
Megmutatja, hogyan viszonyulok a kettősséghez: harcolok egy ellenséges világgal (polárisan: vagy én vagy te, elválasztó), vagy együttműködök egy barátságos világban (duálisan: én és te, összekötő).
Természetesen a polárgén részünkre is szükségünk van – csak éppen a megfelelő adagban, és együttműködve a többi személyiségrészünkkel. A kihívás az, hogyan tudjuk megszelídíteni, nyitottá tenni és fókuszálni, irányítani ezt a csapongó szereplőnket.
Nézzük meg, kivel is van dolgunk, miben támogat, és hogyan szabotál, ha elszabadul.
Könnyű, megfoghatatlan, változékony – mint a levegő
Az őselemek közül a levegő élteti a polárgént, aki emiatt mozgékony, fürge, jön-megy, mindig úton van. Mire megfognánk, már elillant. Akinél túlsúlyba kerül, épp ilyen a környezete számára, őt lehetetlen megkötözni. Az egyik nagy erénye a gyorsasága. Ha fel akarunk pörgetni egy folyamatot, akkor rá van szükségünk. Nagy mélységekre azonban ne számítsunk. Mivel gyors, ezért felületi, épp csak megérinti a dolgokat, és már továbbáll. A polárgén figyelmét semmi nem köti le sokáig. Gyorsan vált. Ez ugyanakkor rugalmasságot, hajlékonyságot ad hozzá mindahhoz, amiben megjelenik.
Miként a levegő, úgy ezen részünk is kitölt minden rést, betölti a teret. Pillanatok alatt képes kuplerájjá változtatni egy tip-top lakást például, mert mindenhol otthagy valamit – egy levetett zokni a konyhaasztal alatt, egy fülbevaló az ágyban, papírzsebkendők az ablakpárkányon…stb. Neki ez a természetes. Az a vágya, hogy egyszerre legyen mindenhol ilyen formában is kifejeződhet.
Sokoldalú, minden érdekli, sokmindenbe belekap, de ritkán csinál végig valamit, nem az a befejezős típus. Őt a megismerés vágya hajtja, az új információk begyűjtése. Amit a polárgén gyűjt, az az információ, amit ő tudásnak hív. Ezzel a mentális üzemanyaggal táplálkozik, ezért alkatában is sovány, szinte alig van teste. A fej viszont domináns.
Egyfajta súlytalanság, könnyedség, lazaság jellemzi, amitől nagyon kellemes társaság tud lenni.
A levegő közvetítő közeg, ahogyan a polárgén részünk erőssége is a kommunikáció, az információk áramoltatása, megosztása a lételeme. Ezért nyitott, kíváncsi, érdeklődő és általában beszédes.könnyen teremt kapcsolatokat, de nem fordít sok figyelmet az ápolásukra.
Minden átmegy rajta, nem ülepednek le a dolgok, nem ragadnak meg, csak addig tárol bármit, amíg szüksége van rá. Gyorsan tanul, cserébe gyorsan felejt, hogy mindig legyen hely az új információknak. A dolgok olyanok, amilyenek, nem kell mélyebben megérteni őket, elég berakni egy elme-dobozba.
A szemközti Ideagén (december) meg akarja érteni a mélyebb összefüggéseket, hogy mi MIÉRT történik, a Polárgénnek elég az információ. Az aktuális információ érdekli, a napi események. Hírfüggő. Ő az, aki nem tud a telefonja nélkül meglenni 5 percig sem.
Az információ biztonságot ad. A TUDÁS HATALOM.
Minél többet tud, annál inkább biztonságban érzi magát.
Úgy szelídíti meg a világot, hogy megnevezi. Aminek nevet ad, és elteszi egy elmedobozba, az már nem ismeretlen és ezért kevésbé félelmetes.
Külvilág fókuszú, az információk begyűjtése és rendszerezése a feladata. Ez a részünk azt is vezérli, hogyan kapcsolódunk a külvilághoz, másokhoz, hogyan engedjük be és szűrjük az impulzusokat.
Mivel változó minőséget képvisel, az átmenetek karmestere. A találékonyság, ötletesség együtt jár a változékonyságával, hiszen mindig új helyzetekhez kell alkalmazkodnia.
Az egyik kihívása a figyelem szétszóródása, mivel túl sok dolog érdekli egyszerre.
A másik kihívása az elméje túlpörgése: nehezen tud megállni, lelassulni, tele van a feje gondolatokkal, ami felgyorsítja. Attól fél, hogy ha megáll, akkor lemarad.
A harmadik nehézsége a kötődés, ami szintén lekorlátozná, ezért kerüli az elköteleződést.
Sokféleség, kötetlenség, tudásvágy, intellektus, kommunikáció
A logikus, felfogható dolgokat értékeli, az elme rendszerező tevékenysége, az elme-dobozolás polárgén analógia. Abban hisz, amit lát és hall. A mindennapok, a külső világ információiban él, főleg a jelen érdekli. A múlt kevésbé. A többi emberrel (sokkal) van kapcsolata, horizontális kapcsolódás a világhoz).
Értelmét mindig leköti valami, mindig foglalkozik valamivel…pörögnek a gondolatai..sokféle tevékenység, programok…mozgásban az erő:)…ez egyben menekülés az érzelmek megélése elől. Fizikai és érzelmi szükségleteitől megijed, inkább az elméjében él, intellektuális.
Facebook analógia: csevegés, levelezés, hírek olvasása, böngészés, levelezés.
Erőssége a rugalmasság, ügyes taktikázás. Kerüli a nyílt harcot (még a poláris állapotában is), inkább furfangos, ügyeskedő, csalafinta.
Fél az érzelmektől, kerüli az érzelmes helyzeteket, nem engedi bele magát az érzéseibe, intelektualizálja az érzéseit is. Nehezen teremt kapcsolatot a saját érzésvilágával, és verbális, nyelvi kommunikációval (külső kommunikáció, sok beszéd) próbálja ellensúlyozni az érzelmi kommunikációt.
Amikor túl kevés
Ha ez a részünk alulreprezentált, elnyomott, vagy éppen aluldominált szakaszban van, akkor gondolkodási nehézségek, ködös, lassú, tompa gondolkodás kísérheti, vagy döntésképtelenség, állandó bizonytalanság, tanácstalanság, tétovázás, habozó, késlekedő magatartás. A rugalmasság hiánya, merevség, lassúság a mozgásban, az információk befogadásának vagy feldolgozásának nehézsége, tanulási zavarok, nehézségek, sok gond, súlyos élethelyzetek, kommunikációs zavarok (beszédzavar, kommunikációképtelenség, lassú, zavart beszéd,) a logika hiánya, alulképzettség.
Feladat: megtanulni egyszerűsíteni, átgondolni a helyzeteket, vagy-vagy lehetőségeket felvázolni, és dönteni. Mozogni (testmozgás is), és edzeni, mozgékonnyá tenni a racionális elmét. Programokat szervezni, menni, kimozdulni. Megfogalmazni a gondolatainkat (írni, beszélgetni). Gyakorolni a gyors bevásárlást (max 10-15 perc alatt kijönni a boltból úgy, hogy megvettünk mindent). Beiratkozni iskolába, új dolgot tanulni.
Amikor túl sok
Túldominált állapotát ezek a jelek mutathatják: kényszeres tanulás, sok diploma, rohanó élettempó, rengeteg program, amin ott kell lenni, sok ismerős, kevés barát, mindig-mehetnék érzés, idegesség, túlmozgás, gesztikuláció, gyors felejtés, memóriazavarok, pörgő gondolatok, nyugtalan alvás, gyakran váltott munkahelyek, lakókörnyezet, gyors beszédtempó, hadarás, sok beszéd (se pont, se vessző), nyugtalan, csapongó, szétszórt, fókuszálatlan magatartás, utazáskényszer, érzelmi kapcsolatok hiánya, gyakorlatiasság hiánya, elméletgyártás. Értelmezéskényszer, magyarázkodás, ismétlés, belevágás mások szavába, tudományos fokozatoktól függés. Kiszámíthatatlanság, megbízhatatlanság.
Feladat: megállítani a tanulást, és az eddig tanultakat feldolgozni, összegezni, rendszerezni, felhasználni új módon, azaz gyakorlatba ültetni a tudást, hasznosítani. Azzal kezdeni valamit, ami van. Barátságokra időt, figyelmet szánni, lelassítani, közös hosszabb programokat szervezni. Csend-meditációk, jóga vagy Taicsi, ami lelassít, elmélyít. A kifelé pörgés helyett befelé irányítani az elme figyelmét (önismeret, önreflexív kommunikáció). Belemenni az érzésekbe. Gyakorolni csendben lenni és figyelni, mozizni társaságban. Csak minden harmadik gondolatot mondani ki, és csak azt, ami fontos. Egy nagy lélegzet (4 mp belégzés, 4 mp kilégzés) mielőtt megszólalsz – ez lelassítja a pörgő gondolat-cunamit és a beszédet. A “mindent kicsit” helyett a “valamit nagyon” elvet követni – legalább egy dologban elmélyülni.
Az áldozati gondolkodás tipikus polárgén sémája
A “TUDATLAN (HÜLYE) vagyok” program. A “még nem tudok eleget ahhoz, hogy……” is ugyanide tartozik. Ez egy olyan blokk, ami masszív önbizalomhiányt gerjeszt. Tipikusan gyerekkorban elmaradtak a pozitív megerősítések, a dícséret, esetleg a szülők, tanárok is kihangosították ezt a belső én-képet. Aki ezt elhiszi magáról, és megadja magát neki, az esélytelenné válik arra, hogy jó teljesítményt nyújtson a tanulásban, és folyamatos kudarcokra számíthat főként az iskolás évei alatt. De abban is megállíthatja magát, hogy előléptessék, jobb pozíciót pályázzon meg. Ez a gondolat-bálvány nem függ attól, milyen mentális képességekkel rendelkezik valaki. Hiába jó képességű, ha ezzel ellentétes a belső vezérlése. Nem jut előre, amíg fut ez a program.
Az agresszor gondolkodás tipikus polárgén sémája
AZ OKOS TUDÁLÉKOS (TUDÓS, A MEGMONDÓ, A VÉLEMÉNYVEZÉR, a SZAKÉRTŐ)
Csak az érvényes (igaz) amit én mondok. Nálam van a bölcsek köve. A többiek mind hülyék.
A mélyben ugyanaz a belső félelem munkál, mint az előző csoportnál. Csak itt szembeszállunk vele. A másik lehetőség, hogy ellenáll valaki ennek a programnak, és megpróbálja legyőzni. Ilyenek a diplomahalmozók, a tudáscímekre hajtók. Minden egyes megszerzett papír validálja, hogy “nem vagyok hülye”….egy darabig, aztán kell egy újabb. Óriási energiát mozgósítanak, hogy bizonyítsák, hogy eszesek. Az ide tartozók általában büszkék a címeikre, elért eredményeiket hangoztatják. Agresszívan védik az igazukat, az álláspontjukat.
Genetikai előzménye megtalálható a családban (pl. Apa gondolta ezt magáról, neki voltak tanuláskudarcai), amit a gyerek megpróbál kijavítani. Ez a sorsátvétel még nem a saját út, akkor sem, ha sikeresnek tűnik. Félelemből ered.
T akkor jelenik meg, amikor „bajban van”, vészhelyzetben. Ilyenkor nyomasztott, szomorú, rá van írva, hogy „mindjárt végem van”, ezt nem bírom tovább, de fogalmam sincs, merre, hogyan tovább. A megjelenése segítségkérés, de nem tud róla. Ilyenkor megkérdezem, akarja-e látni mélyebben, mi történik. Mindig igennel válaszol, de enyhe zavarral, mint aki nem gondolja túl komolyan.
Egyik része igent mond, a másik része nem-et. Végül az igen erősebb, mire ideér.
Ez a kettősség-érzet végig jelen van.
Amikor az igen válasza azt is megkívánja, hogy az idejét szabaddá tegye és rászánja a „figyelemre” (itt maradjon), akkor „komolyra vált a zavar-effektus”. Magyarázkodás, kifogások, idegesség, szorongás keletkezik: az elme lázasan menekülési utat keres, miért nem tud maradni.
Ez a reakció általános. Amikor előttünk áll a LEHETŐSÉG, amit kértünk, akkor sokszor meghátrálunk az utolsó pillanatban. Vissza a biztos szenvedésbe. Az legalább biztos.
A lehetőség változást hozhat, és az elménk fél a valódi változástól. Nem érdekelt benne, hogy bármi napvilágra kerüljön, kimozduljon. Hozzászoktunk a félhomályos működéshez – bár nem tudunk róla. Pedig legbelül tudjuk, hogy nagyon is eljött a változás ideje, és ahhoz lépnünk kell.
Ez okozza bennünk ilyenkor a kettősséget.
Mi oldja fel ezt?
A döntés. Világos döntést kell hoznom: maradok, vagy megyek? Belevágok, vagy lemondok róla? Jelentkezem, vagy megint meggyőzöm magam, miért „nem érek rá most”.
A döntésem pontosan mutatni fogja, megértem-e arra, hogy bekövetkezzen a változás.
Sokan ilyenkor magyarázkodni kezdenek: én nagyon szeretnék menni, DE „nincs pénzem, nincs időm, anyámhoz kell mennem, vendégek jönnek, nincs vonatom, fáj a lábam…stb. Az elménk megnyugtató technikája, hogy megvigasztaljon bennünket, amikor épp „kihagyunk egy lehetőséget”. Ezt meg kell indokolnia, hogy megnyugodjunk. „Majd legközelebb”-mondjuk magunknak. Pedig nincs legközelebb, mert minden lehetőség MOST van. A jövőben nincs, ott a „SOHA” van. A következő már nem ugyanaz, nem ugyanúgy. Az egy másik lehetőség lesz.
Van, aki ezt a hárítást olyan tökélyre viszi, hogy egy életen át vár az „igazira”, az igazi nagy lehetőségre (társra, pénzre, szellemi élményre…stb), miközben végig ott van a lehetőség az orra előtt, csak igent kellene mondani rá, meghozni az első döntést.
Hozzászoktunk a tagadáshoz, és ez is az ön-megtagadás egy formája, amikor nem élünk a lehetőségekkel.
Tehát az első lépés:
Válaszolni a hívásra, ha valami meghív, megszólít (belül vagy kívül) Igent mondani, nem keresve kifogásokat, és nyitva hagyni a lehetőséget, hogy a feltételek (pénz, idő, közlekedés, gyerekfelügyelet…stb) körém rendeződjenek. E nélkül az első lépés nélkül el sem kezdődik az utazás.
A második lépés:
Kitartani a döntésem mellett, és elfogadni a segítségeket, úgy ahogyan azok megjelennek, – segítséget kérni, ha úgy érzem, valami hiányzik. Összekapcsolva maradni a lehetőséggel.
A harmadik lépés:
Végrehajtani a döntésemet, és élni a lehetőséggel.
Ez a 3 lépés szükséges ahhoz, hogy valaki – a belső hívásának válaszolva – a változás útjára lépjen.
Ez azt jelenti, hogy minden változásodtól, lehetőségedtől csak 3 lépésnyire vagy. És minden megvalósított lehetőség újabb lehetőségeket mutat meg.
A kérdés:
1.- Meghallod-e a hívást, észreveszed-e a lehetőséget? A saját belső hangodra, érzésedre figyelsz-e. Hallod-e magad? Tudod-e, érzed-e, mit szeretnél igazán?
2.- Tudsz-e igent válaszolni a hívásra/lehetőségre az elméd kiabáló ellenérvei közepette? Arra mész-e, amit szeretnél, vagy legyőzött a félelmed, a megszokás?
3.- Kitartasz-e a válaszod mellett, és aszerint cselekszel-e (akkor is, ha az elméd még számtalan akadálynak látszó illúziót próbál eléd gördíteni)? Hűséges vagy-e magadhoz, vagy még eltéríthet valami „fontosabb”?
Ha sokáig beleragadsz „mocsár-helyzetekbe”, nem változik körülötted a kinőtt kép, akkor vizsgáld meg, melyik lépésnél akadsz el. Ilyenkor nem élsz a lehetőségeiddel.
Ha már az első lépésnél elakadsz, bizonytalan vagy, nem tudod, érzed, mit szeretnél, a belső öröm pillanatait nem érzékeled felvillanni, nem látod meg a lehetőségeidet, akkor az elméd túlkiabál. Nagy a háttérzaj. Kapcsolj ki minden mentális befolyást (tv, rádió, számítógép…stb), légy csöndben, nyugton és figyelj befelé. Érezd, amit igazán szeretnél, ami a Te utad. Ha erre sem érsz rá, akkor szaladj még néhány kört 🙂
Ha a második lépés okoz nehézséget, akkor lehetőséged van megfigyelni, mivel beszéled le magad valamiről, amit szeretnél. Ráláthatsz a félelmeidre, és a szokásos kifogásaidra. Kérdezd meg magadtól ilyenkor: biztosan igaz ez?
A harmadik lépésnél – ha eddig eljutsz, de tovább nem – megláthatod a folyamatot, az elméd trükkjeit, amikkel tesztel, érett vagy-e a változásodra. Meg fogja mutatni, mennyire hiszel még az akadályokban, és mennyire látod tőled függetlennek a világodat.
Sok bátorságot és humort mindenkinek az első három lépéshez!
Ez a rövid kiegészítés azt mutatja meg, hogyan dolgozik bennünk tudat alatt a gondolat és hogyan hozza létre a valóságot. Azt a valóságot amelyet élünk, hol harmóniában, hol káoszban. Ezáltal ráláthatunk, hogy milyen döntő szerepe van életünk minőségének kialakításában az ellenőrizetlen gondolatoknak.
“Gondolataink az ébrenléttel születnek és az alvással szünnek meg. Számunkra a világ léte gondolatainkkal kezdődik és fejeződik be. Ha álmunkban látjuk a világot, ez azért van, mert gondolataink még aktívak. Ha nem látjuk a világot a mély alvásban, ez azért van, mert a gondolatok már nem aktívak”. (Paul Branton)
Döntéseink eredményeit, életünk eseményeit, véletlen történéseit és a reakcióinkat, szokásos gondolkodásunk egy megírt forgatóköny (Mindscript) szerint irányítja. Ezért a gondolkodás módjának megváltoztatása annyit jelent mint ellenőrizni a tudattalan folyamatokat. Ám önmagában a pozitív gondolkodás, a különböző motivációs eszközök az inspiráló emberek hatása mind csupán elodázza a tudati fejlődési kényszert, mert felszabadít némi érzelmi energiát, reményt amivel időt nyerhetünk, de kis idő múlva minden visszatér az eredeti medrébe, ugyanúgy ahogy a folyó néha kiönt és termékennyé teszi a környezetét, de aztán az ár levonul és minden ugyanúgy folyik tovább – ugyanabba az irányba.
Amire felnövünk már kialakult a világképünk (ami nem más mint gondolataink építménye) és ez látszólag változik, de csak jóval később fedezzük fel és ismerjünk el magunknak, hogy valójában minden ugyanolyan csak máshogy. Ahogy egyre többet tapasztalunk, azt vesszük észre, hogy bizonyos dolgok folyamatosan ismétlődnek. Azt mondjuk: minden rendben van, néhány dolgot kivéve. Azonban ez a néhány dolog az, amely alapvetően meghatározza életünk minőségét és benne a harcot, amelyet a világgal folytatunk.
Valójában gondolatainkra reagálunk a világunkban. A körülményeink a gondolatainkból indulnak és a világunkon keresztül térnek vissza hozzánk: következményként. Reakcióink a következményeknek szólnak! És ez egy soha meg nem nyerhető árnyékharc!
A probléma azonban továbbra is keresi a megoldást arra, hogy felszínre kerüljön és ha máshogy nem, tünetváltással újra és újra jelezze, hogy a megoldás még várat magára. És amiért várat magára az a gondolkodási szokásainknak köszönhető. A valóság az, hogy azért szabadulunk nehezen (vagy sehogy) az “elhasznált valóságunkból” mert a gondolkodási szokásaink rabjai vagyunk. És ennek a szokásnak a létrehozója a gondolkodási mechanizmus.
Minden gondolat megszületése után a személyre jellemző következtetési parancssoron halad át, amely létrehoz az elmében egy automatizmust, így nem kell minden egyes dolgot megvizsgálnia, hogy igaz-e számára vagy sem – minden ellenőrzés nélkül valóságosnak fogadja el.
1. Amikor a gondolat megjelenik, bekerül a „Mentális Operátorba”, ahol az elme átszkenneli, hogy érdemes-e további feldolgozásra.
2. Ezután a „Program-Szelektorba” kerül. Itt választja ki a genetikai program a számára megfelelő érzelmi tartalmú gondolatokat.
3. Innen átkerül a „Hasonlóságok Konyhályára”. Ebben a fázisban a kollektív mintákból megerősítésként visszaigazolják a gondolat helyességét..
4. A „Következtetések Csarnokában” azután az elme felhigítja a valóságot és arra irányítja a figyelmet, hogy kiszűrje azokat a kitűnő lehetőségeket, amelyek következményekként megjelenhetnek.
5. A „Leválasztó Zsilip” végleg leszámol a kételyekkel, amelyek kétségbe vonnák a következtetések helyességét.
6. A „hasznos” maradék gondolatrész „Kilökődik” és a biztonság kedvéért a „Torzító Lencsére” kerül, ahol a program számára megfelelő képpé alakítja.
7. És ahogy ez a gondolat áthaladt a gondolkodási mechanizmuson, szépen egyet is ért önmagával hogy legvégül az „Egyetértés Koporsójába” kerüljön – beteljesítve a genetikai befolyást.
Ez a “végső egyetértés”, – mivel az értelem csak akkor képes elfogadni valamit, ha az átment a gondolkodási mechanizmuson! Ezért lehetetlen megszabadulni a problémától ugyanazzal a gondolkodási szokásaink (mentaligens) által létrehozott viselkedéssel. Ahhoz, hogy valódi változást érjünk el egy visszatérő problémával szemben, ki kell kerülnünk a kondícionált gondolkodási mechanizmust.
A gondolkodás kreatív részével (aktív oldala) ellentétben, a gondolkodás passzív oldala egy automatikus mechanizmus a tudatalattiban, amelyet a genetikai befolyás irányít. Alapvetően ez befolyásolja minden egyes embernél életének minőségét. Erről az automatizmusról ír Pelevin a Rettenet Sisakja című könyvében.
…Először én sem értettem semmit, és a törpe felszólított hogy kérdezzek. Nem tudtam mivel kezdjem, mert minden egyformán érthetetlen volt. Utoljára a remény buborékjairől beszélt. Megkérdeztem, miért ez a nevük. A törpe kissé zavarba jött és azt mondta, hogy ez a hivatalos, úgymond ünnepi elnevezés. Valójában ez nem feltétlenül remény, folytatta, inkább félelmek és aggodalmak, gyanúk és gyűlölet, mindenféle apróság-bármilyen rágógumi, amelyet bambán és megszokottan rág az… Ekkor elharapta a szavát, lopva körülnézett és azt motyogta, hogy így nem szabad beszélni. Szóval, folytatta a törpe az előbbi előadói stílusban, technikailag az a helyes kifejezés, hogy ezek a múlt buborékjai. Buborékoknak pedig azért nevezik őket, mert bármelyik pillanatban igyekeznek kitölteni önmagukkal is a teljes térfogatát, nem engedvén semmi másnak, hogy ott keletkezzen, és nem hagyván se helyet, se lehetőséget annak megismerésére, ami történik. A mutató pálcával a rajznak arra a részére bökött, a függőleges kis csőkígyószerűségre, amelybe a tarkón található két bőségszaru ment át, majd azt mondta, hogy a remény buborékjai a copfban keletkeznek, miután a múltat a két Bőségszaruban feldúsították. De mivel a múlt kizárólag egy másik múlttal dúsítható, a remény buborékjai a múlton kívül semmit sem tartalmaznak, egyszerűen a múlt egy másik állapotát jelentik. Ezért, a jövő terébe bepillantva, Asterisk nem lát semmit a múlton kívül. A sisak alsó részére főképp azért van szükség, hogy a remény buborékjai lehűljenek, tavasziasan hűvösek és rugalmasan feszesek legyenek. A most-rácson elpattanva létrehozzák a körülmények hatását, amely a Szeparátor Labirintuson keresztülnyomva a sisak felső részéből a két bőségszaru belépőkamrájába hajtja a múltat, ahonnan elindul a benyomások áradata…
