A 12 szerep alkímiájában személyiségünk 12 önálló karakterét, stációját idézzük meg, hogy sokkal mélyebbre lássunk és megértsük a programozott működésiünket. Életünk problematikus szálai így értelmet nyernek, kontextusba kerülnek és a “know why” fázis lezárása, a “tiszta kép” után továbbléphetünk a “know how”-ra, azaz a megoldási szakasz követheti a megértési szakaszt. Annál sikeresebb lesz a megoldásunk, minél tisztább a miértre adott válaszunk, azaz a megértésünk a saját helyzetünket illetően.
A 12 személyiség-karaktert úgy fogjuk fel, mint amelyek megtestesítenek egy-egy génszakaszt abból a láthatatlan, mégis létező genetikai mintázatunkból, mely a személyiségünket kódolja. Ezek valójában Pszicho-Gének, melyek – a fizikai karakterisztikánkat előállító és a testünket irányító Bio-Gének működéséhez hasonlóan – megszerkesztik számunkra a gondolati-érzelmi valóságunkat. A Pszicho-Gének az én-képünket, a mentális és érzelmi állapotunkat befolyásolják. Másodlagos hatásként pedig meghatározzák a tapasztalati valóságunkat is: a környezetünket, azt, ami megtörténhet velünk (és azt is, ami nem), és azt, ahogyan arra reagálunk, vagyis a viselkedésünket. A reaktív működésünk programozott, és a pszicho-genetikánk ellenőrzése alatt áll.
Abból indultunk ki, hogy létezik a biológiai szoftverünk mellett egy pszichológiai szoftverünk is, és a 12 szerep alkímiája ennek megismerését szolgálja. Annak megértését, hogy a pszichés működésünkben ugyanúgy létrejönnek alul-, és túl-működések, amelyek egy átlagosnak tekinthető referenciasáv alatt, vagy fölött helyezkednek el. Ezek pedig ugyanúgy befolyásolják egy személy érzelmi, mentális egészségét, sikerét, elért eredményeit, kapcsolatait…stb, mint ahogy a biológiai gének a fizikai egészséget.
Mindegyik Pszicho-Génünk másért felelős.
A 10. leckében az IdeaGén van terítéken. Ez a karakter a bennünk élő tanító, bölcs, sámán, aki képes a tudását megosztani, átadni. Meghatározza, hogy mennyire erős bennünk a fejlődési (felemelkedési) igény, a hívó szignál, és milyen spirituális keresést képes elindítani. Az a “támogató, segítő, lelkesítő” rész bennünk, aki másokat “naggyá, egésszé, egészségessé, többé tesz, felemel”….miközben ezt önmagával nem biztos, hogy képes megtenni.
Ebben a leckében ezt az ellentmondásos figurát jobban megismerjük, és felkutatjuk magunkban, foglalkozunk az elme valóságvetítő funkciójával, és a gondolkodási mechanizmusunkkal.
Végigkövetjük a személyiségfejlődés nagyobb transzformációs állomásait. Megnézzük, mik a bölcsesség összetevői, és ezek hogyan fejleszthetők. Hogyan definiálhatjuk a tudatosságot.
Felemelkedünk az Ideák világába, megvizsgáljuk a saját ideálunkat, és a belső ÉN-Ideált.
Foglalkozunk az IdeaGén karakterünk alulműködésével, a képesség-zavarokkal, diagnosztizáljuk a képalkotó képességünket.
Végül azt is tudatosítjuk, ha többletünk van ezen a területen – olyan átlag fölötti képességeink, melyeket használatba vehetnénk.
Ha pedig segítő szakmát választottunk, kikerülhetetlen, hogy tisztázzuk a motivációnkat, célunkat, a személyes szükségleteinket, fejlődési utunkat, és a felelősségünket. Azt, hogy pontosan kiket-miben akarunk támogatni a képességeinkkel, és mi kitől kapunk támogatást.
Eloszlatunk néhány tévhitet és torz elvárást is a tanítói minőséggel kapcsolatosan
Az Erő felébresztése
Az Erő az energia irányításának, birtoklásának a képessége, amivel bármilyen változás létrehozható a tiszta szándék, információ birtokában. Ez utóbbihoz kell az önismeret, az önemlékezés. Hosszabb idő és kitartó gyakorlás kell az elsajátításához. Minél inkább megjelenik valakiben, az élete annál gyökeresebben alakul át. A 12 szerep alkímiája ennek az erőnek a létezését tudatosítja, és az önismeret fejlesztését célozza, ami csupán az első lépés ezen a hosszú úton. Ha sikerült felébresztened az Erőt, a változás – kis lépésekben – elkezdődik az életedben.
Az ifjú harcos, a középkorú uralkodó után a harmadik tűz-karakter a személyiségünkben az idős, tapasztalt bölcs, aki a sámán archetípusa. Az ő tüze a soha ki nem alvó Parázs, ami sokáig meleget ad, és nem éget meg. Ami mellett békére lel a zaklatott utazó. A tűzből keletkező Hamu, a termékenység ereje – az elmúlás utáni újjáéledés szimbóluma. A fa égésekor olyan faszén keletkezik, ami erős méregtelenítő tisztító hatással bír az emberi testre. Ez a tűz tisztító ereje. Az anyag égés utáni transzformált állapota, amely új formát, életet hoz létre. Az agyagból például kerámia lesz, ha kiégetik, ami örök életű, ha vigyázunk rá.
Paradoxon, hogy csak sok-sok tapasztalat után, a fejlődésünk egy bizonyos pontján, általában idősebb korunkban jutunk el a bölcsesség azon fokára, amivel visszaszerezhetjük az időt, illetve más dimenzióba lépve nyerjük meg az az időt, amiről addig azt hittük, már elvesztettük. Ehhez az elme-állapothoz egyfajta nyugalom tartozik, – annak ellenére, hogy tüzes karakter – a tapasztalatok, tudás által táplált nyugalom.
Akiknek a személyiségében domináns ez a karakter, azok olyanok, mintha “öreg lelkek” lennének akár fiatal koruk ellenére. Jó esetben – ha befogadó a környezetük – tisztelet övezi őket, és üdvözlik tudásukat, zsenialitásukat, amit korán kibontanak. Zárt elméjű, kevésbé toleráns közegben ugyanakkor igazi UFO-k lehetnek, akik inkább szabadulnának ezen többletüktől, másságuktól, hogy elfogadást, befogadást nyerjenek. Gyakran rejtőzködők, és nehezen vállalják fel a képességeiket, mert a traumatikus emlékek a kollektív emlékezetből (inkvizíció, boszorkányégetések, sámán-üldözések, az ősi tudás kiirtása….stb) és a társadalom negatív üzenetei megtorlással fenyegetik őket. Ha egy olyan közegben élünk, ahol “többnek lenni veszélyes”, akkor ösztönösen megtagadjuk, eldugjuk ezt a részünket.
Ilyen helyzetben sokszor választanak segítő szakmát: orvos, tanár, pszichológus, mentái-higiénikus…..stb), ahol más embereken segíthetnek legálisan. A szakmai keretek azonban tipikusan szűkek számukra, mert intuitív (hozott) tudásuk, képességük sokkal többre képes, mint amit szakmájuk protokollja elismer, és engedélyez. Ők a korlátozottság érzésétől szenvednek ilyenkor. Ugyanakkor zsigeri félelmük és sokszor a megteremtett komfortzónájuk, pozíciójuk nem engedi, hogy nyíltan felvállalják karakterük ezen részét. Néhányan mégis kiugranak, és gondolkodásukkal, működésükkel szétfeszítik az adott szakmai kereteket, újításaik pedig megújulást hoznak. Ők – a szabálytalanok – azok, akikre emlékszünk.
A bátrabbak a rendszer szélén, a periférián mozognak: természetgyógyászok, gyógyítók, önálló coachok, asztrológusok, kineziológusok, …..stb. Csendben végzik a hivatásukat, kevesebb támogatással, sokkal nagyobb kiszolgáltatottság, de nagyobb önazonosság mellett.
A TAROT kártyában a 9-es lap, a Remete jelképezi a Bölcset, aki a fényt (a tüzet) egy lámpásban hordozza, hogy világítson az úton a keresőknek. Ő maga – ha beérkezett – már szinte alig látszik. Csak a fényéről lehet megtalálni, amit azért hordoz, hogy megosszon másokkal.
A sámán lélekvezető, látó és/vagy gyógyító képességekkel bír. Képes felemelkedni a “tudatfölötti” birodalmakba, bejárása van más világokba, transzcendens kapcsolata élő. Ezen keresztül üzeneteket kap, álmot lát, működik az intuíciója, és – mivel genetikai vonalán megkapta a felkészítést – ezt értelmezni is tudja, és eszközként használni. A sámán mindig az adott közösség jóllétéért, egyensúlyáért, boldogulásáért volt felelős.
Ez a karakter vegytiszta formájában szinte kihalt, mivel a nyugati kultúra száműzte. Léte, látása és tudása fenyegetést jelentett a mesterségesen és manipuláltan létrehozott hatalmi rendszerekre. Ezért nemkívánatossá, megtagadottá, lejáratottá, üldözötté vált és genetikai vonalának őrzői illegalitásba kényszerültek. Európában csak a hatalmi centrumoktól távoli perifériákon volt átadható ez a tudás, ahol elszeparálva nem gyakorolhatott nagyobb hatást, és radar alatt volt.
A keleti kultúrákban, és az amerikai földrészen tágabb tér maradt a sámánizmus, nagualizmus számára. Nagyjából mindenütt, ahol a keresztény vallás nem vette át teljes egészében az adott társadalom lelki életének gondozását.
Funkciójában a sámáni karakter minőségei szétszabdalásra kerültek a nyugati kultúrában: a modern egyházak papsága a lelki vezető, a transzcendens kapcsolat kinevezett birtokosa, a politikusok a közösség döntéshozói, a bírák, jogászok a bírái a közösségnek, az orvosok és a gyógyszeripar a gyógyítói, a pszichológusok, pszichiáterek pedig a lelki, mentális sebek kezelői. A jövőbe látó médiumi képességeket pedig felváltotta a jövőkutatás tudományosan megalapozott területe. Nem csupán egymástól szakadtak el a sámáni területek, de a valódi forrásuktól is. Ezen tanult szakmák képviselői többé nem bírtak azzal a valódi transzformáló erővel (és felhatalmazással) amivel egy valódi sámán rendelkezett.
Mondhatjuk, hogy ez fejlődés, meg egy komplexebb rendszer, csakhogy a rendszernek olyan betegségei lettek, melyeket a “modern tanult sámánok” már nem képesek kezelni. Valami ugyanis hiányzik ehhez: éppen az a holisztikus egységtudat, és magas tudatszint, amellyel az eredeti sámánok rendelkeztek.
Egy nagyon szép filmet ajánlunk a figyelmetekbe ebben a témában: A kígyó ölelése.
https://filmvilag.blog.hu/2016/03/11/a_kigyo_olelese_emlekezni_a_felejtes_koraban
A kitágult tudatosságban
A legfontosabb tevékenység: örülni annak, hogy vagy, és ezt számtalan formában kifejezheted. A megszabadulás nem passzivitás, hanem a rohangálás, a pótcselekvések megszűnése. A kényszerek alóli szabadulás öröm. A kitágult tudatosságban minden mozdulatod cselekedetté válik. Még egy gyakori félre-értés: a megszabadulás nem tünteti el az egyéniséget, az egyéni tudatot, hanem végtelenné tágítja azt. Ami eltűnik, az a személyiség, a hamis azonosulás, a tudatosságod korlátja. Mivel ez a tudatosság nem mentális, hanem az elme fölötti szint, így csak saját megtapasztalással, átéléssel fogod megérteni. Minden erre vonatkozó tanításnak csak az az értelme, hogy emlékeztessen rá, hogy létezik ez a tudat-és létállapot, és elérhető. Az elme jól ismert túlélő-technikája, hogy kétségbe vonja a kerítések, korlátok (személyiség) fölötti létezést, vagy azt félelmetesnek tünteti föl és ezzel megpróbál visszatartani annak megélésétől.
Aki végigjárja a saját fejlődési útját, és miután leszállt a saját pokla mélységeibe, onnan megújulva képes visszatérni, az olyan tudást és erőt hordoz magában, amely a keresőket egy gyorsított, lerövidített úton képes elvezetni a saját transzformációjukhoz. Mert egy valódi Mester képes lerövidíteni az utat azzal, hogy felgyorsítja az önemlékezést.
A Főnix a halálból újjászületés szimbóluma – a tűzmadár. A túlsó világból visszaérkezett megtisztulva, leegyszerűsödve tér vissza az életbe, melynek számára már nincs tétje. Ő már hátrahagyott mindent, ami az anyagi világhoz láncolná – könnyűvé vált.
Az ilyen Mester jelenléte tudattágító, tudatosság-emelő hatású. Képes elmozdítani a tanítvány tudatosságának fókuszát, és ezzel beléptetni idegen világokba, hogy ott tapasztalatot gyűjtsön. A Főnix olyan szellemi utazásra hívja a kiválasztott utazót, amely képes legyőzni az anyagi korlátokat.
A fejlődési szignál hívó szavára sokan indulnak útnak életük egy pontján. Elvesztett önmagukat, a lelküket, a gyógyulásukat, az életük értelmét, a megvilágosodást keresik – elmondásuk szerint. A fény (tűz) keresése egy spirituális útkeresés, melynek végső célja a Főnix-transzformáció. Mégis kevesen jutnak el a háromszorosan felébredt Hermészi állapotba. Mivel a spirituális út maga is egy útvesztővé válhat, – ahol könnyű eltévedni, és belefeledkezni az egót simogató, megnyugtató, lufivá fújó éteri illúziókba – olyan labirintussá, ahonnan csak az ürességen keresztül vezet kijárat. A valódi Mesterrel paradox módon csak akkor találkozunk, mikor végigjártuk a labirintust, és már lemondtunk róla. És ez a Mester nem mindig egy “külső személy”.
Nézzünk most rá, milyen tipikus szerepeket veszünk fel keresőként, hogy könnyebben beazonosíthassuk, ha eltévedtünk a labirintusban.
Sokan hiszik, hogy létezik valamilyen megváltó eszköz. Ugyanezt gondolják gyógyítási módszerekről, vallási tanításokról, Gurukról. Ilyenkor önmagunkon kívüli külső segítségként tekintünk a másikra, és azt várjuk tőle, hogy adja a kezünkbe a megváltás kulcsát. Amikor a segítő emlékeztet rá, és megmutatja, hogy az a kulcs már ott van nálunk, és csak használnunk kellene ahhoz, hogy a helyzetünk változzon, akkor az első kérdése az elmének: „ez ennyire egyszerű lenne”? – igen.
De az elme ezt nem fogadja el, mert ő a bonyolult, szövevényes, átláthatatlan, kibogozhatatlan dolgokat szereti. Ez neki majdnem „semmi”.
De hiszen ezt én is tudom, akkor ez hogyan segíthetne rajtam?
Igen, Te is tudod, csak nem tudtál róla eddig, hogy tudod. Nem emlékeztél rá. Másrészt nem veszed komolyan, amit tudsz. Nem alkalmazod. Valamennyi módszer, igazi tanítás csak emlékeztetni tud Téged erre a tudásodra, és biztatni, hogy használd végre.
…és itt a bökkenő….
Az elme hozzászokott a tekintélyhez, hogy egy nála nagyobb, okosabb, hatalmasabb, híresebb majd megmondja, mit tegyen. Ez nem jár felelősséggel, döntéssel. Csak végre kell hajtani az utasítást. Amikor spirituális tanítótól tudást, módszert, a gyógyítótól gyógyulást várunk, az ugyanilyen igény: taníts meg, gyógyíts meg. Én meg hagyom magam. Egy gyermek képe, aki a tanító-gyógyító felé, mint szülőpótlék felé fordul. Így ő maga kívül maradhat a folyamaton.
Erre a „passzivitásra” kondicionáltak vagyunk, és még csak fel sem tűnik.
A valódi belső fejlődés ott kezdődik, hogy rájövök, hogy Én tudok, hogy Én gyógyítok, és a másik, aki támogat, kísér, az „csak tükröt tart nekem, és segít meglátnom magam,”. Azt, hogy mekkora hatalmas erőm van, amit eddig nem használtam. Megmutatja, hová dugtam a kulcsot, hogyan cseleztem ki magam. Nem nagyobb nálam, hanem akkora, mint én.
„Nincs nálam, amit keresel” – mondja a tükrözve-tanító. Nálad van, de én látom, hogy hova dugtad, és abban segíthetlek, hogy meglásd Te is. Hogy megtaláld, amit elvesztettél magadban. Mert én már megtaláltam az enyémet, és használtam. Ismerem a folyamatot. Ezért tudlak tanítani. Én csak a tükör lehetek. De csak Te találhatod meg személyesen, és veheted használatba a kulcsodat.
Amikor ezt megteszed, amikor elfogadod a saját erődet, akkor mindent tudsz, és egészséges vagy.
Én (a tanító) csak elkísérhetlek idáig. Megmutatom, hogyan viselkedsz gyerek-módra, hogyan szorítod magad korlátok közé, mikor már felnőtt lehetnél. Megmutatom, mitől félsz, és azt is, hogy amitől félsz, az nem létezik. Megmutatom az utat ennek a megtapasztalása felé. Azon az úton azonban Neked kell végigmenned.
Spirituális turisták
1.- Én nem tudom, miért történik ez velem, de biztosan nem én voltam. Te (tanító/gyógyító) tudod, miért van ez, tüntesd el, ne is lássam. Varázsold ki belőlem, oldjad meg, vedd le rólam az átkot, adj egy csodapirulát, csodagyakorlatot, ibolya-arany-ezüst csíkos energiát, és én attól majd meggyógyulok, gazdag leszek, elmúlik az elviselhetetlen anyósom az életemből, kibékül velem a feleségem, sikeres lesz a gyerekem….stb. Ők mennek tömegesen „híres-neves” tanítókhoz-gyógyítókhoz, akikről azt hiszik, hogy náluk van a kulcs. Ha megszerzem a kulcsot, az verseny-előnyt jelent számomra az élet nagy küzdelmében – gondolják a spirituális turisták. Akik a „tanítót-gyógyítót” felértékelik, és sokszor függő helyzetbe kerülnek tőle.
Spirituális zarándokok
2.- Én nem tudom, miért vagyok ebben a helyzetben, de biztosan megérdemeltem. Ez a karmám, bűnhődnöm kell, és találok is rá okot a múltamból, hogy bűnösnek érezhessem magam. Ez az én „megérdemelt büntetésem”. Az ön-büntetők nem mennek tanítóhoz-gyógyítóhoz, nem kérnek segítséget, mert vezekelni szeretnének. Hangosan panaszkodnak, sajnálják magukat, vagy csendben tűrnek, szenvednek, de egyetlen lépést nem tesznek a megoldásuk felé. Ha mégis elzarándokolnak egy tanító-gyógyítóhoz, akkor azt azért teszik, hogy megmutassák: ők a kivételek, akiket nem lehet „megváltani, meggyógyítani”, és ez megerősíti a bűntudat-programjukat. Másrészt így figyelem-energiát kaphatnak. Amikor ilyen emberrel találkozol, akkor miközben a szája azt mondja: „ó én meg akarok gyógyulni, ki akarok jönni a nehéz helyzetemből – azért jöttem el hozzád, hogy segíts ebben,” az elméje valójában azt harsogja: „eszedbe ne jusson elvenni a megérdemelt büntetésemet”, és azt, mint egy kitüntetést hordja tovább.
Spirituális remeték:
3.- Én nem tudom, miért vagyok ebben a helyzetben, de erős vagyok, és majd megoldom. Majd megmutatom, hogy meg tudom én ezt egyedül is oldani. Ők bújják mások írásait, módszereit, és mindent kipróbálnak magukon. De nem kérnek segítséget (hiszen nekik egyedül kell megoldaniuk, ahhoz, hogy ez a saját megoldásuk legyen.) „Nekem ne mondja meg senki a tutit”. Elszeparálják magukat, és egy csendes felsőbbség-tudattal próbálják eltakarni a félelmüket, hogy nem találják az erejüket. Ők azt hiszik, hogy mindent egyedül kell megoldaniuk, nem járnak sehová, és lenézik a többieket, akik járnak. Közben belülről irigyek rájuk, és elméleteket dolgoznak ki arra, hogy miért sarlatán mindenki, aki másokat tanít-gyógyít, és miért nem lehet mástól tudást-gyógyulást szerezni. Amiben egyébként részben igazuk van, és ők ezt a belső erőt érzik is magukban, hogy az náluk is ott van, csupán félreértették a tanító-gyógyító szerepét, a belső erejüket pedig nem tárták fel, nem vált még bennük élővé.
Spirituális üzletemberek és üzletasszonyok:
4.- Én nem foglalkozom azzal, miért vagyok egy bizonyos helyzetben, nem azért jövök Hozzád, hanem azért a „tudásért, módszerért”, ami Nálad van, és ami elég híres. Ezt szépen megtanulom (erről kapok egy oklevelet, bizonyítvány tanúsítványtt,…vagy csak úgy), és utána én is elkezdem tanítani másoknak. Ez a spiri-franchise, vagy MLM. Egy kényelmes, könnyű, különleges megélhetési módnak tűnik. Tetszik ez az „életforma”. Mivel ez egy mások okítására, gyógyítására szánt módszer, nem kell, hogy magamra értelmezzem, használjam. „Én már ezen túl vagyok”. Ráadásul olyan ismerős, zseniális az egész, akár én is kitalálhattam volna, bár nem én találtam ki. Ha a módszernek jól bejáratott márkaneve van, akkor azt használom, és az alapító nagymester közeli tanítványaként (többfokozatú beavatottként, aki akár több külföldi tanfolyamot is elvégzett), jöhetsz hozzám. A bizalmadat ez a végzettségem, a papír fogja megalapozni.
Ez a kaszt nem azokra vonatkozik, akik „beleszeretnek a nekik segítséget jelentő módszerbe”, és miután önmagukon alkalmazták, letesztelték, és megtapasztalták, hogy működik, nem csak elhitték, jelentkeznek továbbadó-tanítványnak. Néhány tanító-gyógyító ilyenkor próbák elé állítja a jelentkezőt, hogy kiderüljön, valóban ezt szeretné-e csinálni, és csak utána vállalja a képzésüket.
Spirituális kiábrándultak:
5.- Már tudom, (tudni vélem) miért vagyok ebben a helyzetben, de nem tudok változtatni rajta. Spirituális-mentális részegség állapota. Már túl sok mindent begyűjtöttem, megfeküdte a gyomrom. Szédülök és erőtlennek érzem magam. Ijesztő a hegy, amit el kéne hordanom. Fáradt vagyok.
A belső fejlődés ott kezdődik, ahol ezek a korábbi szerepek véget érnek. A tanítás nélküli tanítás, egy tiszta tükör, amiben először azt látod meg, amit játszol. Amikor pedig abbahagytad a szereplést, akkor azt, Aki Vagy. Ez az üresség.
Ki a tanítód?
Kell-e vezető az önvalónkkal való kapcsolat helyreállításához?
Két válasz létezik erre a kérdésre.
Az egyik esetben nincs szükség külső vezetőre az önbeavatódás útján. Az egónk csapdájából való megszabadulásnak ez a módja – úgy látjuk – azoknál működik, akiknek az eredeti élet-álma tartalmazza azt a nagyon erős potenciált, hívást, hogy ők maguk legyenek azok, akik kidolgozzák a megszabadulás módszereit. Ők magukon kísérletezik ki, tapasztalják, és tanulják meg – majd ezek alapján dolgozzák fel mások számára is elérhető formában – azt a módot, ahogyan az élet- torzulás megszüntethető. Ők az újító tanítók, akik maguk is vezetők lesznek azok számára, akik követik az ösvényüket. Ahhoz, hogy ez teljes és sikeres legyen, a tapasztalatunk szerint szükség van egy társra, akivel egymás számára olyan tükrözést tudnak létrehozni, melyben felismerik a zavaraikat, azok okát, és támogatják egymást az azokon való továbblépésben. Ebben az esetben a kapcsolat célja az önvalóval való kapcsolódás, és az eredeti élet-álom megélése. Az ilyen kapcsolat túllép a racionális igényeken, és egy nem szokványos együttműködést hoz létre. A társaknak közös az élet-álmuk, a viszonyuk pedig a teljes egyenrangúságon, egymás mellé rendeltségen alapul, hierarchia nélküli. Önállóságuk megtartása mellett kiegészítik egymást, mint YIN-YANG egység. Társteremtéssel hozzák létre a közös álmukat. Így az Egyensúly teljes, és az Arány tündököl. A helyreállítás pedig gyors.
Számos tanító-pár működött és működik a világ színpadán, akik ezt az utat követték, követik. Ők bizonyos szempontból forradalmárok, akik új utakat nyitnak. Az általuk nyitott új utak mindig frissebbek, tisztábbak, erősebbek, gyorsabban járhatók, mint a hagyományok által évszázadokon keresztül eltorzult, beszűkült régebbi utak.
A másik esetben – és ez a gyakoribb – az eredeti élet-álom nem a tanítás szenvedélyét tartogatja, más megnyilvánítási formát keres. Az önmagukhoz kapcsolódni vágyók többségénél a „társat” egy olyan segítő, vezető helyettesítheti a tükröződések feltárásában, és a továbblépés támogatásában, aki maga is végigment a folyamaton, azt ismeri, elvégezte, és vállalja a tanító-vezető szerepet. (Természetesen nem a párkapcsolatot helyettesíti.)
Az önmaga felé elinduló „tanítvány” kiválasztja a maga „tanítóját”, aki ezen a belső úton vezeti. A választása nem véletlen, és pontosan meg fog felelni annak a valódi belső szándéknak, ami a kapcsolódásukat létrehozta. Így nincsen tévedési lehetőség, az igények kölcsönös vonzása tökéletesen működik. Mindenki pont olyan vezetőt kap, ami neki megfelel. Minden tanító oda (olyan tudatállapotba) tudja vezetni az őt követőket, amit ő maga elért, és olyan minimális időigénnyel, mely alatt ő maga is elérte (vagy elérni képes) azt az állapotot.
Ha valaki olyan tanítót választ, aki „pár nélküli”, akkor egyszerre csak az egyik (YIN vagy YANG) minőséget kapja meg, az út egyik felét járja be. A kapcsolata, teremtése még féloldalas, hiányos. Amikor ezzel végzett, akkor sor kerülhet a másik minőség integrálására egy másik tanító által. Ez a haladás általában lassabb, több időt igényel, kevésbé radikális, ugyanakkor tömegesebb, mint az új utakra lépés.
Kővé dermedt tudás
Amint egy tanítás vallássá, szervezetté, hagyománnyá, rituálévá merevedett, már alkalmatlan az eredeti cél megvalósítására, arra, hogy az Önvalóhoz vezessen valakit. Mivel eddigre annyi torzuláson esett át, ami az illúzióvilág részévé teszi. A vallásosság az önmagunk felé haladás illúziója, a spirituális illúzió köde. Ezen út végén a „valláskárosodás” garantált.
A valódi vezető, segítő tehát egy olyan élő egyén (vagy pár) lehet, akinek személyes tapasztalata, élménye van arról, amit tanít, annak ő maga áll a centrumában, és nem tartozik egyetlen „valláshoz, mozgalomhoz, intézményesített tanításhoz” sem. Akinek a személyes erőtere működik azáltal, amit magában felszabadított. A tanítása természetesen szétterjedhet a világon, ez nem csökkenti az erejét, amíg „élő centruma” van. Az egyediség árulkodó jele a valódi beavatási útnak.
TUDATLANSÁG, NAIVITÁS
– túlzások, „sokság-kórság”
– hit, vallásosság-üdvtan
– harsányság, térítés, szereplés, középpontban lenni
– optimizmus, lendület, motiválás
– bizalom a világban=A VILÁG A BARÁTOM (a legjobb barát)
2. POKOLRA-SZÁLLÁS (lemerülés a sötétség mélyére-elveszni)
DEPRESSZIÓ
– kudarcok, amik megkérdőjelezik az optimizmust
– szűkség-helyzetek, túl kevés
– magába fordulás, csend
– elvonulás a világ zajától, befelé nézés
– sebeket kap (A TUDAT ALATTI AKTIVIZÁLÓDIK), amik nem gyógyulnak (Cheiron)
– bizalom-vesztés= A VILÁG AZ ELLENSÉGEM (a zsarnok-edzőtárs kihasználja, visszaél a bizalmával)
– SOK PROBLÉMA VAN..CSAK PROBLÉMÁK VANNAK
3. FELÉBREDÉS
–TUDATOSSÁG, BÖLCSESSÉG
– mértéktartás, megértés, önismeret, elfogadás, ELÉGedettség=Bőség
– átélt tudás, bizonyosság a hit helyén=hitelesség
– nyugalom (nincs harsányság, nincs depresszió)
– tanítás (nincs térítés, meggyőzés, nincs intolerancia)
-ÖN-bizalom=ÉN VAGYOK A VILÁG, a világomat én teremtem
– ÉN VAGYOK A PROBLÉMA (forrása), és ÉN VAGYOK A MEGOLDÁS (forrása) is.
Valódi szintézis (EGYség) jön létre ÉN és a VILÁGom között.
Az „érett személyiségről”
Amikor a személyiség “megérik”, akkor szétesik, felbomlik…és megjelenik helyette az egyéniség. Az egyéniség önvezérelt, szuverén lény, aki mellérendelő viszonyban működik és egyensúlyban van a környezetével. A szivárvány minden színe az övé. Mint bábból a pillangó. Ez az emberiség evolúciós lehetősége, amely véget vet a személyiség “izmusainak”, rendszereinek mert maga a személyiség (egó) ér véget . Addig a személyiség próbálja javítgatni a rendszereit, a kereteit, hogy fenn tudjon maradni, kicsit átfesti más színűre, és közben “érik”, ami azt jelenti, hogy halad a szétesés felé.
Az Ideagén részünk az élet értelmére keresi a választ. A filozófus karaktere az, aki a racionális lineáris gondolkodással elérhető legmagasabb szintű válaszokat képes megjeleníteni erre a kérdésre. A filozófusunk azonban egy “fejlény”, a tudása elméleti. Egy fokkal feljebb a mágusunk áll, aki tapasztalati úton ad választ erre a kérdésre, azaz nem csak tudja, de képes is megvalósítani. A mágusunk “testlény”, aki minden porcikájában magában hordozza ezt a tudást. A teremtő énünk leképeződése.
Két oka van annak, hogy az élet valódi tudása, a “mágia”: a teremtőerő működtetésének képessége nem terjedt el széles körben:
Az első, hogy azt csak olyan tapasztalati úton lehet megszerezni, – a régiek ezt “beavatásnak” hívták – amelyet kevesen vállalnak, mert felboríthatja a világképük és énképük által őrzött komfortzónájukat, és ehhez sem bátorsággal, sem kellően nyitott elmével nem rendelkeznek.
A második oka, hogy akik megszerezték ezt a tudást, azok többsége nem volt érdekelt abban, hogy továbbadja.
Egyik részük félt attól, hogy szembe kell néznie a kívül maradók irigységével, és az ismeretlentől való félelmükkel, ami dühöt gerjeszt a “tudó” irányában, ezért inkább remeteként, elvonulva élt, magába rejtette ezt a tudást. Kívülálló maradt.
Másik részük élvezni kezdte azt az előnyt, hatalmat, amit ez a tudás biztosít számára a tudatlanok fölött. Ők kiváltságként kezelték a teremtőerejüket, és féltve őrizték, hogy hatalmuk megmaradjon. Kisajátították a tudást, és fegyverként használták, eszük ágában sem volt megosztani másokkal. Ők a “fekete mágusok” figurái. Ezért vált titkossá az, ami közkincs volt: az emberiség közös kincse. Semmi nem indokolta a titkolózást az előbbiek félelmén, és az utóbbiak hataloméhségén kívül. Volt azonban minden korban néhány olyan beavatott, tudó “mágus”, aki legyőzte a félelmét és a hatalomvágyát, és vállalta, hogy megosztja a tudását másokkal. Ők a “Fehér Mágusok” Mesterek figurái az emberiség történetében.
Ismervén azt, hogy milyen adottságok és elszántság szükséges a mágia tudásának elsajátításához, gondosan kiválogatták tanítványaikat, és minden szintugrás előtt próbáknak vetették alá őket. Az első próba a “nyitott fül” volt. Ki az, aki meghallja őket, és akiben ez megmozdít valamit. Nyilvánosan beszéltek, és ezek a tanítások mindenkinek szóltak. Az ő nyelvükön. “Akinek van füle, hallja”….ezen sokan átmennek. Ők a tudás első szintjét kaphatják meg.
A második próba az “elhívás, az elsőbbség” próbája. Ki az, aki hajlandó a pillanatnyi komfortzónájáról, pozíciójáról, jólétéről, életformájáról lemondani a tudásért cserébe, és tud áldozatot hozni a saját jövőjéért, fejlődéséért. Aki képes elhagyni a múltat, a genetikai programját. “Hagyd el értem apádat-anyádat”. Ők már kevesen voltak. Ők a tanítványok (a belső kör). Csak ők kaphatták meg a tudásnak a második szintjét.
Ez a próba hónapokig-évekig tart. Ezalatt eldől, hogy a jelentkező képes-e lemondani a múltjáról. Ha igen, akkor beáll “kapuőrnek”, azon kollektív programrész hekkerének-átalakítójának, amelyik a genetikai programján dominánsan futott. Ő lesz az a blue-print, aki a töréspontjával átírja a mintát. Az új minta rajta keresztül földelődik le a kollektív tudattalanba – hogy megtörje a régi rend hatalmát. Rendszerfrissítés.
A harmadik próba a “hűség és a látás” próbája. A tanítványoknak egy szélsőséges helyzetben át kell látniuk az illúzión, meg kell tudniuk különböztetni a valóságot és a vetítést.
Jézus próbája az volt, hogy levetítette a tanítványainak a saját üldöztetését, halálát-keresztre feszítését. Tesztelte őket, hogyan érzékelik az egyes valóságokat. Bemutatót tartott. Egyedül Mária-Magdolna (a társa) látta őt élőként (feltámadva), majd miután elmesélte a többieknek, ők is rajta keresztül elkezdték újra látni. Innentől kezdve kaphatták meg a tudás harmadik legbelső részét, amely a tér-idő törvényeit fedte fel.
Jézus története egy parabola, egy példázat (amivel tanított) az emberiség történetéről: arról, hogy az ember az állatok közé születik (istállóba) – még nem több náluk. Majd hosszú csend-egy kitörölt rész 30 év az életéből, ami arról kellett szóljon, ahogyan az ember kinövi az állati természetét, és eloldja magát a programtól, és az önemlékezése megtanítja arra, ki ő valójában. Megszerzi a tudást: a mágia teremtő erejét. Ekkor döntenie kell, mit kezd vele: remete lesz, vagy hatalomszerzésre használja (fekete mágus), vagy megosztja másokkal (tanító). Végül az ember teremtőereje teljes birtokában Mágusként tündököl (tanít és gyógyít). Majd egy látszólagos halált hal, amiből feltámad, vagyis legyőzi a halált. Csupán azok számára válik láthatatlanná, akik nem látják és hallják magukban őt. Az emberi lélek hallhatatlanságát hirdette – ez a Krisztus-természete lényege. A halál csak illúzió. Az ember lélek, a test ruha. Az ő halála tanítás, ahogyan az élete is az. Az ember azért született, hogy legyőzze a haláltermészetét. A halál nem oltja ki a tudatot. Ez volt az ő előadása, mozija, üzenete. Ezt vitték szét, hirdették az apostolok, és aztán ezt fordította ki épp az ellenkezőjére a katolikus egyház, a kereszten lógó halott krisztus testét téve meg logójának. A hallhatatlanná válás tudása intézményes üldöztetésben részesült. Csakhogy a mágia örök, a tudás elpusztíthatatlan.
Chiron, Kronosz (Szaturnusz) és egy erdei nimfa nászából született. Félig ló, félig emberi testtel rendelkező félisten volt. Kentaur. Az istenek tanítója.
Első, lelki sebét akkor szerzi, amikor édesanyja eltaszítja magától, torz kinézete miatt. Fizikai sérülését, legkedvesebb tanítványa, Herkules okozza egy halálos méreggel átitatott nyíllal, amivel véletlenül térden találja. Mivel félisten, nem hal meg, de ez a sebesülés örök szenvedésre kárhoztatja. Folyamatosan keresi, kutatja a gyógymódot fájdalmára, de saját magát soha sem tudja meggyógyítani, viszont közben rengeteg emberen segít és új felfedezésekkel, tudással, gyógymódokkal gazdagítja a világot.
Ő az első asztrológus, numerológus, tanár, gyógyító és harcművész archetípusa. A mitológiai történet végén Herkules megkéri Zeuszt, hogy engedje szabadon Prométheuszt, Chiron életéért cserébe. Chiron így végre meghalhatott, lelke felszállt a csillagokba, a Kentaur csillagképbe.
Itt újra előkerül a halál, mint megszabadulás motívum a csapdába került hallhatatlannak, másrészt mások megszabadításának képe. A földi emberek, és a test számára a “hallhatatlanságot” a szenvedésmentes, értelmes földi élet jelenti. Ezért van jelentősége a gyógyítóknak és a tanítóknak, segítőknek. A szellemi emberek, a lélek számára azonban éppen a halál jelenti a kilépést a korlátok közül.
Chiron az a segítő aspektusunk, amellyel felismerhetjük személyes sérüléseinket és az ezzel összefüggő betegségeinket, és aki ismeri a gyógymódot. A gyógyítás, gyógyulás és a tanulás, fejlődés aspektus nem válik szét. Hiszen pont a legmélyebb lelki és testi sebeinkkel szembenézve ismerhetjük meg magunkat mélyebben, nyerhetünk szabadságot, fejleszthetjük képességeinket.
Chiron egy non-konformista karakter, aki arra bátorít, hogy megkérdőjelezzük a régi dogmákat, hogy magunk is újítókká, tanítókká váljunk.
Ideagén karakterük sokakat arra sarkall, hogy segítő hivatást válasszanak. A tanítók, gyógyítók, pszichés segítők, coachok mind ide tartoznak. mindenki, aki az embertársai testi-lelki jóllétéért, vagy fejlődéséért dolgozik. Ezen szakmák hozzáadott értéke a “kollektív egészséghez” óriási, mert ők egyfajta humán karbantartók, fejlesztők, akik olyan tapasztalati tudással rendelkeznek, amit megszerezni évtizedes munkával lehetséges. A segítőre gyakran vetül a tökéletesség képe és elvárása, ami sok nehézséget okoz mind a segítőnek mind a segítséget kérőnek. Aki segítő szakmát választ, annak kiemelten fontos, hogy elkerülje a fölérendelődést, vagy az ellenpólusát, amikor kiszolgáltatottá válik a segített irányában. A világosan tisztázott belső értékrend, határok tisztelete segít abban, hogy a segítő ne megmentő legyen. Itt az ideje, hogy tisztázzunk néhány kérdést, ami a segítőkkel kapcsolatosan gyakran felmerül.
Lehet-e segítő az, aki magán nem tud segíteni? Hiteles-e az ilyen segítő?
Van egy olyan kollektív hiedelem, hogy a tanító mindent tud, a gyógyító pedig tévedhetetlen. Mintha ezt a karaktert a tökéletesség szelleme járná át. Akik felülnek ennek, azok a saját luxus életüket is készek a kirakatba állítani bizonyítandó, hogy milyen sikeresek abban, amit csinálnak. Nyomasztóan tökéletesre maszkírozott közösségi média virtuális valóságunkban az én-márkaépítés szinte kötelező eleme ez a sugalmazás. A hibátlan arcok félisteni archívuma csupa mosolyba és kigyúrt önbizalomba öltözött szakember, aki mások életében pozitív változást ígér, hogy majd az ügyfeleik is beléphessenek a facebook-hallhatatlanok közé. Azonban vékony jégen járunk, amikor a “velem minden rendben van – én már megvilágosodtam”-feelingre alapozunk, és magunkra öltjük az elvárt félisten-képet. Mivel a tökéletesség törékeny, az első komolyabb válságnál könnyen találjuk magunkat a padlón rajongóink értetlen, gúnyolódó tekintetei kíséretében. Ha pedig magunk is elhittük, hogy rajtunk már nem talál fogást az élet, akkor duplán elárultnak fogjuk érezni magunkat. Persze sebeinket eltakarva el is bújhatunk szégyenünkben, hogy ne derüljön ki a turpisság, hogy mi is halandó emberek vagyunk – ez azonban nem fog segíteni rajtunk.
A valódi hitelesség nem a látszat, a máz, nem a történet, hanem az élő, lüktető, változó valóságunk, lényünk a maga tökéletlenségeivel, küzdelmeivel, életszagú kihívásaival, nekiindulásaival, pofára eséseivel, fáradhatatlan kísérletezésével. Amint elfogadjuk, hogy lehetünk “csak” emberek, nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy másoknak segítsünk – lehetünk betegek, miközben kiváló gyógyítók vagyunk, felvállalhatjuk gyengeségeinket coachként, vagy lelki sebeinket pszichológusként és bénázhatunk tanítói szerepben is – sokkal inkább ön-azonosak leszünk. És pont ez adja a hitelességünket.
Hiszen hogyan segíthetnénk hitelesen abban, amibe mi magunk nem merülünk bele, nem tapasztalunk meg? Hogyan ébredhetne bennünk együttérzés, ha nem ismerjük a hozzánk forduló szenvedését? Jó, ha ilyenkor eszünkbe jut Chiron a bölcsek bölcsének története, aki mindenkit meg tudott gyógyítani, csak magát nem. És ez nem kérdőjelezte meg a hitelességét.
Sok embert ismerek, akik a segítő szakmát azért nem vállalták még fel, mert nem érezték “késznek” a tudásukat, nem érezték elég tökéletesnek magukat, miközben minden képességük rég készen állt arra, hogy belevágjanak. A rossz hírem számukra az, hogy soha nem is fogják ezt érezni. A jóhír viszont az, hogy erre nincs is szükségük, ha elfogadják a “tökéletlenül vagyok tökéletes” alapállást.
Kell-e a segítőnek is segítség?
Kellhet. Ezt egyes szakmákban (pszichológia, coaching) elő is írják, és szupervízornak hívják a segítő segítőjét. Egy segítőtől elvárható, hogy maga is tudjon segítséget kérni, ami szintén a tökéletesség-jelmez levedlését eredményező tett. A segítségkérés egy beismerése és elfogadása annak a ténynek, hogy “nem kell mindent (is) tudnom”, én is “lehetek gyenge”.
Miért gondoljuk azt, hogy a segítségért nem jár ellenérték?
Sokak szemében a másoknak végzett segítség, támogatás nem munka, vagy nem egyenértékű munka azzal, amit ők csinálnak. Emögött különböző beakadt gondolatsémák állnak – de mindegyikben az a közös, hogy a véleményalkotóról magáról informálnak.
Használhatja-e a segítő a tudását a maga javára?
-Természetesen igen, sőt elsősorban önmagán kísérletezik. A maga javára használt tudás, képesség nem jelenti azt, hogy mások kárára használja – ami már nyilván nem kívánatos. Célszerű megtalálni azt a közös win-win helyzetet, keretet, ami egyensúlyban tartja a másoknak végzett szolgálatot az önmagunk igényeinek figyelembe vételével. Ezáltal azt fogjuk érezni, hogy amikor mások javát szolgáljuk, akkor egyúttal a saját javunkat is szolgáljuk.
A világos keretek felállítása kiemelten fontos a segítő szakmákban. Minden coaching folyamat ezzel kezdődik. Ez mindkét fél érdekét szolgálja, hiszen a segítőt is egy partneri együttműködésre készteti, és támogatja abban, hogy tisztelje a saját határait is. A támogató és a támogatott személy a közös cél érdekében együttműködik, a folyamat eredményessége pedig objektív vagy szubjektív “mértékegységekkel” mérhető. Ha a határok és a feladatok, felelősségi körök tisztázottak, a partnerek együttműködése zökkenőmentesebb és hatékonyabb, mert könnyebben elkerülik a megmentő-áldozat szereposztásba lépést.
A tudatosság a tudattalan bevilágítása, tudatba emelése a harmadik tudatszinten, és az önvalóval kapcsolódás, a belső képességek kibontakoztatása a negyedik tudatszinten.
A tudatos döntés valódi belső tudáson alapuló szabad választás, amellyel valóságkorrekciók hajthatók végre.
A Tudatosság a gondolkodás fölötti szint, erősebb, mint a gondolat, és azt irányítja, kézben tartja. A tudatosság a “valóság-rezgések” világában létezés, amelynek a gondolat alárendelt, mint teremtő eszköz.
Az ember tudati fejlődése felgyorsítható, ha megfelelő fókuszt és támogatást kap. A tudati fejlődést a mindennapi életünk változása, a problémák hatékony megoldása, a kitűzött célok elérése, az érzelmi állapot rendeződése, az önazonosságunk, önbizalmunk és önkifejeződésünk fejlődése, a valóságunk irányításának visszaszerzése hitelesíti. Röviden az életminőségünk látványos javulása – azon a területen, ahol a prioritásaink vannak – tudósít bennünket arról, hogy a tudati fejlődés útján járunk. Szubjektíven pedig jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Mivel az Ideagén részünk felelős a fejlődésünkért, érdemes kiaknázni a benne rejlő bölcsességet, amely az alábbi képességeket (is) magában foglalja:
1.- Szintézis
az Anyag a Tudat tükröződése, melyben a Tudat újra felismeri önnön MAGát, és újraegyesül meghódítva egy sűrűbb anyagi valóságot…a szellem így egyre mélyebben hatja át az anyagot, így teremt folyamatosan. A teremtés folyamatos, most is történik éppen, és minden pillanatban, pulzáló ritmusban az elkülönülést az egyesülés követi…kilégzés, belégzés…a Lélekzés…a lélek-tudat az, melyben a szellem és anyag egyesülése végbemehet. A Lélek nem poláris, hanem a dualitás útján újraegyesülő, tudatosodó minőség. Míg a polaritásban a két pólus távolodó, széttartó, addig a dualitásban közeledő, kiegészülő. A vaskori időminőség a polaritásnak, a szétszóródásnak, az elalvásnak, a kilégzésnek felel meg, míg az aranykori időminőség a belégzésnek, közeledésnek, a dualitás útján újraegyesülő pólusoknak, a felébredésnek. A teremtés alsó nézőpontja a Darwinizmus (az anyag véletlenszerű változása), amely nem látja, érzékeli a tudat/szellem teremtő erejét, és az anyagot a maga gondolkodási féloldalúságában elválasztva szemléli az azt éltető teremtő impulzustól, a tudattól. A Darwinizmus nem érti, hogy az anyag összesűrűsödött tudat, fény rezgésformában. A teremtés másik pólusú felső nézőpontja (ez nem jobb) a teremtő szellem (Isten) akciójában hisz, amely létrehozta az anyagot, de tagadja, hogy az ugyanolyan élő (csak sűrűbb), mint maga a teremtő, és vissza is hat a tudatra. Tudat és anyag egymást teremtik folyamatosan, csupán egy átalakulási fázisa ugyanannak az ÉLŐ ERŐNEK, INTELLIGENCIÁNAK (ami nem MENTALLIGENCIA).
Ez a szétválasztás féloldalas látást eredményez, és képtelen teljes választ adni. A teremtés valódi szemlélése, a szintézis létrehozása az EGYség megértésén és megélésén keresztül lehetséges, amikor a felébredt lélekben az ANYAg (teremtmény), és a SZELLEM (teremtő) újraegyesül.
Amint megértjük és elfogadjuk, hogy mindkét minőségben egyszerre vagyunk jelen a valóságunkban (teremtő és teremtmény), és újra emlékezni kezdünk a teremtés nyelvére – ami a mágia – megszűnik a a kiszolgáltatottság-érzésünk.
2.- Integrálás
Amikor az Ideagén részünk formában van, képesek vagyunk gyorsan beintegrálni a szükséges tudást, élettapasztalatokat. Ez nagyban felgyorsíthatja a fejlődésünket, mert “nem kell elmennünk a falig” ahhoz, hogy érzékeljük a falat, és változtassunk. A fejlődési intelligenciánknak ez fontos része, amely megkönnyíti az életünket, miközben az éber figyelem állapotában könnyedén szétválasztja a lényeges elemeket a lényegtelenektől. Kicsit olyan ez, mikor könnyen, gyorsan, jól tanulunk, és jönnek az eredmények. Ezt azonban nem a fejünkkel csináljuk, csupán engedjük működni az összegző képességünket. Segítő szakmában másoknak is sokkal könnyebben tudunk utat mutatni, ha érzékeljük az ő helyzetüket és az elakadásaikat, falaikat.
Minden tapasztalat, amit magunkba fogadunk (elfogadunk és feldolgozunk), az a fejlődésünket szolgálja. Az integrálás sikerességéhez ki kell kapcsolnunk a minősítő, címkéző, dobozoló elménket, amely előre megítélne egy helyzetet, és a negatív címkékkel próbálná távol tartani a “nemkívánatos tapasztalatokat”. Ezzel egyoldalúan torzítva az érzékelésünket.
3. tisztán-látás
Ez egyfajta rálátást jelent a dolgokra, helyzetekre magasabb nézőpontból. Amikor átlátunk egy nagyobb képet, akkor az összefüggéseket is jobban megértjük, és ez befolyásolja azt, amilyen döntést hozunk az adott helyzetben. A rálátás intelligenciája feltételez egy befolyás-mentes külső nézőpontot. Ideagén karakterünknek megvan az a képessége, hogy messzebbről, tisztábban lássunk, érzékeljünk.
A rálátás intelligenciája alapozza meg a stratégiai gondolkodást.
4.- Intuíció
Ez a fejezet a 4. tudatszint “Az intuíció felszabadítása” című anyagából átemelt részlet, ami a Senkiyel Időjáték kurzus része.
Döntéseink eredményeit, életünk eseményeit, véletlen történéseit és a reakcióinkat, szokásos gondolkodásunk egy megírt forgatóköny szerint irányítja. Ezért a gondolkodás módjának megváltoztatása annyit jelent mint ellenőrizni a tudattalan folyamatokat. Ám önmagában a pozitív gondolkodás, a különböző motivációs eszközök, az inspiráló emberek hatása mind csupán elodázza a tudati fejlődési kényszert, mert felszabadít némi érzelmi energiát, reményt amivel időt nyerhetünk, de kis idő múlva minden visszatér az eredeti medrébe, Ugyanúgy ahogy a folyó néha kiönt és termékennyé teszi a környezetét, de aztán az ár levonul és minden ugyanúgy folyik tovább – ugyanabba az irányba.
Ahhoz, hogy életünk minősége megváltozzon ennél többre van szükségünk. De ez már nem az a terep ahol kényelmesen biztonságban sétálhatunk. Ez egy ismeretlen, kétségekkel teli ösvény az elménk számára, mert el kell hagynia a jól bejáratott mintákat. Itt semmi sem a “forgatókönyv” szerint zajlik. És még figyelembe kell vennünk azt is, hogy a valódi önfeltáró folyamatoknál alapvető elv, hogy az itt megszerzett szellemi tudás sohasem tárgyilagos bizonyítékokon alapul, hanem kizárólag tudati, intellektuális és érzelmi tapasztalatokon. Itt, ebben a térben születik az intuíció. De mi is az az intuíció? Nézzük meg mit mond róla Paul Branton :
Az intuíció 5 ismérve
Nézzük meg lépésenként, hogy jutunk el az intuícióig:
Ebben a fejezetben egy olyan belső víziót osztok meg, amely válasz volt bennem egy tiszta kép formájában arra a kérdésemre, hogy milyen mechanizmussal teremtjük meg a valóságunkat. Megkíséreltem lekottázni ezt a képet, hogy a “valóság-vetítő” működésünket érzékeltessem. Amikor azt mondjuk, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat, akkor ez nem egy szimbólum, hanem egy pontos megfogalmazása az emberi működésnek, amely szó szerint valóság-teremtő.
A mezők kibomlása a Holonból
Természetes információ-energia-anyag-csere állapot (áramlás) a HOLON működése:
0. sík: Őskép = Holon
1. sík: (gondolattest) = Ideon
2. sík (érzelem-test) = Pszichon
3. sík: (étertest) = Kronion vagy Aeon
4. sík: (fizikai tapasztaló test, külső lenyomat)= Foton (Action)
5. sík: (biológiai érzékelő test, belső lenyomat) = Materion (Re-action)
A jobb félteke aktivizálódása mutatja a teremtő tudat-állapot visszatérését. Tudatszint-váltás nem lehetséges a teremtő elme aktiválódása nélkül. A jobb félteke aktivitásával párhuzamosan csökken a bal félteke, az értelmező elme pörgése.
A teremtő elme a csendben működik. Ennek az állapotnak az egyik kézzelfogható megnyilvánulása a békés, nyugodt csend-állapot az egyén körül.
A teremtő elme az öneredeti képek, ősképek anyagával dolgozik, azaz a Holonnal. Az egyén saját maga akkor fér hozzá az ősképeihez, ha a genetikai programjától megszabadult, attól eloldódott. Korábban egy olyan egyén segítségével – az ő energetikai terén, csatornáján keresztül – férhet hozzá, aki aktuális tudatállapotában nem hordozza a genetikai programot és a közös tudatmező Holon-tartományába bejárása van.
Minden „programtalanítást” a pszicho DNS mélyebb rétegeinek aktiválódása kísér, és feltárul az egyén számára egy mélyebb üzenet az életére vonatkozóan. Ez nem “program”, hanem az öneredeti életének a belső „álom-képei”. Ezek inkább „igazságrezgések”, „valóság-információk” a DNS-ben, amiket a jobb agyfélteke fordít képekké, Ideonná.
A tobozmirigy, mint 3. szem ezt a belső valóság-képet (ami nem poláris) küldi ki a világba, mint első vetítő. Ezt a külvilág úgy detektálja, mint az egyén „új valóságát”, „kivetült álmát”, amely szó szerint egy külön valóságbuborékot hoz létre az illúzió vetített közegében, ami nem lép interakcióba a korábbi illúzió-színpaddal, és nem érintik a programozott történetek. Nem kapcsolódik azokhoz, nem következik azokból. Az oksági, racionális értelem fölött, mögött van.
Ebben az állapotban párhuzamosan érzékelhető – szuper-szenzitivitással – az egyén új valóságbuborékja, benne az ideon-álom-képpel, de úgy, hogy ő még abban nincs benne, még nem szereplője, hanem ez egyfajta „várakozó valóság”, ami hozzá kapcsolódik, körülötte lebeg. Mellette, előtte pedig az egyén régi történeti színpadképei elhalványodva, melyekről még nem vonult ki teljesen, mint szereplő. Amelyekből kivonult, azok becsukódtak, már nem láthatóak a világában. Az értelmező elme utolsó erejével még megpróbálja lebeszélni az egyént az álmáról, és racionális érveket vonultat fel, amikkel megpróbálja elhitetni vele, hogy ez nem lehet az ő valósága, ez neki nem sikerülhet, vagy nem jár, nem alkalmas az idő, kitolja a jövőbe….stb.
Ez a döntés, a szabad választás időszaka, amikor az egyén eldöntheti, hogy kivonul-e az eddigi színpadokról, becsukva azokat a történeteket, hogy be tudjon lépni az „új valóságába”, a várakozó buborékba. Ha IGENt mond erre a valóságra, melyet az ideon-belső-képben lát, érzékel, akkor ezzel engedélyt ad annak megvalósulására a maga számára.
Amikor a döntését meghozta, akkor adja fel a bal félteke az irányítást, és vonul vissza a felfogó-értelmező szerepébe, átadva a teremtést a jobb féltekének.
Ekkor elindul az Ideon materializációja. Az Ideon a szívben felveszi a neki megfelelő érzésmintát, – pontosabban a szív kikódolja az Ideonban rejlő érzésmintát – ami nem polarizált, nem kelt feszültséget. Nyugalom, öröm és tágas könnyedség-érzés jellemzi az Ideon-hoz kapcsolódó érzéseket. Az érzésekkel feltöltött Ideon a Pszichon, amely az artériás vérrendszerrel eljut a sejtekhez, és a sejtek felveszik a Pszichont.
Mivel ez egy nagy életenergiával rendelkező vitális információ, a sejtbe lépésekor az energiája egy részét átadja a sejtnek, hogy az regenerálódjon, feltöltődjön. Ezzel „megfiatalítja”, megújítja a sejteket. Valószínűnek tűnik, hogy a tudatosság növekedése vitalitás és életidő-növekedéssel is jár, aminek ez lehet az energetikai-fizikai háttérfolyamata.
A sejtek az életenergia-fürdő után a Pszichont a sejtmagjukba fogadják, ahol lineáris tér-idősíkra konvertálják az információját (Aeon, vagy Kronion, idő-átalakító éteri szint), ezzel felkészítve az új fizikai lineáris tér-idő valóságba történő belépésre. Vagyis a Pszichon idősíkot vált, egy lineáris időkódot kap a belépéshez. Ezt az időkódot a Pszichon már magában foglalja, és ezt kódolja, csomagolja ki a sejtmag.
Majd megkezdődik a Pszichon átalakítása a sejtekben az 5 alap-rezgési érzékelési tartomány érzékszervi sugaraivá. A Kronion információja lebomlik: kép-hang-szag-íz-fizikai érzet információs sávokra, rezgéshullámokra. Ezeket a sugarakat a sejtek belevetítik az ott várakozó valóság-buborékba, amellyel az egyén számára megelevenedik az az új valóság, és ő belép abba szereplőként a fizikai lineáris síkon is. Ekkor érzékszervi tapasztalatot szerez az álma, a Holon megvalósulásáról.
A korábbi történetekhez képest ez az új Életfilmje nem töri darabokra az Ént, nem kelt feszültséget, nem vált pólust, mert nem poláris a megnyilvánulása. Ez a film túl van az apa-anya-mintán, saját, öneredeti forrása van, nem másolt, és nem is ellenállásból született. Vagyis nem reaktív-valóság, hanem egy új kezdő-minta. Az öneredeti életforma felszabadító erejű, mert saját energiát biztosít, azaz saját energia-forrással rendelkezik minden kibomló valóság, azt nem az egyénnek kell erőfeszítéssel, a saját életenergiájának a feláldozásával előteremteni. Egy folyamatos élethullám energiával feltöltött áramlásához hasonlít ez az életforma a teljes bizalom, biztonság, bizonyosság állapotában. Hiszen a saját ősképében, álmában az ember mindig biztonságban van.
A beérkező érzékszervi impulzusokat a bal félteke, az értelmező elme (mely időközben lecsendesedett, kiüresedett) dolgozza fel, és nem megoldandó problémaként kezeli, hanem mint életélményt (ami teljesen veszélytelen) tárolja el az emlékezet-könyvtárában. Ebben az állapotban az egyén ÉL, és Élvezi az életet, az álmát a korábbi túlélés-küzdelem helyett.
Ez a rövid kiegészítés a júniusi 4. lecke Polárgén anyagából való, azért emeltük át ide, hogy érzékeltessük a racionális és az absztrakt gondolkodás közti különbséget. Ez a fejezet a racionális gondolkodásunk anatómiáját írja le. Az Ideagén teljes anyaga pedig a racionális és az absztrakt gondolkodás közti különbséget. Ez a fejezet tehát azt mutatja meg, hogyan dolgozik bennünk tudat alatt a gondolat és hogyan hozza létre a valóságot. Azt a valóságot amelyet élünk, hol harmóniában, hol káoszban. Ezáltal ráláthatunk, hogy milyen döntő szerepe van életünk minőségének kialakításában az ellenőrizetlen gondolatoknak.
A cselekvésünket a gondolataink irányítják, és a körülményeink is a gondolataink szerint alakulnak. Ezen gondolatok többségére nem vagyunk tudatosak, ezeket örököltük a szüleinktől, átvettük a környezetünktől, és hiszünk bennük anélkül, hogy tudnánk róla. Ezek a hitrendszereink, melyek irányítják az életünket.
Vannak, akik úgy hiszik, hogy az érzelmeink irányítanak bennünket. Valójában az érzelmeink csak következmények: a gondolataink következményei. Egy gondolat-mintához, hitrendszerhez egy adott érzelmi tartalom, érzelem-csomag társul, amely azonnal aktivizálódik, amint a gondolat bennünk megjelenik. Ez az érzelem-halmaz cselekvésre késztet bennünket, így a gondolati impulzus az érzelmeken keresztül leér a fizikai síkra.
Ugyanazon gondolatmintából kiinduló impulzusnál ugyanolyan érzelmi reakciókat mutatunk és a szokásos válaszreakciókat adjuk a helyzetre. Vagyis hasonló helyzetekben ugyanúgy reagálunk, szokásokat ismétlünk.
Az élethelyzeteink is kísértetiesen ismétlődnek, amikor ugyanazokat a gondolatmintákat követjük.
Ezek a hitrendszerek teljes én-képpé és világ-képpé állnak össze bennünk. Ez az a hamis azonosulásunk, identitásunk, amit magunkról és a világról hiszünk. E szerint a kép szerint teremtődik körénk a világ, amit a bőrünkön megtapasztalva megerősödik a hitrendszerünk. Ez egy öngerjesztő ördögi kör, és mi fordítva ülünk a lovon. Mert miközben azt hisszük, hogy azért hiszünk valamiben, mert azt úgy tapasztaltuk meg, az velünk úgy történt meg, valójában épp fordítva van: azért tapasztaltuk meg azt úgy, mert hittünk benne. A hitünk teremt.
Hit vagy Tudás
Amiben hiszek, azt nem tudom (csak remélem). A tudás egy belső bizonyosság, ami magasabb rendű a hitnél. Míg a hit egy másoktól kívülről átvett kész gondolat-minta követése, addig a tudás egy belülről fakadó igazság, amely egy belső tudatos válasz, egy belőlünk eredő gondolat-érzés-átélés komplexum.
A tudás nem információszerzés, és nem is egy mentális tevékenysége az elmének.
Míg a hit egy külső gondolathoz kapcsolódik, amely gondolat a mentális testünkben tárolódik, mint hitrendszer, és a napfonatcsakránkon (merkur analógia) keresztül kommunikál a többi testünkkel, addig a tudás a tudatosság forrásában, a szívünkben (nap-analógia) lakik, és azt egyedül onnan érhetjük el. Ehhez azonban le kell mondanunk a korábbi hitrendszereinkről, ön-képeinket és világképünket is magunk mögött hagyva, mint kinőtt ruhákat.
Mentális ön-képünk aszerint alakul, amit magunkról gondolunk, ezek a gondolataink pedig nagyrészt hit-alapúak. Egyszerűen elhittük (másoknak, a környezetünknek), hogy valamilyenek vagyunk. Ez az a hamis kép rólunk, amivel azonosultunk, és ami mások hiteit, érzelmi viszonyulásait tükrözi, és ami megakadályozza – amíg ezt tartjuk magunkról – hogy megismerjük azt, akik valójában vagyunk. Ez az árnyék-én az egó.
Szívvel gondolkodni nem érzelgősség, hanem tudatosság, bölcsesség.
Több ezer éve Egyiptomban ismerték a szív gondolatait, és tudtak róla, hogy létezik egy a „külső gondolkodásnál” magasabb rendű gondolkodás, mikor az ember a szívével gondolkodik. A szív gondolata a nem gondolkodás!: a tudás, a bölcsesség maga. Ezért olyan végtelenül egyszerű és ragyogó, hogy semmilyen magyarázatot, bizonyítást nem igényel. Ez olyan mélységű és tisztaságú igazság, hogy elég kinyilatkoztatni, és aszerint élni. Ez nem „mások szeméből visszaverődő információ, nem is tanult életminta, nem külső tükröződés, ami hitként rögzül bennünk, hanem ellenkezőleg, ez belülről halad kifelé. Ez az istenek végtelen tudása bennünk, a végtelen tudatosság. Amint megszabadultunk a hamis azonosulásainktól, a külső mintáktól, ez az isteni tudás felébred bennünk, és a végtelen szeretet-szerelem érzésével tölti meg az érzelmi testünket. Ebben a tudat-állapotban – ami létállapottá válik – valóban minden áramló és szabad.
Folytatjuk…
